- Nem is hiszem el, hogy belementem ebbe – dohogta Draco, miközben Ronnal az igazgatói iroda folyosójára kanyarodtak.

Az iskolában már félhomály uralkodott, a fáklyák meleg fényt vetettek a falakra. A két tilosban járó diák árnyéka sokszorosára nagyítva követte tulajdonosát.

- Te találtad ki – világított rá az igazságra a vöröshajú, és hátrapillantott a válla fölött. – Mi lesz, ha elkapnak?

- Nem fognak elkapni, Dumbledore ilyenkor Fricsnél vendégeskedik…

- Fúj, muszáj volt ezt megemlítened? – fintorgott Ron.

- Miért, talán lekonyul tőle? – vigyorodott el Draco, mikor már a kőszörny előtt álltak. (Egyelőre nem minden értelemben.)

- Hát nem valami izgató gondolat… Tudod egyáltalán a jelszót?

- Minek nézel te engem? Egy Malfoy nem végez félmunkát. Drubli.

- Remélem is – kommentálta az utolsó előtti mondatot bizakodva a griffendéles.

A kőből faragott csúfság mögötti lépcsőn egészen a díszes, remélhetőleg hangszigetelő ajtóig osztották egymást, ám mikor odaértek, hirtelen kifogytak a sértésekből, egyelőre.

- Csak utánad, Weasley – előzékenykedett a szőke, mire Ron belépett az irodába.

- Nagyon remélem, hogy Dumbledore nem tud kommunikálni a madarával.

- Még egy ilyen pesszimista megjegyzés, és magadnak verheted – közölte a tényállást Draco, majd óvakodva körülnézett. Miután megbizonyosodott afelől, hogy a festményeken kívül senki nem lesz tanúja a dolognak, Ron felé fordult.

- Na, Weasley, vedd elő, amid van… Remélem, hoztál nagyítót.

- Kapd be.

- Az nem volt megbeszélve – vigyorodott el a felszólított, majd egy laza pálcamozdulattal megtisztította Dumbledore asztalát a felesleges holmiktól. – Mielőtt beszólnál – válaszolt aztán a ki sem mondott kérdésre -, igen, tudok rendesen varázsolni, és nem, nem terveztem, hogy szenvedélyes mozdulattal, a kezemmel söpröm le az útban lévő dolgokat.

- Te mindenhez a pálcádat használod? – vonta fel a szemöldökét Ron.

- Nem mindenhez… Attól függ, melyik varázseszközömre gondolsz – mondta faarccal Draco, és lefejtette magáról a nyakkendőjét.

Ron egy sóhajtás és morgás közé eső hangot hallatott, majd csak ennyit tett hozzá:

- Essünk túl rajta.

- Ne játszd meg, hogy nem ez volt perverz kis álmaid tárgya – mosolygott Draco felsőbbrendűen.

- Mármint dugni egy ilyen paraszttal az igazgatói irodában? Hát…

- Gyerünk, valld be, hogy még szűz vagy.

- Tényleg? Kérdezd csak meg Fredet és George-ot.

Draco kistányér méretű szemeket meresztett, majd síri hangon szólalt meg.

- Na, húzzál innen kifelé.

Ron elröhögte magát a fiú arckifejezése láttán. Mikor végre meg tudott szólalni, Dracón már sértődöttség látszott.

- El is hitted? Balfasz.

- Ezért most egy hétig le se fogsz tudni ülni.

- Jaj, de félek. Mutasd meg mit tudsz, Casanova – gúnyolódott a fiú.

- Az meg ki? – zavarodott össze Malfoy. Egyre kevésbé tudta követni a Weasley fiút. Még a végén kiderül, hogy szorult belé némi humorérzék, ezt pedig Draco nem élte volna túl.

- Mindegy – intett mindentudó arckifejezéssel a vörös. – Úgyse értenéd meg.

- Fogadunk? – kérdezte kihívóan amaz.

- Neked ez a mániád? A vagyonotokat is így szedtétek össze, mi? – csóválta a fejét Ron.

- Csönd, a csóróknak nem mondtam, hogy megszólalhatnak. Kezdjük még ma, vagy betömjem a szád?

- Próbáld csak meg – lépett közelebb Weasley.

- Gyere ide – mondta parancsoló hangnemben a szőke.

- Gyere te ide.

- Nem, te fogsz idejönni.

- Kussolj már!

- Jó.

- Helyes.

- Helyes.

- Akkor idejössz?

- Nem.

Ron elégelte meg először a nevetségesen óvodás szintű párbeszédet, és egy szempillantás alatt Draco előtt termett.

- … ne, a fiók!

- Majd felszedjük.

- Ez meg mi…?

- A Lényeg.

- Ez? És minek hívod, Kukac?

- Nem, ez nem kukac, hanem Világítótorony.

- Mindjárt meglátjuk, mennyire fényesen világít…

- Figyeld csak meg…

- …Merlinre, ez fájt!

- Túl szűk vagy.

- Anyád.

- Ő nem szűk!

- Mindjárt gondoltam…

- … Ahh! Ez meg mi volt…?

- A bosszú.

-… hallod, ahogy recseg az asztal…?

- Momentán éppen nem az asztalra figyelek.

- Szerintem a fél Roxfort nem tud aludni…

-…jó kis műsor…

-…de még milyen jó…

Fél órával később két zilált külsejű, lihegő alak hagyta el az igazgatói irodát, csupán egy röpke perccel azelőtt, hogy gazdája visszatért volna.

Dumbledore elégedetten fütyörészve sétált be dolgozószobájába, ahol mindent a legnagyobb rendben talált. Kényelmesen elhelyezkedett asztala mögé, hogy jól megérdemelt pihenését töltse, de még az asztalra csapta a Roxfort vaskos történetét.

A bútordarab egy megfáradt reccsenéssel megadta magát. Dumbledore derűsen elmosolyodott, és Fawkes-ra nézett.

- Ezek a roxforti asztalok sem a régiek…

Másnap a tópart felé sétáló diákok furcsa gyűlésnek lehettek szemtanúi. Pár griffendéles, néhány mardekáros, és egy hugrabugos fiú beszélgettek elmélyülten.

- Mért higgyük el, hogy megtettétek? – kérdezte vigyorogva George az öccsétől. – Lehet, hogy Malfoy csak megzsarolt.

- Nyugi, az észnek a társaságban már van válasza – mosolygott Cedric, miközben egy apró üvegcsét húzott elő talárja zsebéből. – Látjátok, mire jó a büntetőmunka?

- Mi az, limonádé?

- Veritaserum, te agyatlan – vonta fel a szemöldökét a hugrabugos.

- Neeem, ezt nem tehetitek velem – emelte fel a kezét Malfoy tiltakozólag.

- Mi van, félsz, hogy fény derül a mocskos titkaidra? – szólt közbe Fred.

- Egyetlen csepp, egyetlen kérdés – rázta meg a fiolát Cedric.

- Mért nem Weasleynek adod be? – vidult fel Draco, saját csodálatos ötletétől.

- Na nem – tiltakozott hevesen Ron, mikor a mardekáros ránézett. – Szívtam én eleget tegnap.

- Az biztos. – Draco sehogy sem tudta elfojtani diadalmas vigyorát.

- Ezért neked adjuk be, Malfoy – jegyezte a tényállást Cedric.

- Na jó, de egy kérdés, egy csepp – adta be a derekát nagy nehezen a fiú.

- Hugrabugos vagyok. Hazudnék én neked? – kérdezte arcán angyali mosollyal Diggory, miközben Dracóhoz lépett.

A szer beadása után Cedric háromszor átgondolta a kérdést, hogy semmiképpen se lehessen kikerülni az egyértelmű választ, majd megszólalt:

- Dugtál Ron Weasley-vel tegnap este az igazgatói irodában?

- Igen.

- Szerinted Trelawney szexi? – szólt bele a háttérből teli pofával vigyorogva Fred.

- Már elmúlt a szérum hatása, de ügyes próbálkozás volt.

Malfoy odaszólt Nottéknak, akik elővették a megbűvölt pergament. Cedric, arcán kétkedő kifejezéssel, megbökte azt. Egy másodperccel később cikornyás betűkkel megjelent a papír közepén a „George Weasley” és a „gyengélkedő” felirat.

- Na, ki az? – kérdezte nyakát nyújtogatva Neville.

Cedric sokatmondó pillantást vetett George-ra, akinek átszellemült vigyor ült ki az arcára.

- Hol?

- Gyengélkedő.

- Madam Pomfrey el lesz ragadtatva.