[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1] [Archívum]
- Olyan aranyosan aludtál, nem volt hozzá szívem. Kész a reggeli.
- Mit készítettél.
- A kedvenced, sovány szendvics és sör. Nem volt más a hűtőben.
- Imádlak.
- Tudom. Fogj hozzá. Készítettem volna kávét is, de a kávéd elfogyott.
- Majd veszek, ha lesz rá időm. Ha gondolod, bevásárolhatok neked.
- Nem fontos, és egyébként is nem a bejárónőm vagy, hanem a barátnőm.
- Csak segíteni akartam.
- Szeretnék neked adni valamit.
- Tényleg.
- Aha. Tessék.
Colby egy nagyobb dobozt tolt Wendy elé.
- Mi ez?
- Miután azt mondták, meghaltál, sok mindent el akartam neked mondani, amire már nem volt alkalmam. Rengeteg levelet írtam neked a seregből is, de egyiket sem adtam fel. Majd később is, levelek, rajzok, versek. Minden ebben, van, ami hozzád kötött és köt. Szeretném, ha elolvasnád a leveleidet. Hiszen azok a tieid.
- Rendben.
- Na jó! Nekem most rohannom kell, maradj itt nyugodtan. És lehetőleg ne gyújtsd fel a konyhát.
- Hé az egyedi alkalom volt.
Colby újra megcsókolta Wendyt, majd elindult az irodába. Hívott egy taxit, mert a kocsiban állt a víz. Tudta, hogy beszélnie kell a barátaival. Kettős érzelmek dúltak benne, dühös volt, amiért nem mondták, el hamarabb, hogy Wendy valójában Rebeka, és nem is tudta volna meg, ha nem hallja meg véletlenül. Másrészt pedig már nem haragudott annyira, mert végre együtt lehettek Wendyvel. A taxiban sok minden megfordult az agyában, és arra jutott, hogy nem fog balhézni. Amikor beért szótlan maradt, azt akarta, hogy hagy furdalja a lelki ismeret a többieket, hagy szenvedjenek ők is úgy, mint ahogyan ő szenvedett. Nem szólt róla, hogy összejöttek Wendyvel, újra.
Wendy eközben neki esett a leveleket olvasni, legszívesebben sírt volna, de eszébe jutott a fogadalma. Nem is sejtette, hogy Colby ennyire romantikus és kedves is tud lenni. A halál híre sok mindent megváltoztatott ezt jól tudta, de azt nem gondolta volna, hogy a férfi annyi évig fog neki leveleket írni. Egyszerűen képtelen volt elengedni, majd az utolsó levelében végső búcsút vett tőle, és végre meg tudott nyugodni. Ez akkor következett be, amikor visszatért Irakból. A dobozban a leveleken, rajzokon és verseken kívül megbújt még minden születésnapjára és karácsonyra szánt ajándék. Nagyon meghatotta az igazság. Eldöntötte, hogy bevásárol a férfinak, és rendbe szedni a lakását. Kétkedett abban, hogy az lesz-e a legjobb döntés, ha Colbyval marad, és nem menekül többé, de most már biztosan tudta, hogy itt fog maradni a férfival. A levelek meggyőzték mindenről, arra gondolt, hogy a saját lakását is rendbe kell hozni, és állandó, jól fizető állást kell keresnie magának, de első sorban a férfi lakásának a rendbe tétele volt a cél. Lement a boltba és mindent megvett, ami hiányzott a konyhából, majd elkezdett kitakarítani, amikor Colby felhívta, hogy ebédeljenek együtt. Wendy mosolyogva szedte rendbe magát, és úgy érezte, mintha az első randevújára készülne. A szíve majd kiugrott a helyéből és izgult, hogy leégeti magát Colby előtt, holott hosszú-hosszú évek óta ismerték egymást. Amikor megérkezett Colbyt egyedült találta a megbeszélt helyen, a férfi ösztönösen megfogta a kezét, és megcsókolta, majd arra kérte, hogy kövesse őt, majd rövid séta után megérkeztek egy kis vendéglő asztalához. Ott ült az egész csapat, Charlie is. Mindenki meglepődve nézett rájuk, de azért örültek, hogy összejöttek.
- Hát ti meg, így együtt – kérdezte Don?
- Igen. Ismerjük már jól egymást, és úgy gondoltuk, újra megpróbáljuk együtt.
- Gratulálok.
- Kösz.
- Wendy engedd meg, hogy bemutassam neked az öcsémet…
- Charli Epp. Már olvastam magáról a szaklapokban, de nem hittem, hogy vala is találkozunk. Örülök, hogy megismerhetem.
- Óh, köszönöm.
- Nem is tudtam, hogy ismered Charlit – mondta Wendy Colbynak.
- Nem volt időm elmondani. De nem hittem, hogy ennyire érdeklődsz a matematika iránt.
- Nem kérdezted.
- Hmmm. Mindegy. Gyere, üljél le.
Wendy kellemesen elcsevegett Charlieval és a többiekkel. Jól érezték magukat, és Wendy hosszú évek óta először úgy érezte, hogy barátok közt van. Fesztelenül tudott viselkedni, nem kellett titkolnia a múltját, mindenki tudta mi történt vele, még Charlie is. Újra turbékolhattak együtt Colbyval, és miután fizettek, ők ketten elmentek sétálni egy kicsit. A parkban Colby büszkén fogta Wendy kezét. Elvitte abba a fagylaltozóba, ahova régen is szívesen jártak. Felidézték közösen a közös emlékeket, sokat nevettek, de volt, ahol mind a kettőjük torkában gombóc keletkezett. Majd leültek egy tópartra, és összeölelkezve vattacukrot ettek.
- Szerinted, mi lenne most velünk, ha akkor nem kell itt hagynom titeket – kérdezte tűnődve Wendy?
- Már régen házasok lennék, lenne egy foci csapatnyi gyerekünk, és boldogan élnénk amíg, meg nem halunk.
- Te mindig biztos voltál abban, hogy mit érzel irántam?
- Igen. Én mindig szerettelek, csak sok idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mit is érzek. De még gyerek voltam, sok minden zavaros és új volt. Miért te nem?
- Én is biztos voltam abban, hogy szeretlek, de arra soha nem gondoltál, hogy milyen lenne megpróbálni együtt élni egy másik emberrel. Én rajtad kívül nem is csókoltam akkor más férfit, csak veled jártam, és most, hogy így bele gondolok, eszembe jut, hogy milyen fura, hogy nem volt más az életünkben.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy te nem lennél boldogabb valaki mással?
- A boldogságot csak veled tudom elképzelni. És senki mással.
- Helyes válasz, átmentél a próbán.
- Te most próbára tettél?
- Igen.
- Erre inkább nem mondok semmit. Amúgy honnan tudsz annyi mindent Brad Barnettet?
- Párszor ő telepített egyik helyről a másikra. Egy ideig biztos pont volt az életemben, egy barát.
- És aztán?
- Megkérte a kezem. De megmondtam neki, hogy egy csodálatos és igen jó képű fickó már eljegyzett.
- Mi mindenről lemaradtam. De ugye nem emiatt szakadt meg a kapcsolatotok?
- Nem. Senki sem tudhatta pontosan, hogy hol vagyok, ezért őt is eltűntettek egy idő után az életemből. Az én érdekemben szlogenen. Igen közel álltunk egymáshoz, jó ember, egy apró jellemhibával.
- Itt ugye arra célzol, hogy gyilkos?
- Igen. De van még valami. Olvastam a leveleidet, én nem is hittem, hogy ennyire romantikus is tudsz lenni. Reméltem, hogy könnyebben túl leszel az elvesztésemen.
- Nehéz volt, túl tennem magam a halálodon.
- Van egy kis meglepetésem számodra.
- Mi az?
- A lakásodon vár.
- Mi az?
- Meglepi.
Colby egy ideig még játékosan faggatta Wendyt, majd visszament az irodába. Wendyt előtte még elvitte a lakására, de nem ment be. Azt akarta, hogy igazán örülhessen a meglepetésének, majd estére együtt Wendyvel. Az ház előtt elvállt a nőtől, majd megvárta, míg bemegy a kapun, aztán ő is visszament. Az irodában megbeszélték azokat a dolgokat, amiket Wendy előtt nem lehetett. Megbékélt Daviddel, de nem kért bocsánatot, úgy érezte, hogy nem tett semmi olyasmit, ami miatt bocsánatot kellene kérnie. Most már Charlie is belefolyt az ügybe. Colbyt már nagyon piszkálta, hogy vajon Wendynek mi lehet a meglepetése, ezért amint tudott haza ment. Ahogy oda ért a lakása ajtajához, először bekopogtatott, majd amikor nem jött hang benyitott. A lakásban sötét volt, és hiába szólt Wendy után a nő nem válaszolt. Amikor felkapcsolta az egyik lámpát, rögtön rájött, hogy mi a meglepetés. A nő lakhatóvá tette a lakását. Megmosolyogta az asztalon lévő virágokat, de Wendy akkor sem volt sehol, a nő nyom nélkül eltűnt. Remegő kézzel telefonált Donnak, és megkérte, hogy segítsenek neki megtalálni Wendyt. Charli is azonnal visszament az irodába, de mivel Wendy nyom nélkül tűnt el, kétséges volt, hogy elrabolták volna, és éppen ezért meg volt kötve a kezük. Colby magát hibáztatta, mert Wendy eltűnt, fel kellett volna kísérnie a lakásban, és biztosra venni, hogy biztonságban van. De most már csak annyit tudott meg, hogy szerelme a lakásig sem jutott el. Rossz érzés volt számára, hogy kétkedett a nő hűségében, mert felvetődött benne az a gondolat, hogy Wendy önszántából ment el, mert még Donnak mondta egyszer, hogy „Mégis mit szólna hozzá, ha egyik napról a másikra eltűnnék.„Talán ez a nap most jött el, és Wendy úgy érezte most már mennie, kell. Fájt neki az érzés, hogy talán újra elveszítette, nem akarta, de bele gondolt, hogy talán újra el kellett mennie, és soha többé nem láthatja. Elment a nő lakására, és befeküdt az ágyába, még érezte a takarón a parfümjének az illatát. Clint sem volt a lakásban, mert a gazdája megkereste, és haza vitte, egy öt éves kislány várta haza. Wendynek nem volt szíve nem oda adni az állatot. Colby elkezdett sírni, nem tudott megbirkózni. Szorosan magához a párnát és jól magába szívta a nő illatát. A telefonja hirtelen megcsörrent, és látta, hogy Wendy hívja. Azonnal felvette a telefont.
- Segíts Colby kérlek, segíts!
- Hol vagy Wendy?
- Nem tu…
Colby nagyon megijedt, amikor a vonal megszakadt. A számára jól ismert hang miatt, valaki ellőtte a telefont, de lehet, hogy akkor Wendy is megsérült! Colby azonnal berohant az irodába, ahol mindent elmondott a többieknek, (leszámítva a sírás részt). Charli is bent volt az irodában, és együtt izgult a többiekkel Wendyért. Addig nem tudtak segíteni a nőn, amíg újra jelt nem adott magáról, a legutóbbi hívást sem tudták, hogy honnan érkezett. Colby csak várt és várt, hogy szerelme újra jelentkezzen de semmi nem történt. Most már biztosan tudták, hogy Brad rabolta el Wendyt, hogy megölje. Colby elmondta a többieknek, hogy Wendy kezét megkérte a fickó, és amikor nemet mondott pipa lett. Veszélyessé vált így a helyzet, hiszen most már két dolog miatt is bosszút kellett állnia, a kikosarazásért és az a testvére megölése miatt. Több óra elteltével újra megcsörrent Colby telefonja, de egy ismeretlen szám hívta. Remegő kézzel vette fel.
- Colby Granger ügynök – szólt bele egy érces férfihang?
- Ki maga?
- Nálam van a barátnője, ha élve vissza akarja kapni, hagyják abba a nyomozást a hallgatózó kollegáival együtt!
- Beszélni akarok Rebekával!
- Nem tud most beszélni. Kábultan fekszik a sok morfin miatt amit, azért adtam be neki, mert szét lőttem a kezét.
- Maga szemét állat, ha csak egy újjal is hozzá, mert érni, én megölöm.
Colby hiába akarta volna még húzni az időt, a férfi letette a telefont. Reszkető szemekkel nézett a technikusukra, és remélte, hogy meg van a cím, mire a férfi izgatottan bólintott. Oda adta nekik a címet, ami régi lovas iskolából jött. A csapat kiment a helyszínre, majd óvatosan elkezdték kutatni Brad nyomait. Colby Donnal és Megannal együtt a hátsó istállók felé mentek, amikor Megan mutatta, hogy látja Wendyt. Ott dulakodott Braddel, majd elvette a férfi fegyverét, és lelőtte. Colby megdermedve nézte, hogy a kis kedvese milyen harcias is tud lenni, de aztán még jobban megijedt, mint eddig, mert miután Wendy rájuk nézett össze esett. Mind a hárman végig nézték, hogy öli meg Wendy Bradet, de ha akartak se tudtak volna közbe avatkozni, mert az egész egy pillanat alatt történt. Colby azonnal oda rohant, majd elszörnyülködve vette észre, hogy Wendy mennyire össze van verve. Nem volt olyan testrésze, amiből ne folyt volna vér. Colby a könnyeivel küszködve magához ölelte a nőt, és míg beszélt hozzá, addig Don hívott egy mentőt. Colby ragaszkodott hozzá, hogy a nővel utazhasson a mentőben. Míg ők a kórházban voltak, addig Don és csapata átkutatta az iskola többi részét. Több terhelő bizonyítékot is találtak Brad ellen, de már nem tudták bilincsbe verni. Amint végeztek a helyszínen bementek a kórházba és megkeresték Colbyt. A férfi a műtő előtti folyosón járkált fel alá.
- Szia! Na mi van?
- A mentőben össze esett az állapota és meg kellett műteni, hogy kivegyék a kezéből a golyót. Félek, hogy most végleg elveszítem. Nem lehet ilyen gonosz az élet, hogy elvegye, visszaadja, és újra elvegye.
- Nem fogja elvenni. Wendy erős, nem lesz baj.
Colbyt nem nagyon nyugtatták meg Don szavai, de azért jól estek neki. Az orvos egy óra múlva kijött majd megnyugtatta Colbyt, hogy Wendynek nem lesz semmi baja. Most csak sokat kell pihenni. Wendy sokáig aludt, és amikor magához tért, akkor is csak pár pillanatra nyitotta ki a szemét. Pár nap múlva már úgy fogadta Colbyt, hogy ébren volt. Mosolyogni akart, de ez még nem ment neki. A férfi boldogan ment oda hozzá és megcsókolta.
- Úgy örülök, hogy jobban vagy!
- Hát még én!
- Sajnálom.
- Nem kell sajnálnod semmit, most már minden rendben lesz.
Wendy elmesélte, hogy Brad az ajtó előtt kapta el, majd elhúrcolta egészen a lovas iskoláig, ott pedig többször meg is verte. Az ügyet Wendy vallomásával lezártnak tekintették, majd Wendy úgy döntött, hogy nem menekül tovább, és végleg itt marad Colbyval. Ezt elmondta z őt védelmező szövetségi ügynöknek is, akinek nem tetszett a dolog, de nem kényszeríthette Wendyt a menekülésre. Wendy keze gyorsan rendbe jött, majd miután már a történtekhez képest jól tudta használni, eldobta a Wendy Morrison nevet és felvette az ő eredeti és egyetlen nevét, a Mrs. Rebeka Granger-t.
|
Itt a folytatása a NINCS VISSZA ÚT-nak. Befejeztem. Végre. Betti
- Meg értené. Ha meg is értené, akkor sem működne.
- Igazad van, nem működne.
- Na látod.
- Főleg, ha meg se próbálod.
- Rendben van. Itt maradok, de ahogy vége ennek az ügynek, Wendy Morrison mind örökre eltűnik, Rebekával együtt.
- Tudtam – szólalt meg Colby, aki minden egyes szót hallott -, tudtam, hogy titkoltok előlem valamit, el kellett volna mondanom.
- Úgy gondolom fölösleges, lenne tagadni. Mindent hallottál, ugye – mondta Don?
- Igen. Azt, hittem barátok vagyunk. Tudtad, hogy mennyire fájt, az elvesztése, és most, hogy visszakaphattam volna, hazudtál.
- Nem hazudott, épp csak nem mondott el mindent. Akkor hazudott volna, ha te konkrétan rákérdezel, hogy én vagyok-e Rebeka, és ő azt mondja, hogy nem. De így csak elhallgatott egy kis apróságot – kelt Wendy Don védelmére.
- Nem hiszem el, hogy te vagy az. Visszatértél, de még is hol voltál ennyi ideig? Azt hittem, hogy meghaltál.
Don érezte, hogy ő itt fölöslegessé vált, ezért inkább szó nélkül kisurrant. Wendy „mindent” elmesélt Colbynak, aki a történtekhez képest elég jól fogadta a hírt.
- Nem is tudom, mit mondjak – mondta, Colby, miután Wendy „mindent” részletesen elmesélt neki.
- Ne mondj semmit.
- Csak azt, az egyet nem értem, hogy ha annyi éven át, bujkáltál, és most visszajöttél, hogy rendbe szedd az életed, akkor miért nem nekem mondtad el elsőnek, azt, hogy élsz? Miért kellett titkolóznod?
- Nem tudtam, hogy vennéd, a hírt, hogy életben vagyok. És egyébként is a te életedet nem kockáztathattam.
- De legalább felkereshettél volna.
- Attól féltem, hogy családot alapítottál, és már meg se ismernél. Hogy már nem szeretsz.
- Annyira fájt, amikor megtudtam, hogy meghaltál. Amikor a telefonba azt mondtam, hogy valami fontosat akarok mondani, és siess haza, akkor azt szerettem volna neked elmondani, hogy nem állok be a seregbe, hogy örökre együtt maradhassunk. A temetésed után azonnal beálltam a seregbe, hogy vagy megöljenek, vagy elfelejtselek. Egyik sem jött be, rengeteg időbe tellett, amíg összeszedtem magam.
- Nekem is nehéz volt hidd el. De most már mennem kell.
- Ha el mégy, akkor újra új életet kell kezdened.
- Na és. Ez már nem a te gondod.
- Nem hittem volna, hogy annyira gyáva lettél, hogy elmenekülsz az élet elől.
- Minek neveztél? Azt hiszed, hogy gyávaságból mentem el? Még is, hogy veszed magadnak a bátorságot? Fogalmad sincs, min mentem keresztül, évente 10 új életem volt, nem voltak barátaim, nem volt családom, nem voltál te…
Wendy csak panaszkodott tovább. Nem volt az a típus, aki a problémáival zaklat másokat, és általában a segítséget is legvégső esetben fogadta el, de az, hogy Colby gyávának nevezte, betette nála a kaput. Észre se vették, hogy fen hangon, veszekednek. A csapat tagjai néma csendben ültek és várták, hogy mi fog ebből kisülni. Válogatott sértéseket vágtak egymás fejéhez, úgy veszekedtek, akár a házasok. Veszekedésük alatt elkezdett esni az eső. Hirtelen jött, és csak úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Pár fokkal már is lehűtötte a levegőt, de meleg volt az esővíz, így inkább csak párássá tette a levegőt, és nem hűssé. Egyszer csak Wendy és Colby elcsendesedett, majd Colby valamit mondott, ami miatt Wendy arca elfehéredett, és bemosott egyet a férfinak, majd kiment. Zaklatott léptekkel szinte rohant. Colby is utána ment, de egy pillanatra megállt a Davidnél, Donnál és Megannal.
- Veletek még nem végeztem!
Csak ennyit mondott, majd Wendy után ment. Annyi bepótolnivalójuk volt, tízévnyi pontosan. Ahogy Don kinézett az ablakon látta, hogy Wendy az esőben megy elfele. Szemmel láthatólag nem érdekelte, hogy pillanatok alatt bőrig ázott. Valamivel később megjelent Colby is, aki határozott léptekkel követte a nőt. Wendy észre vette, hogy Colby utána jött, ezért elkezdett szaladni, majd eltűnt.
- Vajon mit mondhatott Colby – kérdezte tűnődve Megan?
- Nem tudom. De a barátai vagyunk, és nem mondtuk el, hogy élete nagy szerelme életben van. sőt mi több ott van az orra előtt.
- Ha dühös lesz, már pedig nyilván valóan dühös, minden joga meg van hozzá.
- Azért sajnálom. Wendy mesélte, hogy mennyire szerették egymást, és a szörnyű elvállás után, most ilyen körülmények között kell egymásra találniuk.
Megan akart még valamit mondani, de úgy érezte jobb, ha most hallgat.
Wendynek rosszul esett, amit Colby mondott neki, azt azért nem várta volna a férfitól, hogy hazugnak nevezi. Nem lett volna képes ilyet kitalálni. Fortyogott benne a düh, de nem érezte magát attól jobban, hogy bemosott neki egyet. Csak egy kis nyugalomra vágyott, azért jött vissza, mert azt remélte, hogy a maffia itt keresné utoljára. Sikerült leráznia Colbyt, és nem tudta miért, de elment ahhoz a foci pályához, ahol először csókolóztak. A foci pálya egészen közel volt, ahhoz a kúriához, ahova Dont vitte. Maga előtt látta, annak a napnak az eseményeit, amikor elsőnek tapadt az ajka a férfi ajkára, és ami után elválaszthatatlanok lettek, legalább is akkor még úgy tűnt. Verőfényes délelőtt volt, és a csapatuk vesztett, amikor Rebeka véletlenül beesett a lelátó alá. Colby nevetve utána bújt, majd megcsókolta. Élete legszebb napja volt. Az eső még mindig zuhogott, és egyre nagyobb szemekben esett. Leült a lelátókhoz, és emlékezett. Ott megfogadta, hogy soha többet nem fog sírni, semmi nem ér annyit, hogy könnyeket ejtsen miatta. Megtörölte a szemeit, de a hulló esőben már nem látszottak a könnyei. Meleg volt az esővíz, ami őt áztatta. Jól eső érzéssel árasztotta el. Nem is tűnt fel neki, hogy mennyi ideje ülhet ott, amikor Colby megérkezett egy kocsival. Most a férfi hiányzott neki a legkevésbé, látni se akarta. Nem adta meg neki az esélyt, hogy elsőként szóljon, inkább, ahogy oda ért kiabálva rámordult.
- Mit akarsz itt? Nem volt elég a sértegetésből? Miért jöttél ide?
- Ezért!
Colby egy szó nélkül megcsókolta a nőt. Végre itt állt előtte, akit annyira szeretetett. Soha, senki iránt nem érzett olyan nagy szerelmet, mint Rebeka iránt. Colby a nyitott ajkai közzé vette Wendyét, és finoman megcsókolta. Nyelve gyengéden, de alaposan fedezte fel Wendy száját, s a keze közben testét cirógatta. Wendy mélyen a férfi szemébe nézett és kézen fogva magával vitte. Colby nem kérdezősködött, csak követte a nőt, majd megérkeztek a kúriához. Wendy ott kinyitotta az ajtót, majd felvezette Colbyt egészen az egyik szobáig, ahol egy ágy várta őket. Wendy most már elengedte a férfi kezét, majd az ágy elé ment. Ott kibontotta a ruhájának pántját, és levette magáról. Átlagos esetben könnyedén lecsusszant volna róla, de most vizes bőréhez tapadt. Lassan lehúzta magáról, majd ott állt teljesen meztelenül. Colbynak a szava is elállt. Arra jól emlékezett, hogy Wendy szép, de arra már nem annyira, hogy ennyire izgatóan néz ki. Wendy keblei lágyan és telten simult mellkasához, és lejjebb kemény, feszes, hasban folytatódtak. Az öle bársonyos, lágy és sötét volt, titokzatos ígéretekkel tele. Wendy felhúzódzkodott az ágyra, majd várt, hogy a férfi magáévá tegye. Colby lassan sétált oda hozzá, majd újra végig pillantott rajta, hibátlan bőrén, a hold fényétől ragyogó vízcseppek, csak mámoros kiegészítők voltak. Észbontóan gyönyörű volt. Mellé feküdt, kezeivel végig simogatta a nő minden egyes porcikáját, majd megcsókolta. Colby lehajtotta a fejét, félretolta a vizes hajtincseket és megcsókolta Wendy mellét. Szenvedélyesen nyalogatta a bimbókat, és élvezettel figyelte, ahogy megkeményednek. Addig izgatta őket, amíg Wendy kábultan nyögte a nevét. Azt akarta, hogy minden mozdulatát élvezze. Amikor kezét a combjai közzé csúsztatta és érezte sikamlós nőiességét, tudta, hogy elérte, amit szeretett volna. Gyorsan felállt és kapkodva gombolni kezdte az ingét. Wendy egy időre kikerült az érzékiség bűvköréből, melybe Colby cirógatása ringatta. Felült és megfogta Colby kezét, megállítva a kapkodó mozdulatokat.
- Inkább én.
- Nem hiszem, hogy tovább tudnék várni – felelte izzó tekintettel Colby.
- Tudsz.
Wendy nekilátott kigombolni az inget, de amennyire csak lehetett késleltette a befejezést. Hátrahúzta Colby felsőtestéről a ruhadarabot, és belecsókolt a mellkasa meleg, izzadt bőrébe. A férfi felnyögött élvezetében, és ujjaival Wendy hajába túrt. Wendy miközben csókokat lehelt Colby mellkasára levette róla az inget, és a földre dobta. A tenyerét Colby mellkasára tapasztotta, érezte ujjai alatt a göndör szőrzetet. Élvezettel kóstolt bele az ajkával. Colby lehunyta a szemét elragadtatásában, ahogy Wendy finoman csókolta a melkasát, egyre lejjebb haladva. Wendy visszatért Colby szájához, majd a férfival szinte egybe forrtak az ajkaik. Wendy lehunyta a szemét, és élvezte a nyomást, ahogy Colby férfiassága kitöltötte az ölét. Élvezte a ránehezedő súlyt. Csodálatos érzés volt a mellén érezni Colby mellkasát. Imádta végigsimogatni feszes hátát, melyet régebben is élvezettel csodált, amikor félmeztelenül látta.
- Én nem… nem tudom visszatartani – suttogta szaggatott hangon Colby.
- Akkor ne tedd.
Colby Wendvel együtt kezdett mozogni, újra és újra mélyen belehatolva. Wendy csípője tökéletesen reagált a ritmusra. Colby erotikus, izgató szavakat suttogott a fülébe. A lökései egyre erősebekké váltak, egyre esősebb súrlódást hozva létre Wendy testében. Wendy minden izma megfeszült, az elviselhetetlenségig gyönyörű feszültséget okozva benne. Amikor Colby ajkai megtalálta a mellét, s az ajakai közzé vette, a feszültség még tovább fokozódott. Minden érzése az ölére koncentrálódott. Aztán, mint valami robbanás, úgy öntötte el testét a gyönyör. Colby kezeivel végig simogatta a nő combjait, majd újra, szeretkezni kezdtek. Kábultan feküdtek egymás mellé, érezték, hogy most, még ha csak egy ki ideig is, de rátaláltak a teljes lelki békéjükre. Wendy ösztönösen oda húzódott Colbyhoz, majd a fejét a férfi mellkasára tette. Colby átkarolta és megpuszilta a vállát. Azzal a kezével, amelyekkel átkarolta a nőt, a vállát és hátát simogatta, míg a másik kezét, összekulcsolta a nő kezével.
- Hiányoztál – mondta Colby!
- Te is nekem. A percek vánszorogva teltek nélküled.
- Szerettél valakit rajtam kívül?
- Senkit! Egyetlen férfi sem volt az életemben rajtad kívül.
- Még mindig ott cseng a fülemben, ahogy a rendőrség közli velünk, hogy meghaltál egy tűzben. Legszívesebben ott haltam volna meg.
- Annyira szerettem volna, ha velem jöhetsz. De azt nem tehettem meg, hogy a te életedet is tönkre tegyem. Te hősnek születtél, arra hogy katona legyél, vagy valamilyen más módon segíts az embereken.
- Miért engem választottál? Hiszen járhattál volna mással is, te még is kitartottál mellettem.
- Mert akkor beléd szerettem, amikor felgyújtottuk annak a szerencsétlen menyasszonynak a ruháját. Valami megfogott benned. Habár azt gondoltam, hogy élve megnyúznak bennünket.
- Olyan jó, hogy újra itt vagy velem. Most már nem engedlek el soha sem. Örökre itt maradsz velem.
Wendy nyugtalan lett az örökre szó hallatán. Felült az ágyra és magára húzta a vékony takarót. A legkevésbé sem azért, hogy melegítse, hanem azért, mert valamilyen módon, így akarta magát védeni. Hozzá szokott már ahhoz, hogy folyton el kell hagynia egy helyet, otthont, életet. Az örökre szó, olyan távolinak tűnt számára. Colby észre vette, hogy Wendy más lett, oda ült mellé és átkarolta.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Tudom, hogy félsz az állandóságtól, de én melletted leszek. Nem állhat közénk senki és semmi.
- Olyan zavaros lett minden. Ijesztően zavaros.
- Tudom. Én is félek, de itt vagyunk egymásnak, és csak ez számít.
- Ez nagyon szép volt.
- Ugye nem haragszol, azokért, amit még az irodában mondtam neked.
- Dehogy haragszom, te kis buta.
Wendy újra megcsókolta a Colbyt, majd benyúlt az ágy alá, és egy kis cipős dobozt vett ki. A dobozból csoki és egy lapos üveg került elő. Colby felhúzta a szemöldökét, meglepte a nő felkészültsége. Wendy kibontott egy kis darabka csokit, majd francia csókkal átadta a férfinak. Buja volt, akár a fiatal vidra. Ettek egy kis csokit, majd pálinkával öblítették le. Nem éppen szokványos párosítás volt, de Wendy még a pálinkát is annyira izgatóan tudta inni, hogy Colby nem bírta ki, hogy meg ne csókolja. Hosszan és izgatóan körbe barangolta a nő szájának minden egyes zugát, közben kezük a másik testén kalandozott. Wendy élvezettel csókolta végig Colby testének minden egyes porcikáját. Szexisnek és izgatónak tartotta a férfi minden egyes érintését. Colby maga alá rántotta a nőt, és bepréselte teste és az égy közzé, mintha Wendy el akarna szökni. Óvatosan feküdt rajta és addig helyezkedett és csípőjével addig helyezkedett, amíg el nem érte Wendy nőiességének szentélyét. Kezeivel úgy markolászta a melleit, akár egy csecsemő. Azt az örömet és élvezetet akarta vissza adni, amit ő kapott. Izgatónak, titokzatosnak és szépnek tartotta Wendyt, olyan volt akár egy ritka virág.
A fülledt levegőjű a szobában, apró vízcseppek jelentek meg Wendy testén. A nő már látszólag aludt és Colby mosolyogva nézett végig rajta. A takaró csak keveset takart testéből, így látni engedte bájait. A nap első sugarai beragyogtak az ablakon, aranyos glóriát adva ezzel Wendynek. Hason feküdt, háta egyenletesen mozgott fel-le. Olyan volt akár egy hatalmas gyerek. Nyugodt és békés. Haja fátyolként omlott széjjel a vállán. Coby elsimította a tincseket, és végig csókolta a hátát, a csigolyák mentén. Ajkaival cirógatta a nő hátát, de aztán abba hagyta, nehogy felébressze.
- Ne hagyd abba.
- Nem akartalak felébreszteni.
- Már ébren voltam. Simogass még, annyira szeretem az érintésed.
- Jó érinteni téged Rebeka!
- Rebeka már meghalt, csak Wendy maradt.
- Nekem mindig Rebeka maradsz.
Wendy Colby felé fordult és hátára húzta a takarót, majd a férfi lapos és kidolgozott hasára tette a fejét. Ráérősen rajzolgatott köröket egy kis csupasz területre, míg Colby kézét a vállán nyugtatta.
- Azt hiszem éhes, vagyok.
- Akkor menjünk és együnk valamit.
- Itt már nincs semmi enni való.
- Arra gondoltam, hogy meghívlak, reggelizi. Hozzám.
- Akkor óvhatatlanul is ki kell lépnünk a való világba. Nem akarok innen elmenni, itt akarok maradni, veled, örökre. Itt senki nem talál ránk, együtt lehetünk.
- Nem menekülhetünk egy életen át. Szembe kell néznünk a valósággal.
- Még ne, olyan meghitt most itt minden, élvezzük ki, amíg lehet.
- Valamikor vissza kell indulnunk. Segíthetünk neked, befejezzük ezt az ügyet, és te itt maradsz velem, az én védelmemben.
- Itt maradok veled, egy feltétellel.
- Mi lenne az.
- Vigyázol magadra. Szükségem van, és nem bírnám, ki hogy valami bajod essen.
- Megígérem.
Colby megcsókolta Wendyt, majd kikászálódott az ágyból. A ruhái vizesek voltak, az éjjel csak úgy lekerültek a földre, nem tudtak megszáradni. Wendy az ágyból figyelte, Colby mozgását, és várta, hogy a férfi visszabújjon hozzá. Jó volt vele lenni, és még jobb lett volna vele maradni, de tudta, ha kimegy a kúriából, akkor megszűnik a varázs meseország fölött. A takarót magára húzva ment oda a férfihoz.
- Várj egy kicsit. Van itt pár ruha, nem a legmodernebb, de addig jó lesz, amíg haza mégy, és fel tudsz venni valami másikat.
- És veled mi lesz.
- Nekem, itt van a holmim egy része. Nem sok minden, csak a legszükségesebbek. Miután megszöktem a kórházból, ide jöttem, vettem pár holmit, és azon agyaltam, hogy felvegyem-e veletek a kapcsolatot. Vissza kellett mennem a lakásomra, pár holmiért, de időm nagy részét itt töltöttem.
- Te voltál a lakásodon? De még ott voltak a helyszínelők.
- Tudom. Kivártam, amíg kevesen lesznek, és osontam egy kicsit. Tessék itt van, vedd fel ezt.
Wendy oda dobott egy régi inget és egy nadrágot. Colby már végképp nem értette, hogy honnan van a nőnek ilyen holmija, de Wendynél soha nem lehetett tudni mire készül éppen. Titokzatos és szenvedélyes volt. Wendy elment egy másik szobába, ahol egyedül maradhatott egy kicsit. Neki több ruhája volt ott, a férfiruha darabokat is csak azért tartotta ott, hogy ha szükség lesz rá, férfi képében léphessen ki a kúriából. Csípőfarmert és rövid ujjú, V nyakú pólót vett fel.
- Indulhatunk?
- Hát persze.
- Jól nézel ki.
- Mondanám, hogy te is, de nem. Ez nem áll jól neked. Menjünk el hozzád, öltözz át, addig készítek valami reggelit, és bemehetsz az irodába.
- Mehetek?
- Most fölösleges lennék. Majd délután bekukkantok. És amúgy is, van egy kis dolgom.
- Rendben.
Colby és Wendy elindultak a kocsi felé. Még mindig ott állt, nyitott ajtókkal, de a motor már nem járt. Colyby azt leállította, de elfeledkezett arról, hogy bezárja a kocsi ajtaját. Belülről elég rendesen vizes lett, de azért lehetett vele menni. Wendy elnevette magát, amikor meglátta az imádott férfi arcát. Édes és morcos volt, a kocsiban nem beszélgettek, Wendy megszakítás nélkül Colbyt bámulta. Most már nyugodtan és feltűnés nélkül nézhette őt. Nem kellett attól félnie, hogy a férfi felismeri. Olyan ostoba volt, hogy titkolózott a férfi előtt, most már belátta, hogy nyugodtan elmondhatta volna, nem volt mitől tartania. Mélyeket sóhajtott, és csak mosolygott.
- Van kedved lefürödni – kérdezte Colby, amikor elérték a lakásást?
- Igen – mondta kacéran Wendy.
Elindultak a fürdőszobába, majd egy órányi „fürdés” után kijöttek. Ahogy a Wendy törölgette magát, észre vette, hogy Colby ledőlt az ágyra és elaludt. Nem akarta felébreszteni, ezért csendben felöltözött és kiment reggelit készíteni. Ahogy tett-vett azon gondolkodott, hogy vajon hogy lesz most. Jó volt a pillanatnyi boldogság, de az élet megy tovább. Gondolnia kellett arra, hogy talán bármelyik pillanatban el kell mennie, semmi képen sem akarta tönkre tenni a szerelme életét, azzal, hogy magával cipeli, egy új életre, de ő sem akart már új életet kezdeni. Az idő lassan múlt, amikor Colby észre vétlenül megközelítette és átölelve a derekát megcsókolta.
- Miért nem ébresztettél fel?
BETTI, a címemet az Elérhetőségeink modulban találod.
És természetesen szeretettel várjuk a történetedet.
Tünde |
|
Betti voltam, hamorosan adom a NINCS VISSZA ÚT-nak a folytatást. Addig is legyetek jók! |
- Colby te meg, mit keresel itt?
- Én csak megijedtem, hogy valami bajod esett. Kopogtattam, de nem válaszoltál.
- Sajnálom. Ha fürdök, olyankor kikapcsolok mindent! Csak a víz és én vagyunk.
- Aha. Legközelebb azért figyelj oda jobban! Legalább míg el nem kapuk a gyilkost!
Wendy a fejével biccentett jelezve, hogy megértette, amit Colby mondott és be fogja tartani a kérését. Átengedte a férfinak a fürdőt, majd oda adta a maradék ételt Clintnek, míg ő maga éhen maradt. Colby jelenléte felzaklatta, de még is megnyugtattat. Örült, hogy a férfi a közelében van, így visszakaphatott egy darabka múltat. Colby letusolt, majd Megan felváltotta. Az ajtóban beszéltek pár szót, majd Megan bement, ahol Clintbe ütközött.
- Nem is tudtam, hogy van kutyája.
- Csak tegnap este óta. Amikor Granger ügynök haza hozott, majdnem elütöttük, és úgy döntöttem, hogy befogadom.
- Aranyos kutya. Van már neve?
- Clintnek hívják. Gyere ide kiskutyám. Gyere ide a gazdihoz. Olyan aranyos.
- Igen az.
Wendy mélyen a kutya szemébe nézett, az ő szemében pedig könnyek gyülekeztek. A kutya a mellső lábait nő térdére tette, de Wendy felállt és az ablakhoz ment. Próbált ellen állni, de nem bírta. Eleredtek a könnyei. Megan nem tudta biztosan, csak sejtette, hogy miért sír. Tegnap este, miután Colby haza vitte Wendyt, Don mindent elmondott nekik. Megdöbbentette a történetük.
- Nem lesz semmi baj. Meg fogjuk védeni, a gyilkos nem találhat magára.
- Én ezt ne bírom végig csinálni. Nekem ez nem megy. Nem bírom ki, hogy olyan közel tudhatom magamhoz, de még sem érinthetem meg.
- Don elmondta, hogy mennyire szerették egymást Colbyval.
- Próbáltam elfelejteni, de ez nekem egyszerűen nem megy. Így semmiképpen sem. Még mindig olyan édes. Nem fog menni.
- Ki kell tartani, így vagy úgy, de most már benne van. Én itt leszek melletted, segítek, ha kell.
- Köszönöm. Ez annyira rendes tőled.
- Ez csak természetes.
- Colby engem eljegyzett.
- Hogyan? Ti jegyben jártatok?
- Igen. Pár nappal azelőtt, hogy eltűntem volna, elmentünk a vidámparkba. Mielőtt felültünk volna az óriáskerékre, vettünk olyan cukorkát, aminek a dobozában ajándék volt. Abba, amit ő vett egy kis lila köves, bizsu gyűrű volt, és azzal kérte meg a kezem. Az mondta, ha lesz több pénze gyémántot fog nekem venni. Életemben nem láttam romantikusabbat.
- Ez nagyon szép történet.
- Amikor láttam a maffia leszámolást, észrevettek. El akartam menekülni, de elkaptak, majd végül sikerült megszöknöm, de elvették a gyűrűmet.
- Sajnálom.
- Az volt az egyetlen, ami hozzá kötött az iránta érzett szerelmemen kívül.
- Ha ennek vége, akkor miért nem mondja el neki. Biztos megértené.
- Nem erről van szó. Rebeka itt legbelül is meghalt, ő nincs már.
- Életre kellene keltenie.
- Nem megy.
Wendy fel-feltörő zokogása alig akart csitulni. Megannak végül sikerült megnyugtatnia, majd elmentek egy kávézóba reggelizni. Wendy rengeteg mindent elmesélt magáról és Colbyval való közös múltjáról. Megan áhítattal hallgatta őt, rég nem hallott ilyen romantikus történetet. Nagyon meghatotta, hogy Wendy ennyi év elteltével is szerelmes kollegájába. Egész nap csajos programokat műveltek, majd idő-közönként jelentkeztek az irodában. Nem volt más dolguk, mint várni, hogy a gyilkos lecsapjon rá, így már rájuk. Colbyt egyre jobban foglalkoztatta a Wendy és Rebeka közötti hasonlóság. Amikor megtudta a halálhírét annyira kiborult, hogy mindent elégetett, amit tőle kapott, majd majdnem ő is a tűzbe vetette magát. Csak egy fotója maradt meg a lányról. Most újra elő vette a fotót, majd nézegetni kezdte. David látta raja, hogy valami nagyon foglalkoztatja, és csak remélni tudta, hogy nem Wendyről van szó. Már csak azért is, mert ő is tudta, hogy mi forog kockán, mert Don neki is elmondta, hogy Wendy milyen feltételeket szabott annak érdekében, hogy segít.
- Hé haver minden rendben?
- Persze.
- Ez ne volt valami meggyőző.
- Ez a Wendy…
- Csinos mi?
- Nem, vagy is igen. Nem erről van szó! David voltál te már szerelemes? De úgy igazából, hogy be is teljesedett?
- Egyszer! Miért?
- Gyerekként megismerkedtem a gyönyörű Rebekával, felgyújtottuk egy menyasszony ruháját, majd a legjobb barátok lettünk. De idővel egymásba szerettünk. Olyan tizennégy évesek lehettünk, amikor elkezdtünk járni. Istenem olyan gyönyörű és vidám volt. Annyira szerettem.
- Mi történt – kérdezte David, de jól tudta mi lesz a folytatás?
- Eljegyeztem, miatta majdnem nem álltam be a seregbe. Majd a 20-adik születésnapomon felhívott, hogy délután adja oda az ajándékom, és egész nap oda lesz. De nem jött haza délutánra, sem estére. Soha többé nem jött haza.
- Lelépett?
- Nem. Bár csak azt tette volna. Akkor legalább tudnám, hogy élne. Az eltűnését követően egy héttel megjelent náluk a rendőrség. Azt mondták, hogy meghalt egy tűzben. Csak a fogai alapján tudták azonosítani. Láttam a holttestét, annyit szenvedhetett. A temetés után azonnal beálltam a seregbe, hogy elfelejtsem. De Wendy annyira hasonlít rá.
- Csak véletlen lehet. El kellene felejtened.
- Sikeresen ment mind addig, amíg Wendy fel nem bukkant. Rebeka a jegyesem volt, egy cukorkás dobozból vett gyűrűvel jegyeztem el, majd a vidámpark óriáskerekén kértem meg a kezét. Vettem neki egy igazi gyűrűt, de sajnos már nem tudtam neki oda adni.
- Én nem is tudtom mit mondjak.
- Mindig, mindenből viccet csinált. Emlékszem egyszer ki akartak rabolni minket, de kidumálta a rablót, és még a támadó fizetett nekünk. A nap 24 órájából képes volt 25-öt átbeszélni. Igazi nő volt.
- Annak már vége. Túl kell rajta lépned.
- Igazad van.
Colby mosolyogva mondta, hogy Davidnek igaza van, de a szíve mélyén tudta, ha tíz évig nem tudta elfelejteni a nőt, akkor most sem fog neki menni parancsszóra. Nagy levegőt vett és újra neki látott, ha valami nyomot keressen. Abban biztosak voltak, hogy egy ember követi el a gyilkosságokat, csak még azt nem tudták, hogy ki és miért? Olyan lehetetlenek tűnt, az hogy a telefonlista alapján válogatja ki az áldozatait. Belefáradt a munkába, amikor indult volna, enne egy kicsit, amikor Megan beviharzott Wendyvel karöltve.
- Sziasztok!
- Wendynek van egy ötlete a gyilkossal kapcsolatban.
- És mi?
- Régen olvastam egy könyvet egy gyilkosról, aki az áldozata mellett otthagyta a következő áldozata fotóját. Ezzel hívta ki a rendőrséget játszani, hogy hamarabb találják meg az áldozatot, mint ahogy ő megöli.
- És mi lett a vége.
- Az igai gyilkost sem kapták el. De nem ez a lényeg. Mi van, ha a gyilkos az áldozatok telefonjában hagyja a következő áldozatának a számát. Így hívja ki az F. B. I.-t játszani, hogy bebizonyítsa, mennyire jó.
- Lehet benne valami.
- És akkor az áldozatait nem véletlenszerűen választja ki, hanem taktikusan, valószínű, hogy egy lista alapján gyilkol. Ha én vagyok a listán a következő, akkor addig nem nyugszik, amíg el nem kap.
- Ezt tudtuk eddig is.
Don és David is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ebből a megvilágításból teljesen új értelmet nyert az ügy. De így sem volt meg még a leghaloványabb közös pont sem. Wendy tudta, hogy valami még mindig hiányzik. Volt egy előnye annak, hogy élete egy részét a szövetségiekkel töltötte. Kialakult benne a csalhatatlan, és ősi vadászösztön. Egyes teóriák szerint a nőstény farkasoknak olyan kifinomult érzékeik vannak, hogy mérföldekről is megérzik, ha csak egy lepke megrebegteti a szárnyait. Wendy önző lett, de tudta, hogy érdekei úgy diktálják, hogy most kapja el a gyilkost. Megszólalt benne egy hangtalan üvöltés, ami egyre jobban az utcára késztette, arra hogy elkapja azt, aki rá vadászik. Véget akart vetni az örökös bujdosásnak, és melót keresni. Nem volt okos, mint Charlie, de bármikor bárkinek bármit képes volt hazudni. Már nem félt, visszajött Los Angelesbe, hogy véget vessen a belsőjében dúló viharnak, és új életet kezdjen. Ez úttal utoljára. Ismerte már a törvény mind a két oldalát, és tudta, hogyan játssza ki a zsarukat. Többször is adódott alkalma, hogy a z F. B. I.-t tönkre tegye, de nem tette, a kezében lévő adatokat, ha átküldte volna valamelyik tv, vagy rádió esetleg újság kiadójának, akkor a tömeg apró darabokra szaggatta volna őket. Várt a megfelelő pillanatra, amikor kiterítheti a kártyáit, a bosszú gyümölcse annál édesebb, minél tovább érik. Érezte, hogy egyszer még szüksége lesz azokra az adatokra, és arra, hogy sakkban tartsa a szövetségieket. Don nem akarta, hogy a kelleténél jobban bele folyjék az ügybe, de Wendy nem hagyta magát. Amikor egy pillanatra magára hagyták bele túrt az aktákba. A képek egy egyszerű járó-kelőt megrémisztettek volna, e Wendy ekkor már immúnis volt. Don észre vette ugyan, hogy az aktákban turkál, de már késő volt. Wendy 12 fotóval a kezében lelépett. Próbálta megállítani, de nem ment neki. Már csak ketten voltak az egész emelete, és amikor a kezéből ki akarta venni a fotókat, Wendy fegyvert rántott elő.
- Ez most meg van töltve, úgy hogy, ha nem akarsz meghalni, engedd el a karom.
- Még is mit akarsz azokkal a fotókkal.
- Megoldom nektek az ügyet.
- Maradj itt. Mi megvédhetünk.
- Miből gondolod, hogy védelemre van szükségem? És miért akarja mindenki megmondani, hogy mit tegyek? Most már rohadtul elegem van abból, hogy folyton csak parancsolgatnak. Majd jelentkezem!
Wendy tüntetőleg rántott egyet e dzsekijén, majd eltette a fegyvert. Colby asztalához, ment ahol egy lapra írt pár sort, majd össze hajtotta és bele tette egy borítékba.
- Ezt add oda Colbynak. Nem akarom megtudni, hogy felbontottad! Világos voltam?
- Igen!
Don érezte, hogy hagynia kell, hagy menjen a nő. Nem tudta, hogy mit írt Wendy a papírra, de azon nyomban felhívta Colbyt, hogy oda adja a papírt. Wendy elkötött egy a közelben pakoló sportkocsit, majd elszáguldott. A számítógépben leellenőrizte, hogy melyik képeket vitte el Wendy, de nem talált rajtuk semmi érdemlegeset. A gyilkos minden áldozatára rárajzolt, két „D” betűt. Úgy sejtették, hogy ez a monogramja lesz. De Wendy felismerte a betűk mintázatát.
Még régen volt egy ügynök, aki segített mindig segített neki menekülni, és annak volt ilyen mintázatú monogramja, de ez több volt egy puszta monogramnál, egy mikor írással leadott információ, ami arra várt, hogy valaki megfejtse. És Wendy tudta, hogyan kell megfejteni a kódot. Amikor Colby és a csapat többi tagja megérkezet csak egy net címet találtak a papíron. Colby nem értette, hogy Wendy miért küldte neki az üzentet, de a kétely, addigra már teljesen szétmarta a lelkét. Egyre csak azon gondolkodott, hogy Wendy mennyire hasonlít Rebekára, és azt gondolta, hogy a múltban elkövetett bűnei miatt, most kell megszenvednie. Az ég gonosz tréfát játszik vele, és az érzékeire hatva teljesen megőrjíti. Igen vonzónak találta Wendyt, és újra fellobbant benne az bizonyos tűz, amit akkor érzett, amikor Rebekát a karjaiba zárta, és csókjával borította el az egész testét. Nem tudta miért, de pokolian kívánta Wendyt!
Napok telek el, és már a Nemzet biztonság is Wendyt kereste, de sehol nem bukkantak a nyomára. Nem árulták, hogy miért, de Don azt gondolta, hogy Wendy múltjával kapcsolatban keresik a nőt. Ezért is tartotta távol Colbyt a megbeszélések alakmával, de ez nem ment neki, úgy ahogy szerette volna. Colby egyre gyanakvóbb lett, és most már biztosra vette, hogy társai titkolnak előle valamit. Az bántotta a legjobban, hogy még David sem akarta neki elmondani, a titkot. Adni akart egy esélyt a barátjának, mielőtt végleg leírja az egész bandát.
- Hé David beszélhetnénk?
- Hát persze!
- Nem akarok göndör falazni. Nem vagyok ostoba, tudom, hogy titkoltok előlem valamit. Csak egy kérdésem van. Mi az? Ha nem velem kapcsolatos, akkor nyugodtan elmondhatjátok, ha velem kapcsolatos, akkor jogotok, nem kötelességetek engem tájékoztatni.
- Hiába is tagadnám. Tényleg van valami, amit nem mondtunk el neked, de hidd el haver, jobb, ha nem tudod. Az informátorunk megesketett minket arra, hogy nem mondhatjuk el neked. Ez volt a feltétele a segítségadáshoz. Én szívesen elmondanám, de csak akkor, ha lezártuk ezt az ügyet.
- Azt hittem, hogy barát vagy. De tévedten.
- Colby, ezt te nem értheted.
- Akkor magyarázd el. Vagy is inkább ne. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásodra.
Colby dühös volt Davidre, de tudta hiába lenne mindenféle faggatás, ha David nem akarja elmondani, nem fogja. Felkapta a zakóját, majd ki akart menni, amikor belebotlott Wendybe.
- Hé Wendy. Hol járt mostanában? Már mindenütt kerestük. Még a nemzet biztonságiak is keresik.
- Tudom. Meg van a kapocs a gyilkosságok között. A két d betű, amit az áldozatokra voltak rajzolva, valójában kódolt üzenetek voltak. Egy különleges mikro írással írták őket, majd lekódolták. És rájöttem, hogy mi a kapocs az eddigi gyilkosságok között.
- És?
- Mindegyik kém volt. 22 éve kiküldtek egy elit csapatot Moszkvába, de megfeledkeztek róluk. A harminc főből, csak 10 tért vissza. Bosszút esküdtek, majd módszeresen meggyilkolták azokat, akik a halálba küldték őket. Legutoljára egy Tom Barnett nevű fickót hagytak, csakhogy az ő megölésének szemtanúja lett, az akkor 15 éves öccse is Brad. A 10 ember beleszúrta a testébe a kését, tízszer. Bosszút esküdött, és most itt van, hogy megölje azokat, akik megölték az apját.
- De te hogy jössz a képbe?
- A gyilkosok között ott volt az apám is. Ő volt a csapat informatikusa.
- És, akkor most rajtad akar bosszút állni.
- Már, ha biztos, hogy meg akar ölni. Én is megölhetném őt, amiért az apja a halálba küldte az én apámat. De akkor semmivel sem lennénk különbek az őseinknél.
- Keressük meg, ezt a Bradet.
- Nem fogjátok megtalálni. Intelligens és rendkívül jól képzett. Jó kapcsolatai vannak a maffia tagjaival, és nemrég kettő atomtöltetet csempészett be. Ezért akar megtalálni a C. I. A. tudják, hogy közel járok, ahhoz, hogy Brad nyomára bukkanjak. Csaliként akarnak felhasználni, de nem engedem meg nekik.
- Mintha te magadat nem csaliként tálaltad volna fel.
- Akkor még nem tudtam, hogy Brad az ellenfél. Tudod mi a bece neve?
- Nem.
- Tirex! A tirex sem szereti, ha etetik, vadászni szeret. Addig nem fog keresni, amíg a közelemben vagytok. Majd, ha szabad préda leszek.
- Akkor mit tegyünk.
- Hívd ide Dont. Beszélnem kell vele.
Colbynak rosszul esett, hogy őt kizárta Wendy és Don a beszélgetésükből. Röviden felvázolta, amit Wendy mondott, de hagyta, hogy a lényeget a nő mondja el. Amikor Don „rátalált” Wendyre a nő fel-alá járkált.
- Na végre itt vagy. Colby elmondta, hogy mire jöttem rá?
- Igen. De miért akartál velem annyira beszélni?
- Meg kell ölnöd?
- Hogyan?
- Nem szó szerint értem, csak képletesen. Az a helyzet, hogy nem az én rajtam akar bosszút állni Brad, hanem Rebekán. Tudja, ki vagyok, és mindent tönkre tehet. Ha elmenekülök, akkor utánam fog jönni, de ha megölsz, akkor megnyugszik. Legalábbis, ami engem illet.
- Nem fogom megtenni. Nem menekülhetsz egy életen át, szállj szembe vele. Ne félj, maradj itt. Segíthetünk.
- Tudod jól, hogy nem tőle félek. Amúgy van itt még más is. David azt mondta, hogy Colby egyre jobban gyanakszik. El kell, tűnöm, mielőtt még valami nagyobb baj történik. Nem tudhatja meg, hogy én vagyok az.
- A szíve mélyén még mindig szeret téged, el kellene neki mondanod.
- A egy jobb életet érdemel, egy jobb nővel. Mégis mit szólna hozzá, ha egyik napról a másikra eltűnnék. Sehol nem töltöttem többet fél évnél. Nem bírok, sehol berendezkedni. Ő megérdemli, a biztonságot.
- És az igazságot nem?
- Még is mivel álljak elé. „ó hello, visszajöttem a halálból. Mit szólsz hozzá, milyen ügyes vagyok!” Ezt mégse mondhatom neki.
- & |
NINCS VISSZA ÚT
Wendy fáradtan nyúlt el az ágyon, vörös tincseit nézegette. Kipillantott a Los Angelesi éjszakába. Már tíz éve nem jár itt, hiányzott neki az otthona. Régen nagyon élvezte a városi életet, majd egy nap le kellett mennie vidékre, és akkor belekeveredett, egy gyilkossági ügybe. Soha többé nem mehetett haza, a családját sem láthatta. Nevet és külsőt kellett változtatnia. Nehéz nap állt mögötte, de végre otthon volt, még ha tudta bármelyik pillanatban el kell mennie. Minden nap átkozta magát amiatt, hogy akkor rögtön elment a rendőrségre, és beszélt a gyilkosságról, de a múltján már nem tudott változtatni, így megpróbálta elfelejteni. Ez nehezen ment, mert minden annyira ismerős volt. Ugyan akkor a város rengeteget változott az elmúlt tíz év alatt. Újra felkereste a régi helyeket, és embereket, akikkel régen kapcsolatba állt. Senki sem ismerte fel, de ezt nem is akarta. Csak emlékezni akart, neki már csak az emlékei maradtak. Fiatalon fittyet hányt az emlékekre, mert akkor azt gondolta, hogy csak bilincsbe zárják az embert, de mostanra rájött, hogy az emlékek igen is fontosak. A szülei rég meghaltak, testvérei pedig nem voltak. Családjának azt mondták, hogy egy háztűznél a felismerhetetlenségig összeéget, és csak a DNS teszt mutatta ki, hogy ő az valójában. Nem volt szabad visszamenni, de már bele unt abba, hogy folyton menekülnie kell. Az egész élete egy hazugság volt, már azt se bánta volna, ha megölik, csak végre legyen vége a bujdosásnak. Egy nagyon fontos maffia ügyben volt koronatanú, tudta, hogy a vallomásával alapjaiban rengetheti meg a maffia világát, és így folyamatosan vadásztak rá. Rengeteg álneve és álélete volt, soha nem tehette azt, amit akart, mindig azt kellett tennie, amit mások mondtak. Régen barna haja és szem volt, de a mostani álcája szerint a haja vörös a szemei pedig zöldek voltak. Mindenkit felkeresett, kivéve egy embert, a fiatalkori szerelmét. Nem is sejtette, hogy mi van most a férfival. Pont úgy hagyta ott, hogy előtte még telefonon beszéltek, és megígérte neki, hogy délután oda adja a születésnapi ajándékát, de erre már nem került sor. Soha nem szeretett senki mást, leginkább azért, mert nem akarta elveszítenie, ha el kell mennie, de a szíve mélyén tudta azért, mert még mindig Colby Granger az igazi számára. Nagy szerelem volt az övék, olyan nagy, amilyet a világ nem látott Rómeó és Júlia óta, de sajnos túl gyorsan, és túl fájdalmasan vége lett. Kérdezősködni sem mert felőle, félt hogy megtudná, hogy a férfi megházasodott és új életet kezdet. Tudta így lenne helyes, hiszen nem várhatja el tőle, hogy örökre remete életet éljen, de fájt volna neki a hír. Biztos volt benne, hogy még most is nagyon jóképű, de mást nem tudott róla. Amikor még jártak, úgy tudta be akar állni a seregbe, de azt nem tudta mi lett vele azután. Lett volna alkalma információkat kapni róla, de el akarta felejteni. Most, hogy visszatért újra felgyülemlettek benne az emlékek.
A reggeli napilapban olvasott egy sorozatgyilkosról, akit az F. B. I. képtelen volt elkapni. Könnyelműen dobta el a lapot, nem érdekelte a dolog, hogy akár ő is veszélyben van. Feküdni akart még egy kicsit, majd lefürödni. Forró nyár volt, és fülledtek voltak az éjszakák, így hideg zuhanyra vágyott. De valaki kopogtatott az ajtón. Meg se nyikkant, azt remélte, hogy elmennek az ajtó elől, ha nem nyitja ki. Levegőt, se mert venni, nehogy meghallják. Újabb kopogtatás következett, majd ezúttal szóltak is.
- Miss. Morrison itthon van? Az F. B. I.-tól jöttünk, kinyitná az ajtót. Beszélnünk kellene.
- Egy pillanat, azonnal nyitom.
Tudta ezt most nem úszhatja meg. Ki kell nyitnia az ajtót, és elmenni velük, hogy megint új életet kezdhessen. Lassan cammogott el az ajtóhoz, ne kapkodta el a dolgokat. Kinyitotta az ajtót, majd a két férfira nézett. Majd megállt benne az ütő, szemei elkerekedtek, arca elfehéredett, a vér az ereiben megállt. Mind a két ügynök felmutatta a jelvényét, majd az egyiknél ott olvasta a nevet Colby Granger különleges ügynök. Pár pillanattal ezelőtt gondolt rá, és most itt van. Azon nyomban bevágta az ajtót, amely hatalmasat csapódott az üres folyosón. A két férfi nem értette, hogy miért vágták rájuk az ajtót, de nyomban be akartak menni a házba. Wendy bezárta maga mögött az ajtót és hisztisen összepakolta a holmiját, majd az ablakon keresztül szökni próbált. Amióta újra visszatért Los Angelesbe minden nap az orra alá dörgölték, hogy veszélyes lehet, ha valaki felismeri. Ugyan rengeteg idő eltelt, és nagyon megváltozott, így kétséges volt, hogy Colby felismeri, de most képtelen volt értelmesen gondolkodni. Az ablakot kinyitotta majd a tűzlépcsőn rohant lefelé. Az ötödiken lakott, és nem volt az a kifejezett sportembert, ezért mire leért lihegett. Még felpillantott, és látta, hogy a színes bőrű ügynök az ablakból néz le rá, de aztán azonnal rohant tovább. Alig tett meg pár lépést, amikor az ajtón kijött Colby és azt kiabálta, hogy álljon meg. Újra futásnak eredt, és minden erejét összeszedve rohant. Nem tudta hogy merre menjen, de abban biztos volt, hogy nem hagyhatja, hogy felismerjék. Szerelme mindig is jó futó volt, és érezte, hogy a nyakába liheg. Cikk-cakkban kezdett futni. Egyszer azt halotta, hogy így nehezebb rávetődni valakire, akit üldöznek. Visszapillantott, ekkora már a másik férfi is kergette, úgy érezte magát akár egy űzött vad. Nem nézegethetett vissza sokáig, mert érezte, hogy valakinek neki megy. Egy másik férfi volt, aki elkapta.
- Most meg van – mondta az idegen.
Idő közben üldözői is oda értek, mind a hárman nagyon lihegtek. Wendy még mindig ki akart szabadulni, ami majdnem sikerült is, de az idegen megfonta, mielőtt jelentős előnyre tehetett volna szert.
- Maradjon már nyugton. Csak beszélni akarunk magával.
Wendy még mindig nyugtalan volt és menekülni akart, ezért Colby megbilincselte. Más helyzetben még izgatónak is találta volna a karperecet, de most döbbenten bámult rá. Visszasétáltak vele a lakására, és csak most vette észre, hogy milyen nagy utat tett meg futva, és még csak meg se kottyant neki, már nem is lihegett. A kezei még mindig hátra voltak bilincselve, és a visszafele úton az idegen, akiről közben kiderült, hogy Don Eppsnek hívják, mindenfélét kérdezgetett tőle, de nem értette, hogy mit. Csak zavaros hangokat halott, és minden összemosódott. Colby jól megnézhette már magának, de arca még csak meg se rezzent. Wendy agyával tudta, hogy ez így van jól, de még is rosszul érezte magát, hogy a férfi nem ismeri fel. Amikor visszaértek a lakásába leültették egy székre.
- Ha elengedem, nyugton marad – szegezte neki a kérdést Don?
Wendy képtelen volt válaszolni, úgy érezte, hogy torkában gombóc van. Alig kapott levegőt, de nem a futás miatt. Régebben is, ha kínos vagy rossz helyzetbe kerül, akkor sem kapott rendesen levegőt. Szemei előtt elmosódtak az alakok. A hangok is egyre jobban összefolytak, úgy érezte magát, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. Szédülni kezdett, majd lesett a székről, és aztán minden elsötétült körülötte. A három férfi azonnal oda hajolt hozzá, és próbálták magához téríteni. Sikertelenül! Don hívott egy mentőt, és Wendyt kórházba szállították. Az orvosok ellátták, majd Colby őrt állítatott a szobája elé, aztán várták, hogy kihallgatható állapotba kerüljön. Colby nem értette, hogy miért menekült el előlük, hiszen ajtót nyitott neki, majd csak ezt követően kezdett el futni. Ha titkolni valója lett volna, akkor az ajtót se nyitotta volna ki, de ő kinyitotta az ajtót. Nem is sejtette, hogy valamikori és egyetlen szerelme akart megszökni előle.
- Minden rendben – kérdezte Don?
- Persze.
- Átnézték a nő lakását. Nem találtak drogokat, vagy bármit, ami miatt el akart volna szökni.
- Azt nem értem miért nyitott ajtót, majd vágta ránk. Ha menekülni valója lett volna, akkor ki sem nyitja az ajtót.
- Ki tudja, talán valami régi ügy miatt akar meglépni, és amikor meglátott titeket, félt, hogy felismernétek.
- David és én se ismerjük.
- Azért nézd át a régebbi ügyeid, én addig megnézem, hogy mi van vele.
- Rendben.
- A gondnok szerint már négy hónapja lakott ott, de a lakásában alig volt pár bútor, csak a legalapvetőbbek. Mintha arra készülne, hogy bármikor el kell mennie, és nem akarna felhalmozni sok holmit.
- Majd ezt is kérdezz meg, ha beszélsz vele.
- Megkérdezem.
Don elindult Wendy szobája felé, de közben megcsörrent a telefonja. Charlie hívta, majd jó kiadósan beszélgettek, mire Don végre eljutott odáig, hogy beszélni tudjon Wendyvel. Az orvosok szerint a stressz miatt görcs alakult ki a torkában, ami miatt nem kapott levegőt, és elvesztette az eszméletét, de nincs komolyabb baja. Don számára is furcsa volt Wendy viselkedése, de azt gondolta, hogy majd választ kap a kérdéseire, ha végre tud beszélni a nővel. Amikor ki tudta nyitni az ajtót, nem találta az ágyában Wendyt, gyorsan benézett a mellékhelységbe, de rá kellett jönnie, hogy a nő megszökött, annak ellenére, hogy a szobáját őriztették. Don dühös volt, és végképp nem értette Wendy viselkedését. A legutóbbi áldozatnak az ő száma volt a tenyerére felírva, ezzel kapcsolatban akartak vele beszélni. Nem gyanúsították semmivel, épp csak tisztázni akarták. Davidnek és Colbynak egyre jobban az volt a gyanúja, hogy Wendy a gyilkos és ezért szökött meg előlük.
- … és Charlie is pont most van külföldön – bosszankodott Don!
- Hol van – mondta Viktor?
- Elment valami matematikai konferenciára Larryvel és Amitával.
- És mi van, ha ő a gyilkos. Wendy!
- Nem hinném. Az áldozatokat legalább 190 cm magas ember döfte le, ő pedig mennyi? Vagy 155 cm magas, és olyan törékeny.
- Minden esetre úgy futott, mint az űzött vad. Rég láttam ilyen szép sprintet.
- Ami igaz, az igaz.
Donnak megcsörrent a telefonja, majd elment érte az asztalához, hogy felvegye. Ismeretlen számot írt ki a mobil kijelzője, így nem tudta, hogy kihívja.
- Don Epps ügynök Wendy Morrison vagyok beszélnünk, kell.
- Wendy, az – suttogta Colbynak, majd leült, hogy bemérje, honnan jön a hívás, és folytatta – hol van most Wendy.
- Az nem fontos. Nem tudom, mit akarnak tőlem, de nem tettem semmit. Szeretném tisztázni magam, és választ adni a kérdéseire.
- Talán be kellene jönnie!
- Az nem fog menni.
- Akkor hol találkozhatnánk?
- Jöjjön a kikötőbe ma este, a 43-as mólónál talál egy „Végzet” nevű jacht. Ott majd megtudja, hogy merre menjen. Ha beszélni akar velem, egyedül jöjjön, és mondja meg a hallgatózó kollegáinak, hogy ne tegyenek magára nyomkövetőt.
- Várjon, kérem, várjon.
Wendy tudta, hogy csak egy percig beszélhet, mert már keresik, hogy honnan jön a hívás, és éppen ezért le is tette.
- Meg van, hogy honnan jött a hívás?
- Sajnos nincs. Csak pár pillanat kellett volna, hogy meglegyen, de nem tudtam kideríteni. Elég lett volna három másodperc.
- De legalább le tudtad szűkíteni a kört?
- Igen. Van a környéken egy buszpálya udvar, egy metró állomás, és egy taxi állomás is. És legalább egy vagon nyilvános fülke, már ha nyilvánosról hívott, és nem egy lopott mobilról.
- Minden esetre az, jó jel, hogy beszélni akar velünk.
- Lehet, hogy csapda.
- Nem tudhatod, amíg nem próbálod meg.
Don elmondta a többieknek, hogy mi történt és azonnal kimentek a kikötőbe. Don a saját kocsijával ment, majd egy piros lámpánál, akaratán kívül lemaradt a többiektől. Érezte, hogy valaki fegyvert szegez a tarkójához, de senkit sem látott a visszapillantó tükörben.
- Feltűnés nélkül hajtson tovább, majd az első elágazásnál balra menjen.
- Wendy mi a célja velem? Nem rabolhat el!
- Nem elrabolom, csak kölcsön veszem. Megmondtam, hogy beszélni akarok magával, de tudtam, hogy úgy se jönne egyedül. A jacht csak elterelés volt.
Wendy azokat az információkat leszámítva, hogy Donnak merre kell elfordulni, nem mondott mást. Idő közben a csapat többi tagjának is feltűnt, hogy Don elveszett, és rájöttek, hogy Wendy hívása csak kamu volt. Próbálták bemérni Don telefonját, de Wendy azt kidobatta vele. Majd egy órás út után megérkeztek egy régi, lerobbant kúriához. Még mindig nagyon szép volt, még ha az idő ott is hagyta rajta vasfogának nyomait. Wendy még mindig fegyvert szegezett Don tarkójához, majd amikor kiszálltak, hátrabilincselte a kezét. Ekkor jött csak vele szembe, és megmutatta, hogy a fegyver nem volt megtöltve.
- A tár mindvégig üres volt?
- Igen. Nem akartam bánta magát, de erről nem kellett tudni.
- Most már végképp nem értek semmit.
- Jöjjön be, és mindent elmagyarázok.
- Elég düledezőnek tűnik. Biztonságos?
- Igen. Nem lesz baja, megígérem. Nem fogom bántani, csak óvintézkedések miatt bilincseltem meg.
- Most megbízok magában, remélem nem hiába.
Wendy a karjánál fogva bevezette Dont a kúriába, majd leültette egy fotelba. Egész remekül be volt rendezve, ahhoz képest, hogy milyen ramatyul nézett ki kívülről.
- Itt volt mostanában.
- Igen. Miért keresnek?
- Olvasott már Imperiálról az újságokban, a sorozat gyilkosról.
- Igen. Mi közöm hozzá?
- Úgy sejtjük, hogy maga lesz a következő áldozat. Az utolsó áldozat kézén a maga telefonszáma volt, és a telefonjában is az a szám volt. A gyilkos az áldozatait a szerint választja ki, hogy a legutóbbi áldozatának ki volt a legutolsó hívott fél a telefonjában.
- Ez perverz! De nem érdekel.
- Miért szökött el? Mi csak beszélni akartunk magával, és megvédeni. Valami miatt a gyilkos most pihenőt tart, de nem hisszük, hogy leállna. Ha magát meg tudjuk védeni, akkor talán őt is el tudjuk kapni.
- Nem kompletten az F. B. I. elől szöktem meg.
- Hanem.
- Colby Granger elől.
- Ismeri Colbyt? Beszéltünk magáról, de azt mondta, hogy nem ismeri magát.
- Már régen történt. Akkor még Rebekának hívtak.
- Szép neve volt, és van is.
- Köszönöm! Olyan hatévesek, amikor egy esküvőn felgyújtottuk a menyasszony ruháját. Nem történt nagyobb baj, csak egy kis ijedelem volt, de hivatalosan is véget ért számunkra a parti. Itt kezdődött szoros barátságunk, majd szerelmünk. Anya mindig azt mondta a szerelem vak, a barátság csendben lehunyja szemét. Mi is csendben lehunytuk a szemünket. Hat éve jártunk, amikor a 20-adik születésnapjára venni akartam neki egy pöpec motort. Már kora hajnali órákban elindultam, vidékre, hogy megvegyem, de sajnos szemtanúja lettem egy maffia leszámolásnak. Rögtön elmentem a rendőrségre, ahonnan tovább küldtek az F. B. I.-hoz. Soha többé nem láthattam a családom, és Colbyt sem. A szövetségiek elvették az életem.
- Sajnálom.
- Évente minimum 10 új életem volt, ami annyit tesz, hogy 100-szor kezdetem új életet. Most ide jöttem, és megmondtam nekik, hogy nem áll szándékomban segíteni nekik. De aztán újra felbukkant az életemben Colby.
- És most mit szándékozik tenni.
- Talán segíthetek elkapni a sorozat gyilkost, de van egy feltételem.
- És pedig?
- Rám az egész maffia világ vadászik. Az nem érdekel, ha nekem bajom esik, de Colbynak nem eshet baja. Őt minden áron meg kell védeniük. Már csak ő maradt meg a múltamból, az egyetlen, aki fontos nekem. Nem tudhatja meg, hogy én vagyok az, akit évekkel ezelőtt elvesztett. Semmiképpen sem mondhatja el neki.
- Ezt nem tehetem meg. Ezzel kockéztatnám a csapatom életét. És Colbyjét is. Ha nem tudja mivel áll szemben, meg is halhat.
- A csapat megtudhatja, de ő nem. Azzal még se állhatok elé, hogy „szia Colby! Én vagyok az Rebeka, akit évek óta halottnak hiszel. Hogy vagy?” De a csapatának is akkor mondhatja el, ha tartják a szájukat.
- Rendben. És, hogy gondolta azt, hogy elkaphatja a sorozat gyilkost?
- Elő, mozgó csali leszek. Nyitok egy internetes naplót, amiben mindig megadom, hogy hol vagyok, neki csak oda kell jönnie.
- Ez életveszélyes, meg is ölheti magát.
- Hogyan ölheti meg azt, aki már nem él?
Don igazán megsajnálta szegényi Wendyt, és elképedt a történetén. A nő elengedte Wendyt, majd még sokáig beszélgettek így. Wendy nem akart találkozni Colbyval, de Don rávette, hogy jöjjön be az irodába. Megígérte neki, hogy vissz, adja neki az életet, de miután egyre több információt tudott meg róla, rájött, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt. Ezt tudta Wendy is, de jól eset neki, hogy valaki legalább megpróbál segíteni neki. Még ott megbeszélték egy fal sztorit, majd visszamentek az F. B. I. épületébe. Már mindenki nagyon izgatott volt, hogy Dont nem találják. Donnak csak most tűnt fel, hogy reggel lett.
- Üdv mindenkinek.
- Hát te meg Don mit keresel itt? Hol voltál? Azt hittük, hogy elraboltak. És ő, meg hogy kerül ide? Miért nincs megbilincselve?
- Egyszerre csak egy kérdést. Minden rendben van, csak kicsit elbeszélgettem Wendyvel. Tiszáztunk mindent, és van egy ötlete, hogy lehetne elkapni a sorozatgyilkosunkat.
Don elmondta Wendy tervét, majd azt is, hogy miért szökött meg előlük, persze kihagyta a Colbyra vonatkozó részeket. Mindenki megnyugodott, bár kicsit őrültségnek tartották a tervet, mert kész öngyilkosság volt, de nem volt jobb ötletük. Wendyt pont Colby vitte vissza a lakására. A kocsiúton a férfi próbált vele beszélni, de Wendy némán bámulta. Egy szót se szólt, jól esett neki az is, ha nézheti. Még mindig szívdöglesztően nézett ki.
- Van valami az arcomon?
- Hogyan?
- Csak annyira néz.
- Nagyon emlékeztet egy régi ismerősre. Hiányzik, és rég láttam.
- Miért nem keresi meg?
- Nagyon rég nem láttam, már úgy se ismerne fel.
- Mióta nem találkoztak?
- Olyan kilenc-tíz éve talán.
- Az jó sok idő.
Colbynak ekkor jutott eszébe Rebeka, ő is tíz éve vesztette el a szerelmét. Elfordította a fejét, majd újra Wendyre nézett. Hogy így bele gondolt az arc vonalai hasonlítottak rá, de lehetetlennek gondolta, hogy ő legyen az, hiszen Rebeka meghalt. Hosszú ideig voltak együtt, és soha többé nem tudott szerelemmel szeretni egy nőt, Rebeka volt neki az első és egyetlen szerelme. Mire az irodában mindennel végeztek már este lett. Rebeka napok óta nem aludt. A kocsi rádiója halk zenét árasztott, és még mindig fülledt meleg volt. Szemei elnehezültek, majd lecsukódtak. Nem aludt, de nem bírta volna nyitva tartani a szemei. Csendben feküdt, és a meleg párával együtt magába szívta a férfi mámorító illatát. Apró mosoly jelent meg a szája szélben, majd egy pillanatra kinyitotta a szemit. Hirtelen átszaladt előttük egy kutya az úton, mire Wendy hatalmasat sikított, Colby is lefékezett, és még időben megálltak, a kutyának nem esett baja. Wendy szó nélkül kiszállt a kocsiból, nem törődve semmivel. A kutyus nyüszítve remegett a kocsi előtt, még mindig nem, mert megmozdulni, sokkos állapotban volt.
- Jaj istenem, majdnem elütötted szegény állatot – pirított rá Colbyra, majd magához emelte a kutyát és hozzá beszélt - nagyon megijedtél kiskutyám, igen? Most már nem kell félned minden rendben lesz. Haza jössz velem, megmosdatlak, ami igen csak rád fér, kapsz enni, és lesz meleg otthonod. Milyen csapzott vagy, egy szőrnyírás is rád férne. Nem baj, majd én rendbe szedlek.
|
NINCS VISSZA ÚT
Wendy fáradtan nyúlt el az ágyon, vörös tincseit nézegette. Kipillantott a Los Angelesi éjszakába. Már tíz éve nem jár itt, hiányzott neki az otthona. Régen nagyon élvezte a városi életet, majd egy nap le kellett mennie vidékre, és akkor belekeveredett, egy gyilkossági ügybe. Soha többé nem mehetett haza, a családját sem láthatta. Nevet és külsőt kellett változtatnia. Nehéz nap állt mögötte, de végre otthon volt, még ha tudta bármelyik pillanatban el kell mennie. Minden nap átkozta magát amiatt, hogy akkor rögtön elment a rendőrségre, és beszélt a gyilkosságról, de a múltján már nem tudott változtatni, így megpróbálta elfelejteni. Ez nehezen ment, mert minden annyira ismerős volt. Ugyan akkor a város rengeteget változott az elmúlt tíz év alatt. Újra felkereste a régi helyeket, és embereket, akikkel régen kapcsolatba állt. Senki sem ismerte fel, de ezt nem is akarta. Csak emlékezni akart, neki már csak az emlékei maradtak. Fiatalon fittyet hányt az emlékekre, mert akkor azt gondolta, hogy csak bilincsbe zárják az embert, de mostanra rájött, hogy az emlékek igen is fontosak. A szülei rég meghaltak, testvérei pedig nem voltak. Családjának azt mondták, hogy egy háztűznél a felismerhetetlenségig összeéget, és csak a DNS teszt mutatta ki, hogy ő az valójában. Nem volt szabad visszamenni, de már bele unt abba, hogy folyton menekülnie kell. Az egész élete egy hazugság volt, már azt se bánta volna, ha megölik, csak végre legyen vége a bujdosásnak. Egy nagyon fontos maffia ügyben volt koronatanú, tudta, hogy a vallomásával alapjaiban rengetheti meg a maffia világát, és így folyamatosan vadásztak rá. Rengeteg álneve és álélete volt, soha nem tehette azt, amit akart, mindig azt kellett tennie, amit mások mondtak. Régen barna haja és szem volt, de a mostani álcája szerint a haja vörös a szemei pedig zöldek voltak. Mindenkit felkeresett, kivéve egy embert, a fiatalkori szerelmét. Nem is sejtette, hogy mi van most a férfival. Pont úgy hagyta ott, hogy előtte még telefonon beszéltek, és megígérte neki, hogy délután oda adja a születésnapi ajándékát, de erre már nem került sor. Soha nem szeretett senki mást, leginkább azért, mert nem akarta elveszítenie, ha el kell mennie, de a szíve mélyén tudta azért, mert még mindig Colby Granger az igazi számára. Nagy szerelem volt az övék, olyan nagy, amilyet a világ nem látott Rómeó és Júlia óta, de sajnos túl gyorsan, és túl fájdalmasan vége lett. Kérdezősködni sem mert felőle, félt hogy megtudná, hogy a férfi megházasodott és új életet kezdet. Tudta így lenne helyes, hiszen nem várhatja el tőle, hogy örökre remete életet éljen, de fájt volna neki a hír. Biztos volt benne, hogy még most is nagyon jóképű, de mást nem tudott róla. Amikor még jártak, úgy tudta be akar állni a seregbe, de azt nem tudta mi lett vele azután. Lett volna alkalma információkat kapni róla, de el akarta felejteni. Most, hogy visszatért újra felgyülemlettek benne az emlékek.
A reggeli napilapban olvasott egy sorozatgyilkosról, akit az F. B. I. képtelen volt elkapni. Könnyelműen dobta el a lapot, nem érdekelte a dolog, hogy akár ő is veszélyben van. Feküdni akart még egy kicsit, majd lefürödni. Forró nyár volt, és fülledtek voltak az éjszakák, így hideg zuhanyra vágyott. De valaki kopogtatott az ajtón. Meg se nyikkant, azt remélte, hogy elmennek az ajtó elől, ha nem nyitja ki. Levegőt, se mert venni, nehogy meghallják. Újabb kopogtatás következett, majd ezúttal szóltak is.
- Miss. Morrison itthon van? Az F. B. I.-tól jöttünk, kinyitná az ajtót. Beszélnünk kellene.
- Egy pillanat, azonnal nyitom.
Tudta ezt most nem úszhatja meg. Ki kell nyitnia az ajtót, és elmenni velük, hogy megint új életet kezdhessen. Lassan cammogott el az ajtóhoz, ne kapkodta el a dolgokat. Kinyitotta az ajtót, majd a két férfira nézett. Majd megállt benne az ütő, szemei elkerekedtek, arca elfehéredett, a vér az ereiben megállt. Mind a két ügynök felmutatta a jelvényét, majd az egyiknél ott olvasta a nevet Colby Granger különleges ügynök. Pár pillanattal ezelőtt gondolt rá, és most itt van. Azon nyomban bevágta az ajtót, amely hatalmasat csapódott az üres folyosón. A két férfi nem értette, hogy miért vágták rájuk az ajtót, de nyomban be akartak menni a házba. Wendy bezárta maga mögött az ajtót és hisztisen összepakolta a holmiját, majd az ablakon keresztül szökni próbált. Amióta újra visszatért Los Angelesbe minden nap az orra alá dörgölték, hogy veszélyes lehet, ha valaki felismeri. Ugyan rengeteg idő eltelt, és nagyon megváltozott, így kétséges volt, hogy Colby felismeri, de most képtelen volt értelmesen gondolkodni. Az ablakot kinyitotta majd a tűzlépcsőn rohant lefelé. Az ötödiken lakott, és nem volt az a kifejezett sportembert, ezért mire leért lihegett. Még felpillantott, és látta, hogy a színes bőrű ügynök az ablakból néz le rá, de aztán azonnal rohant tovább. Alig tett meg pár lépést, amikor az ajtón kijött Colby és azt kiabálta, hogy álljon meg. Újra futásnak eredt, és minden erejét összeszedve rohant. Nem tudta hogy merre menjen, de abban biztos volt, hogy nem hagyhatja, hogy felismerjék. Szerelme mindig is jó futó volt, és érezte, hogy a nyakába liheg. Cikk-cakkban kezdett futni. Egyszer azt halotta, hogy így nehezebb rávetődni valakire, akit üldöznek. Visszapillantott, ekkora már a másik férfi is kergette, úgy érezte magát akár egy űzött vad. Nem nézegethetett vissza sokáig, mert érezte, hogy valakinek neki megy. Egy másik férfi volt, aki elkapta.
- Most meg van – mondta az idegen.
Idő közben üldözői is oda értek, mind a hárman nagyon lihegtek. Wendy még mindig ki akart szabadulni, ami majdnem sikerült is, de az idegen megfonta, mielőtt jelentős előnyre tehetett volna szert.
- Maradjon már nyugton. Csak beszélni akarunk magával.
Wendy még mindig nyugtalan volt és menekülni akart, ezért Colby megbilincselte. Más helyzetben még izgatónak is találta volna a karperecet, de most döbbenten bámult rá. Visszasétáltak vele a lakására, és csak most vette észre, hogy milyen nagy utat tett meg futva, és még csak meg se kottyant neki, már nem is lihegett. A kezei még mindig hátra voltak bilincselve, és a visszafele úton az idegen, akiről közben kiderült, hogy Don Eppsnek hívják, mindenfélét kérdezgetett tőle, de nem értette, hogy mit. Csak zavaros hangokat halott, és minden összemosódott. Colby jól megnézhette már magának, de arca még csak meg se rezzent. Wendy agyával tudta, hogy ez így van jól, de még is rosszul érezte magát, hogy a férfi nem ismeri fel. Amikor visszaértek a lakásába leültették egy székre.
- Ha elengedem, nyugton marad – szegezte neki a kérdést Don?
Wendy képtelen volt válaszolni, úgy érezte, hogy torkában gombóc van. Alig kapott levegőt, de nem a futás miatt. Régebben is, ha kínos vagy rossz helyzetbe kerül, akkor sem kapott rendesen levegőt. Szemei előtt elmosódtak az alakok. A hangok is egyre jobban összefolytak, úgy érezte magát, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. Szédülni kezdett, majd lesett a székről, és aztán minden elsötétült körülötte. A három férfi azonnal oda hajolt hozzá, és próbálták magához téríteni. Sikertelenül! Don hívott egy mentőt, és Wendyt kórházba szállították. Az orvosok ellátták, majd Colby őrt állítatott a szobája elé, aztán várták, hogy kihallgatható állapotba kerüljön. Colby nem értette, hogy miért menekült el előlük, hiszen ajtót nyitott neki, majd csak ezt követően kezdett el futni. Ha titkolni valója lett volna, akkor az ajtót se nyitotta volna ki, de ő kinyitotta az ajtót. Nem is sejtette, hogy valamikori és egyetlen szerelme akart megszökni előle.
- Minden rendben – kérdezte Don?
- Persze.
- Átnézték a nő lakását. Nem találtak drogokat, vagy bármit, ami miatt el akart volna szökni.
- Azt nem értem miért nyitott ajtót, majd vágta ránk. Ha menekülni valója lett volna, akkor ki sem nyitja az ajtót.
- Ki tudja, talán valami régi ügy miatt akar meglépni, és amikor meglátott titeket, félt, hogy felismernétek.
- David és én se ismerjük.
- Azért nézd át a régebbi ügyeid, én addig megnézem, hogy mi van vele.
- Rendben.
- A gondnok szerint már négy hónapja lakott ott, de a lakásában alig volt pár bútor, csak a legalapvetőbbek. Mintha arra készülne, hogy bármikor el kell mennie, és nem akarna felhalmozni sok holmit.
- Majd ezt is kérdezz meg, ha beszélsz vele.
- Megkérdezem.
Don elindult Wendy szobája felé, de közben megcsörrent a telefonja. Charlie hívta, majd jó kiadósan beszélgettek, mire Don végre eljutott odáig, hogy beszélni tudjon Wendyvel. Az orvosok szerint a stressz miatt görcs alakult ki a torkában, ami miatt nem kapott levegőt, és elvesztette az eszméletét, de nincs komolyabb baja. Don számára is furcsa volt Wendy viselkedése, de azt gondolta, hogy majd választ kap a kérdéseire, ha végre tud beszélni a nővel. Amikor ki tudta nyitni az ajtót, nem találta az ágyában Wendyt, gyorsan benézett a mellékhelységbe, de rá kellett jönnie, hogy a nő megszökött, annak ellenére, hogy a szobáját őriztették. Don dühös volt, és végképp nem értette Wendy viselkedését. A legutóbbi áldozatnak az ő száma volt a tenyerére felírva, ezzel kapcsolatban akartak vele beszélni. Nem gyanúsították semmivel, épp csak tisztázni akarták. Davidnek és Colbynak egyre jobban az volt a gyanúja, hogy Wendy a gyilkos és ezért szökött meg előlük.
- … és Charlie is pont most van külföldön – bosszankodott Don!
- Hol van – mondta Viktor?
- Elment valami matematikai konferenciára Larryvel és Amitával.
- És mi van, ha ő a gyilkos. Wendy!
- Nem hinném. Az áldozatokat legalább 190 cm magas ember döfte le, ő pedig mennyi? Vagy 155 cm magas, és olyan törékeny.
- Minden esetre úgy futott, mint az űzött vad. Rég láttam ilyen szép sprintet.
- Ami igaz, az igaz.
Donnak megcsörrent a telefonja, majd elment érte az asztalához, hogy felvegye. Ismeretlen számot írt ki a mobil kijelzője, így nem tudta, hogy kihívja.
- Don Epps ügynök Wendy Morrison vagyok beszélnünk, kell.
- Wendy, az – suttogta Colbynak, majd leült, hogy bemérje, honnan jön a hívás, és folytatta – hol van most Wendy.
- Az nem fontos. Nem tudom, mit akarnak tőlem, de nem tettem semmit. Szeretném tisztázni magam, és választ adni a kérdéseire.
- Talán be kellene jönnie!
- Az nem fog menni.
- Akkor hol találkozhatnánk?
- Jöjjön a kikötőbe ma este, a 43-as mólónál talál egy „Végzet” nevű jacht. Ott majd megtudja, hogy merre menjen. Ha beszélni akar velem, egyedül jöjjön, és mondja meg a hallgatózó kollegáinak, hogy ne tegyenek magára nyomkövetőt.
- Várjon, kérem, várjon.
Wendy tudta, hogy csak egy percig beszélhet, mert már keresik, hogy honnan jön a hívás, és éppen ezért le is tette.
- Meg van, hogy honnan jött a hívás?
- Sajnos nincs. Csak pár pillanat kellett volna, hogy meglegyen, de nem tudtam kideríteni. Elég lett volna három másodperc.
- De legalább le tudtad szűkíteni a kört?
- Igen. Van a környéken egy buszpálya udvar, egy metró állomás, és egy taxi állomás is. És legalább egy vagon nyilvános fülke, már ha nyilvánosról hívott, és nem egy lopott mobilról.
- Minden esetre az, jó jel, hogy beszélni akar velünk.
- Lehet, hogy csapda.
- Nem tudhatod, amíg nem próbálod meg.
Don elmondta a többieknek, hogy mi történt és azonnal kimentek a kikötőbe. Don a saját kocsijával ment, majd egy piros lámpánál, akaratán kívül lemaradt a többiektől. Érezte, hogy valaki fegyvert szegez a tarkójához, de senkit sem látott a visszapillantó tükörben.
- Feltűnés nélkül hajtson tovább, majd az első elágazásnál balra menjen.
- Wendy mi a célja velem? Nem rabolhat el!
- Nem elrabolom, csak kölcsön veszem. Megmondtam, hogy beszélni akarok magával, de tudtam, hogy úgy se jönne egyedül. A jacht csak elterelés volt.
Wendy azokat az információkat leszámítva, hogy Donnak merre kell elfordulni, nem mondott mást. Idő közben a csapat többi tagjának is feltűnt, hogy Don elveszett, és rájöttek, hogy Wendy hívása csak kamu volt. Próbálták bemérni Don telefonját, de Wendy azt kidobatta vele. Majd egy órás út után megérkeztek egy régi, lerobbant kúriához. Még mindig nagyon szép volt, még ha az idő ott is hagyta rajta vasfogának nyomait. Wendy még mindig fegyvert szegezett Don tarkójához, majd amikor kiszálltak, hátrabilincselte a kezét. Ekkor jött csak vele szembe, és megmutatta, hogy a fegyver nem volt megtöltve.
- A tár mindvégig üres volt?
- Igen. Nem akartam bánta magát, de erről nem kellett tudni.
- Most már végképp nem értek semmit.
- Jöjjön be, és mindent elmagyarázok.
- Elég düledezőnek tűnik. Biztonságos?
- Igen. Nem lesz baja, megígérem. Nem fogom bántani, csak óvintézkedések miatt bilincseltem meg.
- Most megbízok magában, remélem nem hiába.
Wendy a karjánál fogva bevezette Dont a kúriába, majd leültette egy fotelba. Egész remekül be volt rendezve, ahhoz képest, hogy milyen ramatyul nézett ki kívülről.
- Itt volt mostanában.
- Igen. Miért keresnek?
- Olvasott már Imperiálról az újságokban, a sorozat gyilkosról.
- Igen. Mi közöm hozzá?
- Úgy sejtjük, hogy maga lesz a következő áldozat. Az utolsó áldozat kézén a maga telefonszáma volt, és a telefonjában is az a szám volt. A gyilkos az áldozatait a szerint választja ki, hogy a legutóbbi áldozatának ki volt a legutolsó hívott fél a telefonjában.
- Ez perverz! De nem érdekel.
- Miért szökött el? Mi csak beszélni akartunk magával, és megvédeni. Valami miatt a gyilkos most pihenőt tart, de nem hisszük, hogy leállna. Ha magát meg tudjuk védeni, akkor talán őt is el tudjuk kapni.
- Nem kompletten az F. B. I. elől szöktem meg.
- Hanem.
- Colby Granger elől.
- Ismeri Colbyt? Beszéltünk magáról, de azt mondta, hogy nem ismeri magát.
- Már régen történt. Akkor még Rebekának hívtak.
- Szép neve volt, és van is.
- Köszönöm! Olyan hatévesek, amikor egy esküvőn felgyújtottuk a menyasszony ruháját. Nem történt nagyobb baj, csak egy kis ijedelem volt, de hivatalosan is véget ért számunkra a parti. Itt kezdődött szoros barátságunk, majd szerelmünk. Anya mindig azt mondta a szerelem vak, a barátság csendben lehunyja szemét. Mi is csendben lehunytuk a szemünket. Hat éve jártunk, amikor a 20-adik születésnapjára venni akartam neki egy pöpec motort. Már kora hajnali órákban elindultam, vidékre, hogy megvegyem, de sajnos szemtanúja lettem egy maffia leszámolásnak. Rögtön elmentem a rendőrségre, ahonnan tovább küldtek az F. B. I.-hoz. Soha többé nem láthattam a családom, és Colbyt sem. A szövetségiek elvették az életem.
- Sajnálom.
- Évente minimum 10 új életem volt, ami annyit tesz, hogy 100-szor kezdetem új életet. Most ide jöttem, és megmondtam nekik, hogy nem áll szándékomban segíteni nekik. De aztán újra felbukkant az életemben Colby.
- És most mit szándékozik tenni.
- Talán segíthetek elkapni a sorozat gyilkost, de van egy feltételem.
- És pedig?
- Rám az egész maffia világ vadászik. Az nem érdekel, ha nekem bajom esik, de Colbynak nem eshet baja. Őt minden áron meg kell védeniük. Már csak ő maradt meg a múltamból, az egyetlen, aki fontos nekem. Nem tudhatja meg, hogy én vagyok az, akit évekkel ezelőtt elvesztett. Semmiképpen sem mondhatja el neki.
- Ezt nem tehetem meg. Ezzel kockéztatnám a csapatom életét. És Colbyjét is. Ha nem tudja mivel áll szemben, meg is halhat.
- A csapat megtudhatja, de ő nem. Azzal még se állhatok elé, hogy „szia Colby! Én vagyok az Rebeka, akit évek óta halottnak hiszel. Hogy vagy?” De a csapatának is akkor mondhatja el, ha tartják a szájukat.
- Rendben. És, hogy gondolta azt, hogy elkaphatja a sorozat gyilkost?
- Elő, mozgó csali leszek. Nyitok egy internetes naplót, amiben mindig megadom, hogy hol vagyok, neki csak oda kell jönnie.
- Ez életveszélyes, meg is ölheti magát.
- Hogyan ölheti meg azt, aki már nem él?
Don igazán megsajnálta szegényi Wendyt, és elképedt a történetén. A nő elengedte Wendyt, majd még sokáig beszélgettek így. Wendy nem akart találkozni Colbyval, de Don rávette, hogy jöjjön be az irodába. Megígérte neki, hogy vissz, adja neki az életet, de miután egyre több információt tudott meg róla, rájött, hogy ez elhamarkodott kijelentés volt. Ezt tudta Wendy is, de jól eset neki, hogy valaki legalább megpróbál segíteni neki. Még ott megbeszélték egy fal sztorit, majd visszamentek az F. B. I. épületébe. Már mindenki nagyon izgatott volt, hogy Dont nem találják. Donnak csak most tűnt fel, hogy reggel lett.
- Üdv mindenkinek.
- Hát te meg Don mit keresel itt? Hol voltál? Azt hittük, hogy elraboltak. És ő, meg hogy kerül ide? Miért nincs megbilincselve?
- Egyszerre csak egy kérdést. Minden rendben van, csak kicsit elbeszélgettem Wendyvel. Tiszáztunk mindent, és van egy ötlete, hogy lehetne elkapni a sorozatgyilkosunkat.
Don elmondta Wendy tervét, majd azt is, hogy miért szökött meg előlük, persze kihagyta a Colbyra vonatkozó részeket. Mindenki megnyugodott, bár kicsit őrültségnek tartották a tervet, mert kész öngyilkosság volt, de nem volt jobb ötletük. Wendyt pont Colby vitte vissza a lakására. A kocsiúton a férfi próbált vele beszélni, de Wendy némán bámulta. Egy szót se szólt, jól esett neki az is, ha nézheti. Még mindig szívdöglesztően nézett ki.
- Van valami az arcomon?
- Hogyan?
- Csak annyira néz.
- Nagyon emlékeztet egy régi ismerősre. Hiányzik, és rég láttam.
- Miért nem keresi meg?
- Nagyon rég nem láttam, már úgy se ismerne fel.
- Mióta nem találkoztak?
- Olyan kilenc-tíz éve talán.
- Az jó sok idő.
Colbynak ekkor jutott eszébe Rebeka, ő is tíz éve vesztette el a szerelmét. Elfordította a fejét, majd újra Wendyre nézett. Hogy így bele gondolt az arc vonalai hasonlítottak rá, de lehetetlennek gondolta, hogy ő legyen az, hiszen Rebeka meghalt. Hosszú ideig voltak együtt, és soha többé nem tudott szerelemmel szeretni egy nőt, Rebeka volt neki az első és egyetlen szerelme. Mire az irodában mindennel végeztek már este lett. Rebeka napok óta nem aludt. A kocsi rádiója halk zenét árasztott, és még mindig fülledt meleg volt. Szemei elnehezültek, majd lecsukódtak. Nem aludt, de nem bírta volna nyitva tartani a szemei. Csendben feküdt, és a meleg párával együtt magába szívta a férfi mámorító illatát. Apró mosoly jelent meg a szája szélben, majd egy pillanatra kinyitotta a szemit. Hirtelen átszaladt előttük egy kutya az úton, mire Wendy hatalmasat sikított, Colby is lefékezett, és még időben megálltak, a kutyának nem esett baja. Wendy szó nélkül kiszállt a kocsiból, nem törődve semmivel. A kutyus nyüszítve remegett a kocsi előtt, még mindig nem, mert megmozdulni, sokkos állapotban volt.
- Jaj istenem, majdnem elütötted szegény állatot – pirított rá Colbyra, majd magához emelte a kutyát és hozzá beszélt - nagyon megijedtél kiskutyám, igen? Most már nem kell félned minden rendben lesz. Haza jössz velem, megmosdatlak, ami igen csak rád fér, kapsz enni, és lesz meleg otthonod. Milyen csapzott vagy, egy szőrnyírás is rád férne. Nem baj, majd én rendbe szedlek.
|
Tünde van egy elég hosszú történetem, ami nem Sue Thomasos, és nem is valamelyik sorozat alapján készült, de eddig mindenki azt mondta, hogy nagyon jó. MIvel láttam, hogy az oldaladon vannak lovas bejegyzések is, arra gondoltam, hogy elküldeném, mert néhány részben, igen aktívan szerepelnek lovak. Az oldaladon nem találtam meg az email címed (habár nem kétséges, hogy csak nem vettem észre) ezért ha kell elküldöm neked, csak addj meg egy címet. BETTI |
Szia Tünde!
Felvettem az oldalad a kedvenceim közzé a gépben, hogy ne kelljen folyton keresgetni, amúgy meg nagyon jó. BETTI |
Természetesen!
De az én történeteimet mostantól az oldalamon találjátok.A címet - ha valaki még nem ismerné - a linkeknél megtalálja.
Tünde |
Kedves Tünde!
Nagyon köszönöm kedves soraidat, jól estek. Nekem is, mint minden írónak szükségem vannak vissza jelzésekre. Remélem a te történeteid közzül is hamarosan olvashatunk párat. BETTI |
Nincs Veled semmi bajunk, Betti.Én az összes írásodat elolvastam, de gondoltam, minek visszaírni, hiszen úgyis tudhatnád, hogy FANTASZTIKUSAN írsz!
Így már meg is írtam a véleményemet.És lehet, hogy ezt nem lenne szabad, de azért bátorkodom a többiek nevében is bocsánatot kérni Tőled, amiért nem jelentkeztünk.
Tünde |
Sziasztok!
Társ szerkesztője lettem egy Gyilkos számok oldalnak, amire ráférne, hogy egy kicsit többen látogassák. A címe: Gyilkos számok Numb3rs G-Portál. Ha megtenétek, hogy néha benéztek oda, és elmonjátok róla a vélemyényeiteket, javaslatatokat, akkor annak nagyon örülnék. Tudom, hogy egyszer erről már volt szó, de ha itt vagytok, miért ne írtok ide. Már jó ideje feltettem két arásom, és semmi vissza jelzés nem érkezett. egy szó nem sok, annyit nem kaptam. Ha nem szeretnétek olvasni a műveimet, vagy valami problémátok van velem, akkor írjátok, meg, de ne csináljátok ezt. Csak ennyit akartam. BETTI |
Majd elfelejtem. Van még két történetem, ami egyáltalán nem kapcsolódik egyik sorozathoz sem, de szívesen feltszem. Ha akarjátok. Na tegyem fel? Amúgy, ha bárkinek kell írni foglamazást (bármijen témában), tanulmányt, esszét, házi dolgozatot, akkor az írjon az emaile címemre. bettina901015@freemail.hu |
Sziasztok!
Aki nem tudná BETTI vagyok. Itt van két történetem is. Most már nállunk is bekötötték az internetet, így azonnal feltudom tenni a történeteimet. Az APJA LÁNY 3-at csak három részletben sikerült, feltenni, de remélem így is élvezhető lesz. Az ÉRTEM SZÜLETTÉL 3-at pedig sikerült feltenni egybe. Várom a vissza jelzéseket. Pussznatás mindenkinek. BETTI |
- Ha bántani mered Bobbyt én, esküszöm, hogy kikaparom a szemed!
- De könnyen fenyegetőzöl, de akkor is ilyen könnyen menne, ha a szerelmed élete a kezedbe lenne.
Ali ekkor intett a kezével, majd két gorilla behúzta Bobbyt. Szegényke össze volt verve, alig élt. Paige azonnal oda rohant hozzá és átölelte. Ali nem bírta látni a szerelmeseket, majd ellökte Paiget.
- Nem engedem, hogy boldog legyél!
- Kérlek őt, ne bántsd.
- És miért ne tenném?
- Mert tudod milyen szeretni, ne akard, hogy én is úgy szenvedjek, mint te. Én szeretem őt.
- Tudom. Pont ezért készítettem a fotókat. Tudom, hogy azzal okozhatok neked a legnagyobb fájdalmat, ha bemocskolom…
- Álljunk meg egy percre. Te készítetted a képeket?
- Igen, erre nem jöttél rá.
- Te dög!
Paige dühében elkezdte fojtogatni Alit. Elkezdtek dulakodni, és a gorillák nem tudták, hogy mit tegyenek. Bobby kihasználva a figyelmetlenesüket, kirántotta az egyik fegyverét, majd mind a kettőt lelőtte. A lövésre a két kakaskodó jellem is magához tér. Bobby összeszedve minden erejét Alira fogta a fegyvertét. Paige oda futott hozzá és megtámasztotta a görnyedő testet. Bobby a fegyverrel leütötte Alit, majd óvatosan megpróbáltak kiszökni. Ahogy egy elágazáshoz értek megláttak, hogy a továbbjutást katonák akadályozzák. Ali közben felébredt, és elkezdett dörömbölni az ajtón, így az őrök elkapták őket. Ali kiszabadult és dühösebb volt, mint bármikor valaha.
- Te kis ribanc! Megöllek!
- Ölj meg engem, de Bobbyt ne bántsd!
- Nem fogsz itt hősi halottat játszani.
- Paige ne tedd, én nem számítok, csak te – szólt közbe Bobby.
- Nem hagylak maghadra, ez az egész nem lenne, ha jobban bíztam volna benned!
- Ó, de édes. A kicsi, drága szerelmes párocska. De most véged!
Ali fegyvert szegezett Paigera, majd meg akarta húzni a ravaszt, de az utolsó pillanatban robbanás rázta meg a földet.
- Meg kell néznem, mi történt, de nem úsztad meg. Még megöllek, te kis ribanc!
Ali és a gorillái ezzel dühöngve kimentek. Bobby térdre rogyott, mire Paige mellé térdelt.
- Annyira sajnálom, hinnem kellett volna neked. Bocsáss, meg kérlek!
- Nem kell bocsánatot kérned!
- Ki kell innen jutnunk.
- Menekülj, én itt maradok, csak feltartanálak.
- Nem foglak magadra hagyni, de van egy ötletem, hogy jussunk ki innen, de segítened kell. Szükségem lesz minden erődre, menni fog?
- Nem tudom, mit tervezel, de segítek neked!
- Csak bízz bennem!
Paige megigazította a haját, és felsőjét levette. Amikor az egyik őr arra járt oda szólt neki, és addig kellette magát, amíg az be nem jött. Bobby ekkor leütötte az őrt, majd óvatosan kiosontak. Ahogy kiértek a pincéből észrevették, hogy felettük egy igazi labirintus van. Szerencséjükre találtak egy olyan ajtót, ami ki vezettet a garázsba. Tudták, hogy el kell jutniuk az amerikai konzulátusra. Be akartak szállni egy dzsipbe, amikor Paige oldalba bökte Bobbyt.
- Te Bobby tudsz helikoptert vezetni?
- Igen, de miért kérdezed?
- Oda nézz, ott egy helikopter! Menjünk azzal, talán biztonságosabb.
- Igazad lehet. Neked nincs elég erőm – folytatta Bobby már a helikopterben – elvezetni, neked kell boldogulnod vele.
- Én nem tudom, hogy kell kezelni.
- Jól figyelj, mert lehet, hogy már neked kel letenned e gépet, elég sok vért vesztettem, és nem biztos, hogy kibírom a konzulátusig.
- Tisztára, mint a hat nap hét éjszakában. Mit kell tennem.
Bobby elmagyarázta, hogy kell felszállni egy helikopterrel, majd amikor már a levegőben voltak, Ali katonái lőni kezdtek rájuk. Paige dühösen csapott az ülésére.
- Bobby egy percre át tudnád venni a kormányt?
- Talán! Miért!
- Le kell vágnom a kígyó fejét!
Bobby átvette a kormányt, majd Paige hátra ment, és az egyik távcsöves puskával lehajolt a helikopter padlózatára. Sajnos nem volt megtöltve a fegyver, de a töltényes dobozban is csak egy golyó maradt, miután véletlenül az egészet kiejtette a kezéből. Tudta, hogy csak egy esélye van végezni Alival, nem hibázhat. Ha őt megöli, akkor bosszút is áll, és az emberei sem fogják tudni, mit tegyenek, miután a főnökük meghalt. Ahogy célba vette a férfit, még szinte bele nézett a szemébe, de aztán meghózta a ravaszt, és mielőtt a golyó egyáltalán eltalálhatta volna Alit, behunyta a szemét! Letette a fegyvert, és ahogy lepillantott észrevette, hogy sikerült a lövés. De nem örülhetett sokáig, mert Bobby az eszméletét vesztette és a gép zuhanni kezdett. Kihúzta szerelmét a székből, majd maga ült oda. Alig emlékezett arra, amit Bobby mondott neki, de valahogy ki tudott jutni a sivatagból. Amikor már lakott terület felé értek, segítséget kért a légi irányítóktól. A Dubai hatóságok eleinte ellenségnek véltek, de miután Paige a rádión keresztül elmondta, hogy mi a baj azonnal segítettek nekik. Egy lakatlan partszakaszra irányították őket, hogyha balul sülne el a leszállás, akkor ne tömegbe csapódjon be a gép. Már a földön ott vártak a mentők, tűzoltók és egyéb rendvédelmi szervezetek is. Mire megközelítették a partot Bobby már teljesen, elvesztette az eszméletét. Paige ugyan végig beszélt hozzá, de szavait, leginkább magának mondta, mintsem Bobbynak. Egy nagy homok falnak irányította a repülőt, ami csodával határos módon nem robbant fel azonnal. Ahogy érzékelte, hogy semmi baja, azonnal Bobbyhoz fordult.
- Bobby sikerült. Kint vagyunk.
Mivel nem jött semmi válasz, így Paige kihúzta őt a gépből. Alig bírta a kétszerte nagyobb teste kihúzni, de ahogy az ajtóhoz ért, már oda értek a mentősök és átvették tőle. Mind a kettőjüket kórházba szállították, és azonnal értesítették a családjukat. Jacket nem lehettet elérni, ezért a hírt Myles vette át. Azonnal rohant megkeresni Jacket, de pont beleszaladt az ajtónál.
- Jó hírem van Jack. A Dubai hatóságok megtalálták Bobbyt és Paiget. A körülményekhez képest jól vannak.
- Hiszen ez fantasztikus.
- Van egy barátom a reptéren, aki indít különjáratokat. Ha gondolod, már most indulhattok.
Persze. Haza rohanok és elmondom Suenak a jó hírt, majd egy óra múlva találkozunk a reptéren. És köszönöm Myles.
- Ne nekem köszönd. A dubai fickó szerint Paige segített nekik elkapni egy körözött bűnözőt.
Jack haza rohant, majd ahogy ígérte egy óra múlva ott volt a reptéren. Sue is vele ment, de Jack nem akarta, nehogy megviselje a hosszú repülőút, de nem volt kedve vele vitatkozni. Úgy érezte, hogy vánszorogva megy a repülő, de több órás út után, végre leszálltak Dubai partjainál. Ott már egy karaván fogadta őket, és azonnal abba a kórházba szállították őket, ahol Paige és Bobby volt. Jack mindenkit feldöntött olyan gyorsan rohant a lánya kórterme felé, de szomorúan vette észre, hogy Paige nincs ott. Amikor elfordított a fejét, akkor látta meg, lányát bekanyarodni a folyosóra. Boldogan rohantak egymás felé, és Jack szorosan magához ölelte, majd mindenki oda ment és köszöntek neki. Paige mindent részletesen elmesélt, és Bobbyval is kibékültek. Sue látta, rajta, hogy eltitkol még valamit, de nem akarta Paiget ezzel a sejtésével zaklatni. Amikor elmondta neki, hogy újabb kistestvére lesz Paige sanda mosollyal nézett rá. Bobby még nem hagyhatta el a kórházat, de egy nap rendelt egy üvegpezsgőt, meg magának gyümölcslevet. Mindenki sejtette, hogy mire készül, de izgatottan tolongtak az ágyánál.
- Paige, már négy éve együtt vagyunk. Nagyon szeretlek, és nem is tudtam, hogy milyen kincs van a kezemben, amíg el nem veszítettelek. Nem akarlak többé elveszíteni, ezért felteszem, azt a kérdést, amiről soha nem gondoltam, hogy fel fogom valaha is tenni. Hozzám jössz feleségül.
Bobby egy gyönyörű gyémántköves gyűrűt tartott Paige elé.
- Én… én legyek a feleséged?
- Igen. Na mit válaszolsz?
- Igen! Leszek a feleséged!
- Köszönöm.
- Éljen az ifjú pár – kántálták egyszerre az ott lévők.
Paige és Bobby fülig pirulva fogadta a jókívánságokat, de leginkább egymással voltak elfoglalva. Viszont csak Suenak tűnt fel, hogy Paige is gyümölcslevet iszik, és nem pezsgőt, ahogy a többiek rajta kívül.
- Ha már a nagy bejelentések napja van – kocogtatta meg az egyik poharat Paige – szeretnék én is elmondani valamit. Mikor bekerültem ebbe a kórházba, megtudtam, hogy terhes vagyok.
- Hogyan? – szólalt meg mindenki egyszerre.
- Igen, gyereket várok tőled Bobby.
- Ez nem várt öröm számomra. Nem is hiszem el, annyira szeretlek.
Sue számára most már minden világossá vált. Bobby szemi könnyben úsztak és alig tudta elhinni, hogy apa lesz. Bobbynak még egy hétig kellett bent maradnia a kórházba, de utána azonnal haza mentek. Karácsony napján Bobby és Paige összeházasodtak. Mivel az esküvőre menet dugóba keveredtek, Paigenak az a vad ötlete támadta, hogy házasodjanak össze Bobbyval a hóesésben. Dimitrius adta őket össze, és amikor kimondták az igent, újra elkezdett esni a hó. Miután rájöttek, hogy hiába fűti a fiatalokat, a szerelem, akkor is nagyon hideg van, bementek egy kávézóba és ott ünnepeltek. Nászútra Ausztráliába mentek, ahol minden kalandról beszámoltak Bobby családjának is. De újév után visszatértettek és elkezdtek készülődni a baba érkezésére. Sue és Paige együtt élték át az anyaság örömeit. Bobby és Paige úgy döntöttek, hogy nem akarják tudni a bab nemét, hagy legyen meglepetés. Úgy rendezték be a gyerekszobát, hogy mindegy legyen. Sue három nappal hamarabb adott életet kislányának, akinek a Rose nevet adták. Paige is egy kisfiúnak és egy kislánynak adott élet. A fiú neve az apja után ifjabb Bobby Manning lett, a lányuk pedig a Samanta nevet kapta.
HAPPY END!
|
- Nem. Eljöttem, mielőtt még haza jött volna. Valószínűleg most már látta a búcsúlevelemet. Ha jól ismerem, nem sokára itt lesz, és értetlenül, fog nézni. Szeretnék itt maradni, egy darabig, ha nem zavarok.
- Dehogy zavarsz. Addig maradsz, amíg akarsz!
- A munkahelyemen kivettem két hét szabit, addig összeszedem magam. Nem tudtam volna ott maradni, és beszélni vele. Most nem akarom látni.
Alig, hogy ezt kimondta Bobby kezdett el dörömbölni az ajtón. Jack gyorsan oda rohant, majd kinyitott az ajtót.
- Hagyd azonnal abba. A végén még felébreszted Bennt.
- Bocs. Paige itt van. Beszélnem kell vele. Magyarázatot kell adnia erre – lobogtatva ment volna befele.
- Paige nem akar látni, és ha kedves az életed békén hagyod. Ne bántsd még jobban. Szenvedett már eleget, nem kell még jobban kínoznod.
- Miről beszélsz? Haza mentem és csak az üres szekrényét találtam otthon. Elvitte minden ruháját, és csak ezt a levelet hagyta otthon. Magyarázatot kell adnia rá.
- Neki nem kell semmire se magyarázatot adnia. Ha valaki magyarázattal tartozik az te vagy. És most menj innen, mielőtt, még olyat tennék, amit később megbánok.
Jack a fotókkal teli borítékot Bobby kezébe nyomta, majd bement. Az ajtónál Paige állt, majd, miután apja bezárta az ajtót a falnak támaszkodva lecsúszott a földre. Csak most tudott sírni, az elmúlt napok stressze miatt képtelen volt, sírni. Sue óvatosan kézen fogta és felvezette a szobájába. Bobby oda kint hitetlenkedve nézte a képeket, majd amikor újra kopogtatott Jack már dühösen nyitott neki ajtót, és, hogy nyomatékot adjon szavának, hatalmasat bevert. Bobby a hóba esett, majd Jack újból bement. Bobby szomorúan ment el, de biztos volt benne, hogy holnap beszélni fog Paigeval. Tudta, hogy a fotók hamisak, mert semmilyen körülmények között nem csalná meg a szerelmét. Kim még sokáig beszélgetett Sueval, majd elnyomta az álom. Jack és Sue még átvesézték a dolgot, de arra jutottak, hogy nem szólnak bele, hagy intézzék el egymás között. Másnap reggel Jack bement dolgozni, de dühösen méricskélte Bobbyt. Sue ugyan nem mutatta ki a dühét, de nem szólt hozzá. Bobby mind a kettőjükkel próbált volna beszélni, de egyikőjük sem hallgatta meg. Tudta, hogy a probléma forrásához kell mennie, aki nem más, mint Paige. Ha ő megbocsát neki, talán rendezheti a kapcsolatát a barátaival. Ebédidőben elment Paigehoz, aki otthon maradt vigyázni Bennre. A kertben játszottak, így Bobby könnyen meg tudta közelíteni. Benn vette először észre, és kacagva rohant keresztapja karjaiba.
- Bobby, Bobby nézd mekkora hóembert építettünk Paigeval.
- Igen, nagyon szép. Beszélhetnék a nővéreddel.
- A nővére nem akar beszélni veled – szólt közbe Paige és kézen fogva Bennt, be akart menni.
- Várj Paige, ez nem az, aminek látszik. Én nem csaltalak meg. A képek hamisak.
- Szerintem nem. Az inged, amiben tegnap előtt haza jöttél rúzsfoltos és parfüm illatú volt. Én nem használok olyan márkákat.
- De, hiszen én nem is láttam.
- Eltettem a bizonyítékot. De most már mennünk kell. Benn a végén még megfázik.
- Várj. Beszéljünk valahol.
- Nincs miről beszélnünk. Én megadtam az esélyt, hogy elmond, de te nem tetted. Hazudtál, pedig én csak őszinteséget kértem tőled, de neked még ez is sok volt. És most tűnj el.
- Nem megyek el addig, amíg nem hallgatsz végig.
- Miért? Mit mondanál? Hiszen, nem emlékszel semmire!
- Ez igaz. De tudom, hogy nem csaltalak meg.
- Nem akarnád a változatosság kedvért az igazat elmondani. Ezen a ponton mit számít már, hiszen úgy is vége.
- Nincs vége, amíg én azt nem mondom.
Bobby ezzel visszarántotta Paiget, aki épp, hogy elengedte öccse kézét, de túlcsúszott a havas macskaköveken, és leesett a földre. Benn – aki eddig is riadtan figyelte a két felnőtt veszekedést – hirtelen sírni kezdett. Rajongásig szerette a nővérét, és megijedt, hogy baja esett. Bobby is megijedt, hogy kedvesével történt valami, de Paige gyorsan felállt, és Bennt az ölébe fogva, beszaladt a házba. Bobby úgy érezte, hogy ezzel, minden esélyét eljátszotta. Paige nem ismerte erről az oldaláról, és ő sem tudta, hogy van ilyen oldala. Még látta Paiget, felmenni az emeletre, majd eltűnt. Lassan ő is visszaindult az irodába, de nem tudott bemenni. Végig járta azokat a helyeket, amelyeken együtt voltak Paigeval. Jack nem kereste, mert látni se bírta, se a szíve mélyén aggódott érte. Paige megeskette öccsét, hogy soha senkinek nem beszél a délutántörténtekről, mert tudta, hogy az apja képes lenne megölni Bobbyt? Hiába gyűlölte, amiért megcsalta, még mindig szerelmes volt bele. Benn ugyan nem mondta el senkinek, hogy mi történt, de Jack rájött, hogy Bobby itt járt. Másnap reggel majdnem összeverekedett Bobbyval, de Dimitrius szétválasztotta őket. Ekkor derült ki a csapat számára, hogy Bobby megcsalta Paiget. Mindenki ferde szemmel nézett a férfira, a tette miatt, de nem volt sok idejük a felháborodásra, mert riasztást kaptak, hogy brutálisan meggyilkoltak egy nőt. A tetthelyre Jack és Sue ment ki. Elképedve figyelték, hogy a nő, nem más, mint akivel Bobby megcsalta Paiget. Amikor visszamentek az irodába, a hangulat még melankolikusabb lett. Bobby nem tudta elfogadni a helyzet állását, és egyre csak hibát halmozott hibára. Valós vagy vélt bűnei kínozták, és nem hagytak neki egy perc nyugtot sem. Az elsőszámú gyanúsítottá Bobby vált, mert neki indítéka és alkalma is lett volna. A törvényszéki orvos elmondta, hogy előző nap déltájban ölték meg. Amikor ezt Paige megtudta, mindenkinek elmondta, hogy Bobby abban az időben náluk volt. Ezzel tisztázták ugyan a vád alól Bobbyt, de nem értette, hogy miért segített neki Paige. Nem hagytak, neki sok időt, hogy kettesben maradjon Paigeval, de Sue tudta, hogy szükség van arra, hogy mindent meg tudjanak beszélni. A tárgyalóban végre kettesben maradhattak.
- Csak szeretném megköszönni, hogy segítettél.
- Csak az igazat mondtam. Aljas dolog lett volna hallgatnom, mikor segíthettem volna.
- Minden jogod meg lett volna hozzá.
- Lehet, hogy a jogom meg lett volna hozzá, de a szívem nem. Nem tudnék neked ártani, ahhoz még mindig túlságosan szeretlek.
- Remélhetek?
- Remélni mindig lehet. De nem tudom, hogy meg akarok-e bocsátani.
- Ha legalább emlékeznék arra, hogy mi történt, de semmi. Az a két nap teljesen kimaradt az életemből. Ha meg is csaltalak, akkor is esengek a bocsánatodért, és kérlek, adj még egy esélyt. Hiszen, te mondtad, hogy mindenkinek jár még egy esély.
- Tudom. És nem is a megcsalás bánt, hanem az, hogy rájöttem, te egy nagyra nőtt gyerek vagy, és nekem egy férfi kell. Én nem akarok haragban elválni. Nem azt mondom, hogy legyünk barátok, de olyan nagyon hiányzik, hogy megölelj.
- Akkor gyere ide, had öleljelek meg.
Paige újra oda bújt Bobbyhoz. Sue azt hitte, hogy kibékültek, pedig csak egy kezdetleges baráti ölelés volt. Bobby most már biztos volt benne, hogy elveszítette a szerelmét. Úgy érezte, hogy ezek után már tehet bármit, soha nem kapja vissza. Egy támogató barátként ott lehet mellette, de ennél többet nem remélhet. Ebben a pillanatban, elfogadta a tények állását, és belátta, hiába való küzdelem lenne a visszahódítás. Jack is meglátta az ölelést, és amikor be akart volna menni, Sue visszatartotta.
- Apa – szólította el az apját Paige -, beszélnünk kellene. Van rám egy kis időd?
- Persze. Mondjad csak.
- Tudom, hogy az érzéseknek, nem lehet parancsolni, de kérlek, békülj ki Bobbyval. Én megbocsátottam neki, bocsáss meg te is.
- Megbocsátottál neki, azok után, hogy megcsalt?
- Nem. Nem fogadtam vissza, de megbékéltem azzal, hogy nem én kellek neki. Egyszerűen csak barátok vagyunk. Semmi más.
- Én ezt nem értem.
- Nem is kell. De én tudom, hogy milyen jó barátok vagytok, és nem akarom, hogy magánéleti problémáim, kihasson a te barátságodra. Na megteszed ezt nekem?
- Még gondolkodom rajta. Most már megyek.
- Rendben.
Paige még sokáig bámult apja után, majd ő is haza indult. Nem volt kedve sokáig otthon maradni, ezért bement a munkahelyére, és a kéthetes szabadsága kevesebb, mint egy hétre csökkent. A munkahelyén nem tudták, hogy mi történt Bobbyval kapcsolatban, és nem is akarta tudni. Későre járt, amikor Paige észrevette, hogy már mindenki elment. Ahogy lement a kocsijához, hirtelen olyan érzése támadt, mintha figyelnék. Körbe nézett, majd egyszer csak tompa ütést érzett a tarkójánál, és eszméletlenül hullott a földre.
Jack már kezdett aggódni, hogy Paige olyan sokáig dolgozik, de hiába hívta, nem vette fel a telefont. Fel-alá járkált a nappaliban, amikor Sue lejött az emeletről.
- Még mindig nem tudod elérni?
- Nem. Érzem, hogy valami baja esett.
- Nyugodj meg. Biztos, csak egy kis magányra van szüksége. Az elmúlt napok, mindenkit nagyon megviseltek volna.
- De akkor is aggódom érte. Meg kell értened, hiszen a ő a lányom. Tik vagytok nekem a legfontosabbak. Nem bírnám ki, ha valamelyikkőtöknek baja esne.
- Tudom. Én is nagyon aggódom érte, de tud magára vigyázni.
- De akkor is az apja vagyok, és az a dolgom, hogy aggódjak miatta.
- Na, gyere és feküdj le. Holnap reggel, már biztos a szobájában lesz. Holnap minden más lesz!
Jack még egyszer kipillantott az udvarra, majd felment Sueval. Egész éjjel nem tudott aludni, és csak forgolódott. Sue nem vette észre, hogy férje nem alszik, mert ő az igazak álmát aludta. Másnap reggel későn keltek fel, ezért gyorsan elkészültek, majd Bennt beadták a bölcsibe, és Paigere nem is gondoltak. Délre járhatott az idő, amikor Tara kezeit tördelve lépett Jackhez.
- Jack most hívott egy serif. Megtalálták Bobby kocsiját egy út szélén. Minden csupa vér volt, de Bobby nem volt ott.
- Uram isten. Azonnal oda megyek.
- Én is veled megyek – szólt közbe Sue.
A csapat többi tagja is velük tartott, de alig tudták követni Jacket! Hiába volt dühös Bobbyra, akkor is a legjobb barátja volt. A helyszínre kiérve, minden csupa vér volt. Nem csak a kocsi belseje, hanem a környéke is. A szélvédőt összetörték és a kocsi oldalába több golyót is eresztettek. Különböző kategóriájú fegyverek voltak, de többsége 9mm-es és M16-os. A helyszínelők mintákat vettek a vérből, majd légmentesen tárolták el őket, hogy a laborba meg tudják vizsgálni. Sue óvatosan körbe járta a kocsit, majd véletlenül meglátott valamit. Ahogy közelebb hajolt a vezető ülés alatt lévő csillogó valamihez elővett a zsebéből egy csipeszt. Amikor megfogta a kis valamit már tudta, hogy nem lesz jó vége. Egy P betűs medál volt benne, Paige medálja. Oda szólt Jacknek, majd felemelte a medált.
- Ezt hol találtad?
- Az ülés alatt volt.
- Ez Paige medálja.
- Tehát ő is itt volt.
- Remélem nem esett baja! Ha Bobby bántotta, akkor én megölöm!
- Nem hinném, hogy tudna neki ártani, hiszen szereti.
- Azt se hitted volna, hogy meg tudná csalni a lányomat, de megtette. Csak kapjam el a grabancát!
A csapat ott hagyta a helyszínt, majd visszament az irodába. A DNS teszt bebizonyította, hogy Bobby és Paige vére is megtalálható a kocsiban, de találtak még egy idegen, DNS mintát is. Végig futtatták az adatbázisban, de semmi nyomra nem bukkantak. Jack percről, percre idegesebb telt. Bobbyt vádolta a történtek miatt. Végig a kezében tartotta Paige medálját, és nem egyszer már a sírás környékezte. Újból elkezdett esni a hó. A kövér pelyhek pillanat alatt ellepték az utcákat. Jacknek eszébe jutott az első közös karácsony a lányával. Paige izgalmában összekeverte a címkéket az ajándékokon, és ezért ő kapta meg Levinak szánt gumi csontot. Nagyokat kacagtak a akkor. Ahogy az ablakon bámult kifele, hatalmas könnycsepp gördült le a szemén.
- Nem lesz semmi baj, megtaláljuk Paiget – súgta halkan Sue.
- De, ha valami baja esik. Ő tanított meg milyen apának lenni, és ha ő, nincs akkor talán nem, lennék együtt.
- Végig olvastam a kocsiban talált vérnyomok jelentését. Bobby és Paige vére a hátsó ülésen volt. Az idegen vér pedig a vezetőnél.
- Mire célzol?
- Arra, hogy talán nem Bobby rabolta el Paiget. Lehet, hogy találkoztak és valamelyikkőjük rosszhelyen volt, rossz időben. Nem szabad elhamarkodottan ítélni. Legbelül érzem, hogy Bobby ártatlan.
- Hé srácok néhány kilométerre találtak egy férfit, szinte halálra volt fagyva, és egy késsel összevagdosva. Ő a hiányzó DNS tulajdonos. A központi kórházban van.
- Azonnal bemegyek hozzá – szólt Jack. Sue te jössz?
- Persze!
Jack behajtott a központi kórházba, ahol azonnal a férfihoz ment. Szörnyű volt a látvány még az ő számára is. Egész testét serülések borították, arca fel volt dagadva, de az elektromos melegítő takaró eltakarta teste nagy részét. Sue azonnal elfordította a fejét, és az ajtóban megállt. Jack halkan közelebb ment hozzá, mire a férfi felébredt. Gyengén szemit Jackre meresztette, majd mintha tudta volna, miért jöttek volna, összeszedte minden erejét, és feljebb húzódzkodott az ágyon. Arcán látszott, hogy nagy fájdalmai vannak, de erősen küzdött ellenük.
- Jó napot Jack Hudson vagyok, ő pedig a feleségem. Az FBI-tól jöttünk, szeretnék önnek feltenni pár kérdést! Tudna nekünk válaszolni?
- Persze!
- Megtaláltuk egy kocsijába a vérét…
- Igen. Egy fiatal nő, és egy idősseb férfi, egy pár voltak. A nő nagyon szép és harcias, a férfi csendesebb volt.
- Mit tudna róluk mondani? Hol vannak most?
- Azt nem tudom. Egy férfi bérelt fel arra minket, hogy vigyük ki Dubaiba. Gyilkosságról szó sem volt és, ha tudom, hogy a férfi ügynök bele se mentem volna a dologba.
- Mi történt, hogy annyira véres lett a kocsi?
- A férfi, aki felbérelt minket, megütötte a nőt, majd az idősseb - aki vele volt- meg akarta védeni, de meglőtték. Erre a nő elkezdett hadonászni egy késsel, az egyik ember elkapta és összevagdosta a férfival együtt. Nem ejtett rajtuk mély sebeket, de a nő barátja elég súlyosan megsérült.
- Nem mondtak valamit, hogy hova viszik őket?
- Nem. Az én dolgom, csak annyi volt, hogy raboljam el őket.
A férfi szívverése egyenetlenné vált, és légzése akadozni kezdett. Egy orvosi csapat rohant be a szobába, kitaszítva ezzel Jacket és Suet. Jack egy kicsit megnyugodott, hogy nem Bobby rabolta el Paiget, de most már aggódhatott barátja miatt is. A férfi nem tudta elmondani, hogy ki bérelte fel őket. Sue aggódva pillantott körbe, majd hirtelen a mosdó felé rohant. Percekig volt bent, majd amikor kijött Lusyt találta magával szemben.
- Sue jól vagy?
- Persze, csak elrontottam valamivel a gyomrom.
- Biztos ez?
- Nem biztos, hogy most kellene ezzel előhozakodnom, de én… újból terhes vagyok.
- De ez fantasztikus. Hagy gratuláljak. És Jack tudja már?
- Nem, még nem volt időm elmondani neki!
- És mióta tudod?
- Csak pár napja, és most, hogy Paiget elrabolták, nem mertem vele előhozakodni.
- Szerintem, ez feldobná egy kicsit a napját, ha meg tudná, hogy újból apa lesz. Ez reményt adna neki.
- Nem tudom.
Sue és Lusy még sokáig diskuráltak, majd amikor kimentek mindenki rájuk bámult. Lusy egy gyenge poénnal oldotta fel a dolgot. Sue leült az asztalához, majd tenyerébe hajtotta a fejét. Észre se vette, hogy Jack a háta mögé ment, Levi jelezni akart neki, de Jack még előtte megölelte.
- Jack te vagy az?
- Persze hogy én vagyok. Csak szeretném neked, megköszöni, hogy még most is kitartasz mellettem.
- Hiszen a templomban megesküdtem neked, hogy jóban, rosszban veled leszek.
- De akkor is, annyi megpróbáltatáson mentünk már keresztül, hogy meg se tudnám számolni, és még most is ugyan úgy szeretjük egymást.
- Igen. Hiszen, mi egymásnak lettünk teremtve, ahogy Paige szokta mondani.
- Emlékszem, amikor először rajta kaptam Paiget és Bobbyt csókolózni. Nem is azért voltam dühös, mert titokban tették, vagy, mert Bobby elvette az én kicsi lányomat, hanem olyan gyorsan felnőtt. Abban a pillanatban tudtam, hogy nem az én kicsi lányom többé. Felnőtt nő lett belőle.
- Igen, Paige mindig is karakán és önálló személyiség volt. Érett volt a korához képest. Ahogy őt ismerem most is, beszélget az elrablóival. Bárkit képes ledumálni a lábáról. Nem lesz baja, bárhol is van, vigyáz magára.
- Csalánba nem üt a menykő. Amúgy jól vagy?
- Mi bajom lenne?
- Csak olyan gyorsan rohantál ki, hogy azt hittem valami bajod van.
- Semmi baj. Én legalább is nem nevezném bajnak. De valamit el kell mondanom.
- Persze nekem bármit elmondhatsz!
- De nem itt. Menjünk be a tárgyalóba.
- Oké.
- Hamarabb el akartam volna neked mondani, de Paige ügye közbe jött – folytatta Sue a tárgyalóban.
- De mégis mit? Kezdesz megijeszteni!
- Én azt hiszem gyereket, várok. Vagyis biztos, hogy gyereket várok.
- És ezt csak így mondod. Hiszen ezt el sem hiszem, újból apa leszek. Annyira szeretlek Sue, de mióta tudod?
- Csak pár napja!
- Köszönöm, köszönöm.
Jack napját valóban feldobta, hogy megtudta az örömhírt. Még az, nap elmondták a többieknek is. Mindenki gratulált nekik, és örömittasan tapsoltak. Jack nem engedte, hogy haza Sue vezessen. Attól a perctől fogva, hogy megtudta apa lesz úgy vigyázott Suera akár a hímes tojásra.
Paige már napok óta volt egy sötét pincébe bezárva. Nem tudta hol és mióta van ott, de legalább éveknek tűnt az idő, amit ott töltött. A pice ugyan sötét volt, de legalább száraz és meleg. Volt egy ágy betéve matraccal, párnával és takaróval. Naponta ötször adtak be neki ennivalót. Az idő lassan telt, és közben csak arra tudott gondolni, hogy vajon mi lehet Bobbyval. Tudta, hogy Bobby súlyosabban megsérült, de mire ő már felébredt a sebei be voltak kötve. Csak remélni tudta, hogy szerelmének semmi baja. Ha tudta volna, hogy a szomszéd szobában van, akkor valamilyen módon kommunikált volna vele. Kb. egy hét múlt kinyílt a pince ajtaja. Szemeit erős fény vakította el, és csak egy férfi sziluettjét látta. Ahogy szeme hozzá szokott a fényhez, és az alak is közelebb jött, majd leesett az álla.
- Te?
- Látom, még emlékszel rám!
- Lehet téged elfelejteni?
- Még mindig olyan pimasz és szemtelen vagy, mint annak idején. Hány éve is láttalak utoljára?
- Négy éve.
Paige Alival, valamikor majdnem vőlegényével beszélgetett.
- De amilyen pimasz vagy olyan gyönyörű.
- Kösz a bókot, de mire jó, hogy elraboltál. Ez egy dolog, hogy engem elrabolsz, de Bobbyval mi van? Őt miért kellett bele kavarnod a dologba?
- Akkor én szerettelek Paige, de most már csak bosszút akarok állni.
- Nem gondolod, hogy ez olyan gyerekes. Hiszen 19 voltam, te pedig egy akkora gyémántot dugtál az orrom alá két hónapi ismertség után, hogy majd kiverte a szemem. Feleségül akartál venni, én pedig a világot akartam bejárni. Mégis mit vártál, hogy a karjaidba omlok? Most pedig négy év után akarsz szívatni, ez nagyon ciki. De mégis, hogy akarsz rajtam bosszút állni?
- Végig fogod nézni, a szerelmed halálát!
-
APJA LÁNYA 3
Paige és Bobby a kezdeti nehézségeket leküzdve boldogan éltek közös lakásukban. Jack még mindig nem tudta elfogadni, hogy az ő kicsi lányát elcsábította a legjobb barátja, aki apja lehetne Paigenek, de mivel tudta, hogy a lánya boldog így nem ellenkezett. Sokszor vesztek össze, de nem bírták a másik nélkül. Nem egyszer néztek rájuk ferde szemmel, és nem egy rosszmájú megjegyzést kellett csendben eltűrniük, de olyan boldogságot hoztak a másik éltében, mint ami csak a tündérmesékben létezik. Úgy egészítették ki egymást, akár két tökéletesen összeillő darab gyémánt. Már három éve voltak együtt, amikor Bobby még mindig nem szánta rá magát a házasságra, aminek leginkább Paige örült, mert a házassággal együtt jár a gyerek is, és ő még túl fiatal volt ahhoz, hogy gyereket szüljön. Szerette a gyerekeket, de még nem volt felkészülve egy saját gyerekre, hiszen alig volt több 23-nál. Habár Bobby már benne lett volna a korban, hogy apa legyen és sokszor tett megjegyzéseket, hogy mennyire szeretne gyereket, de Paige nem akart volna addig gyereket, amíg nem házasodnak össze és ezt amennyire csak lehetett húzta. Karrierje magasan ívelt felfele, és még túlságosan is élvezte az életet, ahhoz, hogy egy gyerek lekösse és végül ő is, eltűnjön a családanyák sötét süllyesztőjében. Paiget egy évre rá, hogy együtt voltak, súlyos áramütés érte, amibe majd nem bele halt, de a képességeinek köszönhetően megúszta. Csak később vette észre, hogy ereje eltűnt. Elsőnek, csak azt hitte, hogy úgymond szünetelnek, de két év után rá kellett jönnie, hogy vége van. Örült neki, hogy egyszerű emberként élhet. Nem voltak ijesztő látomásai. Csak ő volt és Bobby.
Lassan november lett, az idő egyre hidegebbre járt, amikor Bobby egy figyelmetlen biciklis miatt véletlenül kificamította a csuklóját. Paige ijedten rohant be a kórházba, és csak ott tudta meg, hogy épp csak egy kis repedés történt. Lakásuk húszpercnyi sétára volt a kórháztól, ezért sétáltak egyet a csípős hidegben, ami az egész testüket átjárta. Paige mélyen hallgatott és az utcai lámpák fényétől megvilágított ragyogó földet mustrálta. Bobby egy darabig mögötte sétált, majd mellé ment és megfogta a kezét.
- Bánt valami – kérdezte kedvesen?
- Hogyan? Nem figyeltem!
- Azt látom! Mostanában olyan más vagy. Talán bánt valami?
- Nem, csak most ilyen vagyok. Kicsit szelídebb, kicsit nyugodtabb. Majd elmúlik.
- Remélem minél hamarabb. Mert szeretném vissza kapni az én régi Paigemet, aki fenekestül felforgatta az életemet. Aki egyszemélyes vándorcirkusz volt.
- Tudod, hogy ez nagyon szép volt.
- Már három éve vagyunk együtt, és már régebbről ismerlek, de még soha sem láttalak ennyire lehangoltnak, mint amilyen mostanában vagy.
- Az elmúlt három év olyan gyönyörű volt, akár egy tündérmese, de félek. Ez túl szép, ahhoz hogy igaz legyen. Attól tartok, hogy elhagysz, egy korban sokkal jobban hozzád illő nőért, gyerekeitek lesznek, és én magamra maradok.
- Ez butaság. Én csak téged szeretlek, és az sem érdekelne, ha minden nő a küszöbünket kaparná, hogy őt válasszam, akkor is csak te kellenél.
- De van még valami! Attól tartok, hogy az erőm nem múlt el, csak három éves szabadságot vett ki.
- Biztos vagy ebben?
- Nem tudom. Talán csak a hatodik érzékem, talán a női megérzések, de valami azt súgja, hogy valami nagy baj lesz. Rossz előérzetem van. Csak akkor éreztem ezt a furcsa és meg magyarázhatatlan érzést, mielőtt elszöktem, Akkor voltak ilyen érzéseim, amik hajtottak a végtelen felé.
- Nagyon megijesztesz. Ugye most nem akarsz elszökni. Azt nem bírnám ki, hogy újra elveszítselek.
- Nem, ezt most valahogy más. Taszít, és vonz. Olyan, mint amikor tudod, hogy, ha belépsz az örvénybe, meghalhatsz, de nem tudsz ellene semmit, se tenni. Megküzdesz vele, de ez lesz az utolsó harcod.
- Veled leszek a harcod utolsó pillanataiban, és esküszöm neked, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy megvédjelek.
- Attól tartok, hogy ezt a harcot egyedül kell megvívnom. De már itthon is vagyunk. Mit szólnál, hozzá, ha a kisbeteget gondoskodó karjaimba venném, és ápolgatnám egy kicsit.
- Tetszik az ötlet.
- Na gyere nagyfiú. Vár a jó meleg, ágy.
Paige és Bobby csókolózva mentek be, és útjuk a hálóba vezetet. Reggel, amikor Bobby Felkelt, nem találta maga mellett Paiget, ezért körbenézett a lakásban, majd amikor sehol sem találta, elkezdett aggódni. Pár perc múlva megérkezett, kiderült, hogy csak reggeliért ment el.
- Már, azt hittem megint elszöktél.
- Semmi olyasmi. Még a nyakadon maradok pár évig. Idegesítelek, hergellek, és szeretlek, de nagyon, és nagyon szeretlek.
- Én is. Olyan vagy nekem, akár fény a sötét éjben, egy fényes csillag.
- A végén kiskanállal kaparhatsz össze, mert olyan szépeket mondasz, hogy elolvadok.
- Az nem lenne túl jó. De nekem, most már mennem kell. Sietek haza.
- Ma későn érek haza. Ne várj haza. Üzleti vacsorára kell mennem, majd utána elmegyünk táncolni a csajokkal. Majd kérdezd már meg Suet, hogy nincs-e kedve velünk jönni, táncolni.
- Jó, megkérdezem. Majd elfelejtettem, hogy nővérem Bell írt és azt kérdezi, hogy nem töltsük-e a karácsonyt Ausztráliában.
- Elsőre nem is rossz ötlet. Majd este megbeszéljük.
- Oké. Szeretlek. Szia.
- Szia.
Paige és Bobby úgy váltak, el egymástól, mint levél az ágtól. Paige az ablakból figyelte, ahogy Bobby elhajtott a kocsijával. Majd az órájára pillantott, és rájött, hogy neki is mennie kell. Gyorsan összeszedte magát, beugrott a kocsijába, majd a szerkesztőségbe hajtott. Ma még sok dolga volt. Az egyik legnagyobb könyvkiadó feje volt, ami most akart elindítani egy magazint. Fiatal kora ellenére sokkal messzebbre jutott, mint a kollegái. Voltak olyan pletykák, miszerint, Paige lefeküdt a vezetőséggel az előléptetéseiért, de ez mind szemen szedett hazugság volt. Tehetsége és merészsége olyan kiváló íróvá, és vezetővé tették, hogy messze földön mindenkit lekörözött. Az irodában, már mindenki idegesen várta, majd délután jutott egy kis ideje, hogy felhívja Suet.
- Szia Sue Paige vagyok. Hogy vagy?
- Kösz jól. És te?
- Én is. Na akkor jössz?
- Hova?
- Táncolni? Bobby nem mondta. Mindegy, biztos elfelejtette.
- Nem. Ami azt illeti még nem is volt benn ma.
- Ez furcsa. Na csak azt akartam, hogy estére elmegyünk táncolni a csajokkal, és örülnénk, ha velünk jönnél. Csapunk egy görbe estét, csak mi csajok. A Voltersben, ma csaj este van.
- Szívesen megyek.
- Oké. Akkor a Volters előtt kilenckor. Amúgy, hogy van Benn?
- Óh, kösz jól. Mindig azt kérdezi, mikor jössz. Hiányzol neki.
- Hát gyertek el valamelyik nap. Pénteken együtt vacsorázhatnánk.
- Rendben.
- Nekem mennem kell. Akkor, kilenckor a Volters előtt. Szia.
- Szia.
Paiget máris hívták egy újabb tárgyalásra. Mióta elnökségi tag lett, annyit kellett járkálnia, hogy több cipője is a kárát látta. Viszont nagyon élvezte a zsongást. Méltósággal viselet minden megpróbáltatást. A cég a csőd szélén állt, de ő visszahozta a holtpontról a céget, és ezzel bebiztosította magának az igazgatósági széket. Furcsállotta, hogy Bobby nem ment be az irodába, és nem is kereste őt, de már megszokta. Este az üzleti vacsora után gyorsan elment Voltersbe, ahonnan hajnali órákban keveredtek haza. Kissé részegen dőlt be az ágyba, és észre se vette, hogy Bobby nincs ott. Reggel, amikor felébredt, máris késésben volt, és azt gondolta, hogy a férfi nem akarta felébreszteni, és csendben ment be dolgozni. Gyorsan összeszedte magát, majd bement dolgozni. Semmi rosszra nem gondolt, azon kívül, hogy el fog késni. Úgy a nap közepén Jack jelent meg nála.
- Hello Paige.
- Szia apa. Mi van veled? Nem szoktál bejönni?
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de nem tudod, hogy merre van Bobby?
- Nem. Tegnap reggel láttam utoljára, majd este későn menetem haza, és ma reggel már nem volt otthon. Mondta Sue, hogy tegnap nem volt benn, de azt hittem, hogy csak valami ügy miatt. Baj van?
- Remélem, hogy nem. De tegnap nem jött be és ma se. Próbáltuk elérni, de a mobilja ki van kapcsolva. Attól tartok, hogy baj van.
- Uram isten. Várj egy percet. Azonnal bemegyek veled az irodába, ott többet tudok segíteni.
- Rendben. De nem lesz baj, ha eljössz?
- Ugyan már. Igazgató helyettes vagyok 23 évesen. Mi baj lehetne?
- Ez igaz.
Paige összeszedte a holmiját, majd a titkárnőjének megadta, hogy ma nem dolgozik, és elrohant. Az irodában már lázasan keresték Bobbyt, de nem találták. Felhívták a kórházakat, rendőrségeket, de nem találták sehol. Körbenéztek azokon a helyeken, ahol általában lenni szokott, de semmi nyomot sem találtak.
- Figyelj apa, én haza megyek. Hátha haza ment és majd hívlak.
- Jó. Ha gondolod veled, megyek. Nagyon fáradt lehetsz. És amúgy is, olyan régen beszélgettük.
- Felőlem, gyere.
- Sue – fordult Jack Suehoz – haza viszem Paiget, és majd én is megyek haza.
- Rendben. Maradj vele, szüksége van most rád. Én is haza megyek Benhez.
- Rendben. Menjünk Paige.
- Apa menjünk már a te kocsiddal. Az enyém a munkahelyemen maradt.
- Rendben.
Paige és Jack vacogva mentek haza, volt fűtés a kocsiban, de Paige mindig is fázós volt. A kocsiban nem beszélgettek, de amikor bementek sokkal több témájuk akadt.
- Tudod apa, pár napja volt egy rossz előérzetem. Nem akarom, hogy baja essen Bobbynak. Ugye nem fog?
- Mindent megteszünk, hogy minél hamarabb megtaláljuk.
- Emlékszem, amikor elsőnek találkoztunk. Olyan figyelmes volt már akkor is. Mindenre emlékszem, az első csókra, arra, amikor elsőnek mondta, hogy szeret, amikor végig húzta kezét a karjaimon. Minden egyes érintésétől megremegett a lábam, és görcsbe rándult a gyomrom. Annyira szeretem. Egy pillantásból, szavak nélkül is megértjük egymást.
- Amikor megtudta, hogy te meg Bobby együtt vagytok nagyon megijedtem, hogy az én kicsi lányom felnőtt, és bele szeretettet a legjobb barátomba. Féltem, hogy elveszítelek, de be kellett látnom, hogy a te boldogságod számomra a legfontosabb. És, ha te a boldogságot Bobby oldalán találtad meg akkor legyen, ki vagyok én, hogy ítélkezzek feletted.
- Emlékszem, amikor beköltöztünk ebbe a lakásba. Bobby meghúzta a derekát, és nekem kellett mindent kipakolnom. Olyan aranyas volt, ahogy ott feküst a kanapén. Ártatlan és szelíd, akár egy gyerek. Azt szeretem benne, hogy tud gyerek lenni.
- Igen. Bobby egy nagyra nőtt gyerek.
Pár perc hallgatás után mind a kettőjük a emeleti hálószobák felé fordította a fejét. Halk csörömpölés hallatszott. Jack elővette a fegyverét, mert azt hitte, hogy betörők vannak az emelten, majd halkan felosont. Szorosan a nyomában lánya volt, aki egy hirtelen felkapott konyhakéssel settenkedett. A hálószoba ajtónál mind a ketten megálltak és vártak. Várták, hogy egy újabb neszre betörhessenek. Már-már azt hitték, hogy vaklárma volt az egész, amikor halkan megnyikorgott az ágy. Hirtelen benyitottak az ajtón, de tolvaj helyett, a kábult Bobby feküt az ágyon. A nyitott ablakon, a hűvös koranovemberi levegő tódult be. Paige azonnal elejtett kést a kezéből és oda rohant kedveséhez. Letérdelt elé, majd két kézbe vette a férfi arcát.
- Jaj Bobby mi van veled? Hol voltál? Annyira aggódtam miattad.
Paige még száz, meg száz ilyen kérdéssel bombázta kedvesét, de egyikre sem jött válasz. Jack mindenkit értesített, hogy meg van Bobby, majd magára hagyta a lányát. Paige óvatosan leöltöztette Bobbyt, megmosta a testét, majd lefektette aludni. Az, hogy nem kapott kérdéseire választ kételyek ezreit támasztotta fel benne. Egy székről nézte, ahogy szerelme alszik, majd megakadt a szeme a férfi fölön fekvő fehér ingén. Amikor közelebbről megnézte, egy rúzsfoltot talált az ing nyakán. Tudta, hogy ő nem használ ilyet, de akkor vajon ki tehetett ezt az ingével, és vele. Közelebbről is megnézte, és idegen parfüm illatot érzett rajta. Nem vitt be az inget a fürdőszobába, hanem bele tette egy papírzacskóba, majd várt, hogy bizonyítékként előránthassa a kellő pillanatban. Egész éjszaka ott ült a férfi ágya mellett és figyelte. Szerette nézni, ahogy alszik. Olyan volt, mint egy nagyra nőtt mackó, édesen aludt. Paige megbeszélte, az apjával, hogy holnap valószínű Bobby nem fog bemenni, de most már ne izguljanak miatta. Nagyon álmos volt már, de a benne felgyülemlett kérdések ébren tartották. Hét óra körül kiment a konyhába, és csendesen hozzáfogott a reggeli elkészítéséhez. Általában hangos zene mellett serénykedett otthon, de mostanra csapódott csak le benne, az hogy majdnem elveszítette Bobbyt, így alig maradt ereje, ahhoz, hogy főzzön. Most már legszívesebben elsírta volna magát. Amikor végzett, ágyba reggelit szolgált fel Bobbynak, aki addigra már felébredt.
- De aranyos vagy, hogy reggelit készítettél nekem. Nem kellett volna.
- Nem tesz semmit, szívesen tettem.
Bobby, megszerette volna, csókolni kedvesét, de Paige elfordította a fejét. Nem értette miért, de biztos volt benne, hogy valami nagy baj van.
- Hé mi a baj?
- Hol voltál az elmúlt két napban? Tud, mit összeaggódtam érted? Már a legrosszabb is megfordult a fejemben, és tegnap este csak úgy bemásztál az ablakon. Én nem is tudom, mit tettem, volna, ha valami bajod esik.
- Nem emlékszem semmire.
- Hogyan?
- Csak annyira emlékszem, hogy az egyik boltnál megálltam, hogy vegyek neked valamit, majd leütöttek, de én tényleg, nem tudom, hogy közte mi történt.
- Ugye hihetek neked? Nem hazudsz?
- Miért tenném?
- Mert jobb hazudnod, hogy az igazság ne derüljön ki. Tudod, hogy nem vagyok hisztis, követelődző isten csapása. Csak annyit kérek tőled, hogy történjen bármi, tőled tudjam meg. Tőled akarom hallani, és nem mástól.
- Nagyon megijesztesz. Ne mondj ilyeneket, inkább bújj ide mellém.
- Ne! Amikor megtudtam, hogy nem voltál benn dolgozni, azt hittem, hogy valami hirtelen jött munka kapcsán történhetett. Majd apa elmondta, hogy semmiféle meló nem áll a háttérben, és azt hittem, hogy ott pusztulok el. Egy pillanat alatt leforgott előttem, azt hiszem, az összes variáció, hogy mi történhetett veled. A gyomrom egy hatalmas görcs volt, és most legszívesebben elbőgném magam, de még mindig annyi ideg van bennem, hogy egyszerűen nem megy.
Bobby ekkor félre tolta a tálcát, maja magához szorította Paiget. Mint egy rémült kismadár, olyan volt a karjaiban. Sokáig feküdtek még úgy szótlanul, élvezve a másik jelentését. Bobby néha-néha fülébe súgott egy szép szerelmes szót, de nagyrészt, csak simogatta és cirógatta. Szótlanul nézték, ahogy elkezd hullani a hó. Hatalmas pelyhekben hullott, majd Paige némán felkelt, és elment. Bobby nem tartotta vissza, de nem tetszett neki, hogy szó nélkül elmegy. Miután összeszedte magát, bement az irodába, majd ott is mindent elmesélt. Nyilvánvalóvá vált, hogy valaki el akarta rabolni, de aztán meggondolta magát! Sue pár napot kivett, és így Paige hozzá ment. Magával vitte az inget is, de nem volt mersze elő venni. Félt, hogy olyanra jönne rá, amiről inkább nem akar tudni. Percekig csak hallgattak, amikor Benn berontott és Paige nyakába ugrott.
- Paige, Paige úgy hiányoztál.
- Nekem is kisember. Mesélj, mi van veled?
- Kaptam egy kisautót.
- Tényleg? És megmutatod nekem is?
- Persze!
Benn boldogan ugrott ki nővére karjaiból, de ahogy beért a szobába, már is elfeledkezett, arról hogy miért ment be, és boldogan játszott tovább. Paige hosszan bámult utána, és elsőnek érezte azt, hogy milyen jó, ha valakinek van gyereke. Sue látta, hogy lányával valami nincs rendben, de nem tudta, hogyan kérdezzen rá.
- És mesélj, hogy vagytok Bobbyval.
- Meg vagyunk.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Bánt a bűntudat, hogy nem vettem észre, eltűnt. Hamarabb éreznem kellett volna, hogy valami baj van, és éreztem, is, de nem tudom mi volt velem. Jót mulatoztam addig, amíg ő szenvedett. Kitudja, hogy mit művelhettek vele, és én még nem is sejtettem.
- Nem a te, hibád, hogy elrabolták. És látod, hogy visszaengedték éppen és egészségesen.
- Az énem egy része, reméli, hogy bajba került és bántották.
- Miért.
- Ezért – mondta Paige miután Sue elé tolta az inget. – Én nem használok ilyen színű rúzst. És idegen női parfüm illatát is érzem rajta.
- Ez valami tévedés lehet.
- Én is, abban reménykedem, de félek, hogy megcsalt.
- Ugyan már. Bobby annyira, szeret, hogy az már tündérmesékbe illő. Rajongásig imád, és nem kockáztatná a kapcsolatát egy futó románcsért.
- Attól tartok, hogy nem csak futó románcról van szó. Talán már régebb óta tart a viszonya, csak nem merte elmondani. Annyira félek, hogy elvesztem, hogy megcsal. És nem is az bánta, hogy már mást szeret, mert ha boldog, akkor engem nem érdekel, hogy kivel boldog, csak attól félek, hogy hazudik.
- Kivételes pár vagytok, hogy ennyire szeretitek egymást. És most mit akarsz tenni.
- Várok. Várok, ameddig nem tudok több bizonyítékot szerezni az bűnösségére szólóan, vagy ki nem derül az igazság.
- Tudod, van valami, ami nagyon érdekelne engem, de ne haragudj meg a kérdésért.
- Kérdezz, csak nyugodtan.
- Gyerek és házasság kérdésével, hogy álltok. Te szeretnél már megházasodni?
- Nem tudom. Egy kicsit igen, egy kicsit nem. Nem vagyok benne biztos. De azt tudom, hogy Bobbyval akarom leélni az éltemet.
Paige nem tudott tovább mit mondani, ezért inkább a kakaójának melegébe burkolózott. Hideg volt odakint, és jó volt kinézni, a hóesésbe. Egy kis idő után bement testvéréhez, majd vele játszott. Nem tudta, hogy meddig maradt, de egyszer csak úgy érezte mennie, kell, majd elköszönve anyjától és öccsétől haza indult. Még ekkor is kövér pelyhekben hullott a hó és csak lépésben lehetett haladni. Amikor haza ért Bobby még nem volt otthon. Az ajtóban egy hatalmas boríték várt rá. Névtelenül volt feladva, de neki címezték. Ahogy bement és letette a kabátját, a konyhába ment egy késért, hogy felbontsa a borítékot. Ahogy bele nyúlt, egy nagy halom fotót húzott ki belőle. A konyha padlóján esett térdre és zokogott. Amikor végre össze tudta szedni magát, felment a háló szobájába, összeszedte a holmiját, berakta a kocsiba, majd még mielőtt Bobby haza jöhetett volna, elment. Az ebédlőasztalon egy levelet hagyott Bobbynak. Amikor a férfi haza ért, rögtön megérezte, hogy valami nincs rendben. Kiabált Paigenak, de nem jött válasz. Ideges lett, amikor meglátta a borítékot az asztalon. Paige kézírása volt rajta, neki címezve! Szíve egyre hevesebben vert, ahogy a lapot kivette, egy pillanatra megállt, majd széthajtogatta.
„Hiába imádlak, hiába szeretlek, más érzi tüzét ragyogó szemednek. Elűzött az álom, másé lett az ajkad, tiéd volt a lelkem, de te nem akartad. Talán elfelejtelek, talán bele halok, fáj az én szívem, boldogtalan vagyok. Mégis azt kívánom: Áldjon meg az Isten!
Én voltam a hibás, hogy neked hittem!!!”
Fel akarta hívni Paiget, de a ő egyszer csak kinyomta. Paige közben, megérkezett régi otthonába, ahol Jack nyitott neki ajtót. Amikor meglátta a csomagokat a kezében, azonnal tudta, hogy komoly baj van. Régebben, is jött már el Paige Bobbytól, de soha sem hozta magával a csomagjait.
- Megvan még a régi szobám.
- Hát persze, de gyere be.
- Annyira szeretlek apa – ölelte át Paige apját, amint az bezárta utána az ajtót.
- Hé mi történt. Gyere, igyál egy kis teát, és közbe mondj el mindent.
Idő közben Sue is lejött a lépcsőn. Bennt már elaltatta, és hallotta, hogy Paige itt van. Jack, mondta neki, hogy főzzön már egy kis teát, míg ő felviszi a csomagokat. Amikor visszaért a konyhába, Paige elé tolta a borítékot. Jack is megnézte a képeket, és dühösen vette tudomásul, hogy Bobby megcsalta a lányát. Az egyik képen látható volt egy tegnapelőtti újság. Hát Bobby ezért mondta, hogy nem emlékszik semmire – gondolta.
- Én nem is tudom, mit mondhatnék. Ezt egyszerűen nem tudom elhinni.
- Én is ezt gondoltam, amikor megláttam a képeket.
- Bobby mit mondott? Kérdőre vontad?
- Nem, féltem, hogy kidumálja magát a helyzetből, megbocsátok neki, és kezdődik az egész, előröl.
- Akkor nem is tudja, hogy itt vagy?
|
|
Sziasztok!
Végre itt! Sajnálom, hogy már napok óta nem tudtam írni, de rengeteg dolgom volt. Napokon belülo be fogják kötni az internetet és akkor szinte minden nap fogok megjelenni itt. Van már pár írásom felhalmozódva, amint bekötik felteszem mind. Van egy, ami nem Sue Thomas-os, de A4-es lapon, több mint 90 oldal. Majd azt is felteszem. Jessi17 nagyon tetszik a történeted. A karácsonyi versennyel kapcsolatban adjatok már valami infót. Betti |
Jessie17 vagyok ismét.....calakitől már jöhetne sztory hogy olvasni lehessen no addigis itt a folytatás....GYEREK AZ FBI-NÁl 5.rész
Az irodában voltak.
D:ez klassz volt Sarah.
Sa: Köszönöm.
D: jó akkor este elmész a diszkóba természetesen be leszel drótozva, szóval ne izgulj.
M: szerintem nem kéne hogy Sarah egyedül menjen.
D:Miért?
M: A diszkó és a drogkereskedők elkapása nem kislányoknak való.
Sue: mért vagy ilyen ünneprontó Miles?
M: csupán arra próbálom rávilágítani a jónépet hogy egy 15 évesnek nincs elegendő tapasztalata ahhoz hogy egyedül csináljon végig egy ilyen ügyet.
J: Én egyetértek.
Néztek egymásra aztán várták hogy Sarah mondjon valamit.
Sa: Ha jól tudom akkor a fogadás miatt fejenként 15 dolcsival tartozol Suenak Lucynak és Taranak. Vagy nem?
S: ez az Jack tartozol.
J: héj Sue?
Tés L: nekem is.
J: ajjjjj.
Sa: valószínű hogy igazatok van fiatal vagyok és talán tényleg nincs kellő tapasztalatom ahoz hogy egyedül végigcsináljam de ha gondoljátok valamelyikőtök velem jöhetne.
S: és mit mondasz majd nekik, bocs de muszályvolt a zsaru haveromat is megammal hoznom.
D: De akár azt is csinálhatnánk hogy Jackkel.
J: Mert?
D:mint az Apja.................folytatom.
|
[172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1] [Archívum]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum