kuvasz-sos
kuvasz-sos
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
S.O.S SOPRON

Figyelem!



Amint az országos médiákból is bizonyára tudják-tudjátok, Sopronban rettenetes körülmények között sínylődik majd' kétszáz kutya egy ember magánkísérletének alanyai.

Az önkormányzat évek óta nem tett semmit, egyszerűen úgy tesznek, mintha nem létezne állatvédelmi törvény, sőt a Btk. sem, pedig ez az eset minden szakértelem nélkül megállapíthatóan a törvényekbe ütközik.



-Azoknak, akik esetleg nem látták: A kutyák egy része rövid, akár 40 cm-es láncokon minden fedél nélkül vas- és betondarabokhoz láncolva és, más részük 1-2-3 nm-es rekeszekben részben szintén ház nélkül, saját ürülékében éli életét. Vizet nem kapnak, a sárba leöntött erjedt zöldségmoslékot eszik- és időnként egymást. A legjobb annak a néhány kutyának, akik szabadon kóborolnak a környéken. A tulajdonos lakásán 61 halott kutyát foglaltak le a fagyasztóból, a telken az egyik ketrecben felhalmozva még jó néhányat.


"1998. évi XXVIII. TÖRVÉNY az állatok védelméről c. fejezetnél:

3. állat károsítása: az állat testi épségének, szervezetének, pszichikai állapotának vagy viselkedésének tartós, hátrányos megváltoztatása;

4. állatkínzás: az állat szükségtelen, fájdalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánásmód, valamint szükségleteinek olyan mértékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továbbá az öröklődő betegségben szenvedő - nem kísérleti célra szánt - állategyed tenyésztése, szaporítása;

7.beavatkozás az állaton: az állat fizikai, élettani vagy pszichikai állapotának megváltoztatása;

8.jó gazda gondossága: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet)"





Az elképzelhetetlen állapotokról képeket a <http://www.dogheart.hu/kutyamengele.htm>;; www.dogheart.hu/kutyamengele.htm oldalon láthattok, friss információk folyamatosan a <http://www.ebugatta.hu/>;; www.ebugatta.hu oldalon.



A fentiek miatt a hatóságokra való nyomásgyakorlás okán és elsősorban a még élő kutyák megmentésének érdekében bejelentett demonstrációt szervezünk Sopronban szedán 15.00 órára. A Budapestiek szerdán, március 1.-én 11.00 és 12.00 óra között gyülekeznek a Kongresszusi Központ parkolójában, a telekocsi szervezést addig rendezzük e-mailben.



Kérünk minden jó érzésű kutyást, aki csak teheti, tegye magát szabaddá szerdára, hogy ezt a Magyarországon példátlan ügyet megfelelően tudjuk képviselni!



Az utazást szervezi Árkosi József <mailto:info@dogheart.hu> info@dogheart.hu 06-30-222-92-58



A szenvedő kutyák nevében köszönettel



A szervező bizottság

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre