A cicát 2002 júniusában szüleim házánál találtuk.  Én addig nagyon féltem a macskáktól. Még megsimogatni sem akartam őket. Féltem, hogy megkarmolnak, kikapják a szemem,stb... Szóval szerintem vad oroszlán vagy tigris volt minden macska. Azon a júniusi napon egy pici kölyökmacsek lépegetett erőtlenül a teraszon. Olyan soványka volt, hogy a fülei túl nagynak látszottak és tisztára denevér kinézete volt. Odaszóltam a lányomnak és az apjának, fogják meg (én persze hozzá sem mertem volna nyúlni, naná, még leharapja a kezem!). Mihelyst kézben volt, reszketett, az odakínált májkrémet úgy ette, majd megfulladt. Hazahoztuk és a kazánházban szállásoltuk el. És már másnap rohantam ki, megnézni, él-e még. Nagyon is élt. Igaz, se a hasán se a farkán nem volt szőr és csak úgy billegett, amikor ment, a gyengeségtől. Kiderült, hogy rühes. Nosza, fürdetni lavórban! Négy vegyszeres fürdés után kinőtt a szőre, meghízott a gondos táplálástól és a kazánház helyett a lakást foglalta el.Ő körülötte forog a család. Imádjuk. Én? Dehogyis félek én a macskáktól azóta! Amikor beteg voltam és sírtam a fájdalomtól, odajött és odabújt hozzám, az orrát az arcomhoz dörgölve "vígasztalt".Ha ki kell mennie, odajön és halkan nyávog.Soha nem tett kárt sem bútorban, sem másban.

Azzal, hogy akkor megtaláltuk egymást ,ő életet kapott ,én pedig olyat, ami egy állat igaz hűsége és barátsága! Remélem, még hosszú éveket töltünk együtt!