A farkasember-hiedelem eredetére mely szerint némelyik ember képes magára ölteni egy állat, többnyire farkas formáját soha nem sikerült kielégítő magyarázatot találni. Hérodotosz, a Kr. e. 5. században élt görög történetíró szerint a görögök és a szkíták, akik a Fekete-tenger partján telepedtek le, az ottani őslakókat varázslóknak tartották, akik minden évben néhány napra farkassá változtak. Megemlít egy népcsoportot amelynek tagjai akaratlagosan farkassá tudnak változni, és éppen olyan könnyedén vissza is tudnak alakulni, amikor csak akarnak. Századokkal Krisztus születése előtt a farkasember-démont olyan embernek tekintették, akit természetellenes módon megszállt az emberhús iránti éhség, és aki mágia segítségével megvadult farkassá tud változni, hogy könnyebben tudja csillapítani szörnyű étvágyát. Az ókori bölcsek szerint az átalakulással a farkasember a farkas erejét és ravaszágát ölti magára, jóllehet hangja és szeme továbbra is emberi marad. A római kori irodalomban is varázslat művének tartották az ember farkassá változását. A Kr. e. 1. században élt Virgilius volt az első latin költő, aki említést tett a babonáról. Pertonius, aki Kr. u. 54-68 között Néró udvarának szórakoztatásáért volt felelős, egy jó kis farkasember-történetet mesél el Saryricon című szatirikus verses regényében. Bizonyos görög és római tradíciók szerint az embernek farkassá való átalakulása egy istennek bemutatott emberáldozat miatti büntetés. Plinius (Kr. u. 62-113) szerint az ilyen alkalmakkor az áldozatot egy tó szélére vitték, majd miután átúszott a túlpartra, farkassá változott. Ebben a formájában járta kilenc évig a vidéket farkasember-társaival együtt. Ha ez alatt az idő alatt megtartóztatta magát az emberhúsevéstől, akkor visszanyerhette eredeti formáját, ami nem mentesült az öregkori romlástól. Ovidius (Kr. e. 43- Kr. u. 18) Metamorphoses című elbeszélő költeményében feljegyzett egy olyan alakváltozást, amely egy bűn megtorlásaként történt. A költeményben megemlékezik egy legendáról, amelyben rejtélyes alakváltozások szerepelnek a teremtés idejétől kezdve egészen Julius Caesar koráig. Ovidius elmeséli, hogy Arcadia mitikus királya, Lycaon úgy tette próbára Jupiter mindentudását, hogy egy tál emberi húst tett elé, amely bűnért azonnal farkassá változott, és pásztorkodó alattvalói rémületének forrása lett mindörökre. A középkorban úgy tartották, hogyha egy farkasember farkas alakban megsérült sérülése még visszaváltozása után is megmarad. Ismert egy 1588-as történet a Franciaországbeli Auvergne-ből egy vadászról, aki levágta egy farkas mancsát és a zsákjába tette. Később, amikor a mancsot megmutatatta a helyi nemesembernek megdöbbenve látta, hogy az aranygyűrűt viselő kézzé változott. Az elborzadt nemesember felismerte a gyűrűt, kirohant a konyhába, ahol ott találta a feleségét, amint éppen sérült kezét kötözte be. Az asszonyt azonnal megégették boszorkányságért.

 Az első ismert farkasember-story Gilles Garnier nevéhez fűződik. Gilbert egy erdei remete, otthonról elkóborolt gyermekeket falt fel. A szemtanuk elmesélték, hogy látták, amint Gilbert ilyenkor farkas alakot ölt. Elfogása után beismerte farkasember mivoltát, és mint boszorkányt 1973 januárjában elégették. Ezek a perek leggyakrabban farkasok által sűrűn lakott területeken voltak megfigyelhetők, mivel az éhező vagy veszett farkas támad csak az emberre. Angliában például egy ilyen per sem volt, mivel ott 1500-ig minden farkast kiirtottak. Nem így Köln környékén, ahol Peter Stubbét azzal vádolták, amint azt később ő is beismerte, hogy 13 gyermeket, köztük saját fiát, és két terhes asszonyt falt fel. Azt állította, hogy az ördögtől kapott varázsövet, amely segítségével farkassá tudott változni. Stubbét 1589 októberében ítélték el.