Beállt az ilyenkor szokásos már-már kínos csend. Aztán Ayu pattant fel, s ragadta meg bögréjét.- Hát ha te nem is, attól még én meghalhatok szívrohamban.- közölte, majd töltött magának még egy adag kávét, amit persze jócskán felhígított tejjel. Tejeskávé… Neki már ez keringett az ereimben vér helyett. Miközben a rituális italkeverést végezte valami értelmes témán gondolkozott, amiről fecseghetnek legalább addig, amíg a taxi ideér. Az pedig egy bő fél óra, mert Ayu elég messze lakott a városközponttól. Mindig panaszkodott, hogy Yokan miért ezt a házat vette meg neki, ami mellesleg álom-és luxuslak volt, csak majdnem belenyúlt a város melletti erdőbe. Eleinte mindig a hét frász kerülgette, ha egyedül kellett itt éjszakázzon. Aztán mikor volt is oka megrémülni… Korai félelmeit aztán Rio-nak is felvázolta, mintegy jó témát. Ebből aztán kikerekedett az, hogy ki mitől félt kiskorában, és ezekből milyen fóbiák maradtak meg később is. Ayu például nem bírt a földön aludni, vagy alacsony ágyon, mert folyton azt érezte, hogy valami vagy valaki rá akar mászni.

-Volt egy visszatérő rémálmom.- mesélte Rio.- Hatalmas torony tetején kellett kapaszkodjak, teljesen egyedül, ami már magában rémisztő volt. De az erős szél, a hideg, és olyan furán viharos volt az ég… A felhőktől nem is látszódott a föld, viszont mikor lenéztem, elkezdtem szédülni… Na és ettől kezdve van tériszonyom. A repülést se bírom…

Ayu hátranézett a válla felett.- Pedig az egy fantasztikus dolog! Néha eljárok ejtőernyőzni, meg ott van még a bázisugrás… Olyankor tiszta SuperMen feelingem van.- vigyorogta.

-Akkor elég bevállalós vagy.- somolyogta Rio. Evvel egyértelműen a nő előző esti akciójára célzott, de Ayu elengedte a füle mellett. Vagyis kénytelen volt, mert amint vissza akarta rakni a leheletfinom kristály cukortartót az kifordult a kezéből, koppant a pulton, s zuhant volna még tovább, ha el nem kapja. Igen ám, de annyira megrepedt, hogy keze hirtelen szorítására darabokra tört, s nem egy helyen élesen felsértette tenyerét, ujjait. Csak felszisszent, s idegen szitkokat mormogott. Fél térre ereszkedvén a padlón söpörte le a kristálydarabokat, s a cukrot, ami vörös-rózsaszínben játszott a vérétől. Teljesen magába volt feledkezve- eléggé megbabonázta a látvány, és úgy nézett ki nem csak őt. Arra riadt fel, h Rio mögé térdel, egész testével hozzá simul, végig simít bal karján, majd finoman megfogja a csuklóját, s az arcához húzza. Egy egészen hosszú vágás indult a nő középső ujja alól, s majdnem elért a csuklójáig, míg a gyűrűsujján több apró metszésből szivárgott a vér.

Ayu nem láthatta egészében a férfi arcát, de érezte, igen a zsigereiben érezte, hogy ugyan az a fura bűvölet lett rajta úrrá a vér látványától, mint rajta. Saját erősödő szívdobbanásai mögött ott volt a másiké is; visszafojtott lélegzetvételeitől már a füle is zúgott. Fájdalmasan az ajkába kellett harapjon, hogy visszatartsa kitörni akaró nyögését. Rio nyelvével végigszántott sebzett tenyerén, s ujján, megízlelvén az édes vért. Van, akikből ez kihozza az állatot, vagy az undort. A vér látványa… A vér íze… De a legrémisztőbb az, mikor az a valami belülről kiszabadul… Amit nem tudsz kordában tartani, ha már egyszer kitört. Ami mélyebb még az ösztönnél is…

Ez most mentes volt bárminemű romantikától. Ayu kifordult a férfi öleléséből, s az ajkaira vetette magát. Saját vérének íze, a csók forrósága… Rögeszmés késztetés lett úrrá rajta, hogy Rio makulátlan fehér ingén vörös foltokat ejtsen. Csupán az ingén? A bőrén is… Azon a sima, hibátlan bőrön… A padlóra nyomta a férfit , s ki akarta vonni kezét annak fogásából, hogy aztán végre megejtse azokat a hőn vágyott szégyenfoltokat. De ekkor derült ki, hogy Rio mennyivel erősebb nála. Nem elég, hogy nem sikerült kiszabadítania, hanem még ő került alulra. Ez még jobban feltüzelte; nem szokott hozzá az „elnyomáshoz”. Közben vállairól lekerült a köntös, s a férfiról is újfent a zakó. Egy mohóbb pillanatában, mikor mindkét kézzel érinteni akarta Ayu melleit, elengedte a csuklóját, így a nő végre végighúzhatta véres kezét a hófehér ingen. Már-már vészes közelségbe került a totális tudatvesztéshez, mikor az amúgy dallamos csengő metsző élességgel szakította meg a vérengzést. Talán ezt volt a szerencséjük, vagy ez fosztotta meg őket valami frenetikus, leírhatatlan élménytől. Most már nem tudták meg…

Rio mintha álomból riadt volna, feltérdelt, s két kézzel söpörte ki tincseit arcából.- Te jó ég…- sóhajtotta.

Ayu felkönyökölt alatta, majd már-már gonosz tekintettel a másik arcát fürkészte. Közben lassan végignyalta saját tenyerét, amiből még mindig szivárgott a vér. No lám csak, gondolta magában, neki még ebből a jólfésült, példás nevelésű alfahímből is sikerült kihoznia az állatot. Ez nem kis büszkeséggel töltötte el, amit csak a pulzáló fájdalom árnyékolt be valamelyest.

-Be kéne kötni a kezed.- dünnyögte a férfi, miközben feltápászkodott, s felsegítette Ayu-t. A nő csak fordult egyet, s kihúzta a közeli szekrény fiókját. Kotorászott benne egy darabig, majd egy tekercs gézt, egy doboz sebtapaszt, vattát, és fertőtlenítőt vett elő belőle. Rio ezalatt visszahúzta vállaira a köntösét.

-Add azokat ide.- vette ki kezéből a dolgokat, majd lenyomta egy székre. Finoman megfogta a nő csuklóját, mint aki nagy gyakorlattal rendelkezik, s ellátta a sérülést. Igyekezett nagyon a sebekre koncentrálni, kerülvén Ayu még mindig kaján tekintetét.- Kész,- egyenesedett fel, miután végzett.

-Arigato.- mosolyogta a nő, és már megint milyen kegyes volt, majd kifelé terelte Riot a konyhából.- Itt a taxi.- emlékeztette.

A férfi nem is ellenkezett; egy szempillantás alatt belebújt cipőjébe, megvárta, míg Ayu is felerőszakolja magára fura fapapucsát.

Mikor kiléptek a kombinált zárakkal ékesített tolóajtón csodálkozón tekintett körbe a gyönyörű, japán stílusú kerten. Este mikor átsasszéztak itt nem volt lehetősége körbenézni.

-Eszméletlen…- suttogta maga elé. Úgy érezte magát, mint egy frissen forgatott ázsiai filmben.

-Még jó, hogy nem nekem kell rendben tartanom.- húzta a száját Ayu.- De tényleg eszméletlen.- vigyorodott el. Kezdett feldobódni attól a ténytől, hogy csak percek választják el az áhított magánytól, ami magában foglalta a munkát is, amire az idegrendszerének most nagy szüksége volt. És eszébe jutott a nagy szívatás, amit már egy ideje tervezgettek a bandával. Arra is gyúrnia kellett, szó szerint, mert jelmezbe kell bújjon, elég furcsába. Komótosan bepötyögte a kinti kapu nyitókódját, nem foglalkozott vele, hogy Rio ezt milyen furcsa szemmel nézi, majd egy szál köntösben, getában (az a fapapucs), kilépett az utcára. A taxiban ülő sofőr persze meresztette a szemét, de nem sokáig gusztálhatta, mert Rio eltakarta előle.

Ayu eligazgatta a férfi zakójának a nyakát.- Lehet, hogy haza kéne menned átöltözni, mielőtt emberek közé mész.- somolyogta. Elképzelte mekkora visítozás lenne, ha netán egy sajtótájékoztatón az amúgy is viseltes Rosario Dantes kibújik zakójából, s alatta ott virít a véres ing… Szerette volna látni… A fantáziálásából egy orvcsók zökkentette ki. Már megint, mit gondol ez magáról, morogta magában Ayu, de azért lelkiismeretesen visszacsókolt.

-Most jön a „majd hívlak, meg még találkozunk” rész?- kérdezte Rio, mikor elváltak.

-Csípem a cinizmusod.- Ayu itt megvillantott egy ragadozómosolyt.- De tényleg nem kizárt, hogy találkozunk még. Yokan a menedzserem ismer, sz’val…- Itt inkább kihagyta a logikai menetet, hogy ők miképp találkozhatnának újra Yokan által.

-Nos, minden esetre én még szeretnék veled találkozni.- mosolyogta megnyerően a férfi. Ayunak már látott ilyet, de azoknak a bájvigyoroknak olyan hatása volt, mintha a tükör előtt gyakorolták volna. Rio-é kellemesen őszintének tűnt… Újra az arcához hajolt, hogy a fülébe suttoghasson.- Veled és a titkos kis anyajegyeddel…

Ayu érezte, hogy paprikavörös lesz. Ritkán pirult el, és kevés dolog váltotta ki belőle. Köpni nyelni nem tudott, de nem is maradt rá ideje, mert Rio adott még egy puszit az arcára, majd egy lehengerlő mosoly kíséretében beszállt a taxiba.

A nő robot üzemmódja még jó volt arra, hogy viszonylag gyorsan visszajuttassa a házba. Amúgy képes lett volna egész nap ott állni a kapuban, vörös fejjel. Ezt nehezen viselte el. Azt hitte ő nyert, mert ezek az egyéjszakás kalandok- függetlenül attól, hogy folytatódtak-e, tétre mentek, volt vesztes és győztes. És úgy néz ki, a vampos vég előtt, hogy rendesen alul maradt. Egy mondattal úgymond térdre kényszerítették. Rendben, az lesz az első, amint újra beszél Yokannak, hogy megkéri, többet ne hagyja, hogy csontrészegen bárkire is rávesse magát. Bár nála ez a részegség is érdekesen zajlott le. A támolygós, hányós rész egy ideje már kimaradt, helyette a kellemesen pityókás állapot tolódott ki, ami aztán egy szemvillanás alatt váltott át valami másba. Valami veszedelmesbe. Nem látszott rajta, hogy ittas, egyenesen járt, érthetően beszélt, de olyasmit is megtett, amire józanul lehetetlen lett volna rávenni. És a legszörnyűbb, hogy utána nem emlékezett semmire.

-Na kössz, ezt megszívtam.- rúgta le magáról a fapapucsokat. De nem hagyta annyiban a dolgot…