|
Belenta Emília versei:
Ez az oldal teljes egészében egy számomra nagyon kedves hölgyé, akit az interneten volt szerencsém megismerni - hamar be is lopta magát a szívembe :))). Sajnos messze lakik, így nem találkozhattam még vele. Olvassátok verseit sok szeretettel!
Ha szeretnél írni neki: ***ecsiga@yahoo.ca***
©Az oldalon szereplő versek a szerző tulajdonát képezik, bármilyen felhasználásukhoz a szerző előzetes beeleegyezése szükséges!
Előszó
"1979-ben hagytam el szülőföldemet, Erdélyt. Soha nem gondoltam volna, hogy valamikor verset fogok írni. Édesanyám betegsége nagyon letört. Fiam ekkor hívta fel a figyelmem: "Mi lenne, Anyu, ha verset írnál? Próbáld meg!" Gondolkodóba ejtettek szavai - és meg is fogadtam tanácsát.
Verseim nem művésziek, inkább egyszerűek. Az érzéseimet vetem papírra. Honvágyam, a régi emlékek, a gyermekek iránti szeretetem és még sok más érzés tükröződik soraimban. A versírásnak köszönhetően újra és újra erőt tudtam meríteni, hogy az élet nehézségeit, Édesanyám betegségét el tudjam viselni - akárcsak most az egyedüllétet egy idegen országban, távol szülőföldemtől és szeretteimtől.
Köszönet mindazoknak, kik elolvassák verseimet."
Belenta Emília
2005. 01. 20., Kanada
Tartalom:
1. Legelső versem
2. Hazámról, életemről
3. Gyermekeknek
1. Legelső versem
Éltem eredménye? (The result of my life)
Ülök az ablaknál elmélyedve,
S kérdem magamtól félve:
Mi éltem eredménye?
Volt-e célja vagy reménye?
S ekkor mintha szólna valaki...
Csöndes suttogás messziről hallik:
Életednek volt célja talán,
De eredménye nem igazán!
Fölfigyelek a suttogó hangra,
S mélyen belenézek önmagamba:
Mond valamit ez a hang!
Keményen elgondolkoztat.
Igazad van, te suttogó hang,
Köszönöm, hogy rávezettél.
Még nem késő, van remény,
Bátorságot öntöttél belém.
Mihez is kezdjek? - magamat kérdem.
Tenni kell valamit, azt már érzem,
gy hát gyorsan tollat veszek,
S kezdek írni szép verseket.
(Kanada, 1996.)
Vissza
2. Hazámról, életemről
Haza (Homeland)
Miért vágyok mindig haza?
Nem értem meg magam soha.
Miért gondolok mindig haza?
Miért nem tudok felejteni soha?
Miért gondolok gyakran
A régi szép tájra?
Miért sírok néha
Fájó szívvel utána?
A hegyek, a tengerpart,
Emlékemben mind megmaradt.
Vajon most is olyan szépek?
De szeretném látni őket!
Magas, havas hegyek csúcsa,
Vajon most is hó borítja?
Szép kastélyi peremek,
Látogatnak-e még titeket?
Tengernek kék vize,
Hajnali szép napfelkelte,
Csodás látványt adtatok,
Melyet feledni nem fogok.
Városom, hol születtem,
Hol beszélni és írni kezdtem,
Hol az első lépést tettem,
Gyermekkorom nem felejtem.
Gyönyörű volt az én hazám.
De mindennek vége már!
Sok minden megváltozott,
Talán a hegyek csúcsa is lekopott?
Messze vagyok hazámtól,
Óceán választ el egymástól.
Azt hiszem nem látom többé,
De emlékét megőrzöm örökké.
(Kanada, 1996.)
Vissza
Egyedül
Ülök az asztalnál, egyedül
Mély csönd körülöttem
Miközben kenyerem szeletelem
S lassan vajjal kenegetem.
Lassan emelem számhoz
Nem ízlik a vajas kenyér,
Jó étvágyat nincs ki mondja,
Kezemet nincs ki simogassa.
Istenem, Istenem, mond meg nekem,
Miért is kell egyedül lennem.
Én is mint a kis madár
Egy hűséges társra vár.
Remélem egyszer eljön
Mikor kenyerem ketté vághatom.
Jó étvágyat kívánva
Édes páromnak áttnyújthatom.
(Kanada, 1996.)
Vissza
Vajon...?
Megszokott nosztalgikus kérdés,
Elszakadt szívbeli érdeklődés.
Közéjük tartozom, s kérdem:
Vajon látom-e még szülőföldem.
Elhagytam hazámat sok éve már,
Sok esztendöt írt le a naptár!
Kérdem magam, sokszor titokba',
Vajon mi történt az otthonomba'?
Vajon meg van-e még a szülői ház?,
Hol Édesanyám karja ringatott.
Vajon meg van-e még az iskolám,
Hol csak szépet és jót tanultam.
Vajon zöldellnek-e még a parkok,
Díszítik-e szebbnél szebb virágok?
Vajon megvan-e még a régi padunk,
Hol sokszor jövőnkről álmodoztunk.
Vajon egy férfiú, valahol messze
Gondol-e az elmúlt időkre...
Vajon fáj neki is ez a furcsa élet,
Melyben a szép idők már csak emlékek?
Vajon ha néha a parkba el-eljár,
Régi kis padunk előtt meg-megáll,
Gondol-e az első csókra, melyet adott, s
melyet egy copfos diáklánytól kapott?
Sok hosszú év telt el már azóta,
Mindkettőnknek deres lett a haja.
Titokba néha, halkan ajkukon
Felcsendül a szó: "vajon-vajon
látlak-e még valaha?"
(Kanada, 2000.)
Vissza
Gondolat
Ablakomon beragyog a napsugár,
Gondolatom a múltba visszaszáll.
Gyorsan elteltek az évek,
Minden elmúlt, mindennek vége.
Tisztán látom magam előtt
A házat, hol születtem,
Visszatér a gyermekkorom,
Udvarunk, hol játszadoztam.
Gondolatban ismét újra
Ülök az iskolapadban,
S mint régen, remegve
Hallom, hogy hívnak feleletre.
Suttogó hangokat hallok,
Barátnőim szólnak hozzám,
Sajnos válaszolni nem tudok,
Mert az életből mind eltávozott.
És így gondolatban kalandozom.
Régi parkokban, utcákon
Felidézve bánataim, örömeim
S minden egyes emlékeim.
Lassan leszáll az alkony,
Kezem ismét imára kulcsolom,
Hálával köszönöm meg e napot,
Mellyel Istenem még megajándékozott.
(Kanada, Montreal, 2004. február)
Vissza
Messze a hazámtól (Far from home)
Messze a hazámtól, távol,
Elmerengve nézek le a gátról.
Víznek tiszta tükréből
Szép hazámat, Erdélyt látom.
Szívem fájón összeszorul,
Szememből a könny kicsordul.
Hol vagytok ti régi tájak?
Hol vagytok ti régi barátok?
Néha talán reám is gondoltok,
Hogy vajon e világon vagyok.
Régi utcák, parkok hol vagytok?
Ti sok örömet, emléket adtatok.
Arany János utca de messze vagy,
Diák kalandjaimat csak te tudtad.
Cipőm sarka már nem kopog rajtad,
A sors idegen országba dobott.
E szép ország nem az én ideám,
Hol Édesanyám dédelgetett
Hol tanultam, kacagtam, sírtam,
Csak ott van az én igazi HAZÁM!
(Kanada, 2004. június)
Vissza
De szeretnék madárka lenni
De szeretnék madárka lenni,
A magasban messze szállni.
Nagy óceánt, hegyeket átrepülni,
Drága szülőföldem meglátogatni.
Vállamban hirtelen bizsergést érzek.
Mi lehet ez? - kíváncsian kérdem.
Odapillantva észrevettem,
Szárnyam nőtt ki énnékem.
Lassan fölszállok a végtelen magasba,
Nagy örömmel indulok utamra.
Óceán vizét, hegyek csúcsát csodálva,
Izgatottan repülök 'Hazámba'.
Szárazföldet remegve megpillantva,
Csak az jár gondolatomban,
Milyen érzésem lesz majd akkor,
Mikor szülőföldem újra látom.
Már kezd ismerős lenni a táj.
Kárpátok hegycsúcsát figyelve,
Felébrednek bennem a régi emlékek,
Szememből a könnyek megerednek.
Célomhoz egyre jobban közeledve,
Szívem nagyot dobban megremegve.
Megérkeztem drága szép 'Hazámba',
Beteljesedett, mire régen vágytam.
Istenem, ismét itthon vagyok!
Szülőföldem de sokat változott.
Újak az utcák, parkok, házak,
Szinte nem is ismerek reájuk.
Megpillantom régi kis házunk,
Pihenésre háztetőnket szánom.
A sötét éj mély csöndjében
Lassan álom jön szememre.
Ismét, újra gyermek lettem,
Régi hintámon kacagva lengedeztem.
Kis ibolyavirágot csokorba kötöttem.
Éreztem, nagyon boldog lettem.
S eljött a reggel följött a ragyogó nap,
Csodálkozva kerestem szárnyamat.
Csalódást adott nekem az ébredés,
Hiszen csak álom volt az egész.
Eltűntek a csodás álomképek,
Helyükbe ismét az emlékek léptek.
Istenem, hozzád bízva fohászkodom,
Segíts, hogy vágyam egyszer valóra váljon.
Kanada, Montreal, 2004. augusztus 9.
Vissza
3. Gyermekversek
Cirmos és Bodri (The cat and the dog)
Cirmos cica alszik.
Bodri kutya leselkedik,
Rosszban töri a fejét.
Cica felé közeledik.
Cirmos cica észreveszi,
Nagyot fúj és körmét kiereszti,
Csóválja a farkát,
Elzavarja a Bodri kutyát.
Cicamica föláll szépen,
Átbújik a kerítésen.
A búzaföldre vándorol,
Egeret fogni indul.
Bodri kutya mérgesen
Cica után szalad.
Nagyokat ugatva
Ugrik át a kerítésen.
Hiába szaladsz, te cica,
Úgyis megfoglak ma!
Nem tudsz elbújni, ha-ha-ha,
Búzaföldön nincs almafa.
Cica észreveszi
Hogy a Bodri követi.
Ravaszul lelapul,
S aztán visszafordul.
Szalad a kerítés fele,
Uccu, föl a fára!
Megelégedetten néz le
A mérges kutyára.
Cicamica a fa tetején heverészik,
Bodri is a fa alá fekszik.
Mind a ketten elfáradtak,
S most egy nagyot alukálnak.
(Kanada, 1996.)
Vissza
Egy kis kutya (A little dog)
Meglapulva a sarokba'
Sunyin fekszik egy kis kutya.
Huncutságon töri fejét,
Lesi gazdijának szemét.
Midőn a gazdi fejet fordít
A kutyus a székre fölugrik.
Lassan, csöndben, ravaszul
A szék párnájára lapul.
Felemeli szőrös lábát és
Elhúzza a gazdi tányérját.
De bizony a tányér csattan,
Kicsi kutya gyorsan rohan.
Visszafekszik a sarokba,
S figyeli a gazdit megborzongva.
"Ej, te kicsi kutya..." - szól a gazda,
Miközben tányért tesz a sarokba.
(Kanada, 2000.)
Vissza
Vándorló kisegérke (Wandering little mice)
Kisegérke ballag lassan,
Frakkban, cilinderben, elegánsan.
Színes virágok között lépeget,
Miközben boldogan fütyörészget.
Lyukas a kis cipője,
Foltos a nadrágja,
Vállán kis pöttyös batyu.
Egérke fütyül a világra.
Vándorútra indul az egérke,
Otthon már megunta szegényke.
Éhesen korgott a gyomra,
Mert kiürült az éléskamra.
Elfogyott a jóízú szalonna,
Háziasszony kiolvasztotta.
A dió, mogyoró is kifogyott,
S a kukoricát megették a malacok.
Egyszercsak leült az egérke,
Mert elfáradt szegényke.
Batyujából elővette kenyerét,
Pici fogával megrágta a felét.
Kisegérke a kenyértől jóllakott,
S úgy gondolta: alszik egy nagyot.
Feje alá tette batyuját, és
Frakkjával betakarta magát.
A virágok is betakarják,
Szellőcske legyezgeti arcát,
Madárka röpdös feje felett,
Kisegérke álmodik szépeket.
(Kanada, 2002.)
Vissza
Nagymama meséje (Grandma's fairy tale)
Aludj, szőke hajú baba,
Az álmaidat őrzi mama.
Simogatja a homlokod,
Miközben mesét mond.
Mesél neked szépeket,
Elibéd hozza a tündéreket.
Elmeséli Jancsit és Juliskát,
Hófehérkét, és még sok mást.
Mesél a Szputnyikról,
Híres tudósokról,
Mesél hegyekről, folyókról,
Mesél az egész világról.
Lassan véget ér a mese,
Lecsukódik a kis baba szeme.
Nagymamája megpuszilja,
Óvatosan betakarja.
Aludjál, te szőke baba,
Álmodjál csodaszépeket,
Életed boldog legyen, minden
Bajtól az Isten óvjon téged.
(Kanada, 2002.)
Vissza
Vissza a lap tetejére
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
