Eric Adams-ének
Joey DeMaio-basszus
Scott Colombus-dob
Karl Logan-gitár

1. The Ascension
1. Manowar
2. Brothers Of Metal
3. Call to Arms
4. Sun of Death
5. Kings of Metal
6. Sign of the Hammer
7. Screams of Blood
8. Blood of my Enemies
9. Kill with Power
10. Metal Warriors
11. The Glory of Achilles
12. Metal Daze
13. Dark Avenger
14. Outlaw
15. House of Death
16. Herz Aus Stahl
17. Wagner Tribute
18. King of Kings
19. Warriors of the World
20. Hail and Kill
21. Black Wind, Fire and Steel
22. Battle Hymn

Nagy dilemmával kellett megküzdjek a kritika megírása előtt.
Vagy kielemzem az anyagot, mielőtt nekiülök egy objektivitásra törekedő ismertető megírásának, vagy egy töredékét nézem meg, és az alapján igyekszek véleményt formálni. Szégyen, nem szégyen, ez utóbbi történt.
Tudniillik a teljes anyag (2 DVD) 6 óra 30 perc tiszta játékidőt jelent, aminek alapos kivesézésével a jelenlegi elfoglaltságaim (munka, család stb.) mellett heteket, talán hónapokat fogok eltölteni, viszont addigra el is veszti aktualitását az írásom. Ha viszont „csupán” a két és fél órás koncert után formálok véleményt, mégiscsak a lényegi részt érintem, ráadásul még idejében kiáltok, hogy a Jézuskának írt levelet módosítani lehessen.
Megmondom őszintén, engem már kezdett idegesíteni, hogy a minden tekintetben maximalista csapat sorra jelentette meg az egyébként igényes Hell On Earth DVD sorozat darabjait, de egy épkézláb koncert anyaggal ezidáig nem rukkoltak elő. Azt ugyanakkor sejteni lehetett, hogy ez idő kérdése, és ha végre elszánják magukat egy koncert felvételére, az nem egy alulvilágított, kétkamerás buli lesz, hanem olyan, amit a berhidai szeizmográf is kijelez.
Nagy örömünkre, mostanában azért volt okunk lelkesedni egy-egy koncert DVD kapcsán, így nem szeretnék túlzásokba esni, de azt azért diszkréten megsúgom, hogy Heavy Metal bandától, a Manowar produkciójánál gigantikusabbat még nem láttunk lemezbe préselve.
Az egy dolog, hogy a színpad óriási, ez kijár egy rangos fesztivál fő attrakciójának, de hogy mindez a két oldalán kiegészüljön egy-egy, egyenként háromszintes felépítménnyel, ahol egy teljes, összességében többszáz főt számláló szimfonikus zenekar és kórus támogatja az Igaz Fém zászlóvivőit, - hát az nem mindennapi vállalkozás.
A már önmagában zavarbaejtő látvány, kiegészülve a többtucatnyi kamera mesés, kristálytiszta vágóképeivel, a csodálatos, kivetítős, fénytengerben úszó színpadképpel alig szavakba önthető vizuális élmény, és akkor még szót sem ejtettünk a két legfontosabb koncerttényezőről, a közönségről és magáról a bandáról.
Ilyen teljesen fanatikus, őrjöngő közönséget csak a Maiden Rio-i, illetve a Blind Guardian DVD-jén láttam. Aki ezeket ismeri (ha a Maiden-t sem, azonnal kifelé a teremből!!) tudja, miről beszélek. Még véletlen sem téved úgy a kamera valakire, hogy ne üvöltené extázisban a dalszöveget Eric-kel.
A Manowar igazi ereje az élő fellépésekben van, ezt most is igazolják. A hagyományos bőrökben, szigorú küldetéstudattal színpadra robbanó csapat tisztán, óriási erővel szólal meg, dalról dalra (Manowar, Blood of My Enemies, Dark Avenger stb.) szorítja vissza, majd egy szusszanásnyi erőgyűjtés (Heart and Steel, sajnos németül) után, a klasszikuszenészeket és kórust is harcba hívva, elementáris erővel semmisíti meg a hamis metal gézengúzait (King of Kings-mekkora döfés!), a majd háromórás csatában. És amikor már azt gondolnánk, hogy a látottak fokozhatatlanok, színpadra áll a Manowar-ban már játszott valamennyi muzsikus, igen-igen, 3, azaz három dobszerkó emelkedik a magasba, és jön a Battle Hymn! Jelzőt nem tudok rá, tessék elképzelni: Elöl a Harley Davidson motorok, aztán a felszabadult, mosolygó, győzelmi tort ülő (álló) zenészek, mögöttük a három dobemelvény, a kivetítőn pedig lángnyelvek. - Igazuk van. Abszolút Erő!!
Az ünnepi pillanatban nehéz leírni, és valószínű, hogy úgy ki leszek vágva a teremből, hogy lábam nem éri a földet (Fuckin posers leave the Hall!–copyright by Manowar) de mégiscsak meg kell jegyezzem: Hosszú percek telnek el úgy a koncerten, hogy DeMaio mikrofont ragadva süketel, sőt még a Wagner-örökösöket is kiosztja. Teszi mindezt teátrálisan, patetikusan, ellenszenvesen. Tudom, hogy ez az eltökéltség része a Manowar- történetnek, de akkor is nehéz komolyan venni, főleg ebben a formában.
A zenét persze mindez abszolút nem érinti.

Összegzés: Rövid leszek. Mindenki, aki szereti a Heavy Metal-t, nem térhet ki az anyag elöl. Hard Rock: Whitesnake- Live in the Still of the Night. Heavy Metal: Manowar- The Absolut Power.
Ilyen egyszerű.