- Ez most komoly?- vonta fel fél szemöldökét az egyelőre egy szál farmerban flangáló Dairen lekicsinylően.- Átjönnek? És mit csinálunk, orgiázunk?
- Ja, persze, én veled, Rod Bellával, Carella meg a maradékkal - válaszolt hasonló hangnemben Lucius, elérve ezzel, hogy az angyalfiú arcára piros foltok kússzanak. "Én veled..."
- Meg ne egyél már, csez'meg - vágott vissza Dairen.- De nekem ehhez fingnyi kedvem sincs. Mondjuk meg is tudok pattanni.
- Nem pattansz te sehová - emelte fel mutatóujját a tejfölszőke srác, majd rögtön neki is látott, hogy kibontsa hosszú, selymes haját, és kifésülje belőle a kócokat. Mellesleg a mozdulat láttán Dairen egyre jobban kezdte magát ájulásközeli szinten érezni.- Ne parjál már. Megoldjuk. Mardekárosok vagyunk, vagy mi az isten.
- Attól még nem vagyunk Mindenhatók - sóhajtott Dairen.- Óhogybasznámegazég, lányok, ÖLTÖZÖM!
- Ne hallgassatok rá, fél órája így flangál - vigyorgott Rod, miközben az ölébe rántotta a besprintelő Bellát, és magával is rántotta a sötétzöld takaróra.
- Fullasztják egymást?- telepedett le a szőnyeg kellős közepére Elle, és az ablaknál álló Dairen-re sandított. Amaz vállat vont, s apró lufit fújt a rágójából.
- Ez az esti program?- törte meg a csendet flegma hangon Carelle.- Nézzük, ahogy Bella és Rod dugnak?
- Leszel szíves befogni azt az oltári nagy képedet, Wex - morrant rá Rod felháborodottan.- Csukd be a szemeidet, ha zavar.
Carelle erre prezentált egy kecses "karfelemel-középsőujjkinyújt" mutatványt, de több jelentőséget nem kerített a dolog köré. Csak sóhajtva hátradőlt Lucius ágyán, és unottan babrálni kezdett a mellette ülő fiú holdsugár-tincseivel.
- Mi lenne, ha elmennénk valahová?- szólalt meg Dairen kisvártatva, határozott hangon.- Úgy értem, ha akartok, jöhettek velem, mindenesetre én húztam.
- És hová, Adonisz?- öltötte rá a nyelvét Lucius.
- Na te csak kussolj - emelte fel erre a mutatóujját a titokangyal.- Veled amúgy is még beszélnem kell. Na, jöttök?
- Elfelejtetted közölni, hogy hová, Adonisz.
- A kurva anyád, Malfoy. De ha már ennyire érdekel, akkor a kviddicspályára. Frankón lehet nyomni a démonbűbájokat.
- Hát, ha te mondod - vont vállat Lucius.- Megyek. Ki jön még?
- Hülye kérdés - vigyorgott rá Rod, aki még erre a pár percre sem hagyta abba Bella szinte már szemérmetlen taperálását. Az pedig tűrte, méghozzá mosolyogva, de szemei nem kedvesét pásztázták, á nem. Daire arcát, Daire meztelen karjait, Daire mosolygó száját.
A fiút mondjuk ez csöppet sem zavarta, nem csak azért, mert szerette, ha nézik, hanem azért is, mert leheletnyit sem vonzódott a sötét hajú lányhoz. Túl műnek találta az arrogáns maszkot, a hideg vonásokat, és a kegyetlen pillantást.
Szótlanul öltözött fel, mielőtt a hátán lévő apró, mégis látható sebek felvonták volna magukra a csapat többi tagjának figyelmét. A zsebébe lökte a cigarettáját, aztán felrántotta bakancsát, és átvéve a "líder"* szerepét, maga mögé parancsolta kiscserkészeit, és büszke léptekkel megindult a klubhelyiségen át az udvar felé.

***

- Van valakinél gitár?
- Csak az van nálam.
- A kurva anyád, Malfoy.
- Leszállnál anyámról?
- Nem.
- Tudod mit? Tövig.
- Szívesen.
- ABBAHAGYNÁTOK?- vágott közbe Elle indulatosan.- Nem vitatkozni jöttünk ki.
- Én nem vitatkozom - vont vállat Daire, miközben ráérősen a szájába lökött egy cigit, és meggyújtotta. Lassan kipöfékelte a füstöt, majd belémártotta ujjait, és addig igazgatta az illanó anyagot, amíg az nem formált egy pillanatig egy kismacskát.- Malfoy a...
- Igen, a hülye - emelte fel kezeit szabadkozva Lucius.- Na jó, lépjünk.
- Lépj.
- Anyád.
- Tied.
- Megint kezdődik - sóhajtott fel Rod, a további értelmetlen szurkálódás folytatódását.- Cseszettül elegem van. Ugyanaz, folyton, már ötödik éve. Esküszöm, ha egyszer elballagok...
- HA elballagsz - szúrta közbe tűnődve Daire.- Cigit, Lucius?
- Furcsa lesz - folytatta Rod, miközben követte tekintetével a fehér hajú fiú karját, mely most Malfoy felé nyúlt, hogy ott aztán a finom ujjak kihalásszák a forró tenyérből a bűzrudat, és tulajdonosuk apró csettintésére meggyújtsák a végét. Lucius nyugodtan szívta tüdőre a gomolyokat, majd Rodra nézett.
- Elvegetálunk valahogy - vont vállat.- Végülis itt vagyunk egymásnak. Meg itt ez a kibaszott erdő. Meg Roxmorts. Meg a számtalan titkos terem.
- Jó, persze - vette át a szót Narcissa.- De attól még nem olyan, mint nyáron.
- Örök nyár, mi?- horkant Daire.- Olyan nincs. Az élet egy rohadt közhely, és ezt a hatalmas homokórát meg, amit Időnek hívnak a Nagyok, kurvára, kurvára senki sem tudja megállítani.
- Ajjaj, filozofál - hajtotta hátra a fejét Carelle, végignézve a Hold tündöklő sarlóján.- Te Daire. Olyan okos vagy. Szerinted lehet hoppanálni a Holdra?
- Próbáld meg - a fiú felpillantott az égitestre.- De a temetésedre nem fogok elmenni. Kielégítő válasz volt?
- A lehető legteljesebb mértékben.- a lány nagyon furcsán hangsúlyozta a válasz szavait, talán gúnnyal itatta át amúgy bársonyos hangját.- Tudom, ne egyelek meg.
- Hát ne is.
Azzal Daire feltápászkodott, és cicamód kinyújtozott, hogy hasából egy apró cikkely kivillant, és odavonzotta az összes jelenlévő tekintetét. Furcsa jelenség volt a fiú. Ezt senki sem tagadhatta.
- Mindjárt jövök, meglátogatom a csapkapvécét - közölte a bandával, majd tétovázás nélkül megindult a lépcsők felé. Tulajdonképpen szívesen leugrott volna a gyepre, hisz tudta, semmi baja nem esne, de eléggé feltűnő lett volna, így inkább hanyagolta.
Miután leért a mardekáros pavilonról, megtorpant odalent, a sötét kis átjáróban. Léptekre várt... Melyek puha visszhangja hamarosan meg is zavarta a tökéletes csöndet.
- Mit akarsz?- kérdezte Lucius, miközben kecsesen átugrotta a maradék három lépcsőfokot, és megtorpant Daire mellett.
- Tudod te azt nagyon jól - morrant a fehér fiú, mire Malfoy felnevetett.
- Mégis, honnan tudnám?
- Ne játszd a fejed. Ha annyit mondok, vonat, a drága kis agyad működésbe lendül?
- Ja, igen, persze! Szóval. Mi bajod volt?- tért rögtön a lényegre Lucius, és letelepedett a gyepre. Megvárta, amíg Daire mellé ül, majd átható, szürke szemeit a fiúra szegezte.
Amaz habozott. Végül csak belekezdett mondókájába.
- Annyi a lényeg... Hogy... Picsába, nem mondhatom el.
- Miért?
- Mert megölnek.
- Mégis ki?
- Az rám tartozik. - emelte fel hangját Daire, mire a szőke fiú elhallgatott.- Szóval... Te erről nem tudsz. Semmit sem láttál, és ha kérdezik, akkor aludtam.
- Miről nem tudok, Daire?- ráncolta a szemöldökét Lucius.- Ne gecizz velem, az istenit!
- Nem érted, hogy meghalok, ha elmondom?- sziszegte a másik srác.- Rémálmaim vannak, két éve, havi rendszerességgel. Emellett...
- Igen?
- Emlékszel, amikor negyedikben nálatok nyaraltam?
- Naná.
- Mondtad, milyen korcs vagyok, mert sebes a hátam. Na, hazudtam, amikor azt mondtam, le akartak szúrni. Azok nem véletlenül vannak ott. És nem is tréfából.
- Hát akkor...? Nem értem, a rohadt életbe is.
- Addig örülj - sóhajtott Daire, miközben ismét macskát formált a kifújt füstből.- A legjobb spanom vagy, Lucius, de nem mondhatom el.
- Akkor meg mi a francnak rángattál le ide?- kiáltott a szőke fiú, mire Daire rögtön a puha ajkakra illesztette mutatóujját. Bele is borzongott.
- Kussolj, istenbarma! Elvileg vécén vagyok!
- Ja, én is. - vágott vissza ingerülten Malfoy.- Daire, én... Nem is tudom, mennyire aggódom érted.
- Azt ne tedd - sóhajtott a fiú.- Amúgy... Hé! Mi a jó to...
- Csss - mosolygott rá Lucius.- Már régóta kíváncsi vagyok...
- Hogy?- Daire ajkát riadt kis sóhaj hagyta el, amint barátja megérintette a vállát, majd végigsimított a nyakán, emellett pedig egyre közeledett felé. NE!, üvöltötte a lelke, azonban józan esze elhagyta, így ez a riadt, sopánkodó kis hang fokozatosan torzult morbid, hörgött IGEN!-né.
- Hogy milyen... Az ízed.- a fiú még utoljára elmosolyodott, aztán egy hirtelen jött pillanatban szája betapasztotta Daire-ét, aki kétségbeesetten kapott Lucius nyaka után, és ha lehet, még közelebb húzta magához. Ki tudja, mióta várt már erre! Vagyis de, tudta. Negyedik vége óta, amikor egy alkoholmámoros éjszaka során eléggé egymásba gabalyodtak... Most nem tehették meg.
Szenvedélyes csók volt, mély, érzelemdús, olvatag és olyan furcsán könnyed is. Azonban Daire nem bírta sokáig. Erőnek erejével eltaszította magától Luciust, aki riadtan ragadta meg csuklóját, és ismét magához vonta.
- Ne - súgta Daire.- Ne itt, te gyökér... Ahh... Úristen... Malfoy, kérlek, NE!
- Akkor ezennel van egy befejezetlen ügyünk, Meloran - vigyorgott rá kajánul Malfoy. Mintha mi sem történt volna. "Jó, hogy neki ilyen könnyen megy."- Na, gyere, még azt hiszik, lehúztuk magunkat.

- Na, hol voltatok eddig? – kérdezte Bella a visszatérő két fiút. – Már azt hittem, elkapott benneteket a Morzsás Szarvú Szapirtyó.

- Hát tudod, nem csak a lányoknak megy sokáig – vágott vissza fintorogva Lucius, és Daire-rel lehuppant a helyére.

Daire újra rágyújtott egy cigire, elgondolkodó arccal fújta ki a füstöt. Lucius valamiért vigyorogva böködte az oldalát, aminek bizonyára rejtélyes okát Sayelle nem tudta megállapítani.

A lány eközben felállt a helyről, és kikönyökölt a lelátó mellvédjére. Haját meglibbentette a hűvös szellő, orrát megcsiklandozta az éjszaka hidege. Furán érezte magát. Igen, szerette ezt az idióta bandát, ebben biztos volt. Csak néha olyan kívülállónak érezte magát, főleg, hogy Iris sincs itt.

- Elle? – hallotta a háta mögül Carelle hangját. – Na mi az, kaktuszt nyeltél?

Sayelle mosolyogva visszafordult, és megrázta a fejét. Persze jól tudta, hogy Carm észrevette a hangulatváltozást. A vörös démon odalépdelt mellé, és átkarolta a vállát.

- Kinek a varázsló, kinek a boszorkány – röhögött fel Rod.

- Olyan gyerekes vagy! – legyintett Carelle. – Egy dolog, hogy ti pasik, tök érzéketlen tuskók vagytok, és még pacsit se vagytok képesek adni egymásnak, mert féltek a közvetlen testi kontaktustól egymás között...

- Hé! – kiáltott bele Rod. – De mi legalább nem taperoljuk egymást.

- Hát figyelj... Ez nem taperolás. Az sem jelent sok mindent, ha ezt csinálom – jelentette ki tárgyilagos hangon Carelle, és hirtelen a barátnője felé fordult, magához rántotta, és megcsókolta. Sayelle belevigyorgott a csókba, de nem húzódott el. Élvezettel hallgatta, ahogy minden lélegzet eláll körülöttük, és mindenki, de főleg a fiúk ájtatosmanó-pillantással figyelik őket.

Ám Sayelle egész testében megborzongott, mikor megérezte Carm nyelvét az ajkain. Hogy zavarát palástolja, elvigyorodott, és elvált a lánytól. Áldotta a sötétséget, amiben csak a kacagása hallatszódott, és a széle vigyora látszott, az arcán ülő vörösség nem.

Carelle maga sem tudta, miért teszi, amit tesz, de nem érezte, hogy túl messzire ment volna. Rávigyorgott a fiúkra, és felvont szemöldökkel csak így kommentálta a döbbent csendet:

- Na mi van? Mi még nem hallottatok biszexualitásról? - Sayelle mellé lépett, ő is lekönyökölt, és fejét ráhajtotta barátnője vállára.

- Ugye nem... - kezdte el suttogva, hogy a többiek ne hallják, de nem tudta folytatni. A ki nem mondott kérdést Elle pár másodperces csend után válaszolta meg.

- Nem. Azt hiszem. Furcsa volt... de jó - Carelle hallotta a hangján, hogy mosolyog. Megkönnyebbült sóhajjal kicsit felszabaultabban folytatta.

- Élvezték a műsort?

- Viccelsz? Szerintem nemsokára folytatásért esedeznének - itt Sayelle rájött, hogy ez... hm... kicsit félreérthető mondat volt, így szabadkozni kezdett. Carelle azonban csak megrázta a fejét, majd visszaforsult a többiekhez.

- Nem kell zavarba jönni. Simán tudnánk folytatni még.

Azzal leültek egymás mellé figyelembe sem véve Lucius és a többiek döbbent csendjét. Tíz percen belül oldódott a hangulat szerencsére, mindenki túltette magát a látottakon, majd valahonnan előkerült egy üres vajsörös üveg, és üvegezni kezdtek.

- Te... Carelle... Sayelle... - szólította meg őket Bella.

- Mi van?

- Carelle téged pörgetett ki.

Az említett nem nagyon tudta, mit mondjon, így csak bocsánatkérő, én-nem-tehetek-róla pillantásokat vetett barátnőjére. "Most mit tegyünk?" - nézett rá beszédes szemeivel Carelle. Sayelle hümmögött egyet, aztán egy apró félmosoly jelent meg a szája sarkában. Bólintott.

Szembefordultak, majd miután egymás szemébe néztek, Carelle-en végigfutott egy furcsa borzongás. Már nem nagyon gondolkodott, ugyanúgy mint előbb, szájával finoman betapasztotta Sayellét, mielőtt az bármit mondhatott volna. Hosszú másodpercekig csak finom puszikkal ismerkedtek meg a másikkal, majd belemrültek a "játék"-ba, és már csak azon vették észre magukat, hogy mint a szerelmesek, csókolóznak mindenki szeme láttára. De folytatták... 

Sayelle most az egyszer érezte, hogy leszarja a többiek véleményét... De ez csak addig ment, amíg nem törekedett belőle elő az az érzés, amit jobb helyeken szégyenérzetnek, vagy szemérmességnek hívnak. És bár ő nem tudta, mi is az, felfogta, hogy mit akar tenni. Lassan elhúzódott Carelle mellől, és egy utolsó halvány mosolyt rávillantva hanyatt vágódott a padon.

Nem nézett a többiekre, egyáltalán nem volt kíváncsi az arckifejezésükre. Bámulta a jeges, csillagos sötétkék huzatát a mennynek, és felsóhajtott.

- Elle, te pörgetsz – hallotta a csendből Narcissa rekedt, féldöbbent hangját.

A lány hanyag módon, fektéből lenyúlt az üvegért, és megpörgette. Nem sokáig forgott, nem volt benne sok erő. A szája Lucius felé állt meg. Sayelle hasra fordult, és nyomott egy cuppanós puszit a fiú szájára, majd újra hanyatt vetette magát. Kezeit összefonta a hasán, és már egyáltalán nem fázott. Szőke pilláit mintha súlyokkal húzták volna lefelé, és lassan, halkan szuszogva elszenderedett, a többiek nevetésének dallamára.