Üdvözöllek az Oldalamon Érezd Magad Jól!   Dal a szívről A szívemet ha kivehetném, a szekrényembe betehetném, átkötve, sok színes szalaggal, lezárnám hétszeres lakattal... ...hogy több fájdalmat ne fakasszon! Más lennék, mint a többi asszony, nem kéne tőle többé félni: De jó lenne szív nélkül élni! Szív nélkül járni és kacagni, mindig enyhén hűvös maradni... Nem lenni lázas és hitetlen, se csókszomjas, se enyhítetlen, nem tudni, mi a könny, s a bánat, felvenni szép selyemruhámat, nem gyászolni, s nem remélni: De jó lenne szív nélkül élni! S ha jönne Ő kezem keresve, megtörve, búsan, térdre esve, cudar bűnét is szánva-bánva, könnyét ontva selyemruhámra, én eltaszítnám, s csak nevetnék: ki itt-e furcsa, furcsa vendég? S a szekrény alján mély titokban a szívem csendben megszakadna...   Hallom hogy az esőcseppek kopognak az ereszen, Egy aprócska kis tű, táncot jár a bakelit lemezen. A fülemet hegyezem, élvezem hogy megnyugtató nesz lesz, Aludj szépen kis Balázs, holnap rohadt korán kelhetsz. Budapest már csicsikál, kialudtak a lámpák, Alszik már a város, a szemüket lezárták. Csak ketten vagyunk ébren, csak Ő meg Én, Engem nem érdekel a sötét, minket nem zavar a fény. A szempillánkra az álommanók álomport hintenek, Már látom magam előtt ahogy az égbe felrepítenek A fellegek felett veled kézen fogva szállok, Nem ébrednék fel sohasem, amíg ilyen álmot látok Aztán mégis. Egyszer csak véget ért a kép, A szemem felnyitottam, de belül űr, csak lék. Hova tünt a látvány, a felhők feletti séta? Hiányzott a szó, mért lett mindenki néma? A vénámban meg áll a vér, a kapilláris üres, Legyek ügyes, hogy nevess, vagy újra szeress, Hogy ne temess el, bár érted feltámadnék ezerszer, Könyörgök az égieknek, hogy többet ne vessz el. Most átkarolnálak, befordulnék és alhatnék. Még egy kutyám sincsen, amit este simogathatnék. Hogy sajnáltassam magam nekem ez jelent yo bulit, Megint azt várom hogy anyám adjon jó északát puszit. Éjjel 2kor csak itt panaszkodok egy füzetnek, Okosakat írok, hogy ne tartsam magam üresnek. Mások költőnek születtek, engem nem teremtettek annak, Tollat adtak a kezembe, hogy írogassak magamnak. Hogy gondolkodjak rajta, ne legyek már hasztalan, Kit ölelnék át szivesebben, Téged vagy a hangfalam? Kivel bújnék össze, pár papírral vagy Veled? Mit találok szebbnek, 1-2 betűt vagy a szemed? Szerettelek, szeretlek csak szavak szavak hátán, Másnak trófea vagy, megszerezhetetlen bálvány, Másnak cél vagy, csak egy feladat csak egy próba, Másnak teszt vagy, csak egy szótag vagy a sorba. Nekem rejtvény vagy, amit nem tudok megfejteni, Nekem egy vers vagy, amit nem fogok elfelejteni, Nekem egy ajándék vagy, amit nem tudok kibontani, Nekem te vagy az egyetlen szó, amit nem tudok kimondani. Te vagy minden órám! Te vagy minden másodpercem! Te vagy a lelkem! Te vagy az egyetlen szerelmem! Te vagy a napom, a hetem, az évem, te vagy a szerencsecsillagom, Te vagy a hangulatom, te vagy a könycsepp az arcomon. Örűlt vagyok tudom én hát így nöttem fel, Tele furcsa gondolattal és egy bolond fejjel álmodok minden éjjel, Dehát ilyenné lettem, behunyom a szemem és máris ott termetsz mellettem! Nyugodtan fekszeL, felém nézel, végre látlak, Elvarázsolsz, elbűvölsz, ezért imádlak! Hallom a szívverésed, hallom a lélegzeted, Látom a szemedben a fényeket, nem lesz több ég veled. Csak aludjunk jól és álmodjunk szépeket, Csak aludjunk jól és álmodjunk szépeket, Csak aludjunk jól és álmodjunk szépeket, Csak aludjunk jól és álmodjunk szépeket...   Vers Százszor fogalmaztam át e lapot, Százszor gondoltam át mit írjak Neked, Számítok rá, hogy választ nem kapok, Száz év múlva sem érem el a kezed.  Beszélni nehéz, ezért csak írok, Remélem, olvasod e levelet, Torkomban gombóc, szólni nem bírok, Kérlek, ne felejtsd el a nevemet! Prológus Erősnek mutatom magam, de amikor nem lát senki, könnyezek, A szobám mélyén éjnek éjén a sötétségben ő vezet, Vagy Te, ha véletlenül hallgatod ezt a számot, Most írok egy levelet, amelyet Neked szánok. Az egész életem csődbe ment, lehúzhatom a klotyón, Indulásra készen állok, már nincs itt semmi motyóm, De mielőtt kilépek, még visszanézek egyszer, S a belőled fakadó űrnek adózok egyetlen néma perccel! Elbúcsúzni jöttem csupán és bocsánatot kérni, Amiért nem tudtam a vágyaidhoz felérni. Bocsánat azért, mert örökké megbecsültelek, Bocsánat azért, ha úgy tűnt némán elküldtelek. A mennyben voltam Veled és repültem ott fenn, Most meg széthullik minden, újra itt vagyok, itt lenn. Nézem a kezed, koszos, többé nem érhet már hozzám, Nézd a szemem, könnyes, ezzel tisztára mosnám. Nézem az ajkad, altat, egy ideje némán hallgat, Nézd a szavakat a papíron, mind érted jajgat! Nézem az arcod, ami száraz tényeket hidegen közölt, Nézd a lelkem, itt soha nem látod meg a közönyt. Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat, Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat. De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz, Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Ref: Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz. Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm, Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm! Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora, Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra, De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet! Vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet, Lassan csorog rá a papírra, az életem gyors lepereg, Fájdalmas óráknak élem meg a tovatűnő perceket. A toll kicsúszik a kezemből, többé már nem serceg. Minden emlékemmel két kezem között vérbe fagyva heverek, De már megérte, ha csak egyszer is szíven talán pár sorom, Talán megérted, hogy a bitófát csak önmagamnak ácsolom, Te meg csak kirúgod a széket amin, lábujjhegyen ácsorgom. Csak szerettem volna visszahozni újra a szép képeket, Látni akartam ismét szemedben a fényeket, De Te csak alázz, gyalázz, taposs el, mint egy undorító férget! De én még az utolsó szavaimmal kiadom ezt a mérget! Szeretlek, megőrülök, de nem fogod fel soha már, Nélküled kínok száza, álmatlan éjszakák sora vár, Most úgy megyek el, hogy az életemben nem maradt több vigasz, Mert tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Refr.: Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az? Csak ez a levél marad utánam, de ez őszinte és igaz. Mikor ezt olvasod azt mutatom, hogy az emlékedet ellököm, Pedig velem marad mindaddig, amíg magamat felkötöm! Egy szomorú dallamot játszik a hallban a zongora, Ez a lágy mézédes pillanat emlékeztet csókodra, De most nincs más, csak egy törött üveg, ezzel felvágom az eremet És vérrel írom alá Neked ezt a búcsúlevelet! Most már sírok a képeken, amiken eddig Veled nevettem, Most már a polcomról levettem minden emléket, amit szerettem. Most írom, amíg bírom a szánalmas utolsó levelem, De őszintén! Ez Neked csak egy szó csupán, akárcsak a szerelem. Pedig érted meghalnék mindig, ha tudnám, hogy volna mért, Tegnap sírtam, ma sírok és sírni fogok a holnapért. Mindig is a kacérság volt a szemedben, de nem vettem komolyan, A kedved ide-oda csapongó volt, hol ilyen, hol olyan, Olyan felelőtlenül dobtál el egyik napról a másikra, Akár egy hamvadó cigarettát a zöldellő pázsitra. De Téged nem érdekel, amit érzek, mert az önzőséged elvakít, Minden köteléket elvágtál, ami tőlem elszakít. Eltaszítanám az életem, ha ehhez elég bátor lennék, De csak a gondolattal játszom, hogy a tollal olyat tennék, Hogy mielőtt befejezem ezt a levelet előtte átszúrnám a gigám, És így megszűnnének az érzéseim és vele minden hibám! De nem! Továbblépve megőrzöm örökké a nevedet, És talán Tejis rájössz ki vagyok, ha olvasod ezt a levelet.    Szépség Láttam hajnalt és alkonyt láp s szellős domb felett, szép volt, s ünnepi, mint a halk spanyol ének. Láttam tavirózsáival a tündéri tavaszt, amint meghozza a meleg esőt, és friss füvet fakaszt. Hallottam tengerek énekét, s zengő virágokat, néztem vitorlám íve alól messze világokat. De a leggyönyörűbb, amit az Úr mutatott valaha, az a kedvesem szava, szeme és ajka piros vonala!       Meghalok érted Már régen kéne mondanom,hogy mit érzek,de én sem értem még ezt az egészet, Elvarázsolsz mindig mint egy boszorkány, én meg csak hagyom , az én hibám. Álmodtunk, valóra váltottunk sok szép tündérmesét, De könnyen történhet , hogy ez a történet egyszer szomorú véget ér. Tudod, a gondolat , hogy mással vagy , már megőrít , és.. Csak szenvedek éjjel,ha nem vagy itt. Minden percben rettegek, mi lesz,ha lelépsz?! Beteg vagyok,de ez van és kész. Lesz az életben pár véletlen,amit nem sejthetünk még, és.. hogy minden szép marad örökké,arra még nem fogadnék. De bármi lesz,csak tudd,hogy szeretlek! és.. itt leszek majd mindig veled. Hagyd ,hogy megmutassam mekkora a szerelmem, Ha kell, meghalok érted! Ha rossz napod van, egyből azt képzelem, minden véget ér és többé nem vagy mellettem, Néha gyilkos máglya lobban a szívemben, A világ összedől , Te jössz velem. Meghalok,ha belegondolok,hogy egyszer elveszíthetlek. Az idő csak telik , és közeledik az utolsó fejezet. De bármi lesz,csak tudd,hogy szeretlek! és.. itt leszek majd mindig veled. Hagyd, hogy megmutassam mekkora a szerelmem, Ha kell, meghalok érted! Lesz az életben pár véletlen,amit nem sejthetünk még, és.. Könnyen történhet,hogy ez a történet egyszer szomorú véget ér. De bármi lesz,csak tudd,hogy szeretlek! és.. itt leszek majd mindig veled. Hagyd, hogy megmutassam mekkora a szerelmem, Ha kell, meghalok érted! De bármi lesz,csak tudd,hogy szeretlek! és.. itt leszek majd mindig veled. Hagyd, hogy megmutassam mekkora a szerelmem, Ha kell, meghalok érted! és.. hogy megmutassam mekkora a szerelmem, Ha kell, meghalok érted..!!