Ebben a menüpontban Gere Gergő versei közül olvashattok néhányat

Jó olvasást

Titkos napló egy versben ...

Mindent mit mondok igaz                                                    
Vágyok az érintésre,
Egy káoszra , mindenre.
Az elöttem álló élet ,
Mindíg gátat szab ,
minden halott tekintet fáj !
Ez vagyok én ,
Egy matuzsálemi szellem ,
A jövő hirnöke,
Én vér vagyok, én test vagyok,
Ne állj utamba, mert gázolok mindent.
Szeretem a lányt ki nem szeret ?
Ez mindent megmagyaráz.
Elegem van mindenből,
Csendben sírok , de te nem látod !
Visszafolytom könnyeim.
Várok arra, hogy ölelj ,
A jövő első hirnökét.
Hisz én vagyok a labirintus
Idegenvezetője.
A labirintus az én szívem ,
Egy lány túl jut rajta ,
És jön a következő vendég.

Kocsmadal

Egy este haverokkal a kocsma felé vettük utunkat,
És rájöttünk, hogy k**vára unjuk az agyunkat.
Igyunk, hisz egyszer élünk.
Mondtam és vodka zúdult belénk.
Közben ugye, mint legjobb barátok,
Kibeszéltük a legjobb nőket,
Elszívunk egy doboz cigit,
De semmi nem veszi kedvünk,
Csak többet az agyba döntünk.
Hisz józanul semmi kérdésről sem döntünk.
Pénzünk elfogyott,
Indulunk haza,
Otthon nyugalom vár,
A vodka hatalma agyamból kiszáll,

De jó túl lenni rajta már.

Induljunk haza

Leszállt az éj, minden fekete
Fogd meg a kezem és induljunk el.
Út közben egymást hevesen csókoljuk,
Csak induljunk haza.
Minden szó mely édes szád
Elhagyja, megjegyzem egy örök életre
Istenem csak érjünk haza.
Az ajtó előtt egy utolsó pillantás
És együtt belépünk.
Bent halovány gyertyák világítanak,
Szól a lágy szerelmes ének,
Ó, hogy én mennyire szeretlek téged.
Érzem, hazaértem

Szívem kiszáradt virágoskertje

 
Minden nap mióta ismerlek
Nem telik el úgy,
Hogy ne gondolnék Rád.
Kedves vagy és okos,
S mi ez nekem? egy halott virágnak.
Szirmaim hullanak , leveleim száradnak,
Nincs élete már e lélek virágnak.
Ha megöntöznél szíved szerelmének vizével,
A virág új erőre kapna,
S amilye van, vagy nincs
Terméséből egyet neked adna.
Minden álmatlan éjjel e virág Rád gondol,
Az egyetlen kertészre, mely lelkemben locsol.
Szeretlek!
Tisza szívből, nem feledlek.
Velem alszol, velem ébredsz,
Szívembe örökre bezártalak Téged.
Remélem nem zavar,
Hogy így gondolok rád,
Szívem egyetlen kertésze,
Ki remélem locsolsz majd

Néha kiszáradt szívemre.

Szerelem

 
Egy nap felett egy új ég ahogyan összecsap,
Ahogy a dér a földet kiveri
Ki tudja: szomorú?
Ki tudja: Gyönyörű?

 
Rádrogyni. Vállamnak túl nehéz az ég.
Lerántani a vágy palánkjai mögé.
Füttyben, karomban, kattogásban,
Ha minden bőröd végül leszakad.
Páncélra lelni a hetedik alatt.
Érinthetetlen..

 
Hogy zúg a vér! Elönt és fodrozódik!
Mózes kosara hátán, fát kitép, dörög.
Oszlopnak dőlve vársz, intesz, jövök!
Így is de jó, hogy földiek vagyunk,
Nem égiek:
Megáll, mint végleg, kezed az arcomon,
Kinn ver a szívem, odakinn,
S helyén a csönd dobog.

    Kommenteket a Fórum menüpontban írhattok a versekről és minden egyébről