A feltevés helyes volt, akárcsak a kérdés. Honnan vegyenek egy másik Sangot, akit holtan elvihetnek Narakunak? Elvégre az igazit nem vihetik el! Végül is Kagome állt elő egy remek javaslattal.
- Szerintem csináljunk egyet.
- Elment az eszed? Hogyan? – kérdezte Inuyasha olyan hangon, ahogyan a fogyatékosokhoz szoktak beszélni.
- Én már értem! Kagome, arra gondolsz, hogy csináljunk egy szellembábut, ami pont olyan mint Sango? – kérdezte Keiko.
- Na végre valaki gondolkodik is! – nézett csípősen Inuyashára a lány – Igen. Elvégre Naraku is készített rólam egy tökéletes másolatot, nem? Ha annak az Isten csapásának sikerült, nekik is menni fog!
- Igen, igazad van. És ln tudok is szellembábut készíteni. – mondta Sango.
- Akkor egy gonddal kevesebb. Tehát Sangról készítünk egy szellembábut, amit Keiko elvisz Narakuhoz… csak egy baj van. Nem tudjuk hol rejtőzik Naraku… - mélyedt újra gondolataiba Miroku.
Keiko arcára hirtelen kiült egy ragyogó mosoly.
- De igen, tudjuk! – feleselt a lány.
A többiek egy kissé meglepődtek ezen a bejelentésen.
- Ha szépen megkérünk, beavatsz minket is? – morgott Inuyasha, mint mindig, ha nem értett valamit.
- Nem kell kérni, magamtól is mondom. Nézzetek kelet felé! Ott a távolban van egy hegy.
- Húúú, igen magas lehet, ha nem lehet látni a tetejét.
- Egyáltalán nem magas! Én ismerem azt a hegyet, voltam már rajta párszor. Ó, hogy eddig nem vettem észre!
- Mit?
- Mióta az a galád elvitte Miyukit, a hegy tetejét nem lehet látni, pedig szabad szemmel távolról is észre lehet venni. És most hogy belegondolok, minden reggel a köd mögött fénylik valami. Van egy olyan érzésem, hogy az a fény Miyuki, amikor „felébreszti” a napot. Szerintem ott bujkál Naraku. Elvégre nem mehetett messzire, ha azt akarta, hogy hamar megtaláljam és elvigyem neki amit akar. – magyarázta Keiko.
- Ez helytálló érv. Akkor már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan jus… - kezdte Miroku, de Sango félbeszakította.
- És MOST kell azon gondolkodnunk, hogy hogyan szabadítsuk ki Miyukit.
- De hisz ez pofonegyszerű! Ha odaadjuk neki azt a másolatot, akkor visszaadja Miyukit nem?
- De, bár, ahogy Narakut ismerem, megint elő fog állni valami váratlan dologgal. Amúgy meg ha rájön, hogy becsaptuk, újra terrorizálni fogja őket, szóval ez nem valami kifizetődő megoldás. Nekünk tahát azt kéne megoldanunk, hogy Naraku egy életre leszálljon Keikoról és Miyukiről, erre pedig az az egyetlen megoldás, ha megöljük. – mondta Inuyasha.
Shippo megsértődött. Életében először elismeri Inuyasha, hogy igaza van, de akkor is talál benne kifogásolni valót! Jó időbe beletelt, míg végre valaki megoldotta a problémát. Már a nap első sugarai fenn voltak az égen, amikor hirtelen Sango arca felvidult.
- Mi lenne, ha Keiko nem csak engem vinne el váltságdíjként?
- Elárulnád mire célzol?
- Persze. Készítsünk még egy másolatot. Így Keiko elviheti az én halott bábumat és mondjuk még…Kagoméét.
- Hogy mi???!!! Mért pont az övét? – kelt ki magából Inuyasha, mintha Sango az ő nevét mondta volna.
- Azért, mert Naraku egyik fő célja amellett, hogy téged megöljön az, hogy Kagomét elpusztítsa. Szerintetek Naraku hogyan reagálna, ha keiko megszabadítaná az egyik legnagyobb fejfájásától? Eközben mi várunk. Ha esetleg Naraku mégsem tartaná be az ígéretét, mi jövünk. És amíg mi lefoglaljuk Naraku figyelmét, addig közülünk néhányan megmentik Miyukit. Hisz egységben az erő!
- Anyira izgult attól, hogy mit szólnak a tervéhez, hogy az egészet egy szuszra mondta végig. De feleslegesen aggódott amiatt, hogy a többieknek nem tetszik az ötlete. Hiszen egyenesen rajongtak érte! Nem győzték dicsérni Sango szürkeállományát. Ám Sango nem sokáig fürödhetett a dicsérettengerben, mert már felkelt a nap és ők estére Naraku palotájában szerettek volna lenni. Ezért hát Sango kiosztotta a parancsokat.
- Kagome, Inuyasha keressetek egy jó erős fát, és annak az egyik legvastagabbik ágát vágjátok le! Jó vastag és erős legyen! Keiko, te keress néhány állatot, akik képesek bejutni Naraku kastélyába és mond meg nekik, hogy figyelmeztessék Miyukit.
- Rendben. – és már szaladt is az erdőbe.
Inuyasha és Kagome már el is indultak az erdőbe.
- És én mit csináljak Sango? – kérdezte kíváncsian Shippo.
- Te Kirarával menj el a hegyhez, és nézzétek meg, hogy van e rajta járható út!
- Igen is! Gyere Kirara! Küldetésünk van! – mondta izgatottan Shippo.
Majd elkezdett a hegy felé futni.
- Kirara! - hívta magéhoz cicáját Sango – ha bajba kerülnétek, fogd Shippot és gyertek vissza. És egy pillanatra se vedd le a szemed róla, rendben? – kérte Sango, majd Kirara egy fejbólintással jelezte, hogy megértette, és már ment is Shippo után.
- Én mit csináljak Sango? – kérdezte Miroku leplezve sértődött kedvét.
- Te kérlek segíts nekem.
- Miben?
- Előkészíteni a helyet a szellembábu készítéshez. – mondta Sango, majd a fiúra mosolygott.
Miroku értette a jelet és visszamosolygott a lányra. Örült neki, hogy Sango direkt osztotta ki úgy a feladatokat, hogy egy kicsit kettesben lehessen vele.
Eközben Inuyasha és Kagome az erdőben sétáltak. Nem úgy tűnt, mintha bármit is keresnének.
- Inuyasha, kérdezhetnék tőled valamit? – kérdezte hirtelen Kagome a fiú mellett sétálva.
- Ömmm… persze. – mondta meglepetten Inuyasha.
- Ugye kedveled keikot?
- Hát..igen, kedvelem. De miért kérdezed?
Kagome rámosolygott.
- Hát, csak azért, mert amikor Keiko sírni kezdett, te vigasztaltad őt. És ez nem szokásod. Főleg olyanokkal nem, akiket néhány hete ismersz. Ezért gondoltam, hogy kedveled őt.
Kagome szünetet tartott, majd folytatta.
- Én nagyon örülök annak, hogy ti ketten jóban vagytok. Hiszen nem minden nap talá az ember egy jó barátot. – mondta kedvesen Kagome.
Az utolsó mondatánál felnézett Inuyashára. A fiú szívét ezt látva melegség töltötte el. Nem szólt semmit, csak megfogta Kagome kezét. Így mentek tovább. Kéz a kézben…
Délelőttre már minden megvolt. Shippo örömmel jelentette, hogy a hegyen van egy relytett, biztonságos ösvény. Keiko segédjei rég visszaértek, hozva Miyuki válaszát, amely röviden és tömören egy köszönöm volt. Inuyasha és Kagome pdig sikerrel jártak a fa kereséssel, s már meg is volt belőle a 2 szép bábu, ami pont olyan lett, mint amilyeneket Naraku bábuiból szoktak kihalászni. Az egyik bábu köré egy barna, a másik köré egy fekete hajszálat tekertek.
- Most, hogy minden megvan, már csak egy dolgot kell tennünk, Kagome. – mondta halkan Sango, majd jelentőségteljes pillantással barátnőjére nézett, aki komolyan bólintott.
Majd olyan dolgot tettek, amire rajtuk kívül senki se számított: Sango elővette kimónójából azt a tőrt, amivel nem rég majd nem megölték. Ruháját felhúzta a karjánál, majd selymes bőrébe bökte a tőrt, s egy 2 centis mély sebet vágott rajta. A sebből kifolyó vér olyan vörös volt a lebukó napkorong. Sango a barna hajszállal körbetekert bábu fölé emelte kezét, majd hagyta, hogy a bábura folyjék vére. A fájdalmat egészen addig tűrte, míg a hajszál egészen vörös nem lett. Mikor ez megtörtént, eldobta a tőrt, majd elindult egy közeli folyó felé, hogy ellássa sebét. Miroku, Shippo és Keiko után mentek. Keiko kezében ott volt Kagome elsősegély doboza, aminek tartalmával elláthatta Sango sebét. Mirokués Shippo csak ezért mentek a lány után, mert mindenképpen vele akartak lenni. Mikor ők eltűntek, Kagome lenézett a Sango vérében fürdő tőrre. Oda ment és lehajolt érte. Mikor kezébe vette a fegyvert, Inuyashának eljutott az agyáig, hogy Kagome ugyan erre az őrültségre készül. Odasietett a lányhoz, aki mér egyenruhájának ujját tűrte fel. Megfogta Kagome karját.
- Kagome, ne csináld ezt! – kérlelte Inuyasha.
Szemeiben Kagome látta, hogy bár tisztában van vele, hogy nem tesz magában komolyabb kárt, még így is félti őt, s ez melegséggel töltötte el a szívét. A fiú talán még sohase nézett ilyen komolyan a lányra. Kagome érezte, hogy a karját fogó keze kissé remeg. Alig észrevehetően, de remeg.
- Inuyasha… - Kagome halkan beszélt – Inuyasha, hidd el, nem lesz komoly bajom. Hiszen túléltem ennél komolyabb sebeket is. – próbálta megnyugtatni Kagome.
- Igen. És azok után a sérülések után megfogadtam, hogy nem engedem, hogy akár egy karcolás is legyen rajtad! – vallotta be már régen ígért fogadalmát Inuyasha teljes őszinteséggel.
Mintha az a régi, faragatlan és gyerekes Inuyasha eltűnt volna. Kagome szemébe nem a régi Inuysaha nézett…
- Inuyasha…sajnálom, de meg kell tennem! Mit ér ez a pár csepp Miyuki életéhez képest?
- Nekem a te véred fontosabb bármilyen életnél! – fakadt ki Inuyasha.
Kivette Kagome kezéből a tőrt, majd magához húzta, és átölelte őt. Kagoménak esze ágában sem volt ellenkezni, de az igen meglepte, hogy Inuyasha ilyen nagy ügyet csinál egy kis vágásból.
„Mióta reagál Inuyasha ilyen hevesen arra, ha szóba kerül az egészségem? Talán azalatt az idő alatt, amíg Naraku foglya voltam, elindított, vagy talán szabadjára engedett benne valamit? „ – gondolta Kagome, miközben észre sem vette, hogy Inuyashához bújik.
Eközben Sango Keiko ápolásának köszönhetően egyre jobban lett. Miközben Keiko azon fáradozott, hogy Sango kezét minnél jobban fertőtlenítse, Miroku és Shippo mellettük álltak és beszélgettek. Keiko már kitisztította a sebet, s már be is kente egy olyan krémmel, amire Kagome azt mondta, kifejezetten a mély sebekre fejlesztették ki. Mikor Keiko elkezdte bekötni Sango kezét, eszébe jutott valami.
- Sango, mond csak, ugye szánt szándékkal küldted el Kagomét és Inuyashát kettesben keresni? Elvégre Inuyasha egyedül is elmehetett volna megfelelő fát keresni, hisz Kagome nem is tudta volna levágni, se visszahozni. INuysaha egyedül rövidebb idő alatt megjárta volna az utat.
- Igazad van, szándékosan csináltam – kuncogott Sango – Tudod Kagome…
- … Szerelmes Inuyashába. – fejezte be Keiko. – És INuysaha is…
- … Szerelmes Kagoméba. – vette át Keiko szerepét Miroku.
- Hogy hogy máris észrevetted? – kérdezte Sango.
- Ugyan már! Ezt még a magamfajta kisgyerek is könnyen észreveszi! Akkor jó, hogy a te szemedet nem szúrta ki! – mondta tréfás mosollyal Shippo.
Mirokuék jó nevettek a kis rókadémon hozzászólásán.
- De természetesen egyikük sem ismeri be! – mondta Miroku.
- Sőt, Inuyashát idézve „ inkább meghalok, minthogy megmondjam neki!” Bár amikor ezt mondta nem a szerelmi életéről volt szó. – mondta Sango.
- Hé, van kedvetek fogadni? – kérdezte a jelenlévőktől a szerzetes.
Keiko és Sango rosszat sejtettek, s ez az arcukra is kiülhetett, mert Miroku fejét rázva nyugtatta őket:
- Nyugalom, nem úgy értem! Arra fogadnék, hogy mikor visszaérünk, a következő kép fog várni minket…
AJÁNLOM AZ OLDALT
