Andalúz

Marmagassága: 157-160 cm

Nemes megjelenésű, nem mondható gyors lónak, de ennek ellenére szeret menni. Feje nemes, kissé kosfej jellegű. A sörénye hullámos, dús, hosszú. Jellemző rá az erős csánk, a szabályos paták, a kiváló csontozat, a rövid, izmos, rövid nyak és a széles, erős válltájék és lapocka. Középnagy termetű ló. Szemei mandulaformájuk, homloka széles és lapos, fara lejtős. Hátaslónak hasznosítják, mivel gyorsan tanul és megbízható. Az egész világon kedvelt lófajta.

Egyes feltételezések szerint a történelem első hátaslovai a spanyol lovak voltak. Az ibériai barlangfestmények tanúsága szerint az mindenesetre biztosan megállapítható, hogy i.e. 5000-ben már lovagolták.

Az andalúz egyik őse a Sorraia-póni, ez a vadlótól és tarpántól származó szívós fajta, amely nem csak Hispániában, hanem szerte a Római Birodalomban kedvelt harci ló volt. A mór hódítás alatt, a berber lovakkal való keresztezéssel alakult ki a mai formája.. Az andalúz ló a középkorban is első számú csatalónak számított, a spanyol konkvisztádorok éppúgy használták, mint az angol királyok.

Azonban a XVIII. században csökkent a népszerűsége, kecsesebb fajták kerültek előtérbe. Egy éhínséget követő járvány majdnem megsemmisítette a maradék állományt is. Szerencsére a spanyol hegyek között fekvő Karthauzi Kolostorban folytatták a tenyésztését. A XIX. században a ritkaságára való tekintettel a spanyolok tiltották az exportját, a 100 éves tilalom 1960-ig tartott, azóta újra kezd elterjedni a világban.