Évezredek alatt a macskák sok hányattatáson mentek keresztül. Olykor tisztelték, máskor pedig az ördög segítőjét látták bennük. Már az ókori birodalmak idején is különbözőképpen gondolkodtak róluk. Az egyiptomiak macskaszeretetét a görögök nem értették, a rómaiak pedig kigúnyolták. Egyiptomban a macska nagy népszerűségnek örvendett, sőt a macskakultuszt az istenekre is kiterjesztették (pl. Ré Napistenre). A macska megbecsült, szent állat volt, ezt a címet a rágcsálók irtásával érdemelte ki. Kiemelkedő helyét megtartotta a birodalom bukásáig, sőt, a mai iszlám területeken is kedvelt háziállat. Az ókori macskák emlékét sírok és szobrok őrzik.

Pályafutásuk következő állomása a középkor volt. A keresztes hadjáratok idején a macskák még védelem alatt álltak. Viszont a 13. században az ördög cimborájának vagy magának a gonosznak tartották őket. A sűrűn előforduló boszorkányégetés elől a boszorkány macskája sem menekült (innen ered a népmesék boszorkányai mellett kuporgó fekete macska). Ebben a korban rengeteg macskát – különösen feketét – irtottak ki, mert hittek átváltozó és varázslatos képességében, mely szerint a fekete macska rontást hoz, és pestist okoz. Később ez a hiedelem megváltozott: a macskák a pestissel fertőzött patkányokat elpusztították és elűzték, ezért az emberek a betegség távoltartására élő vagy élettelen macskát tartottak a háznál.

Az újkorban, a reneszánsz kor kezdetén a macskák elvesztették isteni és ördögi tulajdonságukat. Közönséges háziállattá váltak. A macska és az ember barátsága egyre szorosabbá vált, a „cicus” a mai napig igen népszerű kedvencünk. És mégis… A fekete macska babonája a boszorkányégetések óta él. A hiedelem nagy úr még a mai modern világban is. Ha balszerencse ér bennünket vagy rosszul alakulnak dolgaink, hajlamosak vagyunk azt a reggel lábunk előtt elsuhanó árnynak tulajdonítani. Pedig a fekete macska ugyanolyan kis szőrös, doromboló gépezet, mint változatosabb színű társai. Hát lehet gyűlölni és hibáztatni bármiért egy ilyen kis „ördögöt”?!