Egyébb : Vita a téli-nyári időszámításról |
Vita a téli-nyári időszámításról
KimiRoland 2008.10.25. 23:28
Korábban a spórolás miatt vezették be, de ma már nem lehet energiát megtakarítani ezzel a módszerrel.
Magyarországon 1980-óta működik ez a rendszer. Eleinte ezzel többnapi energiát lehetett megspórolni, azonban az energia szektor átalakulása miatt már nem lehet energiát megspórolni. Jobban járunk, ha esténként néha kinyomjuk a tv-t ólymódon, hogy a piros pont ne világítson.
Emiatt is vetődött fel az ötlet az unió részéről, hogy a közeljövőben megkellene szüntetni. Mivel az óraátálítás az unió álltal delegált rendszerrel működik, ezért annak segítségével teljesen el is lehetne törölni. A kérdés csak az, akkor melyik időszámítás maradjon is meg.
Az "eredeti" időszámítás a téli időszámítás. Azaz elvileg ezt kellene visszaállítani, azaz, ha most átálítjuk az órát az maradna meg egész évben. ez azzal járna, hogy nyáron fél hat helyett már fél 5-kor világosodna, este pedig fél 11 helyett fél 10-kor lenne sötét.
Felvetődött az is, hogy a nyári és téli időszámítás között kellene megjelölni az időpontot, azaz fél órával lenne kevesebb mint nyáron és féllel több mint télen.
AZ átállással, nemcsak hogy nem spórolunk, de sok embert meg is zavar. Némelyeknek 3 hét is kell az átálláshoz. Átállás idelyén az orvosoknál bizonyítottan 35%-al többen mennek alvászavarokkal, mint az átállás utáni 3.4. hétben.
|