Megcsörrent a telefon. Ferjánc volt a vonalban:

- Zolikám, mondtad, hogy holnap mégy le apád temetését elintézni. Odaadom neked a Lanciát arra a pár napra, hogy ne kelljen a DAF-fal, vagy pláne busszal menned. Este ugorj el hozzám a Lanciáért. Fél nyolcig itthon vagyok. Na, megkukultál? Ott vagy még?

- Itt. Azon töprengek, mi van a háttérben. Nem szoktál te önzetlenül ilyen nagylelkű lenni.

- Elmégy te a fenébe, Dörmögi! - fakadt ki a a speditőr. - Nem szoktam nagylelkű lenni? Nem kötelező elfogadni a segítségemet, ha neked ez méltóságodon aluli! Hallod Medve, te bezsongtál! Na, ha kell a kocsi, gyere érte!

Csizovszky bedobált néhány ruhát a fekete utazótáskába. Lilla csak egyetlen kérdést kockáztatott meg:

- Mi is lemehetünk a temetésre a gyerekekkel?

- Nem kell. Életében megadtátok neki a tiszteletet, jók voltatok hozzá. Meg fogja érteni, hogy nem lesztek ott, amikor őt a földbe helyezik...

Lilla meghajolt az akarata előtt. Nem akarta befolyásolni döntéseiben. Nem akarta? Nem merte!

Lányai nagyon boldogok voltak. Állandóan Csizovszky nyomában jártak, elkísérték a boltba, remekül szórakoztak a mozgólépcsőn, és ették a fagyit, a csokit meg a nápolyit. Hazaérve kiborították a szatyorból az asztalra a fölvágottat, a kenyeret, sajtot, tejet, paradicsomot, és nagy lármával nekifogtak teríteni.

Csak akkor ijedtek meg, mikor Ria szeleskedésének végeredménye egy törött pohár lett, melyből kiömlött a tej az abroszra, onnan a földre. Ria a szája elé kapta kezét, és sírt meg csuklott egyszerre, annyira megrémült. Reszketve állt a szék mellett, és kétségbeesetten bámult a közeledő férfira:

- Én törtem el, én öntöttem ki... - hüppögte. - De többet nem csinálok ilyet!

Lilla most ért ide a szobából. A csörömpölést követő dermedt csend csalta elő:

- Mit csináltatok?! Megint az a bohóckodás! Nem bírtok magatokkal?!

Ingerültségében már benne volt Zoltántól való félelme, de elszántan lépett közelebb, hogy Ria védelmére keljen.

A kamionos Lillára emelte tekintetét; nem lehetett tudni, mit gondol. Leguggolt a sápadt kislány elé, aki bepisilt rémületében. Összeszorította lábacskáit, de tócsa gyűlt össze a szandálja körül.

- Miért borult föl a tej? - kérdezte Csizovszky szelíden.

- Mert... játszottunk és... és le... lelöktem! N... nagyon m...megversz?

- Ha megverlek, akkor összeállnak a cserepek?

- N...nem - vacogott a gyerek.

- És a tejet sem ihatjuk már meg a földről, nem igaz?

- De igaz.

- Látod, a verés semmit sem tudna jóvá tenni. Őszintén bevallottad, hogy te voltál, és most már azt is tudod, hogy nem lehet játszani a konyhában, mert legközelebb esetleg nem egy poharat ér baleset, hanem téged, vagy Fannyt. A szobában lehet játszani, a játékaitokkal.

- De nekünk... otthon maradtak a... a játékaink a nagymamánál...

- Látod, igazad van, erről megfeledkeztem. Majd kitalálunk valamit. Menj a fürdőszobába, és mosakodj meg! A pisis ruhádat pedig tedd a szennyesládába!

- De nekem nincs másik ruhám!

- Akkor takarózz be egy törölközőbe! Most elmegyünk anyuval. Mire elkészülsz, addigra mi is itthon leszünk, és megvacsorázunk, jó? - egy papírzsebkendővel fölszárította a könnyeket.

Ria bátortalanul nyúlt feléje, és átkarolta a férfi nyakát:

- Jó. De ugye... tényleg nem bántasz, nem csak úgy mondod...

- Nem bántalak. Menj szépen, kicsim! - fölegyenesedett, és az asszony keze után nyúlt. - Szerzünk nekik átmeneti ruhatárat, meg játékot, amíg mindent elhozunk a nagymamádtól.

Lilla fellélegzett, de csak akkor szólalt meg, amikor leértek az utcára:

- Nem féltem volna szembeszállni veled, ha bántani akarod a lányomat.

- Tudom. De nem akartam bántani.

- Miattam?

- Nem miattad. Csak nem képzelted, hogy egy pohár miatt nekiesek Riának? A gyerek magyarázatokkal és beszélgetéssel nevelhető, nem veréssel. Viszont megjegyzi, hogy megérdemelte volna a fenyítést, de a felnőtt eltekintett tőle. Ebből inkább tanul.

- Te eszerint gyermekpszichológiai könyveket is olvasol?

- Attól, hogy csak sofőr vagyok, és nincs érettségim, mint neked, nem hiszem, hogy ostobább lennék nálad.

- Én ezt nem is állítottam! - tiltakozott az asszony. - Tisztelem a jellemedet és az intelligenciádat...

- Ne dícsérj! Már mondtam, tudom, mennyit érek.

Lilla kihúzta kezét a kamionos tenyeréből és megállt. A férfi még csak nem is lassított. Talán észre sem vette, hogy a nő elmaradt mellőle.

- Csizo! - szólt utána Lilla. - Zoltán!

Megijedt, hogy egyedül marad a sötétedő, ismeretlen nagyvárosban, ahol nem tudott tájékozódni, és Zoltán után szaladt, aki már befordult a sarkon s épp elérte a túloldali járdát.

Az asszony lelépett az úttestre, de a lámpa pirosra váltott. Kétségbeesve toporgott, míg a keresztirányú forgalom elhaladt. Mire azonban a kocsiknak megálljt parancsolt a tiltó jelzés, a férfit elnyelte a túloldali emberáradat. Már nem mert utána indulni.

Megvárja itt. Erre fog visszajönni. Erre kell visszajönnie! És ha mégse jön, akkor ő hogy jut haza? Bizonytalanul elindult valamerre. Nézte az utcaneveket, dehát még azt sem tudta, Csizo háza melyikben van, hogy kérjen útbaigazítást?

A fénnyel együtt az ő bátorsága is fogyott, és Csizo még mindig sehol. El kellene indulni arra, amerről jöttek. De ki figyelt rá, hogy merről jöttek? Valamelyik utcából kikanyarodtak, de, hogy melyikből...

Sorra gyúltak a fények. A tanácstalan fiatalasszonyt megbámulták, de mindenki sietett a dolga után. Két elhanyagolt külsejű fiatal férfi viszont jó ideje figyelte. Eleinte meg tudta őrizni a higgadt várakozó illúzióját, de a sötétség beálltával a nyugalom máza lefoszlott róla. Már csak eltévedt kislány volt, aki pillanatokon belül sírva fakad, ha egy jóságos idegen nem szánja meg.

Körülnézett. A két férfi kitartóan járt a nyomában; csak idő kérdése, mikor szólítják le. És akkor mit fog csinálni? Mit tud csinálni?

Az utcán, ahova befordult, néhány gyér fényű lámpa világított. Vissza akart fordulni, de megpillantva a sarkon őgyelgő árnyékokat, lemondott róla. Nem tudna elmenni mellettük. Gyerünk tovább! Valahol csak lesz egy nyitott kapualj, ahol elrejtőzhet, azután, ha továbbmentek, visszajön ide a világosabb utcára.

Gyorsabbra fogta lépteit, már szinte szaladt, mikor hátulról elkapták.

- Ne!!! - tört ki belőle a vad sikoly.

A kamionos reflexszerűen kapta el a feléje sújtó, karmolásra görbülő két kéz csuklóját. És döbbenten tért ki az ágyékának szánt rúgás elől. Egy mozdulattal a falhoz penderítette Lillát, és nekiszorította:

- Nem engem vártál? Megismersz egyáltalán? Nézz rám! Lil!

- Csizo! - borult a nyakába az asszony zokogva. - Hogy hagyhattál itt Pest kellős közepén?! Minek hoztál magaddal, ha utadban vagyok?!

A kamionos körülnézett. Még látta a két elsomfordáló csavargót, akik mellett az imént eljött.

- Ők ijesztettek meg ennyire? - intett a fejével, míg hüvelykujjával törölgette a nem apadó könnyeket, aztán átfogta Lilla vállát, aki az oldalához simult. - Otthonról jövök. A társaság nekiesett a kajának. A kicsik mondták, hogy még nem értél haza, így visszafordultam érted. Jó ideje kóválygok, hogy kitaláljam, merre vezethetett a logikád.

- Hogy értem volna haza, hisz téged vártalak!

- Hát én pedig másik úton mentem, és több üzletben is megfordultam. Miért nem jöttél velem?

Na ez az! Mit lehet erre felelni? Hogy megsértődtem, azért maradtam itt? Vesztemre? Mert egy egér is eligazodik idő múltán a labirintusban, én meg nem vagyok képes ugyanerre a felirattal jelölt utcákon sem?

- Csizo, észre se vetted, hogy nem vagyok melletted?

- Észrevettem. Azt hittem, meggondoltad magad és hazamégy.

- Az istenért, hisz azt sem tudom, honnan jöttünk, melyik utcában laksz egyáltalán!

- Ennyit a tájékozódási képességedről. Nézd, ez az az utca! Szerintem legalább harmincszor elmentél előtte oda-vissza bolyongásod során. Most is ellenkező irányba tartottál, mikor megtaláltalak. Pedig ha veszed magadnak a fáradságot és benézel, ott szemben meglátod a társasházat az utca végén. A DAF-ról már nem is beszélve, ami ott parkol a kapu előtt...

A gyerekek a vacsora után bevonultak új pizsamájukba öltözve az új mesekönyvekkel a szobába. Aranka megeresztette a meleg vizet a mosogatáshoz. Csizovszky szórakozottan tologatta kését az üres tányérban. Egyszerre feltekintett:

- Aranka, nem akarsz beszélni Salival? Fölhívhatod a rádiótelefonon, megtalálod benne a számot!

A lány szeme fölcsillant. Bólintott.

- Jó. Hagyd a mosogatást, kislányom! Én majd befejezem. Fogd a telefont, és keress vele egy csöndes zugot!

Zoltán valóban nekifogott mosogatni. Némán, hatékonyan dolgozott. Lilla bekapta az utolsó falatot, és segített neki.

- Csizo, hogy te mi mindenhez értesz!

- Meg amihez nem.

- Mondj egy példát.

- Például a Ladád.

- Úgyse akarok vezetni.

- Pedig ha nem használod, tanácsosabb lenne eladni vagy ideiglenesen leadni a rendszámot, mert fölöslegesen fizeted utána a biztosítást.

- Már rég nem fizetem - súgta oda Lilla.

- Felelőtlenség volt. A gyerekek szája elől akartad elvonni a falatot, hogy a büntetéseket kifizesd?

- Nem büntetnek meg, mert nem vezetek, így nem is igazoltatnak és nem derül ki, hogy nem fizetem.

- Az a nyilvántartásból kiderül, de ha úgyse akarod használni, akkor miért strapáltam magam, hogy megcsináljam neked, mi?

- Ne tégy szemrehányást, mert te akartál gyakorlatozni rajta.

- Persze. Hogy legyen ürügyem odamenni hozzátok. De most már nem kell a szomszédba mennem, ha látni akarlak. Csak kinyújtom érted a kezem...

- És akkor lőttek a mosogatásnak - simult Lilla a karjába. Együtt fejezték be a mosogatást, majd összesöpörtek.

A szürke szemek ekkor Lillára vetődtek:

- Elmegyek a Lanciáért. Van kedved velem jönni?

- Igen.

- Jó. Akkor beszélek Arankával. Várj meg a DAF-nál!