Szomorú a szíved, sebzett a lelked , s könnyes lett a szemed ,
Mellédülök , átölellek letörlöm a könnyeidet ,
Könyörtelen a világ , tudjuk mindahányan
Nekünk viszont sikerül hidd el ..
EMBERNEK MARADNI ....ebben a gonosz világban ...
Ibolya.
Tedd fel magadnak a kérdést: Miért követjük el újra és újra ugyanazokat a hibákat? Miért egyformák a kapcsolataink? Miért kapunk egymás után ugyanolyan állást?A minket körülvevő lehetőségek végtelen tengeréből miért teremtjük meg magunknak folyton ugyanazt a valóságot? Lehetséges, hogy annyira hozzászoktunk mindennapi életünkhöz, annyira reflexszerűen teremtjük mindig ugyan olyanná életünket, hogy természetesnek vesszük: semmit sem irányíthatunk mi magunk?
Vehetsz házat, de otthont nem; vehetsz ágyat, de álmot nem; vehetsz órát, de időt nem; vehetsz könyvet, de tudást nem; vehetsz pozíciót, de tiszteletet nem; megfizetheted az orvost, de az egészséget nem; megveheted a lelket, de az életet nem; megveheted a szexet, de a szerelmet nem.
/Kínai tanítás/
„Figyelj a percre, mert az a legfontosabb. Az „élés” nem évekből, hanem percekből áll. A perc az, ami az életnek értelmet ad, a MOST-ban mit gondolsz és cselekszel. Sokan arra építik életüket, hogy állandóan csak terveznek, gyűjtenek és készülnek valamire, eközben észre se veszik, hogy a pillanat valója és varázsa kifolyik kezük közül. Ők úgy mondják, a jövőért élnek, aminek sohase fognak örülni, ugyanis egy szép napon rájönnek, hogy már végigrohantak az életükön.”
Bannereim:
Útravaló
“… A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az Útra bocsátó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg. Az egész világ a tied. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg … Elbocsátalak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tied.”
/Hamvas Béla: A láthatatlan történet/
A madár
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni: És megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni, és irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni. És egyedül érezte magát. És azt gondolta: „Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.” A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: ”Neked aztán mindened megvan.” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most, hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszített tollai ragyogását, és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki, és tisztántartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel nappal rágondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje. A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. „Miért jöttél”- kérdezte a halált. „Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” – felelte a halál. „Hagytad volna, hogy mindig repüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.”
/Paulo Coelho: Tizenegy perc/
Az elvárás törvénye
“Attól függ, mit látsz, hogy hogyan döntesz, merre nézel, és arra nézel, amilyen látványra számítasz. Ha például azt hiszed, „az emberekben nem lehet megbízni”, akkor ennek az elvárásnak a szűrőjén keresztül fogod látni a világot és bizonyítékokat találsz majd alátámasztására. Hiteid befolyásolják döntéseidet, irányultságodat, még a barátokat, ellenségeket és sorsokat is, amikkel találkozol. Hiteid belső folyamatokat és viselkedésformákat indítanak el, amik befolyásolják, hogyan mozogsz, cselekszel és érzel. Még finomabb szinteken gondolataid meghatározzák még energiameződ nagyságát és színét is, amire a többi ember reagál. Ha például a körülötted lévő embereket barátaidnak észleled, akik kedvelnek téged, akkor kiegyensúlyozottnak és közlékenynek érzed magad; energiád és viselkedésed vonzza őket hozzád. Ez az egyik módja annak, ahogyan az elvárásaid formálják a valóságodat. …Mielőtt megtetted, láttad megtörténni a tudatodban. És a mindennapi életedben, ha pozitív képeket alkotsz, boldog körülményeket és sikeres végkimeneteleket, ezek valóságossá válnak mélyebb tudatod számára, ami aztán ilyen élményekre építve hasonlóakat kezd vonzani. Az Elvárás Törvénye a te saját belső hatalmadra emlékeztet, amivel formálni tudod életedet a képek és az elvárások által, amiket te magad alkotsz. Hogyha megszellőzteted minden kételyedet, feltéped gyökereiket mélyebb tudatodból, azok pedig feloldódhatnak a tudatosság fényében. – Mi lenne, ha azt az elvárást teremteném meg, hogy tudok repülni? Akkor is használhatnám ugyanezt az eljárást? – Nem akarom letörni a lelkesedésedet, Vándor, de a Szellem törvényei, amik a valóság ezen síkján megtestesülnek, elsőbbrendűek a mi emberi hiteinknél; tudod, a gravitáció akkor is működik, ha nem hiszel benne. Az Elvárás Törvénye kihangsúlyozza, milyen fontos megvizsgálnod régi hitrendszereidet és elvárásaidat, önkorlátozó kételyeidet életteli képekkel helyettesíteni, és új hiteket alkotni világos szándékokra alapozva. Az Elvárás Törvénye arra tanít bennünket, hogy amire összpontosítunk, az növekszik. A problémák elleni küzdelem csak erősíti őket, mert energiát ad nekik. Tehát a megoldásra kell figyelmünket irányítani, nem a problémára. “
Dan Millman: A Szellem törvényei
Önmegvalósítás
Mélyen belül szeretnél eljutni a teljes önmegadásig, ahol minden aggodalmad feloldódik, és egyszerűen megpihenhetsz. De félsz; mindenki fél az önmegadástól. Normálisan azt gondoljuk, valakik vagyunk - pedig semmik vagyunk! Mid van, amit feladhatsz? Csak egy hamis ego, csupán egy képzet, hogy valaki vagy. Csak egy fikció. Amikor feladod ezt a fikciót, akkor válsz valóságossá. Amikor feladod azt, amit valójában nem is birtokolsz, azzá válsz, ami vagy. De mi kapaszkodunk, mert egész életünkben arra neveltek, arra programoztak, hogy harcoljunk, mintha az egész élet mindössze a túlélésért folytatott küzdelem lenne. Csak akkor ismered meg az életet, amikor elkezded feladni önmagadat. Akkor felhagysz a harccal, és elkezded élvezni az életet. Nyugaton az ego képzete nagyon erős, és mindenki le akar győzni valamit. Az emberek még beszélnek is a természet legyőzéséről. Micsoda ostobaság! A természet részei vagyunk; hogyan győzhetnénk le? Elpusztíthatjuk, de nem győzhetjük le. Ezért lassan-lassan elpusztítjuk az egész természetet; megzavarjuk az egész ökológiát. Nincs semmi legyőznivaló. Valójában a természettel, a természetben kell haladnod, és engedd a természetnek, hogy létezzen.