A januárról megmaradt hó sáros latyakká olvadt szét, amint Draco Malfoy utat tört magának a Fekete-tó felé. Nyomában ezúttal nem két hűséges gorillája, hanem Theodore Nott és Blaise Zambini lépdelt.

- Végre sikerült lerázni ezt a két hetero marhát – mondta a szőke elégedett mosollyal. – Alig tudtam meggyőzni őket, hogy a könyvtár nem megy az imidzsükhöz.

- Csodálkozom rajta, hogy a lányokat szeretik – fűzte hozzá szenvtelenül Blaise. – Meg mertem volna esküdni, hogy együtt vannak.

- Azt akarod, hogy kitaccsoljam a reggelimet, Zambini? – kérdezte fintorogva, csak amúgy költőileg Theodore.

Ahogy közelebb értek a tóhoz, Draco morogva konstatálta, hogy a part legjobb kilátással rendelkező padját már elfoglalták. Kedvenc helyén arra abszolút méltatlanok ültek, nevezetesen a fél Weasley-família, karöltve a féleszű Longbottommal. Arisztokratikusan felvonta a bal szemöldökét, és néhány hangtalan lépéssel a pereputty mögött termett.

- Na mi az, az ólotokban már nem fértek el? – kérdezte, mire sortűz-szerű fejmegfordítás volt a válasz.

- Kopj le, Malfoy – mondta hatalmas kreativitással Ron.

- Azta, Weasley, most kurvára megsértődtem – gúnyolódott.

Néhány méterrel arrébb, Cedric Diggory felhagyott korábbi tevékenységével, és érdeklődve figyelni kezdte a jelenetet. Hogy hírnevét is ápolja, pár arra sétáló fiúra sármosan rámosolygott, de közben figyelmét a közjátéknak szentelte.

- Most mégis, mi bajod van? – kérdezte felsóhajtva George. – Elfogyott a megdugnivaló rajongó? Menj, randizz a jobb kezeddel…

- Az az esti program, de meg is nézheted. Az lenne sivár kis életed csúcspontja.

- Kösz, kihagyom – válaszolt tömören a fiú, majd ikertestvére vette át helyette a szót.

- Egyébként megkérdezhetem, miért töltöd értékes idődet a mi baszogatásunkkal?

- Történetesen a helyemet koszoljátok – közölte tárgyilagosan a szőke.

- Tényleg? – élénkült fel Fred. – Nem látom a padon a nevedet. Lehet, hogy ráültem?

- Nagyon poénos vagy, Weasley, apád humorát örökölted? Mondjuk anyádra biztos, hogy kellett tegyen pár szarkasztikus megjegyzést…

- Á, már tudom, mért ülnek itt – szólalt meg Nott is. – Az anyja eltorlaszolja a bejáratot…

A három griffendéles türelme elfogyott. Ron ugrott fel közülük elsőként, ellenben Neville próbálta magát minél kisebbre összehúzni.

Draco már épp pálcát rántott volna, ha nem rohan be a képbe egy elsős, ártatlan arcú hugrabugos.

- Cedric! – lihegte, miközben lefékezett háztársa mellett, majd amint levegőhöz jutott, lelkesen, a legnagyobb hangerőn, ami a tüdejétől tellett, kihirdette az egész udvarnak: - Snape üzeni, hogy vár este az irodájában büntetőmunkára!

- Már megint?! – jajdult fel Cedric, majd meggondolatlanul hozzátette: - A héten minden nap talált valami indokot…

A verekedni készülők között hirtelen síri csend támadt, majd mintegy vezényszóra, kitört belőlük a röhögés.

Az első, aki meg tudott szólalni, természetesen Draco volt.

- Úgy tűnik, Diggorynak is van már esti programja.

- Csak tudnám – vigyorgott Fred, mintha a legjobb barátok lennének Malfoyjal -, hogy miért pont Snape? Szerintem lenne más lehetősége is…

- Az ízlésficam – csóválta a fejét George.

- Vagy csak Snape-re kellett fanyalodnia… - próbálkozott meg egy poénnal Neville is.

- Jó vicc – vágott vissza magabiztosan Cedric. – Tudhatnátok, hogy bárkit megkapok, akit csak akarok. És Snape, hogy úgy mondjam, nincs az „akit akarok” listán.

- Na ne mondd, úgy látom nem szenvedsz önbizalomhiányban – lépett közelebb Draco fellengzős arckifejezéssel.

Cedric felállt a padról, és összefonta maga előtt a karját.

- Legalább NEKEM van is mire büszkének lennem – felelte némi éllel.

- Honnan tudod, hogy nekem nincs?

- Gyenge próbálkozás, Malfoy, de csak a szád nagy – válaszolt fiú, nem minden mögöttes tartalom nélkül.

- Fogadunk? – vetette fel az állát a szőke.

A hugrabugos nóném kissrác eddig megszeppenve álldogált közöttük, de ennél a pontnál szégyellősen eloldalgott a helyszínről, csatlakozva a további, költői homály fogságában tengődő anonim mellékszereplőkhöz.

- Ha le akarod égetni magad – vont vállat Cedric. – Állok elébe.

- Már most?! – értette félre Ron.

A két szembenálló fél még egy lesújtó pillantásra sem méltatta.

- Rendben. Tanúink úgy is vannak – egyezett bele Draco.

- A feladat pedig…?

- Extrém helyek, extrém emberek. – Draco arcára ördögi mosoly kúszott.

Cedric összevonta a szemöldökét, de nem szólt.

- Nott és Zambini írja össze a lehetőségeket – folytatta a gondolatmenetet a mardekáros, majd pillanatokon belül a két említettre dörrent. – Na, kezditek még ma?

- És a tét? – nézett Cedric a két sutyorogva elvonuló fiú után.

- Ha valamelyikünk lebukik, akkor a másik jelöli ki neki az utolsó helyszínt, és partnert. Bárhol, és bárkit.

- És ha az illető nem megy bele?

- Ezért találták fel a szerelmi bájitalokat, te hugrabugos kretén – osztotta ki Draco.

Cedric elmosolyodott, de a fejében szörnyű képek rémlettek fel Fricsről, meg a seprűtárolóról.

- Kezdhetsz félni, Malfoy.

- Csak szeretnéd, Diggory.

- Egy kikötésem van – szólalt meg a hugrabugos. – Egy kör mindkettőnknél Potteré.

Draco arcára egy pillanatra odafagyott a vigyor, de aztán bólintott.

- Perverz vagy.

- Csak annyira, mint te – nézett jelentőségteljesen Cedric.

Ebben a pillanatban tért vissza Blaise és Theodore egy darab üres pergamennel.

- Megbűvöltük - magyarázta az utóbbi büszkén. – Csak rá kell böknöd a pálcáddal, és megjelenik rajta a név és a helyszín.

- Zsenik vagytok – forgatta meg a szemeit Draco, de azért elvette Nott-tól a fecnit, és türelmetlenül megbökte a varázspálcájával.

Az udvar ezen részén pár másodperces néma csend állt be. Malfoy elfintorodott, aztán felnézett.

- Jó estéd lesz holnap, Weasley – morogta, Ronra pillantva.