Marilyn Monroe a huszadik század leghíresebb szex-szimbóluma. Charles Manson pedig leghíresebb tömeggyilkosa. Marilyn Manson pedig a kilencvenes évek egyik legvitatottabb zenésze.


 

A történet

Brian Hugh Warner 1969. január 5-én született egy Ohio állambeli kisvárosban. Mindannyian tudjuk a kritikus beállítottságú amerikai filmrendezőktől és rockegyüttesektől, hogy az ottani kisvárosok elviselhetetlenek. Brian élete kívülről normálisnak tűnt, de ő maga elviselhetetlennek érezte. Volt néhány nem teljesen szokványos mozzanat a sztoriban, például nagyapja pornórajongó volt, és erre a gyerekek is rájöttek. Természetesen keresztény neveltetést kapott, de amikor észrevette, hogy nem került a pokolba, pedig cselekedett rossz dolgokat, akkor elhagyta a hitet. (Azért vegyük észre, hogy ez elég primitív kereszténység-értelmezés...)
18 évesen költözött Floridába, ahol rockújságíróként dolgozott, egészen addig, amíg össze nem akadt néhány hasonszőrű fickóval. Mindannyian új neveket vettek fel: keresztnevük egy híres szexszimbólumé, vezetéknevűk egy sorozatgyilkosé. A bandát pedig Marilyn Manson and the Spooky Kids névre keresztelték. Később rájöttek, hogy ez így túl hosszú, és lerövidítették.
Már a kezdet kezdetén sikereket arattak az extremitásokra fogékony rétegek körében, de Manson ideje igazán akkor jött el, amikor 1993-ban megismerkedett Trent Reznorral, a Nince Inch Nails vezetőjével, a Nothing Records igazgatójával. Itt adhatták ki '94-ben első lemezüket (Portrait Of An American Family). Ennél is fontosabb, hogy a NIN előzenekaraként végigturnézhatták az Államokat.
A koncertek eddig is sokkolóak voltak, de most, hogy sokkal nagyobb közönség előtt játszhattak, meghozták nekik az országos ismertséget. Mansont le is tartóztatták egy rövid időre, majd amikor kiengedték, új turnéra indultak, immár főzenekarként. Mókás epizód erről a turnéról a közönség közé hajított csirke esete. Józan ember arra számíthatott, hogy az őrjöngő rajongók közt nem marad sokáig életben, de egy állatvédő megmentette. Mindenesetre a médiában ez, mint a Sátánnak tett állatáldozat jelent meg. Egyébként Anton Szandor LaVey, a Sátán Egyházának alapítója pappá avatta Briant.
1995-ös EP-jükön (Smells Like Children) található beteges Eurythmics-feldolgozásuk volt az első sláger, ami sokat szerepelt az MTV műsorán. 1996-ban pedig az Antichrist Superstar megjelenésével szupersztárok lettek. A Beautiful People szólt minden rádióból, az amerikai fiatalok pedig tonnaszámra vásárolták a Marilyn Manson-pólókat. Érdekes módon a lemezt nem annyira: 1,4 millió darab fogyott belőle, ami ottani mércével mérve nem olyan sok.
A Columbine High Schoolban történt vérengzést (két diák lelőtte több társát és tanárát, majd saját magukkal végeztek) is megpróbálták az együttes számlájára írni, valamint még sok ezer egyéb dolgot. A koncerteket rendszeresen be akarják tiltatni - és ez gyakran sikerül is.
1998 a harmadik lemez, a Mechanical Animals éve, 1999 egy koncertlemezé (The Last Tour On Earth). Idén pedig az Antichrist Superstarral elkezdett lemeztrilógia utolsó darabja jelent meg: Holly Wood (In The Shadow Of The Valley Of Death).
Közben több filmzenével is felhívták magukra a figyelmet: a Lost Highway, a Mátrix és a Spawn is tartalmazta egy-egy dalukat, ráadásul a második két filmzenealbumot az ő klipjükkel reklámozták.


 

A zene

A Marilyn Manson zenéjét szokás gyengének és összelopkodottnak titulálni. Sokan gondolják úgy, hogy csak másodlagos fontosságú a "designhoz" képest. Pedig el kell ismerni azt, hogy ha a polgárpukkasztás mellé teljesen gyenge lemezeket "csomagolnának", akkor mára el is felejtettük volna a nevüket.
Természetesen az sem igaz, hogy valami teljességgel újat és soha nem hallott dolgot alkottak. Az ún. industrial metal már előttük is létezett, bár az ő sikerük után lett trend. Egy pár éve minden rockzenekar elektronikus elemeket kevert a zenéjébe, vagy ha nem, akkor az ellenállásnak számított...
A stílus alapelemei: fogós metal riffek, döngölő dobok. Az ének inkább kajabálás (ráadásul az is sokszor torzítva), de a refrének gyakran mégis fülbe másznak. És az elektronika: nemcsak szintetizátorok, hanem torzítások, furcsa hangok, zörejek. Mindezt nagyon jól meg kell keverni, hogy állatul és félelmetesen szóljon.
Trent Reznor, az első két lemez producere mindennek nagy szakértője. Tulajdonképpen a Nine Inch Nails-szel is valami hasonlót csinált, csak kevésbé metálosat, kevésbé magamutogatót. A sors iróniája, hogy "teremtménye" híresebb és sikeresebb lett nála.
Az előzményekhez pedig azt is tudni kell, hogy még csak nem is Reznor találta fel az indusztriális, avagy ipari zenét. A hetvenes évek radikálisan polgárpukkasztó csoportjai kezdtek el ilyen kísérleteket folytatni, de mivel sokkal következetesebbek és keményebbek (igen, Mansonnál is!) voltak, máig is csak beavatottak szűk köre ismeri őket.
A Marilyn Manson zenéje, mint mondtam, nem olyan radikális. A látszat ellenére egészen popos dallamokat is használ. Próbáljátok meg úgy meghallgatni a számait, hogy csak a dallamokra figyeltek, és nem a "körítésre". Éppen ez teszi sok számát alkalmassá arra, hogy az ember megőrüljön értük. Mint egy jó rockhimnusz, csak jól eltorzítva.
A számok több kategóriára oszthatók. A punkos-darálós himnuszok fejrázásra kitűnően alkalmasak. A basszus-orientált sötét (goth-os) dalok csábítanak a világ szörnyűségei fölötti elmélkedésre. A zajos, széttorzított és idegen számok pedig a mélypontot képviselik...


 

A lemezek

Portrait Of An American Family - Az első nagylemez, mely már megmutatja az oroszlánkörmöket, de még nem az igazi. Túl sok a közhelyes megoldás, a primitív megoldás, de azért néhány "sláger" már itt is hallható, pl. a Dope Hat.
Smells Like Children EP - Ami igazán érdekes róla, az a Eurytmics (Sweet Dreams) és a Screaming 'Jay' Hawkins-feldolgozás. Igazán beteges darabok, főleg az első, ami egy kiköpött popslágerből készült.
Antichrist Superstar - Az első igazi dobás. Igazán durva részek, sok sláger (a kettő néha egybeesik). Koncepciózusan három részre (három "körre") osztott. A címadó szám pedig elismétli a lemez több számának fő motívumát...
A CD-n 99 szám van: aki kivárja a lemez vége után a 99-ediket, annak bónusz zajokban lehet része.
Mechanical Animals - Kisebb stílusváltás, persze a régi erények megtartásával: a nyolcvanas évek külsőségekben utazó, kissé aberrált glam-rockjának felidézése a Mansonos díszletek között. Dallamgazdag, a többihez képest fogyasztóbarát lemez.
The Last Tour On Earth - A koncertlemez rajongóknak kihagyhatatlan, ugyanakkor túl sok újat nem tesz hozzá mindahhoz, amit eddig tudtunk. Akit érdekel, rengeteg kalózfelvételt is találhat.
Holly Wood - A trilógia lezárása. Első látásra visszatérés a keményebb oldalhoz, valójában az eddigi tapasztalatok összegzése. "Az Antichrist Superstar nagyon dühödt volt. Kritika az amerikai kultúráról és vallásáról. A Mechanical Animals ezzel szemben érzelmekkel töltött és önkritikus. A Holy Wood ezen érzelmek kombinációja és ezenkívül az, amit magamról tanultam, úgy hogy most újra megtalált erővel, magabiztos személyiséggel tudom megtámadni a világot. A metamorfózist (átalakulást) ezzel az albummal lezárom. Kibújok a burokból. A hernyóból pillangó lesz. Most végre az a Marilyn Manson vagyok, akivé lenni akartam az évek során - a világ legundorítóbb és ugyanakkor legcsodálatosabb lénye" - mondta Manson a zene.neten is olvasható interjújában.
A kritikák szerint ez a legérettebb album, Manson dalírói képességeinek legjavát nyújtja. Fogós, dühödt rockszámoktól elviselhetetlenül kiábrándult darabokig, akusztikus számtól elektronikusig terjed a skála, megint csak konceptlemez-szerűen négy részre osztva (a részek címeinek kezdőbetűiből az ADAM szó jön ki.) Rajongóknak semmi oka eltántorodni kedvencüktől, és egyes vájtfülűek is csatlakozhatnak.


 

A jelenség

Anélkül, hogy a mindenféle sátánista, tömeggyilkos és hasonló dolgokba belemennénk, nézzük meg, hogy mi rejlik a Marilyn Manson-jelenség hátterében.
A titok, azt hiszem, a kétfedelűség. Vagy három, vagy mégtöbb? Tehát az együttest több "szinten" lehet szeretni és gyűlölni.
Lehet komolyan venni az egészet - ide tartoznak azok a fiatalok, akik életundoruk adekvát kifejezését Manson dalaiban találják meg. Valamint azok az amerikai szülők, akik gyerekeik minden életundorát Manson dalaira vezetik vissza. Az előbbiek mindent megtennének kedvencükért, az utóbbiak ellene.
De azért, ha az ember egy kicsit is odafigyel, akkor látja, hogy erre megy ki a játék. Mindaz a balhé és műbalhé, ami az együttes körül van, azt szolgálja, hogy az amerikai középosztály tinijeit eltalálja.
Ha erre rájövünk, akkor megint két lehetőségünk van: utálhatjuk Mansont, hogy a pénzért (mi másért) csinálja az egészet, és hogy nem őszintén kőkemény. Csak egy ócska pojáca, aki kihasználja az amerikai középosztály tinijeinek életundorát...
Vagy pedigtovább gondolkodva arra is juthatunk, hogy ha ilyen könnyű arra rájönni, hogy itten manipulálva van, akkor ez is hozzátartozik az üzenethez. Vagyis Marilyn Manson a polgárpukkasztással a hipokrita amerikai társadalomról rántja le jól a leplet. Felmutatja mindazokat a bűnöket, amiket egy átlagpolgár is szívesen elkövetne, de nincs neki mersze. Innen nézve azért támadják őt, mert rájöttek, hogy ő testesíti meg mindazt, amik tudattalanul ők is lenni szeretnének.
Hogy melyik értelmezésnek van igaza, azt nem hiszem, hogy nekem kéne megmondanom. Alighanem egyiknek sem teljes mértékben. Az a jó Marilyn Mansonban, hogy ezt nem is olyan könnyű eldönteni. Meg hogy jó lemezeket csinál.