Érzések a lágy esőben
Madoka 2006.11.09. 08:03
3.epizód
Shu, Elk, Lieza és Pandit miután sikeresen elmenekültek üldözőik elől menedéket keresnek. Shu egy kis lakásba vezeti őket, ahol Lieza és Pandit elbújhat. Shu kimegy, Elk bent marad. Arról beszélgetnek, hogy miért üldözik Liezát és Panditra miért adtak ki körözést. Elk szerint Lieza ereje miatt. Mivel olyan vadakkal is szót ért, melyek ellenségesek az emberekkel. Az a kiméra a hajón kísérleti alany volt. Liezát is ugyanazok üldözik, aki megölték a kimérát. Feldúlják a falvakat az ilyen fiatalok után, csak hogy kimérát gyárthassanak. Elk elkezdi faggatni Liezát, egyre türelmetlenebb lesz, végül Shu szavára lehiggad és kimegy. Shu elmeséli, hogy Elk faluját is felégették, megölték a családját. Shu vette magához. Nem sokat beszélt magáról. Egy Fehér Ház nevű helyről menekült el, barátját Merilt maga mögött hagyta. Aztán elmondta, hogy egy bizonyos Arc Eda Ricorn nevű férfi, akit Sumeria királyának gyilkosának ismernek és köröznek, ő ölte meg Arc szüleit is. Lieza elmeséli, hogy szülőfaluját Hornt Boszorkányfalvának is nevezik.Régen gyakran születtek náluk boszorkányos képességű gyermekek. A falubeliek féltek a világ haragjától, ezért titokban tartották a dolgot. Panditot sérülten találta még kiskorában és magához vette. Kezdetben nem tudta, hogy fenevad. A szülei figyelmeztették, hogy tartsa titokban. Később felégették a falut, pedig a lakói ártatlanok voltak. Lieza sírni kezd, Shu vigasztalja, hogy nem az ő hibája.
Elk a kikötőnél ül. Shu odamegy, és azt mondja, hogy adjon egy kis időt Liezának. Nem kéri, hogy hagyjon fel Arc üldözésével, de Liezát ne keverje bele. Elk tudja, hogy ezt kell tennie. Tudja, hogy nem tud higgadt maradni. Shu szerint, mivel Elk fejvadász, egyedül kell megoldania az ügyet.
Galuano és Clive beszélgetnek arról, hogy a Fejvadászok Céhe még nem jelezte, hogy elkapta a körözésben lévő Panditot. Azt beszélik, hogy egy fejvadász rejtegeti. Galuanonak, mivel tudják, hogy hol vannak, fontosabb az Arc elleni ügy.
Clive egy sötétkabátos alakkal(igazából kiméra) beszélget, azzal, aki Elkéket támadta meg. Az jelenti, hogy szemmel tartják Liezájékat. Szerintük a "tűzvarázslóból" értékes kísérleti alany lenne. Clive rákérdez Arcra. Az jelenti, hogy hivatalosan rajta van egy csatahajó, rombolók és egy légvédelmi naszád. Mellé pedig a testőrségből egy szakasz. nem hivatalosan erősítést kapnak a Fehér Házból. Kimérákat küldenek. Clive figyelmezteti, hogy ne fajuljon el mint a múltkor.
Lieza a szobában ül, és az ablakon nézi a játszó gyerekeket. Elindul kifelé a házból, amikor Elk megállítja. Nem szabad kimennie. Hozott ennivalót. Elk mondja Liezának, hogy maradjon a házban, és ha szüksége van valamire csak szóljon.
Elk és Shu a szemközti ház egyik emeletén laknak. Arról tanakodnak, hogy mit csináljanak. Liezát nem engedhetik ki, amíg Pandit körözés alatt áll. Az üldözői a közelben lehetnek. Ha velük marad bármikor rábukkanhatnak. Elk szeszélyei miatt nem tehetik ki veszélynek.
Este Elk elmegy Liezához felajánlja, hogy menjenek sétálni. Azért, hogy Liezát ne ismerjék fel Elk egy fekete kabátot ad neki. Lieza nagyon boldog. Sosem volt szabad elhagynia a falut.
Shu egy bárban iszik. egy Chante nevű nővel beszélget, aki jó barátja. Kérdezi, hogy van-e hír az öccséről. Ő már feladta, de reméli, hogy boldogan él valahol, majd Elkről érdeklődik. Arról beszélgetnek, hogy kész felnőtt lett belőle, a saját útját fogja járni. Kérdezi, hogy nem fáj neki ez. Shu ezt tagadja, de Chante tudja, hogy nem igaz.
Lieza megbánta, hogy kijött a házból. Csak magára gondol. Elk lehet, hogy bajba kerül miatta. Elk megnyugtatja, hogy nem gond. Nem akarta, hogy Lieza továbbra is bezárva legyen. Lieza szólni akart, de végül hallgatott, Elk mondja neki, hogy nyugodtan mondja, ők mások mint a többi ember.
Kiderül, hogy múltkor a hajót lefoglaló kiméra Chante öccse, Alfred volt.
|