Kávé, rum, raggae és ... ?

Jamaika címerén két aruak indián tart egy pajzsot, azon egy koronát és mindennek a tetején egy kajmánt. A karibi szigetországban ennél több indián nem is található. A spanyol gyarmatosítók, akik elsõ alkalommal Kolumbusz Kristóf második amerikai útja során szálltak itt partra, már a 17. században kiirtották valamennyit. A késõbb hódítók, az angolok Afrikából hoztak (vagy inkább: hozattak a rabszolga-kereskedõkkel) ide munkaerõt a cukornád termesztéséhez. Azoknak a leszármazottai élnek ma a hazánk területének alig egykilencedét kitevõ trópusi szigeten. Anyanyelvük az angol.

A lakosság egyötöde mégsem egészen feketebõrű. Tudniillik a rabszolga-kereskedõk már a tengeren, a hajón elszórakoztak a fekete lányokkal. Az e kapcsolatokból (vagy inkább: erõszakból) született gyermekeket nevezték aztán salt water creoloknak, azaz sósvízi kreoloknak. Akik aztán lehetõleg csak egymást között házasodtak és miközben igyekeztek kiszolgálni az angol urakat, idõvel maguk lettek a rátarti uralkodó osztály. Volt alkalmam interjút készíteni Michael Manley-vel, aki az ország függetlenné válása után (amelynek e héten ünnepelték Jamaikában a 40. évfordulóját), két ízben is volt miniszterelnök. Nos, Manley édesapja egy ilyen - a szó minden értelmében - erõsen kifehéredett mulatt volt, az édesanyja meg egy angol szobrásznõ. Õ aztán egész fehér lett és mégis tõsgyökeres jamaikai, akiért honfitársainak a fele tűzbe ment volna. (Miközben a másik fele nem gyõzte átkozni.)

Kingstonban, az ország fõvárosában megismerkedtem egy úrral, aki milliomosok módjára szórta a pénzt s valóban milliomosnak bizonyult. De olyan fekete volt, mintha csak tegnap érkezett volna Afrikából. "Na ugye - jegyeztem meg egy jamaikai ismerõsömnek - azért nemcsak háromnegyed-fehérek alkotják az uralkodó réteget." "A te barátod egész nyilvánvalóan újgazdag, aki illegális ganja termesztésbõl szedte meg magát alig néhány év alatt" - magyarázta el az ismerõs, aki a mindenkori jamaikai miniszterelnök tanácsadója volt és "természetesen" magyar... Az öregúr egyébként azzal szédítette a sziget szebb keblű hölgyeit, hogy ha megértõek lesznek irányában, elviszi õket az Egyesült Államokba és ott láthatnak havat. 

Ez a csábító ajánlat rendszerint hatott is, mivel a jamaikai ember egyébként csak a moziban vagy a tévében láthat havat. Hazájában, a Nagy Antillák legdélibb szigetén ugyanis még télen, még a hegyekben sem. A ganja,  vagyis a marihuána egyébként - a Captain Morgan nevű világhírű rum alapanyagául szolgáló cukornád és a Blue Mountains-ben termõ nem kevésbé világhírű kávécserje mellett - ma Jamaika egyik fõ mezõgazdasági kultúrája. Természetesen illegálisan termesztik, amit a  rendõrség és a hadsereg úgy próbál néha lebuktatni, hogy éjszaka helikoptert küld a gyanús területek fölé. Ahol a pilóta valami fényt lát, oda már mehet is a kommandó. Cukornádat ugyanis senki sem vág éjnek idején, fáklyafény mellett. Dehát némi dollárok ellenében mindig akad, aki nem néz oda és aztán a nemes vadkender apró repülõgépeken útra kelhet az Egyesült Államok felé.

A jamaikai gazdaság kulcságazata azonban nem a mezõgazdaság, és még csak nem is a bányaipar. Annak ellenére, hogy ez a világ harmadik legnagyobb bauxittermelõje. Csakhogy a bauxitbányászat és a timföldgyártás teljesen az észak-amerikai monopóliumok kezében van. A nyereség nem itt csapódik le. Az igazi jó biznisz, amely legalább részben a hazaiaké, s amely ezen - a munkanélküliségtõl oly annyira szenvedõ - szigeten elég sok embert foglalkoztat: az idegenforgalom. Az északi (mármint Kuba felé nézõ) parton Runaway Bay, Montago Bay és a többi fürdõhely egész évben napfénnyel, kellemes hõfokú tengervízzel várja a külföldi, elsõsorban az amerikai vendégeket, még december és február között is, amikor Floridában elég bizonytalan a fürdõszezon.

Jamaika alig három és fél órányi repülõútra van New Yorktól és - kivált újabban - nemcsak az ötcsillagos szállodákat és kiszolgálást, a tizenkét hónapos jóidõt, zavartalan kikapcsolódást kínálja az amerikaiaknak, hanem még valamit. Mint éppen a minap olvastam, egy Jacqueline Sanchez Taylor nevű angol szociológus felmérést végzett a Jamaikában nyaraló külföldi turistanõk között. Nos, kiderült, hogy egy-két hetes ott tartózkodásuk alatt egyharmaduknak legalább egy, de inkább két vagy több helyi szeretõjük is akadt. Sokan közülük nem is elsõ ízben jártak a szigeten. Ezek jobbára 30 és 40 év közötti asszonyok, férjesek vagy férjezetlenek. Eszerint tehát a jamaikai fiúk afféle falu bikái, bár a felmérést végzõ kutatónõ szerint éppenséggel nem szexuális teljesítõképességükkel, hanem gyöngédségükkel, figyelmességükkel hódítják meg az európai és az észak-amerikai hölgyek szívét és persze pénztárcáját is.

Amúgy sok köztük a raszta, akik Hailé Szelassziét, a 20. század közepén élt etióp uralkodót tisztelik istenükként, igaz, a második helyet földijük, a reggae istene, Bob Marley foglalja el szívükben.