Sóhajtva hátra dőlt, s vágódott majdnem hanyatt, miközben leszaladt egy óriási slukk. Rutinos lévén már nem köpködött össze mindent, s még csak az orrán sem szaladt ki a nyál. Egy darabig szipogott, majd sűrű orrdörgölések közepette átfutotta a levelezését. Rengeteg emailt kapott, amit imádott, csak nehezen vitte rá a lélek, hogy azonnal válaszoljon is rájuk. De szerencsére most volt kifogása, nem is akármilyen. Sleep üzemmódba nyomta a gépet, majd a félig elszívott szálat elnyomta a hamutartóban.

-Nos Rio Dantes, jövök.- mormogta, majd nagy lendülettel ki akarta nyitni az ajtót, az viszont nem engedett.- Beragadt… Anyád…

Hirtelen izomból elkezdte verni az ajtót, közben három-négy féle nyelven segítségért kiabált. Sajnos olyan természet volt, aki hirtelen, a legkülönfélébb dolgokért is fel tudta kapni a vizet, vagy vérig sértődött. Régebben nem volt ennyire…khm… hisztériás, de elkerülhetetlen volt, hogy a sztárság eme „betegsége” meg ne fertőzze.

-Hé, mi a baj?- kérdezte odaátról az adonisz, vagyis Rio.

-Beragadt ez a szar…- nyöszörögte Ayu.- Nem bírom a bezártságot… Ki akarok menni…- Akik tényleg ismerték tudták, hogy ez már nem hiszti; közel állt a klausztrofóbiához.

-Merre nyílik?- kérdezte a férfi.

-Felém.- nyöszörögte Ayu.

-Állj félre.

Ayu engedelmesen odébb tipegett, majd felkészült rá, hogy a megyei vízilabdacsapat új üdvöskéje egy dupla-pörgőrúgással jobb belátásra bírja az amúgy nagyon-nagyon drága ajtót. Ám ehelyett csak egy halk szisszenés hallatszott, s a nyílászáró elhaló nyikorgással kinyílt.

-Jól vagy?- kukucskált be Rio. Nem úgy nézett ki, mint aki nagyon megerőltette magát. Ayu gondolatatiban a szépen kidolgozott izomcsoportok képe nyomakodott előre. Egy nőhöz képest ő is erős volt, de Rio-ba már nem kötött volna bele olyan könnyen. Maximum síkrészegen…

-Aha.- sóhajtotta. Aztán gondolt egyet, és rávetette magát a férfi csupasz mellkasára.- Fogadjunk, hogy hétfő van!

-Nem péntek.- ölelte át Rio, és még egy puszit is adott a feje búbjára.

Ayu érezte, hogy megborzong, egyszerre kellemesen, és rémisztően. Nyakához és arcához hozzáért a férfi meleg bőre, s az illata… Úgy volt vele, mindent vagy semmit alapon megkérdezi tőle, hogy tényleg jól érezte-e magát az este. Feljebb fordította az arcát, de evvel megkönnyítette Rio orv csóktámadását. Vagyis dehogy támadott, finom volt, és gyengéd, csak Ayu kezdett megint hisztériázni. Vékony volt az határ, ameddig a romantikus dolgokat elviselte, mert egyébként irtózott tőlük. És ez már extraromantikus volt, szerinte.

-Köszönöm a csodás estét.- suttogta Rio, miközben ajkai Ayu száját, s arcát cirógatták.

A nőnek hirtelen ez a frappáns válasz jutott az eszébe: Aha, nincs mit. De annyi önkontrolja még volt, hogy ezt nem mondta ki. Csak vigyorgott a saját idiótaságán, ami kívülről úgy tűnhetett, hogy: Igen, hmm, szerintem is jó volt az este.

A mobil-technika viszont megint közbeszólt, megszakítván az extraromantikus pillanatot.

-Öhm, azt hiszem ez az enyém…-mosolyogta Rio.

Ayu csak bólogatott magában, hogy „Igen, a tiéd, engedj már el, és vedd fel!”. És lőn csoda, az adonisz lefejtette róla szálkás-izmos karjait és elindult a csörgés irányába. Úgy tűnt neki remek a térhallása, (nem úgy, mint Ayunak), mert egy fél percet se bóklászott, máris megtalálta sötét zakóját, az előtérben félredobva, amiben a mobil még mindig kitartóan trillázott. Hogy került az oda? Normális ember az ilyet vállfán a szekrénybe rakja, nem a bejárat mellett dobja le. Ja igen, valószínűleg a nagy hévben még a hálószoba előtt lekerültek a ruhák.

-Na akkor…- Ayu nekiindult, hogy összeszedegesse a lakásszerte széthajigált cuccokat. Hopp itt egy ing, ott a combfixe, melltartója, de a bugyiját sehol sem találta. Közben persze belelépett mindkét fülbevalójába, amik orvul beágyazódtak a szőnyegbe, akárcsak egy pár édes mandzsettagomb is. A nyakkendőtű szerencsére a nyakkendőben maradt.

-Jé, ennek teknőc színe van!- ujjongott, miközben a halom ruhával masírozott hálóvendége felé.

-Ezt már tegnap is mondtad.- mosolyogta elnézően Rio, majd átvette a ruhákat.

-És mit mondtam, melyik Tini Ninja Teknőc vagy?

-Azt hiszem Leonardo.- mondta a férfi. Látszott rajta, hogy ritkán kérdeznek tőle ilyen marhaságot.

-Nem, az én vagyok. -rázta nagy komolyan a fejét Ayu. Aztán nézte egy darabig a pasas simára borotvált enyhén napbarnított arcát, a csillogó kék szemeket, és hirtelen nem tudott párhuzamot vonni közte és a teknősök között.- Na mindegy, majd még kitalálom.- mosolyogta.

Azt hitte menten a kardjába dőlt. Csak úgy megeresztett egy mosolyt?! Ennyire kegyes nem szokott lenni. Óriási baklövés. Igen, mert Rio megint orv-romantikus csóktámadásba lendült, ismét felbolygatva Ayu összes érzékét. Szaglás, tapintás, ízlelés, mind egyre gerjedtek, és ismét csak az tartotta vissza, hogy józan.

Megint a telefon…

„Ó jeessz!” ujjongott magában Ayu, miután újra rendesen kapott levegőt. Nem mintha a „kis” szőkeség rosszul csókolt volna, de… És óóó, ezért is tart ő egyszerre három-négy mobilt egyszerre?

Az adonisz kinyitotta a kagyló formájú kis készüléket, s a füléhez tartotta.- Igen?- Hallgatás…- Igen, már úton vagyok.- itt cinkosan Ayura kacsintott, aki ettől úgy érezte, menten hánynia kell. Nem, nagyon nem volt ő ehhez hozzászokva. Ha pasit is hozott haza az az ő kaliberébe tartozott legalább is természetben. Nem kacsingattak, és becézgették egymást sem szex előtt, sem szex után, főleg nem közben. Ezért is akart nagyon-nagyon rájönni arra, hogy mi fogta meg ebben a pasasban… Máskor is találkozott „ilyenekkel”, de nem esett tőlük hasra, és végképp nem dobta szét nekik a lábait. Akkor meg? Már megint oda jutott, hogy előző este megláthatott benne valamit, ami megfogta. Csak ugye nem emlékezett rá.

-Hívnál nekem egy taxit, ha szépen megkérlek?- kérdezte, mikor lerakta a mobilját.

-Persze.- felelte Ayu, majd átadta neki a ruhát.

A konyhában lévő vezetékesről telefonált. Közben köntöse zsebében turkált, s nagyokat pislogott, mikor érdekes dolgok kerültek elő belőle. Pár yen, mozijegy, a teknősös szélcsengőjének egy leesett darabkája… A kincsvadászatnak Rio vetett véget, újra a képbe nyomakodván immáron felöltözve, másnapos zakóban, s épp ujjaival próbálta meg megigazítani rakoncátlan tincseit. Ayu újabb fogalmat volt kénytelen hozzákapcsolni: aranyos.

-Mindjárt itt lesz.- mondta visszaakasztván a kagylót a helyére.- Kérsz egy kávét?

-Nem szoktam kávét inni, de azért köszönöm.- felelte a szőkeség.

Ayu döbbentében leült egy székre. Lévén aktív koffeinista el nem tudta képzelni, hogy az ember fia képes meglenni kávé nélkül.

-Akkor mit iszol? Petrezselyemlét?

-Miért, van?- ült le mellé Rio, de akkor már kezdett kibukni belőle a nevetés.

-Etto…. Azt hiszem csak ginzengem van… Vagy mi a tosz az a gyökér…

Rio fura hullámba rendezett szemöldökök alól nézett rá, jelezvén, hogy ő se nagyon érti, mit akar a nő.