Méregtelenítés lúgosítással, egészségvédelem, új biológia, belső fény, szépségápolás, gyógymasszázs, reflexológia, savbázis egye
Méregtelenítés lúgosítással, egészségvédelem, új biológia, belső fény, szépségápolás, gyógymasszázs, reflexológia, savbázis egye
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lúgosítás
 
Szépségápolás
 
Gyógymasszázs és talpmasszázs
 
Receptek
 
Sikerek
 
Hazai sikerek

Magyar sikerek


MAGYAR SIKEREK

 

Helló, a nevem Tóth Ágnes!

2006. május 15-én léptem be az InnerLightba, és lettem fogyasztója a SuperGreensnek.

Velem egy időben a kisfiam, aki augusztusban lesz 3 éves, elkezdtük inni ezt a csodálatos terméket. Mióta a pici megszületett, elég sok problémával kerültem szembe, ami a testi egészségemet rombolta. Általában minden anyuka megtapasztalja az ízületi változásokat a szülés után, ez velem is így történt. Régebben is volt problémám az ekcémával, ez is fokozottan jelentkezett. A kilókkal is küzdök, ez régen nem jelentett problémát, ha egy kicsit odafigyeltem le tudtam adni a fölösleget. Ez ma már nem működött, akár mit csinálhattam. Hónapok óta jártam a torokfájásommal az orvosomhoz, hétről hétre új gyógyszerekkel bombázta a szervezetemet, mindhiába. Ahogy abbahagytam a gyógyszer szedését, két nap múlva újra fájt.

Itt lépett be az életembe a SuperGreens, és minden megváltozott.

Két-három napi fogyasztás után úgy éreztem magam, mintha egy úthenger ment volna át rajtam. Az ízületeimben pokoli izomlázat éreztem, az ekcémám rettenetesen viszketett, és csúnyán láthatóvá vált. A torkom sokkal jobban elkezdett fájni, alig tudtam nyelni. Ezen kívül még náthás is lettem. Eltelt még két-három nap ezekkel a fokozott szenvedésekkel, és mintha elvágták volna: minden megszűnt. Május 29-én a mérlegre ráálltam, és az két kilóval kevesebbet mutatott.

De ez még mind semmi, ahhoz képest, ami a kisfiammal történt. Azt hiszem, minden anyának a gyermeke egészsége és fejlődése a legfontosabb. Mióta bölcsibe jár, állandóan a doktor nénihez járunk, mert folyton elkap valami bacilust, és a fülével is elég sok problémánk volt. Ami viszont nagyon aggasztott, hogy utál enni.

Ő is elkezdte inni a SuperGreenst, amit ő napocskának hív, és jelentkeztek a „tünetek”: Először náthás lett, kiütések voltak a popsiján, folyt a füle. Pár nap múlva azt vettem észre, hogy eltűntek ezek a problémák, és sokkal nyugodtabb lett: éjszaka fel sem ébredt, nem mászkálta körbe az ágyat, és vidáman ébredt fel.

Ami nagyon megdöbbentett engem és a bölcsiben a dadusokat, akik állandóan panaszkodtak, hogy csak turkál az ennivalóban Martin, az az volt, hogy még repetát is kért az ebédből. Ez az állapot azóta is tart.

Ajánlom az aggódó anyukák figyelmébe, hogy a gyermekük ne legyen a statisztika része, és sokáig és egészségesen éljék le az életüket.

Most újult erővel és energiával látok neki a céljaim elérésének, amiben az első szempont, hogy másokat is hozzásegítsek ahhoz, hogy ilyen csodálatos dolgokról számolhassanak be.

Köszönöm ezt a pozitív élményt és lehetőséget azoknak, akik lehetővé tették számomra és a kisfiam számára, hogy megismerkedjünk a SuperGreensszel, és egészségesen élhessünk tovább.                            

 

                                                                      Tóth Ágnes és Borbély Martinka

                                              

 

 

CSALÁDI SIKER PÉCSRŐL:

Sikereim: sokkal több az energiám napi 1,5 l fogyasztása eredményeképpen!
Többet és boldogabban tudok gyerkőceimmel ( 5 hónapos fiú, 3,5 éves lány és
8 éves lány ) foglalkozni! Hurrá! Több energiám van őket szeretni-
szeretgetni! Feleségemmel is harmonikusabb a kapcsolatom - pusztán csak
azért, mert nem vagyok hullafáradt, mikor vele találkozom munkám után. Van
erőm - és így kedvem is - őt meghallgatni, gondjait, búját-baját segíteni
megoldani. De legalább meghallgatni, és beszélgetni vele.
Föntiek eredményeképpen visszatért családunkba a nevetés, a jókedv!

Jobb szemem korábban estére - de inkább kora délutánra elfáradt - és
szellemképesen láttam. Ez már a múlté. Jobb szemem is hibátlanul lát.
Emésztési zavaraim kb. 2 hónap alatt 100%-ban eltűntek! Nyomtalanul!
Puffadás? Ugyan! Mi az? Rossz közérzet? Mi az?? Székrekedés? Mi az?

Régebben húsételek fogyasztása után fáradt, kába állapotba kerültem. Rá
kellett állnom a zöldségekre. ( pedig a húst szeretem) Most pedig ismét
fogyaszthatok húst kedvemre - bár kevésbe kívánom, mint korábban. Inkább a
zöldség ízlik. ( persze, a hús sem rossz-:)))) Hús fogyasztása után semmi
kóma, semmi fáradtság, semmi székrekedés.( a székrekedés eltűnéséhez kb 3
hónap kellett ). Csupa jókedv és életerő lettem!
Jobban ízlenek az ételek.

Valamilyen oknál fogva a betegségek is elkerülnek.
( ezért nem fogyasztok 1 gramm gyógyszert sem, azaz nem költök 1 FILLÉRT
SEM GYÓGYSZERRE!- így hát az InnerLight termékek végső soron olcsóbbá teszik életemet. Végre nem nyűglődök a testsúlyommal - pedig aztán eszem elég sokat.


Munkahelyemen is több erőm van foglalkozni kollégáimmal, nyugodtabb,
türelmesebb vagyok hozzájuk. Ez pozitívan meglátszik a munkahelyi
eredményeken, a cég bevételein is.

Jobban érdekelnek az élet dolgai. Végre tudok - mert van hozzá
energiám -törődni azzal, - ami mindig is érdekelt - hogy hogyan segítsek
másoknak!

Ezután is fogyasztani fogom az Innerlight termékeket. Valóban kitűnő
hatásúak, nem csak hamis reklám szöveg, amit először hallottam róluk. Minden igaz!
(74 éves édesanyám kb. 6-8 decit iszik naponta. Nem lehet lelőni! Annyi az
energiája! Szinte sosem fáradt! Szinte sosem beteg! Szeme, mely kb. 25 éve
alig látott, helyrejött. Kontrasztosan, szellemkép nélkül, nagy fényerejű
képeket lát. Majdnem olyant, mint a jó szemével. 10 nap InnerLight
fogyasztás után, az örömtől nyakamba borulva mesélte ezt el. Nincsenek
csontritkulási problémái. Sokkal - de sokkal - türelmesebb és jókedvűbb
lett. Igazi nagymama vált belőle! Mint a mesebeli jóságos nagymamák! 3 unoka sem tudja lefárasztani őt soha.

Nem is tudom, kinek köszönjem meg, hogy az InnerLight termékekhez jutottam!
Micsinyei Karcsinak, aki megismertette velem ezen nagyszerű termékeket, vagy a kifejlesztőjüknek? Leghelyesebb, ha mindkettőjüknek és mindazon
magyarországi InnerLight munkatársaknak, akik a kezdetekkor lehetővé tették és most is mindennapi munkájukkal lehetővé teszik, hogy e termékek kaphatóak legyenek országunkban.


Kívánok mindenkinek hasonló sikereket!                                       Balla István

 

 

SIKEREM

 

Szeretném elmondani nektek az InnerLight-os első két hetem tapasztalatait.

Nekem ez az ital rögtön jólesett, kimondottan ízlik. Elejétől fogva megiszom 3 litert naponta. Igaz ezt a mennyiséget már (még) nem tudom növelni. Pedig előtte nem voltam egy nagyivó, néha egész nap szinte semmit sem ittam. Szóval valószínű, ki voltam szomjazva, és innentől dukál a 3 liter.

 

Nohát az eredmények: már a 2. napon megszűnt a vacsora kényszerem, és azóta is úgy lecsökkent minden evés-kényszer, hogy csak na! (Azelőtt mindig kerestem, hogy mit ehetek, majd miután megettem, éreztem, hogy nem kellett volna, de akkor már ugye késő...)

Így aztán nagy örömömre (és egészségemre) a két két alatt minden gond nélkül lement rólam 4 kg!!!! A 3. naptól kezdve nem kell a kávé (előtte min.3-4 kávét is benyomtam)

A 4. nap mégiscsak inni akartam egy jó kávét, és... nem tudtam jóízűen lenyelni. Egyszerűen nem kellett, sőt! az az 1 korty is határozottan rosszul esett. Ezzel a kávé kifújt. Hurrá. A 6.!!! napon megjött a menzeszem, ami mellesleg már évek óta nincs. És egy teljesen egészséges, tiszta és a régi szép időkre emlékeztető folyamat zajlott le pár napig. (Amikor először elkezdtem nagy adag vitaminokat szedni, akkor is volt egyszer-kétszer, de csak éppen jelzésszerű valami) A 7. naptól kezdve minden nap reggel 5-kor! (nyári idő szerint 6-kor) kinyílik a szemem! Ez azért csoda, mert bizony én a "mindenreggelikínlódásos" állapotban voltam. "Csak felkelni ne kelljen!" (mert nem bírok) Na ez elmúlt! :-))) Mellesleg úgy egyszer csak észrevettem, hogy sokkal simább a combom, az a fránya cellulitis.....hová tűnik????? És az arcbőröm is érezhetően simább, puhább, már nem tudná a kozmetikus besorolni a "vízhiányos bőr" kategóriába. Tagadhatatlan, hogy mindezek mellet voltak tüneteim, azokat most inkább nem részletezném, mert szépen folyamatosan tünnek is el. Mindent összegezve: ha valaki nekem ezeket jósolja, ilyen rövid idő alatt!!!, lehet, hogy el se hiszem.

 

Tanulság: meg kell élni, tapasztalni ezt a lehetőséget, ami az optimális egészség felé visz az ÚJ BIOLÓGIÁVAL! Több az energiám, jobb a tónusom, érzem, hogy egy olyan hajókötelet kaptam el, amire teljesen fel akarok szállni, és szeretném, ha sokan utaznának velem. Ki, az egészség tengerére.

Köszönöm a lehetőséget!

 

Szeretettel,

Marika                                                                      

 

                                              

 

                                                        Nyereségeim        

 

Barnabás vagyok, 48 éves. Emésztési problémák, magas szemnyomás, fáradékonyság, súlyfelesleg stb.

            A lányommal közösen kezdtük el fogyasztani a SuperGreenst és a Prime pH-t. Kb. öt nap után mindkettőnknek megszűntek az emésztési problémái – eddig különböző teákkal próbálkoztunk, csekély eredménnyel - nincs puffadás és egyebek, elmúltak az étkezések után jelentkező fejfájások, és ezzel együtt azt éreztem, hogy a szemeim sincsenek olyan nyomás alatt. A szemészeti kontroll azt mutatta, hogy szemcsepp nélkül is jók az értékek. Tapasztalatunk szerint két hét után kezdtünk el mindketten karcsúsodni, és ezekkel a mindennapi életvitelünk is lényegesen megváltozott és nagymértékben javult.

            Két hónap elteltével a környezetem „aggódik”, mennyire megváltoztam sok szempontból. Én is úgy érzem, sikerült a következetes, célratörő, kitartó hozzáállással egy másfajta életmódot kialakítani, függetlenül a jelenleg általánosan elfogadottól, és ez nagyon jó érzés a testemnek – és nekem is. Természetesen a lányom sem szeretné abbahagyni a termékek fogyasztását. Ajánlom mindenkinek; legyél kitartó, és következetes, mert csak az működik!                                                                                                                   Füzes Barnabás

                                                                       Sikereim

 

            2006 július elején I-es típusú (inzulinfüggő) cukorbetegséget állapítottak meg nálam. A vércukorszintem nagyon magas volt: 22 felett (a normális 4-6 között van), így azonnal el kellett kezdenem az inzulininjekciózást, napi háromszor.

Számomra teljesen elfogadhatatlan volt, hogy ezután így kell élnem, állandó „beszabályozottságban” és injekciókkal! Megpróbáltam más megoldást keresni a problémára, és szerencsére egy ismerősöm révén hamar rátaláltam az InnerLightra. Rögtön elkezdtem inni a SuperGreenst, valamint enni a Szuperszóját és a Króm/vanádiumot. Közben az étkezésemet is igyekeztem eltolni a lúgosító hatású ételek irányába: több zöldség, kevesebb hús, tejtermék stb. Azelőtt is sportoltam, de most még többet, illetve rendszeresebben mozgok, sportolok.

Az eredmény: miután fokozatosan csökkenteni tudtam a napi inzulinmennyiségét, 2 hónap után teljesen abbahagytam az injekciók adását!!! A vércukrom normális tartományban van, néha picit magasabb, de így sem rosszabb, mint egy inzulinnal élő cukorbetegnek.

A orvosom először még próbált lebeszélni az injekciózás abbahagyásáról, majd a napi három helyett kettőt javasolt, de legutóbb – látva a vércukorértékeket – már fel sem vetődött benne, hogy újra kellene inzulint adnom. Sőt, kezd érdeklődni a „módszerem” iránt, és meg kellett adnom neki az InnerLight honlap címét!

 

Egyéb mellékhatások: több az energiám, kevesebb alvásra van szükségem.

Köszönöm mindenkinek, aki segített ebben!                            

 

                                                                                                                                                                                                                                                                             Bodnár András                                                                                                                                       (orvos)

                                                                      

                                               SIKEREIM

 

            Május végén kezdtem el inni a SuperGreenst. Előrebocsátom, hogy kb. 2 éve alapvetően egészséges életmódot folytatok: sportolok, jógázom, zöldség- és gabona alapú étrenden élek, nem iszom, nem dohányzom, nem kávézom, és pozitívan gondolkozom. Ennek ellenére volt egy-két kisebb problémám. Összességében túl nagy változást nem vártam a terméktől, csak még többet akartam tenni az egészségemért.

 

Az első 3-4 napban iszonyúan szédültem, és állandóan álmos voltam. De nem adtam fel, tudtam, hogy ez csak a méregtelenítés jele. Néhány nap múlva a fáradtság átcsapott a másik végletbe, este alig bírtam aludni, és reggel is már hajnalban „kukorékoltam”. Végül beállt a rend, ma már addig vagyok fönt, ameddig én akarok, és ameddig a teendőim megkövetelik; reggel korán kelek, mert csak akkor tudok jógázni, és mindig friss vagyok. 3 gyermeket nevelek egyedül, mellettük dolgozom, és mindeközben építkezünk, néhány nap múlva költözünk, tehát minden a feje tetején áll. Én azonban bírom a gyűrődést, tele vagyok energiával, élvezem a feladataimat. Az életmódváltásom óta (két éve a párom súlyos betegsége miatt tértünk át erre) most érzem magam IGAZÁN JÓL!

 

És most arról az egy-két kisebb problémámról: Férjem halála óta állandósult a jobb szememen egy idegrángás, remegés. Ideggyógyász szerint erre nincs gyógymód, maximum nyugtató, valahol ki kellett jönnie a feszültségnek. Én viszont nyugtatót elvből nem szedek, így egy idő után megszoktam. Valamelyik nap vettem észre, hogy mintha elfújták volna, ez teljesen megszűnt. Azóta figyelem magamat, és tényleg nem remeg már.

 

A másik, hogy kb. 20 éve állandó visszatérő nőgyógyászati problémáim voltak, kb. 3-4 havonta kellemetlen gyulladás, viszketés, folyás, melyet mindig egy kezelés követett. Utána 1 hónapig jó volt, aztán kezdődött minden elölről. Nőgyógyászom szerint ilyen alkat vagyok, a hüvely pH-értéke vonzza be a baktériumokat. És képzeljétek el, ez a pH-érték valószínűleg megváltozott, mert két és fél hónapja még a nyoma sincs a problémámnak!!! Talán ez a legnagyobb sikerem. Aki nő, és volt már ilyen problémája, az tudja, hogy ez mit jelent…

 

Végül két hete részt vettem egy igen kemény edzőtáborban. Mindig is sportoltam, de ilyen komolyan már vagy jó 20 éve nem edzettem. 10 hónapja, 41 évesen kezdtem harcművészetet űzni, és a nyári edzőtáborban én is részt vettem. Nagyon kemény volt: napi 2x3 óra edzés. Csak egy gyakorlat a sok közül: napi 400 fekvőtámaszt csináltunk. És NEM VOLT IZOMLÁZAM!!! Persze éreztem, hogy dolgoztam, de nem volt az a bénító izomláz, ami az első néhány napban mindenkit elér egy ilyen terhelésnél. Szóval, csodálatos ez a termék. A bőröm is megszépült, egyenesen fiatalít a SuperGreens. Aki még nem próbálta ki, tegye meg, meg fog lepődni, hogy mire képes ez a termék. Ráadásul még a jóléthez is hozzásegíthet. Én ezzel az üzlettel fogom megvalósítani az álmaimat. Köszönöm az InnerLightnak és Bolla Mártinak, hogy megismertette velem ezt a remek lehetőséget.

                                                                                                          Szunainé Glatz Henriette

                                                          

                                              

                                               Nyereségem

Alapproblémám:

-         Nagyon intenzíven termelődő orrváladék és orrpolip

-         Ciklusosan visszatérő nőgyógyászati probléma.

 

Megfigyeléseim:

1 hónapja kezdtem inni a SuperGreenst. Az első napokban gyomorfájásom és szorulásom volt.

1 hét után az arcüregem elkezdett tisztulni, 2 hét után nagyon erősen beindult a folyamat, az arcüreg csontjaim lüktetni és szorítani kezdtek. Nem egy állandó stabil ponton, hanem váltakozó pontokon.

A jobb oldali arcüregem elég gyorsan regenerálódott, a bal oldali azóta is aktívan dolgozik.

Nagy sikernek könyvelem el, hogy a menstruáció előtti menetrendszerű görcseim elmúltak és ezeket a napokat sokkal könnyebben vészelem át.            Sné A. Éva

 

Sikereim

 

Kb. 3 hónapja kezdtem el inni a SuperGreenst. Már az első héten jelentkeztek méregtelenítési tünetek. Az első négy nap azzal telt, hogy vagy viszkettem, vagy izzadtam, aztán fájt a fejem meg a csuklóm, de úgy, mintha el lenne törve. Ez utóbbit annak tudtam be, hogy naponta 8-10-12 órákat masszíroztam… De azóta nem fáj, abszolút.

Szóval a kezdeti nehézségek után nagyon sok pozitívum történt velem. Először is, gyerekkorom óta fejfájós voltam (majdnem minden nap küzdöttem a fájdalommal). Most pedig már kb.2,5 hónapja nem fájt a fejem!

Aztán a hátamon, ill. az arcomon kitisztult a bőröm, eltűnt a borzasztó sok pattanás.

Azon kívül nagyon fáradékony voltam, most annyi energiám van, hogy nem tudok elfáradni. :) Képes vagyok 2,5 órás edzés után is pörögni, és nincs izomlázam.

Nem kívánom az édességet, meg az egészségtelen ételeket.

Továbbá, megjavult a látásom, és a visszereim is visszahúzódtak, és eltűnt a narancsbőröm. És még sorolhatnám…

Ja! Még pár érdekesség a családomban: Anyukámnak elmúlt a több mint 6 éve tartó szürkehályogja, és az egyébként ősz haja mára már barnán nő vissza, azon kívül 5 kg-ot fogyott 1 hónap alatt! A fiamnak pedig elmúlt az allergiája!

 

Szóval tényleg fantasztikus ez a termék, tudom ajánlani mindenkinek, akinek fontos az egészsége!

                                                                                                                     

 

                                                                                            Kaslik Krisztina

 

 

                                                                      

 

 

 

 

                                                        Nyereségeim

 

Kedves Olvasó!

 

Mint mindenki más, én is igen sokat köszönhetek a SuperGreens és
Prime pH termék fogyasztásának. Az italt 2006. márciusa óta
fogyasztom 2-3 litert. Márciusban, két hetes 40 C fokos lázból két napi
fogyasztás után könnyedén felkeltem az ágyból, és két hónapos
fogyasztással sikerült visszaépítenem magam a lázas időszak előttire.

Ahhoz hogy tökéletes képet adjak magamról, el kell mondanom, hogy
1998 évben Olaszországban 38 fokos melegben, autóbusz utasaként
tömegszerencsétlenséget szenvedtem el. Testemmel feltörültem a
Rómából kivezető autópálya aszfaltját, melynek nyomait viselem. Bal
kezem csuklótól hónaljig szétszakadt, vénát a combomból nyert érrel
kipótolták, de a kitépett izmokat nem tudták pótolni. Sajnálatos módon
a kipótolt vérér nem óhajtott működni, szenvedett a traumától.
Nem
volt benne vérkeringés, nem lehetett benne vérnyomást sem mérni.

Arcomról lézeres műtétekkel az aszfalt nyomait eltüntették, de testem
többi részén még viselem, s ezek a foltok szennyezőként működnek.
Talán ez okozta, hogy a 7. hónapi fogyasztásnál ismét ugyanolyan
erőteljes méregtelenítés történt a testemben, mint az első
hónapokban.

Nem volt érthető számomra, hogy miért vagyok nagyon fáradt.
Hamarosan követte ezt, hogy folyt az orrom, kapart a torkom, és
tüsszögtem, ezzel már egyértelműbbé vált hogy valami miatt ismét
méregtelenít a szervezetem. Iszonyú mennyiségű C vitamit
fogyasztottam 3-4 nap alatt, s így a nagyobb kényelmetlenségek
megszűntek. A meglepetés ezután következett. Kerestem a
fáradtságom okát, és megmértem a vérnyomásom 11. hó 10-én 21
órakor, miután Micsinyei Károly országos igazgató által tartott
továbbképzésről hazaértem,
s a bal kéz értékei, ismétlem, ahol eddig
vérnyomást sem lehetett mérni, alig tért el a jobb kéz értékétől!

Számomra a zöld saláta létfontosságú, mert az a sokk amit ez a
baleset okozott, ma sem tud nyugton hagyni, és nagyon rossz
éjszakákat ad nekem. Úgy is mondhatnám, 100 %-ban meggyőződtem
róla, hogy életképességem, erőnlétemet adja vissza a SuperGreens.
Tudtomra adták azt is, hogy a testembe beépült aszfalt darabkák
rákkeltő anyagok, és egyetlen orvos sem tudott számomra erre
megoldást kreálni. Lám mégis van megoldás, csak jó irányba kellett
menni jókor és jó időben. Ha bármilyen kérdése van bárkinek
telefonom: 30/2605048, szívesen segítek kérdésekre válaszolok.