A The Doors története 1965-ben kezdődött. Jim Morrison és Ray Manzarek, a Los Angeles-i Filmfőiskola (UCLA) két hallgatója 65 nyarán összefut a tengerparton. Mivel egy ideje nem látták egymást, beszédbe elegyednek, majd Jim Ray unszolására eldúdol néhány sort egyik frissen írt dalának szövegéből (Moonlight Drive). Felmerül bennük egy közös zenekar alapításának ötlete, nevük The Doors lesz, William Blake verse nyomán (“ …ha az érzékelés ajtajai kitárulnának, minden olyannak tűnne, mint amilyen valójában:végtelennek."). Az elhatározást tett követi, Jim beszáll Ray “családi” blueszenekarába, a Rick & The Ravens-be. A zenekarból hamarosan személyi problémák miatt távoznak Ray fivérei és a többi tag is. A gitárosi posztra Robbie Kriegert hívják, aki szintén az UCLA hallgatója. A dobos John Densmore lesz.

A zenekar első fellépésére Az UCLA-n kerül sor, ahol Ray egyik vizsgafilmjének zenei aláfestését biztosítják. 1966 januárjára már mintegy 40 dalból álló repertoárral rendelkeznek, ezek nagyrésze saját szerzemény, de szép számmal akadnak feldolgozások is. (Willie Dixon:Who do you love, Van Morrison: Gloria, stb.) Játszani kezdenek a London Fog klubban, ahol gyakran 5-6 órát színpadon kell lenniük, esténként 5(!) dollárért. Mivel repertoárjukból nem futja ilyen hosszú időtartamra, elkezdik nyújtani számaikat, így nem ritkák az 15-20 perces számok sem. Áprilisban “átköltöznek” a Whiskey-a-Go-Go klubba, ahol már heti 135 doláros gázsival lényegesen jobb körülmények között játszhatnak. Egy este azonban Jim (meglehetősen ittas állapotban) a The End (A vég) című számban előadja a később “Öidipusz-szakasz”-ként ismertté vált részt, emiatt a klub tulajdonosa közli: Többet nem tart igényt rájuk. Az esetnek tanúja lesz Jack Holzman, az Elektra lemezcég főnöke, aki azonnal szerződést ajánl a fiúknak 6 lemezre. A csapat stúdióba vonul, ahol Paul A. Rotchild producer vezetésével munkához látnak.

"A szertartás kezdetét veszi..."

Az első, bemutatkozó albumot alig két hét alatt veszik fel, The Doors címmel. Olyan, ma már legendás számok kerültek e korongra, mint a Break on through, Light my fire, és az ominózus The End. A lemezt gyakorlatilag keverés nélkül, “élő stúdió” módszerrel vették fel. A lemez 67 júliusában jelent meg és eleinte nem nagyon fogyott. Az áttörést az első kislemez hozta, rajta a Break on through-val és a Light my fire rövidített változatával. Az eladások az egekbe törnek, a zenekar egyre jobb és jobb helyeken koncertezik Los Angelesben, San Franciscóban és New Yorkban. A sajtóban a lemezt és a zenekar forradalmi újdonságként emlegetik. A sikert kishasználva még 67 őszén elkészül a második lemez Strange days címmel. A lemez hasonló sikert arat, mint elődje, rajta olyan dalokkal, mint a Moonlight Drive, a Horse lattitudes, vagy a When the music´s over. Ősszel a zenekar fellép Amerika egyik legrangosabb televíziós műsorában az Ed Sullivan Show-ban. A rendezők a felvétel előtt megkérik Jimet, hogy a Light my fire című számban az egyik, kevésbé szalonképes sor helyett énekeljen valami mást. Jim megígéri, de egyenes adásban mégi az eredeti szöveg hangzik el. A rendező tombol, a klippet azonban több tízmillió ember látja országszerte. Hamarosan egyre több probléma adódik, elsősorban Jim viselkedése miatt. New Heavenben a koncert előtt egy rendőr tévdésből lefújja Jimet könnygázzal, mire Jim a színpadon elkezni sértegetni a helyszínen lévő rendőri erőket. A végeredmény: 1500 $ bírság....
1968-ban a zenekar rengeteg koncertet ad, de a botrányok egyre szaporodnak Első (és egyetlen) európai turnéjukon is nagy sikert aratnak, annak ellenére, hogy Jim az amszerdami koncertet kórházban fejezi be (túlzott LSD fogyasztás miatt). A harmadik lemez felvétele előtt Jim és a többiek között heves nézeteltérés támad, mivel nem engedik Jimnek, hogy a következő lemezre teljes egészében felkerüljön a koncerteken rendkívül sikeresen előadott "The celebration of the lizard" című költemény. A harmadik lemez (Waiting for the sun) felvételei meglehetősen feszült légkörben készülnek, ennek ellenére a lemez nagy siker lett a közönség körében, köszönhetően az olyan daloknak, mint a Five to one, Unknown solider, Hello I love you. Utóbbi dal miatt Ray Davies, a Kinks zenekar vezetője plágiumpert indít, amelyet meg is nyer. Az Unknown solider vdeoklippjét betiltják, tekintettel a feszült külpolitikaii helyzetre (a Vietnami háború elleni tüntetések, diáklázadások).

A zenekar körüli botrányok tömkelege alakul ki. Jim egyre inkább unni kezdi a rátelepedett rocker-imázst, költőként, művészként is érvényesülni szeretne.1969 áprilisában kis példányszámban megjelenik elő verseskötete, The Lords címmel.
1969 május 1-én, Miamiban elszabadul a pokol. Jim ittasan megy fel a szinpadra, sértegeti a közönséget és a hatóságokat, majd felteszi a kérdést: "Akarjátok látni a f...omat?" Hogy végül a közönség látott-e valamit, vagy sem, mai napig nem tisztázott. A zenekar tagjait azonnal letartóztatják, Jim ellen per indul. Ennek hatására a zenekar népszerűsége rohamosan csökken, fellépéseiket sorra kénytelenek lemondani. Ezidőtájt jön ki a zenekar negyedik nagylemeze (The Soft Parade), melynek agyonszínezett (szaxofon- és vonósbetétekkel kiegészült) zenéje nem illett a Doors megszokott nyers, kemény muzsikájához. A lemez dalai (The soft parade, Touch me) később a koncertek repertoárján sem szerepeltek. A Jim elleni per 1970 őszén fejeződik be, az itélet 6 hónap börtönbüntetés és 500 dollár bírság. A zenekar csak a következő évben talál magára, kiadták következő nagylemezüket (Morrison Hotel), valamint egy fergeteges koncertlemezt (Absolutley Live). A stúdiólemez ismét hozza a megszokott stílust, legjobb számai a Roadhouse Blues, You make me real. A koncertlemez anyagából említésre méltó a When the music´s over , valamint a Celebration of the lizard talán legjobb koncertfelvétele. Mindkét lemez óriási siker, a kritika is visszafogadta kegyeibe a zenekart.

Jim lába alól egyre jobban kicsúszott a talaj, a koncertek az ő hangulatától (részegségétől) függően vagy zseniálisak, vagy csapnivalóak voltak. Egyre jobban szabadulni akart a "Sárkánygyík-király" image-től, a költészet, a film felé fordult. 1970 őszén megkezdték az L.A Woman nagylemez munkálatait. Paul A. Rotchildet Bruce Botnick. váltotta a keverőpultnál. A zenekar visszatért a kezdeti "élő stúdió" módszerhez, a legtöbb dalt elsőre, keverés nélkül vették fel. Zseniális dalok születtek e lemezen: L.A. Woman, Riders on tth storm, Challenging. Jim 1970. december 8-án (27. születésnapján) az Elektra stúdióiban felvette leendő verslemezének anyagát.Utána koncertezni indultak, és 1970.december 12-én lezajlott az utolsó, teljes The Doors koncert... Akik akkor találkoztak Jimmel, egy megfáradt öreg, erőtlen bluesman képét őrizhették meg, akit elhagyott minden ereje, holott ekkor még csak 27 éves volt. A lemez keverési munkálatainak végét meg sem várva 1971 márciusában Párizsba utazott barátnőjével. A lemez tavasszal megjelent és sikerrel ostromolta a listák csúcsait.Az USA-ban maradt tagok próbálni kezdik a következő nagylemez anyagát, mikor érkezett a hír: James Douglas Morrison, a The Doors együttes énekese, 1971.július 3-ára virradó éjjel párizsi hotelszobájában szívroham következtében elhunyt.

"Ez itt a vég..."

A kezdeti döbbeneten végül felülkerekedik a tettvágy, Ray,Robbie és John a folytatás mellett dönt. 1971 őszén megjelenik az Other Voices c. lemez, amely bár zenei anyagát tekintve nem rosszabb elődeinél, Jim nélkül már nem ért semmit. A zenekar turnéra indult, de nem játszották az új lemez anyagát, nyilvánvalóvá vált: nem továbbvinni akarják a zenekar örökségét, csupán átmenteni.1972 elején megjelent a "Full Circle" nagylemez, amely hangulatát tekintve a Soft Parade folytatása. A zenekar ezt a kudarcot nem élte túl, ´72 tavaszán feloszlottak. Bár mindegyik tag szólókarrierbe kezdett, korábbi sikereiket soha nem tudták megismételni. 1978-ban még egyszer utoljára összeálltak, és Jim 1970-ben felvett verseihez zenét komponáltak. A lemez ´78 őszén jelent meg "An American Prayer" címmel, és hatalmas sikert arat annak ellenére, hogy a sokszor mesterkélt zene egyáltalán nem illik Jim verseinek hangulatához. A ´80-as évek óta folyamatosan jelennek meg előzőleg ki nem adott koncertfelvételek, videó és DVD filmek, könyvek, tanulmányok.1991-ben film is készült az együttesről "The Doors-The Movie" címmel (Fsz:Val Kilmer, R:Oliver Stone) 2000-ben megalakul a Bright Midnight Records, amely a The Doors zenei örökségének ápolását tűzi ki feladatául, eddig ismeretlen felvételek megjelentetésével.

2002-ben a még életben lévő tagok közül Ray Manzarek (orgona) és Robby Krieger (gitár) egy új énekessel, egy dobossal és egy basszusgitárossal kiegészülve turnézni keztek az Államokban "21th century Doors" néven. A koncerteken a Doors 67-71 közötti anyagait játszák, kivéve a The End c. számot...

Jim és társai maradandót alkottak, zenéjükön generációk nőttek/nővek fel, munkásságuk a rocktörténet szerves része lett.

"Tudod, a nappal öli az éjt,
Az éjre a nap hoz halált.
Fuss tovább, menekülj hát,
A másik oldalra törjünk át."

/The Doors:Break on through (to the other side), fordította:Hobo)/