Kouga kimeríthetetlen vágya (16)
Hatalmas port kavart az ütemes lábak dobbanása, mik lendületesen kavarogtak a levegőt szelve. Két önelégült arc meredezett egymásra, dühtől tajtékzott mindkettő, szemükben apró láng bóbiskolt, mi bármelyik pillanatban tűzvészként szabdalhatja fel az ellenfelet. Egy pillanatra csend honolt kettejük között, az egyik flegmán vagdalkozott, ében haján megfeneklettek a nap tűző szirmai, miközben kék szemei viszálykodást szítottak a vele szemben álló hanyouban. Erősen markolta az aranypompában díszelgő kardot, ujjbegyei elfehéredtek a szorítás közepette, idegesen cikázott aranyszembogara, melynek íriszében hirtelen felbukkant a kék tekintet. Agyarain a napsugarak megcsillantak, miközben nyáltól fröccsenő mohó szája cuppanó hangot hallatott. Hanyou száján vér futott végig, apró csermelye végig szaladt fehér, sápadt bőrén. Meghűlt tekintete, miközben hátán végig futó hideg félelmet keltett lelkében. Ellenfele alakja kivált a hófehér horizontból, cikázó alakja kivehetetlen volt, minden mozzanata gyors, és precíz sorozatként zajlott le. Kouga ideges arca a düh minden szétvetett csíráját felélesztette, ahogy a fiú arcát zúzta. Inuyasha nem ellenkezett... Orrából szánkázó vércsík bugyogott, akár egy kisebb forrás, miközben ő eldobta kardját, jelezve, pusztakézzel kívánkozik harcba szállni vele. Érezni lehetett, ahogy a felmelegedő levegőben szaporázó dühkitörések formát öltenek, a hanyou arca felismerhetetlenségig roncsolódott, mikből kibukkanó genny szétterjedt pofáján. A fiú többször megízlelhette a földrögeinek kellemes hűvösségét, görcsberánduló ujjai közül kifordultak a szemcsék, ahogy Kouga kimonóján keresztül felemelte. Hideg tekintetében felajzott indulatok szálltak, s minden kegyes mosoly mögött gúny bújt meg. Csigázott, élvezte, ahogy a fél szellemnek mindenegyes lélegzetvitelért meg kell szenvednie. A fák bús koronái egymáshoz vergődtek, a szél feltámadva nyaldosta leveleiket, mik mögül előbukkanó napfények elsorvadva melengették őket. Tűző nyalábokat eltakaró felhők meghízva teregették ki habcsókjaikat, miközben villámlás tarkította az ég felkavart palettáját. Kouga torz arca mögül nevetés buggyant ki, szája kinyílt, lassan formálta a szavakat. Minden percet ki akart élvezni. - Te szánalmas korcs... - Mire vársz még, nem ezt akartad? ÖLJ MÁR MEG! – üvöltött fel a hanyou, kinek hangja remegett, arca fájdalomtól hasadt fel, miből ömlött a bűne. - Mindjárt, de élvezem, ahogy vérzel, ezt érdemled, te dög! MIÉRT BÁNTOTTAD KAGOMÉT?! – arcához emelte a sérült, vérző hanyout, kinek hömpölygő vérkoszorúja mögül aggodalmas pofát lehetett felfedezni. - Nem kegyelmezek egy korcsnak, élvezd ki minden másodpillanatot, mit itt tölthetsz a Földön. – levetette a testet, mint koszos rongybabát, ki fellélegzett a szorítás alól. A fiú ráemelte a lábát, és szorítani kezdte a nyakát, miközben háta mögött felbukkanó szilaj elemi erő végig cikázott az esőtől terhes égen. A hanyou szemei kitágultak, aranypillantása megfeneklett a vérző alakon, mi egyre közeledett. Kouga elemelte lábát, majd üvöltött, mi mögül az utálat és az igazságtalanság keveredett elő, felizzó szilánkjai kráterként hasították a földet. Robbanó hasítéka a fiút kínozta, ugrásszerű támadása azonban a levegőben megfagyott, ahogy Inuyasha hangja felszakadt torkából. - KAGOMEEE! - a lány sápadt arca kivirult, miközben vérző, felszakadt sebeiből ömlő gennyhalmazos teste a fiúéra borult, kinek tekintete megnyugvással telt el. - Kérlek, ne bántsd, Kouga-kun – könnyes arca mennyeien hatott, apró szent foltként tarkállott az esőáztatta sárkupacban. A fiú arca egyszerre volt fájdalmas és örömteli. Boldog volt, mert láthatta jelölt asszonyát, egyúttal szomorú is volt, mert rádöbbent, tehetetlen, nem tudja megakadályozni a kettejük közti szerelmet. Dühösen rángatózó szemei mérgesen könnybe lábadtak. Ökle végtelen haraggal csapott le a földre, mi megrepedezett. Az eső szétáztatta a földet, miből sáros massza lett, mennydörgés közepette megremegett föld sírósan feljajdult. Egy tölcsér hagyta el a helyszínt, mi felkapott ágakat söpört maga előtt.
Az éjszaka sötét palástja gyengéden bebugyolálta a romladozó viskót, minek gyenge falai mögött húzódó két alak finoman gondozta egymást. Halkan beszélgettek, habár nehezükre esett minden szó formálása. A Hold szelíd szirmai végig peregtek a bambuszajtón, min keresztül a nyalábokban fürdő pár kedvesen ült egymással szemben. A lány melegbarna tekintete végig kúszott a fiúén, ki lesütötte aranypillantását, remegő ujjbegyein szemlélte a hosszú karmokat, min rászáradt vér díszelgett. Ezüst haján libbenő fénykoszorúk mennyei homályba öltöztették a sápadt, sebektől tarkálló arcát. A lány hasfalára pillantott, és szomorúsággal megtelt szemmel érintette végig az alvadt vér váladékát, mi kis apró sebekben torkollott. Ében haján megcsillantak az ezüst sarlók, hamvas arca könnyekkel küszködött. Ajkai remegtek, és meleg, gyengéd érintéseket szült, miközben tejfehér ujjai végig szánkáztak a meggyötört testen, mely mindenegyes nyúlásra fájdalmat szült. A fiú elharapta nyögéseit, tudta, nincs szégyenkezni valója a lány előtt, de nem merte kimutatni, milyen érzelmeket táplál iránta. - Sajnálom a sebeket, miket okoztam..., utálom magam miattuk – az arca kínok közepette hánykolódott. – Fájnak... nagyon? - Nem – hazudta a lány, de a hanyou érezte a vérben elkeveredő gyötrelmet is – Most pedig mutasd a zúzódásokat, el kell látnom őket, különben elfertőződnek, ezt te is tudod. A sötétbe burkolózó viskó megtelt a meleg gondoskodásoktól, mik alig hallható nyögéseket szült, a hanyou elméjében. A lány anyáskodó mosolya szeretet ittas volt, finom ujjai a sebekbe mártotta a szúrós illatú kenőcsök garmadáját. Kagome lehunyta szemét, és belefeledkezett a simításokba, ösztönösen keverte a gyógyfüveket, miket az eső harmatozó gyöngyökkel ékesített tündöklő ékszerekké. Hallani lehetett, ahogy a zivatar finoman eláztatja a dülöngélő, részeges ház falait, mi terhesen olvadozni kezdett a roskadozó súly alatt. Inuyasha szemei vággyal teltek meg, s a szelíd ujjak földöntúli élvezetet szolgáltak számára, mikből fonódó szeretet édesen ringatta a háborgó elméjét. Emlékezett néhány homályos foltra, mikor megtámadta az őt mentő lányt. Sötét bugyraiból elősejlő lépek zavarosan villantak fel, miközben agyában lezajló képsorozatokban a napfény gyengéden fürösztötte a lány kecses vonulatait. Elvesztette az uralmát maga felett, s szánakozó éne a sötétbe veszett, mi elnyelte őt, s finoman bepólyálta. Hirtelen kitágultak szemei és maga előtt látta az összeeső lányt, akinek ruhája vérben tocsogott, mit magával húzott, mint bűnös sávot. Az aranyszemek megállapodtak a masszírozó kezek tejfehér ragyogásában. Kéjes hangok süvítettek elő a lány szájából, mi a fiút felcsigázta, kutyafülei lelapultak, miközben küzdött az érzelemhullámmal, mi benne előtörni készült. Erélyesen megfogta a kezet, mi ringott hátán. - Hagyd abba, elég lesz – szólt rá kicsit dühödten, a lány szemei kinyíltak, és nektárként csorgott elő belőlük a könnyek ezüst folyója – Most miért sírsz? - Aggódtam miattad, hogy lehetettél ennyire ostoba, hogy meg akartad öletni magad? – ujjai ráfonódtak arcára, minek barázdái közül könnyek gyöngyei buggyantak elő. Kagome érezte, hogy csuklóját fogságban tartják, és a finom húzás végül a fiú mellkasára illesztette könnyáztatott arcát. A karok átfonták őt, és védelmezőleg tartották maguk közt a lányt, akinek ajkai lassan közeledtek a fiúéhoz, ki nem állt ellen, lehunyta szemét, és élvezte a nyelvek táncát. A lány óvatosan eldöntötte, mire megállapodott, és csak erősen magához húzta a fiút, aki nem engedte el. A mámorító hold udvarában szenderegtek el, a hanyou arcát a lány hajába túrta, mi selymesen simogatta illatával, miközben Kagome szelíd, békés arca a puha kimonóban süppedt el.
Kouga arca az éjbe meredt, elméjében záporoztak a kínos gondolatok, mik megfékezhetetlenül hatottak rá. A szél erősen végig simított testén, az eső cseppjei könnyeket idéztek elő homályos kék szemeiben. „Kérlek, ne bántsd, Kouga-kun” A hang részegítette, miből állandóan, mint egy torkos gyermek, kívánt inni. Lesütötte szemeit, a barlang előtt telepedett le, a ficánkoló tűz lángjai enyhén melengették mennyei barázdáit, nyalogatva gyötrelembe mélyült arcát. Ujjait ében hajába túrta, gondterhes volt. Csillapíthatatlan morgás vetekedett a villámok mennydörgésével, mik szivárvány színeiben pompáztak. Öklét a földbe csapta, mitől ujjai szilánkokkal ékeskedtek, ahogy a sérelmes rögök felszántották bőrét. „Azaz arc, mivel Kagome a palotapincsit védte, többet elárult számomra, egyben volt aggodalmas, és szerelmes. Meg kellett volna ölnöm, míg megtehettem volna, túlságosan eljátszottam a gondolataimmal, mik édesek voltak, szörnyen édesek.” Kouga szemei elkerekedtek, mikor pajzsa mögött érezte a tűzforró ujjbegyek szelíd játékát. Ayame arca sejlett fel előtte a holdfényének táncában, smaragdszemei egyszerre voltak aggodalmasak, és vágytól teltek. Ajkai szelíden csókolgatták a leoldott pajzs mögött előbukkanó mezítelen mellkast. A lány letérdelt elé, és ujjai ráfonódtak a combokra, majd finoman haladtak felfelé, miközben a szája már a hideg, távolba révedő arcot csókolgatták. A farkas lány tehetetlen volt, könnyek buggyantak elő szeméből, melyben homályosan díszelgett Kouga faarca. A férfi érezte, ahogy hímvesszeje megkeményedik, és földöntúli boldogságba repíthetné, de makacskodott, érezte a lány lüktető szívdobbanásait, melyek rátelepedtek az ővéire, ahogy a lány lassan, kínzóan eldöntötte. Kouga ajkai mögül akaratlanul is előtörtek az élvezet hangjai, melyre Ayame szaporábban mozgatta kezét. Erélyesen megfogta az ágaskodó hímvesszőt, és próbálta ízlelni, mikor Kouga eltolta magától. - Hagyd abba, nem kértem, hogy kielégíts – hideg szemei parázslottak, mire a lány feltámaszkodott. - Megint ő jár a fejedben, igaz, Kagome, ugye? – hadarta a kérdéseket, miközben az öltöző férfit szemlélte, kinek mellkasán domborodó izmain esőcseppek vándoroltak. Ayame ágyéka lüktetni kezdett. – Nem érted? Ő sosem lehet a tied! Az a miko már meglelte a férfiját, azt a hanyout - nem kapott választ, a vörös tincsek elnehezültek az esőben. – Miért nem vagy képes elfelejteni, ha nem lehet az asszonyod? – lépkedett tétlenül a farkas vezér felé – Mikor itt vagyok neked én... – ajkai csillogtak, a férfi pedig arcát eltolta, mikor azok túl közel értek hozzá. - Ne ringass álmokat, Ayame, találj magadnak mást, én úgy sem leszek a tied, ha könyörögsz, akkor sem – felelte, mire futásnak eredt. - PONT TE MONDOD? ÉN TUDOM, HOGY MIN MÉSZ KERESZTÜL! Az álmomat nem törheted szét, míg élsz... Kouga arcát a szél barátságosan csókolgatta, ő a kellemes irányba fordult, mely elhozta számára Kagome virágillatát. Fújtatott, ahogy érezte a lányéba ömlő Influenza szagát. Agyarain végig vonaglott a Hold mámoros, csillapíthatatlan fénye, mit gomolyfelhők öleltek körbe. Megállt. Maga elé tekintett, mikor a sötétből kiváló viskó körvonalainak sziluettjeire felfigyelt. Az éjben ragyogott a kék szeme, mely szerelemittas volt, teste megbabonázottan követte a lány eufórikus illatát, mikor meglátta az ölelkező két testet. Az undor fogta el. Megkönnyebbült, mikor nem látott levetett ruhadarabokat a holdfoltjaiban. Kagome teste megfordult és csak azt lehetett felfedezni, hogy Inuyasha gyengéd karjai derekára fonódnak, és biztosan tartja őt. Kouga leguggolt elé, és a csodálatos, angyali arcot kémlelte, mely gyönyörű volt. Tejfehér arca egészséges volt, ében tincsei szemeibe sodródtak, melyeket a farkas fiú elrendezett. Tudta, hogy Inuyasha nem felszínesen alszik, hiszen kimerítette a csata, valamint biztonságosan érezhette magát a lány testét érintve. Lefeküdt mellé, s arca gyengéden közeledett az alvó lány ajkaihoz. Érezte a kellemes illatot, mi belengte testét. A fiú lehunyta szemeit, s lágyan megpuszilta a dús ajkakat, melyek mézédesek voltak. Kagome ritmikusan kinyitotta a száját, mire a fiú nyelve befészkelődött a szájüregébe, és kicsit erélyesen szívogatni kezdte. Bizsergés fogta el ágyékánál, ahogy érezte a tejfehér combok az övéire kulcsolódnak, és a lány mellei a mellkasához nyomódnak. - Inuyasha... – mondta kéjjel teli hangjával, pillái megrebegtek. Kouga lágyan abbahagyta a csókot, megvált az ajkaktól, abbamaradt a varázs, mikor egy pillanatig övének érezhette a lányt, de még így is elméjébe furakodott a hanyou. - Szeretlek... – nyomott egy apró puszit homlokára, mire egy hang megdermesztette. - Én is Kouga – fordult meg a lány teste egybeolvadva a hanyouéval. A farkas vezér arcát az eső mosta, miközben az éjszakában fürdött. Gyengéden felnézett a Holdra, mely szemtanúja volt az örökké benne élő szavaknak.
|