Ayu újsággal a kezében ült a tágas konyhában. Frissen zuhanyozott, köntösbe bújt, majd miután lefőzött egy adag friss kávét, és töltött magának, kényelmesen felpakolta lábait az asztalra. A cikkek apró betűit olvasván jött rá, hogy csodák csodájára nem másnapos. Pedig előző este jócskán ivott… Ivott… Nem egyedül… Társaság, a szokásos brancs, és pár új arc. Az új arcok közül az egyik folyton folyvást előtérbe nyomakodott az elméjében, és nem hagyta, hogy felfogja milyen nap is van, hányadika, milyen lesz az aznapi időjárás. Csalódottan rakta félre az újságot, majd magához emelte a csészéjét. Az ezüstös perem fölött látni vélte, amint egy árnyék mozog az előtérben. Ez annyit tesz valaki van a nappalijában. Összeráncolta a homlokát, de semmi használható nem jutott az eszébe. Ahhoz pedig túl fáradtnak érezte magát, hogy felkeljen, kenyérvágókést és serpenyőt ragadjon. Arra jutott, hogy biztos nem egyedül jött haza…Na de kivel éjszakázott akkor? Férfias tüsszentés remegtette meg a könnyűszerkezetes falakat.

-Jajj ne…- nyögte Ayu. Pasival… Ismerőssel? Nem, az kizárt. Egyik férfi barátja se olyan, hogy ágyba rángassa. Bár amilyen részeg volt. Részeg? Arra sem emlékezett, hogy került haza… Akkor meg már bármi lehet. Próbált laza és természetes lenni, mikor egy szolidan szőke-szőrös láb megjelent az ajtóban, majd visszahúzódott. Aztán előbújt egy… egy… Ayu sugárban köpte ki az épp a szájában lévő kávét.

-Hé, minden rendben?- kérdezte a hozzá lépő, egy szál boxerben virító félisten. És csak azért volt fél, mert nem volt teljesen meztelen.

A nő diszkréten prüszkölve legyezte odébb a szinte a semmiből előtermett adoniszt. Vagyis dehogy a semmiből termett elő. Nyilvánvalóan az ágyából. Mert mi másért hozta volna haza? Nem is sakkozni… Orrába kúszott a fűszeres férfiparfüm illata, amibe egy kissé a sajátja is vegyült. Inkább lehajtotta maradék kávéját, s fél szemmel figyelte a tevékennyé vált vendégét. A fiatal férfi ráérősen körbejárta a konyhát, szemügyre vett minden nem odavalót,- lemezeket, három mobiltelefont, fura domborműveket, és a sugárban feketéllő vérfoltszerűséget a hófehér falon. Ayu már mióta tervezte, hogy lefesti...

Az adonisznak feltűnt, hogy már nem az életéért küzd, hanem azt a gyanús foltot figyeli.

-Ez valami absztrakt?- kérdezte, mintegy csevegőn.

A nő az ilyen idióta kérdésekért másnak már rég az arcába épített volna valamit, de most kivételesen jól jött.

-Aha.- válaszolta.- Volt még a festékesdoboz alján egy kis élő mikroorganizmussal kevert cucc, gondoltam falhozvágom.- Ezt sajnos a kelleténél lekezelőbb hangon adta elő, mint ahogy szerette volna. Most már késő...

-Látom rosszul keltél...

Ayu-ban bekapcsolt a vészjelző. Nem hagyhatja, hogy elmenjen! Legalább is addig nem míg finoman ki nem puhatolja mi is volt az éjszaka. Meg, hogy egyáltalán mi a neve, ennek a pasasnak. Cinkes volt, de erre sem emlékezett.

-Nem, csak esett a BUXindex, és ez mellbevágot...

-Miért, tőzsdézel?

A nő azt hitte röhögve lefordul a székről. Ez most tényleg bevette? Laposan rápillantott, és rá kellett jönnie, hogy nem, csak most kölcsönösen kóstolgatni fogják egymást.

-Csak az egyik ex pasim. És ha jön az infláció rendszerint engem vesz elő... Én vagyok a bosszúálló boszorka...

-Ahan.

Ayu elvigyorodott. Látta már jól meg fogják érteni egymást, talán az ágyon kívül is. Na de, milyen volt az ágyban?

-Hogy aludtál?- kérdezte mintegy mellékesen. Az adonisz megadóan levetette magát az asztal túlfelén lévő széke.

-Hát csak kétszer vágtál állon...- A nyomaték kedvéért meg is dörzsölte simára borotvált állát. Persze az nem ökölnyomoktól piroslott, hanem még a tegnap esti harapásoktól, és talán egy kevéske rúzstól.

-Pedig egy hosszú éjszaka után általában úgy alszom, mint a bunda...

-Igen, és ezt kik állítják?- kérdezte somolyogva az adonisz.

-Azok, akik túlélték.- felelte ragadozómosollyal Ayu. A férfi kérdése bíztatólag hatott rá, bár csak ösztönében bízhatott, és remélte nem értette félre.

-Nem lehetünk túl sokan.- jegyezte meg halkan a férfi, miközben félhosszú, sötétszőke hajába túrt. Ayu-ban egy pillanatra a szépérzéke kerekedett felül, és azonnal le akarta rajzolni ezt a mozdulatot, vagy oldalakon keresztül írni róla, de eme művészi gondolatokat azonnal maga alá gyűrte szégyentelen vágya, ami azt kiáltozta benne egyre hangosabban, hogy: Vesd rá magad! Vesd rá magad!

Igen ám, de most józan volt, színjózan. A sejtelmes mosoly az arcára fagyott. "Nem lehetünk túl sokan."? Akkor ezek szerint ennél a szőke dögnél is a vamp formáját hozta az ágyban. Nem is igazán csodálkozott emiatt. Ahogy a férfi testére nézett... Amúgy kerülte az ilyen pasasokat, mert egy-két rossz tapasztalat után a testfelépítésük ellenére nem nézett ki belőlük sokat sem fizikai, sem logikai teljesítményre. Az érzelmi fokozataikról már nem is szólva. De itt vele szemben ez a kis husi... Valami meg kellett fogja benne, ha már hazáig elrángatta. Csak arra kéne rájönnie mi volt az.

Na meg, hogy mi volt előző este…

Yokan felhívta még délelőtt, hogy estére beszervezte őt egy partyra. Tolmácsolnia kellett egy keveset, és mutogatnia magát, szinten tartván maga körül a hírverést. Ezeknek eleget is tett, s utána összeállt a megszokott társaság. Ötven méteres körzetben az összes pincértől lelepték a teli pezsgőspoharakat, és csak ittak-ittak. Onnantól Ayu részéről teljesen volt a filmszakadás. Egészen ma reggelig, mikor kellemesen bizsergő tagokkal kimászott az ágyából- akkor még nem tűnt fel neki, hogy fekszik mellette valaki- s egyik kedvenc narancsos illatú tusfürdőjével lezuhanyozott. Aztán jött ez a…a… Nem talált rá szavakat. A nevét meg még úgyse tudta. Ah, Yokan!

És mintha tényleg létezne a telepátia, megcsörrent az egyik telefon a bögrék feletti polcon. Ayu úgy ugrott fel, mintha az életmentő mentőövért kéne megküzdenie. A csengőhangból már tudta, hogy hála az égnek Yokan keresi.

-Bocsi.- intett oda az adonisznak, s éles vágtában elhagyta a konyhát. Meg sem állt a dolgozószobájáig, ahol aztán magára csapta az ajtót.- Yokan!- kiáltotta bele a telefonban.

-Úr isten, mi van?- kérdezte riadtan a férfi.- Ne mond, hogy…

-Nem, nem!- hadarta Ayu.- Nem ő…- Levágta magát a gurulós székébe, és benyomta a számítógépet.- Te tudod ki az a faszi, akit hazahoztam tegnap este?- Közben előrántott valahonnan egy doboz cigit, s a fogaival kiharapott belőle egy szálat. Ezt remekül tudta: egyszerre telefonon beszélni, számítógépen írni, és cigizni. Profibb pillanataiban még volt előtte egy üveg bor, pezsgő, vagy ha laza volt, akkor sör.

-Avval a szőke döggel léptél le, nem?

-Igen Yo-chan, arról már én is meggyőződtem, hogy mindenhol szőke… De….

-Másnapos vagy? Vagy még részeg?

-Nem, színjózan vagyok, és valószínűleg azért, mert pár órája kimozogtam magamból a sok alkoholt. … A lepedőn.

A vonal túlfeléről édes kuncogás hallatszott.- Hát ahogy magad után rántottad a taxiba… Sejthettem volna…

-Ne most perverzkedj Yokan… Nekem a nevét kell tudnom. Többek között. Arra meg magamtól kell rájöjjek mit is műveltem vele…

-Ez mind szép és jó… De tudod a rendszer…

Ayu mérgesen sóhajtott egyet. Nála ez egy külön műfaj volt, a dühös horkantás, és a reménytelen lehelet között félúton.- Tudom… A nevét viszont plííz…

-Oh, jah, hehh… De ne röhögd halálra magad…Ahogy téged ismerlek…

-Kami-sama…- Ayu már felkészült a legrosszabbakra.

Yokan hallatott még egy rövid torokköszörülést felvezető gyanánt, aztán végre kinyögte: Rosario Dantes… Tudod, a megyei vízilabdacsapat üdvöskéje…

-Tudod Yokan mióta nem nézek én vízilabdát???

-Sose néztél…

-Na látod. Azért kössz…- Ayu-ban ekkor tudatosultak a hallottak.- Rosario?! Női neve van?

-Elég hóbortos az anyja.- magyarázta Yokan.

-Szóval te az egész családját ismered?

-Tudod én mindenben otthon vagyok.- Hallatszott a férfi hangján, hogy veszettül vigyorog.

-Na jó, szerencsétlen kint ül a konyhában egy szál gatyában, és sz’tem nagyon nem vágja a szitut… De én se…- tette hozzá.- Hogy nevezzem???

-Rio-nak.- vágta rá Yokan.- Általában így szólítják.

Drága menedzsere még emlékeztette pár fontos határidőre, majd bontották a vonalat.