Nemrég rábukkantunk egy versre, ami egy kis átírással tökéletesen beillik Naughty Girls-himnusznak. Az eredetit ITT találod meg, az átírt részeket más színnel fogjuk jelölni ^^ A "feldolgozásban" szereplő személyek, amiket mi írtunk át, a végén fel lesznek sorolva, hogy kikről van szó. XD

Eredeti mű: Samuel Taylor Coleridge - Christabel

ELSŐ RÉSZ

A vártorony-óra éjfélre mutat,
bagoly-huhogásra kakas riad.
Ku-vik! Ku-hú!
És hallgat, megint: a kakas riad:
álmos kukurikú.
Sir Carpenter báró itt az úr,
fiatal adonisz, barna hajú
él egy házban Roxfort alatt,
s az óraütésre mindig felugat,
négyet a negyedre, tucatot egészre,
ha derül, ha borul, és sose késve,
tizenhat üvöltés, kurta, szelíd -
tán úrnőnk leplét látja, hiszik.

Fagyos, sötét az éj?
Fagyos, de nem sötét az éj.
Vékony, szürke felleg az égen,
fedi, de nem rejti egészen,
mögötte bújdos a telihold
tányérja töppedt, fénye holt.
Fagyos az éj, szürke a felleg,
május hava még csak közelget,
messze még a tavaszi szellet.
Szép ifju úrnő, Christabel,
kit úgy imád Sir Carpenter-
az erdő mélyén merre lohol,
félmérföldre a várkaputól?
Múlt éji álmában egyre csak
ő járt, az eljegyzett lovag;
s könyörgeni vágy az éji pagonyban
a kedvesért, ki messzi uton van.

Kilopózott, kinek se szólt,
halk és mély volt a sóhaja,
a tölgyfán zöld még nem bomolt,
csak ritkaszép fagyöngy s moha.
Az órjás tölgyhöz térdepel
és hangtalan nyögést lehel.

A bájos kurvincs, Christabel
most talpraszökkent hirtelen!
Nyögést hallott egész közel,
és hogy mi volt, nem sejti, nem,
a túlfelén hangzott talán,
a széles, vén tölgy túloldalán.

Fagyos az éj, a pagony kopár;
egy pedofil nyögött talán?
De arra annyi pedo se jár,
hogy félrehajtsa lába elől
a drága lányka szoknyáit -
annyi pedo sincs, mely megpödör
egy rőt fiókát, mely neméből
maga maradt, táncolni le és föl,
függve oly fennen, oly könnyeden
az égre néző felső ághegyen.

Csitt, Christabel doboló szive!
Jézus, Mária, légy vele!
Köpeny alatt kart fonva, félve
lopózott a tölgy túlfelére.
   Mit láthat ott?
Szép, ifju lány állt túlfelen,
köntöse lágy fehér selyem,
mely a holdvilágnál messze fénylett,
s nyaka, a selyemnél fehérebb,
a büszke nyak s a mell fedetlen,
s az izmos, szép láb is szőrtelen,
s vadul elszórva itt-amott
hajában sok korpa villogott.

Ijesztő volt ott látni őt
ily hiányos öltözetű nőt -
gyönyörűt és előkelőt!

"Ó Szűzanyám, most el ne hagyj!
(szólt Christabel) S mondd csak, ki vagy?"

A titokzatos hölgy válaszolt,
a hangja lágy de rekedtes volt:
"Szánjad meg fájdalmas keservem,
kimerültség béklyózza nyelvem,
nyújtsd hát kezed, s ne félj, te szűz!"
Szólt Christabel: "Még, hogy én, szűz?"
Aztán meséjjmá,  ide hogy kerűsz?
S a hölgy, kinek hangja rekedt, lágy,
ily szókkal adta válaszát:

"Romlott ember anyám lánya,
és a nevem pedig Tania.
Tegnap öt harcos tört reám
- ó jaj, én védtelen leány! -
szám befogták, hogy ne üvöltsek,
s hátulról egy fához kötöztek.
Megerőszakoltak, durván,
de szerelmem bőszen robogott ők nyomán,
sarkalva fehér lovát gyorsan,
Mint Denyel Redkliff az Equus-ban.

Úgy segítsen az égi kegy meg,
hogy sejtelmem sincs, kik lehettek;
s meddig robogtunk, azt se tudom
(mert transzban lehettem bizony),
míg egyikük, a legmagasabb,
a kötelet kibogozta,
kimerült nőt, élőhalottat.
Összesúgtak a társak ott,
s ő e tölgyfához állitott,
jönnek rögvest, fenyegetett,
s eltűntek - nem vettem ki, merre.
Pár perce rémlett, mintha egy
közel kastély órája verne.
Nyújtsd hát kezed (mondotta végül)
egy balsorsu lánynak menedékül."

S kezét nyújtotta Christabel
s Taniát vigasztalta így:
"Nyugodj meg, szép hölgy, s higgyed el,
hogy megsegít Sir Carpenter;
parancsot sok büszke vitéznek
s hű barátnak készséggel ád,
köztük bizton s bízvást eléred
szerelmednek ágyékát."

Felállt a lány s követte, bár a
lépte lassúbb volt, mint kivánta.
Áldotta kegyes csillagát,
s így folytatta szép Christabel:
"Alszik a vár, cseléd s család,
a csarnok is csendet lehel;
Sir Carpenter gyengélkedik,
kiverném, de nem verem fel, nem,
majd lopva lépünk, te pedig,
ha meg nem sértlek, ez éjjelen
ágyad megoszthatnád velem."

Árkon átérvén, Christabel
kulcsot vett elő, könnyedén
egy kis ajtót nyitni fel
a nagy kapu közepén;
a kapu kivül-belül vasalva volt,
melyen egy csatára kész sereg is átvonult.
A hölgy, mintha kínban, elalélt,
s Christabel minden erejét
feszítve - súlyos volt a melle -
a küszöb fölött átemelte;
s a hölgy újra lábára állt,
s picsáját ringatva ment tovább.

Így, baj nélkül s aggálytalan
értek az udvarra és vigan.
S Christabel szólt álnokul
a hölgynek, ki vele vonult:
"Hálás lehetsz nekem, hogy ím
szorultságodból kimentettelek!"
"Az is vagyok!" szólt Tania,
"de majd holnap megszexelhetsz engem."
Így baj nélkül s aggálytalan
értek az udvarra és vigan.

Majd' elaludt az ajtó előtt,
vékony lepel takarta őt.
Chris nem ébresztette fel,
de Tania mordult egy mérgeset!
Mi bánthatta a vén szukát?
Még nem mordult így soha fel,
ha előtte állt Christabel.
Talán hogy a bagoly kiált?
Mi bánthatná más a vén szukát?

A csarnok visszhangzott, habár
lágyabban léptek, mint a madár!
A parázs már lappadt halódva,
önnön fehér hamvába fojtva;
de amint elhaladt a hölgy,
fény lobbant, egy lángnyelv kitört;
s Christabel látta a hölgy szemét,
nem is tűnt fel néki egyéb,
Sir Carpenter pajzsa hímtagja csak
sötét falifülke árnya alatt.
"Csak halkan", mondta Christabel,
"Alex álmát ne űzzük el."

És a szoknyáját ím leoldja,
s a férfiszemektől óva
mennek a lépcsőkön lopózva.
Hol pisla fényben, hol homályban,
most éppen Alex ajtajában,
s tovább, lélegzet-fojtva, csendben,
s ím a lány szobájába értek,
s most már Tania alatt reccsen
a padló-gyékény, hova lépett.

Odakünn halvány hold dereng,
s nem látszik fénye idebent.
De a szobát így is csak látják,
bizarr, különös faragását,
kigondolva művészi aggyal
díszítik a szűz hajlokot:
kettős ezüst láncon egy f*sszal
reá kötve mécs lobog.

Az ezüst mécs pislogva ég,
Christabel szítja majd tüzét.
Felcsavarta, ragyogjon újra,
s hagyta himbálni egy kicsit,
miközben Tania, lesujtva,
tapogatta tagjait.

"Ó Tania, te ütődött,
igyál e gyógyborból, könyörgök!
Van ám varázslatos hatása,
Muterom főzte a garázsba'."

"S meghatja majd anyád szivét
egy ily balsorsu hajadon?"
"Ó jaj!", Christabel így beszélt,
"megszült s meg is halt - egy napon.
Lucius páter elmondta aztán,
hogy haldokolva mit parancsolt:
húzzák meg esküvőjének napján
tucatszor a leányom.
Drága anyám! bár itt lehetnél!"
Szólt Tania: "Az kéne még!"

De tüstént hangot váltva csattant:
"Távozz, asszony! Húzzál innét!
Elűzni téged van hatalmam!"
Mitől fél Tania, szegény?
Mire mereszti dűlt szemét?
Látja a holtak szellemét?
Kongó hangon kit szólogat?
"Tűnj, asszony, tűnj, eme lány enyém!
Habár neki védszelleme vagy,
hatalmam van - védd magad!"

Christabel mellétérdepelt,
barna szemét égre emelte, és
szólt: "Drága hölgyem, megviselt
e kisérteti jelenés!"
"Elmúlt" - mondta vendége nyögve,
s Chris könnyeit letörölte.

Vadvirág-borból újra kortyolt,
szép nagy szemét fény járta át,
s a padlóról, ahol kuporgott,
a fenséges hölgy talpraállt:
gyönyörüség volt látni őt,
mint messzi táj küldötte nőt.

S szólt a szép hölgy ily szavakat:
"Kik fenn élnek az ég magasán,
belédzúgtak, szent Christabel,
maguknak akarnak, maguk miatt,
s a jóért, mit velem teszel,
én is igyekszem, drága lány,
hogy majd jutalmat érte nyerj.
De most vetkőzz, én is ezt teszem
s majd utána lefekszem veled."

Szólt Christabel: "Rádumáltál!"
S zsenge testéről a ruhát,
mint kérte a hölgy, levetette,
s bájosan dőlt a kerevetre.

De agyában annyi gondolat
nyüzsgött, bajosak s boldogak,
hogy hiába zárta szemét le,
így hát az ágyból félkönyékre
hajolva felemelkedett,
és lopva Tania felé lesett.

A mécs alatt görnyedt a hölgy,
és szeme lassan körbejárt,
mélyet sóhajtott elgyötört
reszketéssel, s övszalagát
megoldotta melle alatt:
selyemköntöse, patyolat
inge lábához hullt, kitárva
lám! keblét és fél oldalát -
álomkép, szó nem mondja el!
Védekezz, szép Christabel!

Tania nem szól, meg se rebben;
ah! mily levertség a szemekben!
Ön-mélyéről mintha nehéz
súlyt emelne, roskadni kész,
tétovázva a lányra néz;
s egyszerre, a végsőkre szánva,
gőg és gúny közt lelve magára,
lefeküdt a lány oldalára!
És a leányt karjába vette,
     Uram, segélj!
s halkan, fájdalmas tekintettel
     eképp beszélt:
"Bűvös erőt ád, ha megérint, e kebel,
és végzeted ura ez, Christabel!
Tudod már holnap, megismered ez éjen
e szégyen-jelem, e bú-pecsétem;
   küszködnöd azonban
     kár: kimondani azt
   neked van csak erőd,
     hogy a mély vadonban
   hallottál bús panaszt,
s ott lelted a hölgyet, a tündöklőt,
s hogy hazavezetted, mert szántad s szeretted,
hogy a hűvös éjtől védd s fedezzed őt!"

Na szóval ennyi lett volna. Az Equus egy színdarab, amiben Daniel Radcliffe is játszott. Egy fiúról szólt, aki hmm... lovakkal létesített szexuális kapcsolatot XD Alex pedig Alex Carpenter, a The Remus Lupins énekese.