A férfi feje Lilla vállára ereszkedett. Lassan eszmélt. Távoli világból tért vissza, testében a nyugalom végtelen óceánja áramlott. Hallgatta a körülöttük neszező éjszakai világot. Fejét Lilla szívére hajtva hallgatta, hogyan csöndesül lassan a nő testében a megűzött vér zubogása.

- Nem akartalak magammal vinni - ajkával Lilla arcát cirógatta. - Éreztem, hogy választ vársz a miértre, de nem mersz faggatni. Valami eltört bennem apám halálával, de nem tudom megfogalmazni, mit érzek. Azért hívtalak mégis, mert egyedül képtelen lennék egyetlen napot is eltölteni abban a házban. Úgy láttam, szívesen jössz. Ferjáncnál azonban valami történt veled. Amennyit a hangulatváltásaidról tudok, úgy érezhetted, kirekesztődtél. Tudod, azt még megérti a magamfajta világcsavargó, hogy az asszonya más lányoktól félti, de hogy épp arra a szegény jó öreg DAF-ra legyél féltékeny! Meg Ferjáncra! Tizenegy éve dolgozom már vele, nemcsak a munkaadóm, a barátom is. A kamionosok kemény világából törtem ki, mégis utánam jöttek, pedig tudták, hogy a segítségükkel téged akarlak visszaszerezni. Téged, aki miatt ott akarom hagyni őket, hogy többet lehessek veled. Többet, mint Annával... és te mégis azt hiszed, ők rabolnak el tőled...

- Nyitott könyv vagyok számodra - mondta Lilla csendesen.

A kamionos halkan nevetett:

- Sok nővel volt már dolgom, de te rejtély vagy. Különlegesen izgató rejtély!

- Akkor hogyan fejted meg a gondolataimat szinte szóról szóra?

- A te fejeddel próbálok gondolkodni. Adott helyzetben elképzelem, mit tennék, ha nő lennék.

- Te nő?! Ezzel a medvének való fizikummal? Az a két csavargó úgy elhúzta a csíkot, mikor meglátott téged, hogy talán azóta is futnak! Hogy érezhetted volna át a félelmemet a te külsőddel? A közeledbe se mertek menni!

- Minek jöttek volna? Látták, hogy nem vagyok homokos... - fölkapta fejét. - Egek ura! Szedelőzködj drágám, mert most nem vagyok abban a formában, hogy nagyanyád házáig toljam a Lanciát!

- Miért kéne tolnod? Nincs vele baj. Látom égni a lámpáit.

- Ez az!

- Ó persze, értelek! Rajta hagytad a világítást, és félsz, hogy lemeríti az akkumulátort.

- Szóról szóra. Látod, milyen egyszerű a más fejével gondolkodni?

Csizovszky félelme alaptalannak bizonyult, mert a Lancia - ahogy a szakzsargon mondja - pöccre indult.

- Egy évszázad telt el azóta, hogy átmentem édesapádhoz telefonálni, hogy legalább a hangodat hallhassam.

- Egy évszázad - ismételte a férfi, jobbja a sebváltóról a nő kezére vándorolt. - Látszott apámon, hogy rosszul van?

- Nem. Még el is akart kísérni, mikor megtudta, hogy anyósomhoz kell mennem a kislányokért. Lehet, hogy az úton esett volna össze. Talán a gyógyszereit nem vette be időben...

- Biztos, hogy bevette. A halál árnyékában élt, és számot vetett minden eshetőséggel, de élni akart. Még unokát akart dajkálni. Mélységesen lesújtotta Anna tragédiája. Aztán megtudta, hogy hozzád vonzódom, és feléledt benne a remény. Lehet, hogy az értetek való aggódás siettette a halálát. A mentőorvos szerint a víz elérte a szívét. Nem volt már elég a vízhajtó.

- Honnan tudod, hogyan halt meg? Mikor beszéltél az orvossal?

- Nem beszéltem. Bendzsótól tudom.

- Kitől?

- Bendzsótól. Egy csőrös MAGIRUS-t hajt. Ő maradt apám mellett, és hívta ki a mentőt, míg Fügedy és Hajszesz a lányokat kereste.

- Kicsoda?! - rökönyödött meg Lilla.

- Hajszesz. Bánfy Jancsinak hívják, de valamelyik pihentagyú a Bánfy hajszeszre asszociált, így ragadt rá a csúfnév. Jóvágású szőke fiú. Volt egy csúnyán végződő nőügye, de biztosat senki se tud. Néha megvadul és eltűnik, fene se tudja, mit csinál. Mikor előkerül, megint normális. A kamionosszakma is kitermeli a maga őrültjeit. Fizikai, szellemi és idegi megterhelést jelent, így vagy úgy mindegyikünknek van valami cicája - nevetett. - Salinak Aranka. Szó szerint. Szegény kislány majd a föld alá bújt azoktól a becézésektől, amiket Sali megeresztett. Néhány kollégának bizonyára fel is szökött tőlük a vérnyomása, mert ez a kölyök nem tud féket rakni a nyelvére mások előtt sem. Bendzsónak igazi bendzsója van. Játszik és énekel, pedig annyi hallása sincs, mint Beethovennek, amikor megsüketült...

- Hiányos a zenei műveltséged, szívem - figyelmeztette Lilla szelíden. - Beethoven akkor is alkotott, amikor már nem hallott, mert belső hallása megmaradt. Ne bántsd Bendzsót! Ő bizonyára a belső hangra figyel, ami a lelkében van, bár Babits ezt szebben fogalmazta meg:

Ami Hajszeszt illeti, minden ember múltjában vannak csalódások és fájdalmak. Amúgy is, nincs elég baja a nevével? Miért ne tombolhatna néha? Sali pedig szerelmes, és a szerelmeseknek külön világuk van, kívülálló szemében nevetséges, és érthetetlen lehet, de információim szerint ön is szerelmes, Mr.Csizovszky, hát önnek kell erről magyarázni?

A kamionos nevetett. Lilla gyengéden meglegyintette az arcát:

- Ne nevess rajtam, vén Medve! Azok után, amiket műveltél velem a szerelem ürügyén, nincs jogod ahhoz, hogy kinevess!

- Nem rajtad nevetek! Lil, ha téged összeismertetlek a kollégáimmal, bomlani fognak utánad, engem meg a zöld szörnyeteg marcangolhat!

- Ugyan miért kellene féltékenykedned? - pirult el az asszony. Nagyon jólesett neki a bók.

- Hogy miért? Hogy kérdezhetsz ilyet? Gyönyörű, kívánatos és művelt fiatal nő vagy, és ha kamionostársaim csak negyedannyira ismernének úgy, ahogyan én, attól kéne tartanom, hogy elállják az utunkat, engem agyonütnek, téged meg elrabolnak!

- Csizo, Csizo, ne túlozz! - komolyodott el az asszony. - Ez már nem bók. Ez már szélhámoskodás.

- Kamionos lennék, vagy mi a szösz! Huszonkét év alatt belejöhettem a szélhámoskodásba, nem? Huszonkét évvel ezelőtt ültem föl először egy katonai teherautó fülkéjébe azzal a tudattal, hogy én irányíthatok egy óriást. Tizennyolc éves voltam, és ha észre is vettelek téged, a négyéves kislányt Borka néni háza előtt, hogy is gondolhattam volna, mit fogsz egyszer jelenteni számomra! Már túl voltam az első szerelmeken, amikor te még óvodába jártál, most mégis te vagy az egyetlen értelmes célom, akiért újra kész vagyok harcolni, és a jövőt tervezgetni. Hova lett az a tizennégy év, ami akkor még elválasztott tőled?

- Hozzád öregedtem - hajtotta le fejét Lilla. - Huszonhat év alatt éltem meg annyit, mint te a negyven év alatt.

- Nem, Lil, előtted még nyitva áll az élet minden szépsége, és ezeregy lehetősége. Nekem viszont csak te maradtál. Az egyetlen lehetőségem, amit nem ronthatok el, mert meglehet, az utolsó dobásom vagy...

- Csizo, te most... udvarolsz nekem?

A kamionos tekintete furcsán villant:

- Természetellenes dolognak tartod? Elbizonytalanodtál...

- Csak mert nem tudom, milyen az udvarlás...

- Az öcsém soha nem vitt téged moziba, cukrászdába vagy táncolni? Nem sétáltatok a holdfényben kézenfogva? Nem álmodoztatok? Nem évődtetek egymással? Nem bújtatok össze némán, hogy csupán a gondolataitok beszélgessenek, és csak egymás lélegzését hallgassátok?

- Ezeket tőled tanultam, Csizo.

- De Lil, hát valamiért őt választottad! Mi volt az a bensőséges közös élményetek, ami meghatározta, hogy mellette maradtál?

- Bensőséges élményünk? Ó igen, az volt. Megismerkedésünk után cirka fél órával a parkban, egy bokor tövében. Meghatározóan fájdalmas bensőséges élmény volt, akár csak a többi későbbi! Mit gondolsz, miért rettegtem a veled való első együttléttől? Nem akartalak meggyűlölni, ha fájdalmat okoznál. Gyuri a férfiaktól való rettegést hagyta rám örökül abból az évszázadig tartó házasságból, ezzel akarta bebiztosítani magát, hogy eszembe se jusson megcsalni őt. Miért faggatsz erről? Mikor érted meg, hogy Gyuri az őskorból maradt itt féktelen állati ösztönökkel, aki nem szeret, csak birtokol, aki asszonyát félholtra verve, hajánál fogva, a földön húzva vonszolja a barlangjába? Mire jó neked, ha mindent tudsz az öcséd barbár szokásairól?! Nem elég, hogy én tudom?!

A kamionos csak hosszú évek beidegződött reflexeinek köszönhette, hogy nem csattantak bele a szemből érkező kocsiba.

Megrázta fejét, mintha pillanatnyi bénultságát igyekezne lerázni. Egy útmenti csárdánál megállt. Kicsatolta a biztonsági övet, és kimászott a kocsiból:

- Ezt a fülkét nem rám méretezték - morogta. Megkerülte a Lanciát, kinyitotta Lilla ajtaját, és kezét nyújtotta neki, hogy kisegítse:

- Meghívlak egy kávéra.

- Nem.... nem akarok bemenni. Inkább... megvárlak itt...

Csizovszky félrebillentette fejét:

- Egy ártatlan meghívást udvariatlanság visszautasítani - jegyezte meg szelíden. - És mire számítsak egyáltalán, ha még ennyit se fogadsz el tőlem?

Lilla felnézett. Kezét a kamionos tenyerébe tette:

- Köszönöm. Egy kávé, azt hiszem, jól fog esni.