simontibi
Simon Tibi

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi sem sikerül. Nem számit, a lényeg az hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubbért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsájtva. Ilyen egyszerű!"

(Simon Tibi)

 
FERENCVÁROS
 http://abbcenter.com/index.php?t=ftc
 
VESSZEN TRIANON

http://abbcenter.com/index.php?t=trianon

 
A MÉLTÓ BÜNTETÉS?!

 Négy és fél év Simiért

A Simon Tibor meggyilkolása miatt indult büntetőperben a Fővárosi Bíróság (FB) első fokon négy évre és hat hónapra ítélte galambos jános elsőrendű vádlottat, halált okozó testi sértés miatt, a másodrendű vádlott egy évet és hat hónapot, a harmadik és a negyedik rendű vádlott pedig egy évet és négy hónapot kapott garázdaság miatt.
Korábban galambos jánost és három társát tizenkét és nyolc év közötti szabadságvesztésre ítélte első fokon az FB, ám a Fővárosi Ítélőtábla megalapozatlanság miatt másodfokon hatályon kívül helyezte a döntést, és új eljárást rendelt el. Ebben a megismételt eljárásban hozott most határozatot az FB.

 
Simi sarok
 
Szavazás
Szavazás
Mit érdemelnek Simi gyilkosai?

állítsák vissza a halálbüntetést
2-5 év
5-8 év
8-12 év
mentsék fel őket
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Simi
 
Simon Tibor díj
 
Simon Tibor 46éves lenne.

 

Simon Tibor 46 éves lenne. Mindenki emlékezzen meg méltó módon Simiről!

"ÉRTED lobog a zászló,ÉRTED fáj a szív A Zöld-Fehérek csapata TÉGED hív!"

"Tiéd a csend és a nyugalom,miénk a könny és a bánalom!"

"Simon Tibor! Nem Felejtünk! Nyugodj Békében! Az égieket kérem hogy a bűnösök lakoljanak meg tetteikért!"

 

Lopott az ingem, lopott a cipellőm,
Angliábol lopta sej a szeretőm.
Nem is tudja tán a rendőrkapitány,
hogy lopott az ingem és lopott a gatyám
Tolvajok, Gyilkosok, Fasszopó rendőrök!!!!!
Simon Tibi, Simon Tibi!!!

 

 

"... Ítélt a bíró, ejtve a vád,
A sírhant többé nem beszél.
Vétek már a könny, a szó is,
Csendesen folyik a vér...

Égre kiált az ártatlan vér,
Oly tengersok, mivégre folyt.
Kiömlött és virult belőle
Idegen élősdi holt...

Simon Tibi. hiába sírsz.
Cserben hagyott a nagy világ,
Mint ahogy pusztuló néped,
S láncrvert árva hazád..."

Hiába sírsz

 

 
Igazságszolgáltatás
Négy és fél év SIMIÉRT! Mit gondolsz az itéletről

Tudtuk hogy kimossák őket
Ennyit ér egy ember élete ma Magyarországon
Jó itélet,Zalatnai is veszélyesebb bűnöző
Egyszer ki fognak jönni a börtönből
No comment...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Sose felejtünk el
 
Óra
 
Társalgo
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Simi munkába
 
Jo oldalak
 
Látogatok száma
Indulás: 2005-02-18
 
Zene
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon