AH!
Andi-sama 2007.06.03. 18:57
part. 05.
A nyálcserének valami földöntúli dallam vetett véget.
-Ah, Domoko!- kapott a zsebéhez a villanypózna-származék.
-Elég érdekesen szól.- állapította meg a nő, miközben összekuszálódott tincseit rendezgette.- Megint kimostad?
-Haha… Moshimoshi!- üvöltötte a mobilba.- Áh, törpapa! Merre vagy?
Hirtelen dübörögni kezdtek odakint. A szemhatár alatt jócskán egy piros zakós férfi a mellettük lévő földtől plafonig ablakot csapkodta, s elég komiszul mosolygott.
-Hol kell itt bemenni?- kérdezte. Hangja sztereóban szólt, az üvegen túlról, és a mobilon át.
-Sétálj át az ajtó alatt, ott ni!- bökött el a válla felett a srác.- Menne, nem?
-Na ja, mindjárt beszivárgok és szétrúgom a segged…- Fogta magát és a mutatott irányba lejtett.- De nem… Tudok jobbat… Megkérem Aoi-t, hogy énekeljen neked!
A fekete hajú srác arcán őszinte aggodalom jelent meg, s segélykérően nézett a mellette ülő nőre.
-Add ide.- tépte ki kezéből a telefont.- Ojh! Akarod, hogy visszaéljek a plussz öt centimmel?
-Áááá, a gaijin! Neked még nem járt le a vízumod? Vagy a zöldkártyád? Vagy valamid?
-De az időm… Itt a fügém!
-Mi van?
-Bey!
A vonal megszakadt, s az új vendég betalált, igaz nem az ajtó alatt, s a szőlő-füge tál is az asztalra került. Látszólag helyreállt a rend. De a kozmoszban valahol röppályát tévesztett egy mikroorganizmusokat szállító meteor, s a bonyolult ok-okozati összefüggések során át az egésznek az lett a következménye, hogy az ártatlan kis cukrászda továbbra is valami fékeveszett, az érzékeket minden irányból támadó valami színtere maradt.
A pimasz piros zakós srác- az előtte érkező nyomán- az odébb húzódott asztalok és székek ösvényén közelítette meg célját, vagyis a kockacukor-piramisgyáros hölgyeményt, aki jöttére néma, de annál kitörőbb lelkesedéssel fogadta. Ők ketten jóval szolidabban folytattak magánéletet a nyilvánosság előtt, mint az a másik kettő, bár ettől még nem voltak kevésbé feltűnőek.
Az itteni pincérek orszolánszívűségéről tanúbizonyságot téve egy felszolgáló odamerészkedett hozzájuk.
-Mit parancsolnak?
A lány egy fél percre szadista kacajt hallatott, aztán angyali mosollyal nézett fel újra a pincérre.- Almát szeretnék… És egy pohár almalét.- pillantott párjára elképesztően szelíd szeretettel.
-Öhm… Máris!- és már sarkon is fordult. Ő még kifejezetten jól járt, előző társaihoz képest.
A másik pár ezek után megpróbált a saját gyümölcsöstáljára koncentrálni, de természetesen léptek fel zavaró tényezők.
A húzentrógeres agitátor bosszúszomjasan forgatta szájában a villáját, s közben egyre sűrűbben pillantott mobilja kijelzőjére. Egyszer csak halkan felkiáltott: Némá, nyelvszkander!
A sötét szemű lány, és villanypózna tartozéka úgy gondolták valamivel élménydúsabb egymás szájából enni a szőlőt, így az asztali etikett bárminemű betartása nélkül eleget is tettek eme ingerüknek.
A teáját hiába szuggeráló férfi keze erre a sajnos nagyon jól hallható felkiáltásra, na meg a látványa rándult egyet, mire kiskanala keresztülpattogott az asztalon, s kecses ívben levetette magát a mélybe.
-Heh, öngyilkos kiskanál...- kommentálta a kockacukros hölgyemény. A részvét nem tartott túl sokáig; érdekesebb volt helyszíni vizsgálatnak alávetnie párja manduláit.
Az igéző szemű férfi félig dühösen, félig csalódottan szemlélte a teapöttyöket az asztalon, jelezvén az eszcájg útvonalát. Reménykedett benne, ha van még egy kis tea a csésze alján… abba talán még bele tudja fojtani magát…
-Öhm, esetleg hozhatok még önnek valamit?- hajolt oda hozzá váratlanul egy pincér. Fura szögben tekeredett ki, talán azért, hogy ne lásson rá a két párra, akik aktívan újra akarták éleszteni a másikat, bárminemű komoly indok nélkül.
-Hmm… Egy üveg Gabidy Gabit,- most már olyan mindegy volt,- és egy kis dinnyét kérnék.- A tea nem használt, így valami ütősebbhez kellett nyúljon.
-És görögdinnyét vagy sárgadinnyét parancsol?
-Hmm… Görögöt…
-Azonnal.- hajolt meg a pincér, majd szolidan forgatva a szemeit távozott. Dinnyét? Hol élnek ezek? Olyan pezsgőt szolgálnak itt fel, amiben finom aranydarabkák úszkálnak, és a legdrágább, legfinomabb belga csokoládét is itt… Ezek meg fügét, szőlőt, almát, és dinnyét?! Dinnyét rendelnek!
Mikor ezt közölte a pultossal az majdnem belefejelt az előtte lévő tálcába, amin már ott virítottak a művészien elrendezett kerek almaszeletek fekete tányéron, körülfogva egy hatalmas, eszményien piros egész almát.
A sötét szemű nő felhagyott a szőlővel, s rávetette magát a tényleg érett, ingerlően illatozó fügékre. Óvatosan fogta ujjai közé, nehogy elpattanjon a barna héj, majd az ajkaihoz emelte. Kicsit még kínozta magát,- vagyis azt hitte, hogy csak magát, mert a többieknek finoman ugrálni kezdett a szeme az élvezkedésétől,- és hosszan beszívta a gyümölcs édes illatát. Persze az közben az ajkaihoz ért, finoman, puhán, s valami nedves is felcsillant…
-Edd már meg!- nyögött fel barátja, miközben egy rakás szőlőszemet tolt a szájába.- Ha így folytatod kidobnak innen.- ropogtatta.
A nő csak vetett rá egy lapos, és elég sokértelmű pillantást, majd miután nyelvével végignyalta a kiharapandó részt ki is harapta. Ezen elv szerint ment végig a többin, csak néha beiktatott néminemű harcot a gyümölcshússal, ami formás ajkaira tapadt.
A szőlő elfogyott közben, mert a villanypózna-származék a feszültséget a szemek ingerült ropogtatásával kívánta levezetni- a rángatódzás, izgés-mozgás már nem volt kifizetődő. Alig várta, hogy elfogyjon a füge is, s vége szakadjon szenvedéseinek. Nem kellett tovább nézze, hogy nője a fügével flörtöl; már szabályosan féltékeny lett azokra a barna kis izékre. Még jó, hogy a vaníliafagylaltnál nem volt jelen.
|