Hogy milyen a horvát magabiztosság és profizmus, azt a magyar válogatott is megtapasztalhatta, a meggypirosak, emlékezhetünk rá, a mieink háromgólos zakóval tértek haza a zágrábi Maksimir-stadionból. Igaz ugyan, hogy Huszti Szabolcs kiállítása miatt a mérkőzés nagy részében emberelőnyben voltak Igor Tudorék, de hiba lenne erre fogni válogatottunk vereségét.

A második fordulóban a horvátok a csoport másik nagyágyúja, Svédország ellen léptek pályára, és némi meglepetésre Göteborgból is elhozták a három pontot, így a selejtezőcsoport élén találták magukat. A következő körben az addig szintén százszázalékos teljesítményt nyújtott Bulgária volt az ellenfél, a 2-2-es végeredmény pedig inkább a vendégekre nézve volt hízelgő, tekintve hogy Darijo Srna találataival már két góllal is vezetett a hazai együttes. Ezután két simább összecsapás következett, hiszen Izlandot és Máltát is könnyedén gyűrte le a két Krancjar által vezényelt horvát csapat - a mester fia, Niko ugyanis addigra végleg megkapta a karmesteri pálcát a pályán, a középpályás mindkét 90 percet végigjátszotta.

Három idegenbeli megmérettetés következett, amelyek közül előzetesen a legrázósabbnak az első, bolgárok elleni összecsapás tűnt, amit azonban szomszédaink végül 3-1-re hoztak, amivel Sztoicskov gárdáját gyakorlatilag kiütötték a vb-szereplésért folyó küzdelemből. A reykjavíki túra is ugyanezzel az eredménnyel zárult, így a hazafelé tartó repülőgépre abban a tudatban szálhatott fel a csapat, hogy a selejtezősorozatban továbbra is veretlen a nemzeti tizenegy (sőt, Kranjcar irányításával addig mindössze egyetlen vereséget szenvedett, egy Írország elleni barátságos mérkőzésen), és a második Svédországgal szemben egy, a harmadik Magyarországgal szemben pedig hat egység az előnye a tabellán.

Az idill a legváratlanabb helyszínen, Málta kicsiny szigetén ért átmenetileg véget, ugyanis hiába szerezte meg Kranjcar a vezetést a hazaiak válogatottja ellen, Steve Wellman negyedórával a találkozó vége előtt egyenlített. A botlást a nagy rivális svédek természetesen kihasználták, így két fordulóval a vége előtt egty ponttal előzték a horvátokat. A csoportelsőség eldöntése tehát a következő fordulóra maradt, a zágrábi derbit pedig - csakúgy mint a göteborgit - Srna gólja döntötte el Horvátország javára. Megjegyzendő, hogy a legerősebb keretükkel készült hazaiakkal ellentétben a háromkoronásoknál Zlatan Ibrahimovic személyében igazi vezéregyéniség hiányzott a csapatból, a bosnyák származású csatárcsillag sérülés miatt nem léphetett a Maksimir-stadion gyepére. Zlatko Kranjcar szerint persze nem ez a mozzanat hozta meg a sikert, hiszen a szövetségi kapitány még a mérkőzés előtt kijelentette, hogy gárdájában egyénileg minden játékos jobb, mint skandináv vetélytársa.

Az utolsó fordulóban így adott volt a recept a csoportgyőzelem megszerzésére: ki kellett húzni Budapesten egy döntetlennel a házigazda magyar válogatott ellen. A feladat végrehajtása pedig ennek a horvát válogatottnak a legcsekélyebb gondot sem okozta, még úgy sem, hogy közülük mindössze két játékos erőltette meg magát némi futással, a bizonyítani igyekvő csatár, Bosko Balaban, illetve a "gyárilag" erre beállított Srna. Az örökmozgó, a pálya jobb oldalát teljesen bejátszó Srnát illeti egyébiránt a válogatott új felfedezettje titulus, a fiatal futballista öt találatával a selejtezők házi gólkirályi címét is megszerezte. A gárda erejét jelzi, hogy rajta kívül még nyolcan voltak eredményesek a sorozatban, köztük az együttes gerincét képező Marko Babic, Niko Kovac, Dado Prso, Igor Tudor, Josip Simunic és a már méltatott Niko Kranjcar szextett tagjai is.

Horvátország tehát veretlenül, Svédországhoz hasonlóan 24 pontot gyűjtve végzett a nyolcadik csoport élén - a skandinávok a két legjobb csoportmásodikak egyikeként szintén egyenes úton jutottak ki a világbajnokságra. Zlatko Kranjcar pedig végül nem mulasztotta el kifejteni, hogy ettől a válogatottól az 1998-as sikerek megismétlését várja a németországi seregszemlén.