- Miyuki! Miyu…Miyuki! – kiabálta köhögve Kagome.

Már bent voltak a palotában. Az egész épület mérges gőzzel volt tele. Shippo már majdnem fuldoklott a gőztől, s Kirarának sem volt túl kellemes. Minden szobába benéztek, nyitottba, rejtettbe, sőt, még a zárt ajtókat is betörték, de egyikben sem volt más, csak halott, de élő egy sem.

„ Szegény emberek… nem tudtak menekülni és meghaltak a mérges gőztől… „- gondolta elszörnyedve Kagome.

Elérkeztek az utolsó szobához. Kinyitották. Ám legnagyobb meglepetésükre senkit és semmit nem láttak bent.

-         Itt kell lennie Miyukinak! – mondta kétségbeesetten Shippo.

-         Igen Shippo, tudom. De a tények sajnos nem nekünk adnak igazat. Habár… hallgatott el Kagome.

-         Mi az? – köhögte ki nagy nehezen a kérdést Shippo.

-         Észre…észre vetted, hogy a szoba… ( egy hosszú köhögés ) a szoba végében nincs füst? De vajon miért?

-         Nem tudom…

-         Én viszont  azt hiszem tudom miért…

Kagome odasétált a szoba végébe. Kezével megkopogtatta… a nagy semmit. Ám a nagy semmi kongott. Kagome ujjai belefájdultak az immár felfedett akadály kopogtatásába. Kagome körbejárta azt a falat mintha keresne valamit, míg végre rá is talált a keresett tárgyra.

-         Gyertek!

-         Oké. Jaj Kirara! Ne most ájulj el légszíves! – siránkozott a rókaszellem.

Megfogta szegény párát, majd húzni kezdte a lány felé. Közben Kagome kinyitott egy ajtót a falon, aminek az előbb a kilincsét találta meg. Az ajtó mögött egy kis helyiség volt, ahol egy csöpp nem sok, annyi füst sem keringett a levegőben. Viszont ott volt Miyuki. Fel-alá járkált a szobában, de már alig bírt rendesen járni. Szemei alatt ott voltak az álmosság jelei. Arca falfehér volt. A lány szemei gyönyörűek voltak, ám most könnytől csillogtak. Ruhája gyűrött és piszkos volt. Kagome leesett az álla.

„ Ez a lány túl szép ahhoz, hogy valódi legyen. Még ilyen megviselt állapotban is gyönyűen néz ki!  Biztos, hogy ő Keiko testvére.”

Shipponak közben sikerült a szobába hurcolnia Kirarát. Miyuki csak most vette észre őket. Arcába újra visszatért az élet. Elindult az ajtó felé.

-         Ti ugye Keiko barátai vagytok?

-         Igen. Azért jöttünk, hogy kivigyünk innen téged.

-         Köszönöm nektek…! Ó, ő is veletek van? – nézett Miyuki az ájult macskaszellemre.

Shippo bólintott.

-         Add csak ide! Viszem én. – mondta a lány, majd felkapta Kirarát.

-         Rendben, menjünk innen!

Kirohantak a szobából, végig a folyosókon. Épp átértek egy szűk folyosón, amikor hirtelen égtelen robajjal a hátuk mögött eltűnt a folyosó. Kagome, Miyuki és Shippo a földön hevertek. Hátukon és fejükön töménytelen törmelék volt. Mikor sikerült a törmelék alól kikászálódniuk, már értették, mi történhetett, hála az eléjük táruló látványnak:

Inuyasha kezében ott volt a Tetsuiga. Arcára ráfagyott a káröröm. Nem sokkal előttük egy hatalmas porfelhő volt, mely bizonyára Narakut rejtette. Keiko pedig nem messze Narakutól halálra vált arccal feküdt a földön Miroku mellett. A fiúnak sikerült megmentenie az utolsó pillanatban.

-         Há! Ezzel meg is volnánk! – rikkantotta Inuyasha, majd a Tetsuigát becsúsztatta a tokjába, bár nem tudta, hogy ezzel hatalmas butaságot csinált.

-         Inuyasha, odanézz!!! – kiáltotta Sango.

Inuyasha arra nézett, amerre a lány mutatott. Majdnem elállt a lélegzete.

-         Ez nem lehet igaz… Hogy élhette túl a Szélbordát???!!!

Naraku körül eltűnt a portenger, ám a férfinak semmi baja nem volt. Ruháját megtépázta a csapás, de magában Narakuban semmiféle kárt nem tett. Kagome érezte, hogy az ékkőből meríti az erejét.

-         Lehetetlen…- mondta elhaló hangon Miroku.

-         Ostoba vagy Inuyasha. Azt hiszed, egy ilyen könnyű kis fuvallat árthat nekem? – mondta Naraku kárörvendően.

-         Fuvallat? Adok én neked…

Naraku hátából hittelen póklábak nőttek ki. Nem először fordult már elő, hogy Naraku előállt póklábaival. A férfi arca gúnyt tükrözött. A lábak elindultak Inuyasha felé, aki nem tudta kikerülni azokat. A lábak megragadták őt a lábainál és karjainál fogva, majd Narakuhoz húzták.

-         Ostoba kis félszellem… Hát te sohasem tanulod meg, hogy engem nem tudsz legyőzni? – mondta Naraku Inuyasha szemébe nézve. Az egyik pókláb hirtelen átalakult. A láb vég olyan hegyes lett, akár egy szabja. Ez a csáp megindult a kifeszített hanxou felé…

-         ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!.... Nyomorult féreg… - nyögte Inuyasha.

A fiú vállán egy irdatlan nagy seb tátongott. Inuyasha arca eltorzult a fájdalomtól. Kagoméban ezt látva eltört valami. Körülnézett a törmeléktengerben, míg végre sikerült megtalálni a robbanás következtében elejtett Íját és nyilait. Felvette fegyvereit, majd odaszólt Miyukinak és Shipponak.

- Ti maradjatok itt! Nektek ez a csata igen veszélyes lehet! – majd átverekedte magát a törmelékeken.

- Naraku!!!

A férfi odafordult a lány felé. Inuyashának is meglátta, ki kiáltott Narakunak.

- Kagome, menj onnan! Nem hallod! Azonnal menj biztonságos helyre!

- Nélküled sehova sem megyek!!! – kiáltotta a lány.

Kagme kilőtte egy szent nyílvesszőt, mely fényesen száguldott a gonosz felé. Naraku erre nem készült fel, így nem is tudta kivédeni. A nyíl telibe talált. Sikerült Naraku összes póklábát leszakítania. Naraku felüvöltött, Inuyasha pedig lezuhant a földre. Kagome és Sango azonnal odasiettek az ájult fiúhoz, s közös erővel elhurcolták Naraku közeléből. Sikerült egy olyan helyet találniuk, ahol valamennyire biztonságban lehet Inuyasha.

-         Kagome te, maradj itt vele, jó?

-         Persze, itt maradok! – mondta Sangonak.

Kagome egy kőnek támasztotta Inuyashát, majd letépett egy darabot szoknyájából, s azt nyomta a fiú sebére, hogy ne vérezzen annyira.

-         Ezt még megbánod te lány… keservesen megbánod… csak kerülj a kezem közé…

-         Kagoméból ugyan nem eszel! De helyette edd meg ezt! – támadt Narakura Sango, majd elhajította Csontörőjét.

Naraku könnyen védte a csapást.

-         Bolond ember… engem egy ilyen kis játékszer nem tud megállítani.

-         Tényleg Naraku? Játszani akarsz? Hát jó! Játszunk! Állj ki ha van merszed! – kiáltotta egy női hang a magasból.

Mindenki felnézett a hang irányába. Fejük felett Miyuki lebegett. Az egész lány olyan volt, mint egy fénysugár. Hófehér szemei fenyegetően meredtek a férfira.

-         Miyuki…

-         Miyuki!!! Mire készülsz?! – kiáltot fel nővére Miyukinak.

Ám a lány nem felelt. Kezeit a magasba emelte, s felnézett az égre. Kezeiből fénynyaláb tört elő, melyek elérték a Narau által létrehozott mérges gőzből álló burkot. Amint a fény elérte a burkot, az bomlani kezdett. A füst oszlani kezdett, a burok bomlott, s amint eltűnt a füst, a nap is besütött az udvarra, egyenesen Miyukira, akinek ettől újra visszajött az életereje. Mindenkinek a fény a reményt jelentette, ám Naraku számára csak azt, hogy igen nagy bajban van, most, hogy Miyuki is visszakapta az erejét.

-         Látom… Miyuki is jól van… - mondta Inuyasha.

Kagome is ámulva nézte Miyukit, amint eloszlatta a gőzt, így nem is vette észre, hogy Inuyasha magához tért. A fiú már is elkezdett felállni, bár eleinte igen lassan ment neki.

-         Inuyasha, ne állj fel! Nem vagy olyan állapotban, hogy harcolj!

-         Nem érdekel. Nem fogok itt ülni ölbe tett kézzel, miközben Naraku csak egy karnyújtásnyira van tőlem. Megmondtam, hogy végzek Narakuval és így is fogok tenni!

-         Akkor én is segítek neked. – mondta Kagome.

-         Kagome, neked ez túl veszélyes! Te…

-         Ugyan annyi jogom van megbüntetni Narakut mint neked! Tehát megyek!

Inuyasha arcán nem látszott semmiféle érzelem, de legbelül tudta, hogy Kagome nem azért megy, hogy végezzen Narakuval, hanem azért, hogy rá vigyázzon. Inuyasha tudta, ha ez tényleg így van, ő máris győzött. Előkapta a kardját, majd elindult Naraku felé, aki már sejtette, hogy élete utolsó perceit éli meg.

-         Naraku! Most meglakolsz minden bűnödért! SZÉLBORDA!!!

A fény robbanás szerűen indult el a kardból. Kagome látta, hogy Inuyasha bár sérült, most még is sokkal több energiát tudott fektetni a csapásba, mint az előbb. Ám hirtelen valami feltűnt neki… Nem érezte az ékkövet…

- Naraku eltüntette a Szent Ékkövet! Tudta, hogy ezt nem éli túl…” – gondolta a lány…

Valóban, Kagome nem tévedett. A Szélborda ereje és Inuyasha akarat együtt olyan energiává vált, amit Naraku már nem tudott kivédeni. Amint az energia elérte a férfit, az felordított. Még egyszer utoljára felordított. Majd egy hatalmas robbanás következett, mely mindenkit méterekre repített. Kagome, Miyuki és Miroku kemény tárgyaknak csapódtak, így egy rövid időre mindhárman elvesztették az eszméletüket. A többieket csak néhány törmelék darab találta el. Ugyanis Narakuval együtt a kastélya is elpusztult.

A robbanás hangja elnémult. A fény megszűnt, s már csak a porfelhő maradt meg. Naraku helyén most nem volt semmi, csak rakás por. Naraku földi maradványa, mögötte a kastély romja. Keiko feltápászkodott a földről, majd körülnézett. Tőle nem messze ott feküdt Miyuki egy fának dőlve. Annak a fának csapódott a robbanás következtében. Keiko odafutott húgához, aki nagy nehezen nyitogatta a szemét. Mikor kitisztult a kép, az első amit meglátott, nővére arca volt.

- Miyuki! Annyira örülök, hogy jól vagy! – ölelte át testvérét Keiko, aki azt sem tudta sírjon vagy nevessen örömében. Sango és Shippo már rég Miroku mellett voltak, aki egy falnak csapódott.

- Miroku, jól vagy? Nem sérültél meg? – kérdezgette aggódva Sango a még látszólag ájult Mirokut. Ám ekkor… CSATTT!!!

- Jellemző! Egy percig sem bírja féken tartani magát… - morogta Sango.

Az előtte heverő Miroku arcán egy vörös kéznyom árulkodott arról, hogy a fiúnak semmi baja.

Inuyasha Kagome mellett ért földet, ám ő sokkal finomabban landolt mint Kagome. Inuyasha nagyon fájlalta vállát, ám mikor meglátta az ájult Kagomét maga mellett, mindent elfelejtett.

-         Kagome… Kagome térj magadhoz!

Inuyasha ép kezével Kagome alá nyúlt és feltámasztotta őt az ölébe. Inuyasha lesöpörte a lány arcába lógó hajszálakat, majd megfogta Kagome kezét.

-         Kagome…

Inuyasha legnagyobb örömére Kagome megmozdult. Megszorította Inuyasha kezét, majd nyitogatni kezdte a szemét.

-         Inuyasha...

-         Kagome, jól érzed magad?

-         Igen, semmi bajom. Csak egy kicsit keményebben landoltam mint szerettem volna…

A lány felült.

- Hogy van a sebed? – kérdezte a fiút sebére nézve, ami még mindig eléggé vérzett.

- Á, túlélem. Hisz ez csak…

- Ez csak egy kis karcolás, tudom. – kuncogott Kagome.

Már fejből tudta a fiú összes szólását, köztük ezt is.

-         Igen. Kagome, Naraku.. meghalt?

-         Igen. Megölted.

-         Na és az ékkő?

-         Az ékkő… - Kagome úgy döntött, nem mondja el Inuyashának az igazat az ékkőről, még nem - … az is elpusztult.

-         Értem… - mondta a fiú mélázó tekintettel.

-         Most pedig lássuk a sebedet!

-         De ez csak egy karcolás!

-         Igen, de a karcolás is tud fájni.

-         Nem kell. Hamar be fog gyógyulni és már nem is fáj!

-         Tényleg? – kérdezte huncut mosollyal Kagome, majd közvetlenül a seb mellett megbökte Inuyashát.

-         Áúú! – a fiú elvörösödött – Lebuktam…

-         Bizony, hogy lebuktál! Nem tudsz jól hazudni…

Kagome és Inuyasha nem is vették észre, hogy már szinte mindenki őket nézi. Persze egyikük sem szólalt meg, nehogy félbeszakítsanak valami olyasmit, ami később igen fontos lehet a pár számára. És ezt valóban nem volt jó ötlet félbeszakítani. Inuyasha úgy nézett Kagoméra, mintha valami fontosat szeretne neki mondani. Ám de valami mégis megzavarta őket. Ez a valami Miroku volt.

-         Ezt nem hiszem el… ez hihetetlen… - hápogta Miroku, miközben a kezét nézte.

-         ÁÁÁÁÁÁ, MIROKU! Mi olyan különös a kezed… álljunk csak meg! Te a jobb tenyeredet bámulod??????????????????????????????????  - hőkölt hátra Inuyasha.

Nem csak neki okozott meglepetést ez a jelenség.

-         Akkor ez azt jelenti…

-         Hogy Narakunak egyszer s mindenkorra vége!!! – kiáltotta el magát  Miroku, feltartva jobb kezét. Igaza volt! Jobb kezéről eltűnt a Kazana, ami csak annyit jelenthet, hogy Naraku elpusztult, s vele együtt a Miroku családjára szórt átok is.

El sem lehet mondani, milyen boldog volt Miroku, na meg persze mindenki más is. Sango Miroku nyakába ugrott örömében, a testvérpár szó szerint szárnyalt, Shippo pedig üvöltött jókedvében. Mintha nem is csatáztak volna pár perccel ezelőtt. Olyanok lettek, mint karácsonykor a kisgyerekek. Kagome se bírta türtőztetni magát. Mikor Inuyasha felé fordult, Kagome megcsókolta, a fiú pedig visszacsókolt. Na, erre mindenkinek elállt a lélegzete. Tátott szájjal nézték őket. Mikor a csóknak vége szakadt, mindketten olyan vörösek lettek mint a főtt rák. Egyszóval mindannyian elmondhatták, hogy minden jóra fordult!

                                                              …