Sam épp kiszállt a kocsiból, mikor a bátyja dühösen elviharzott mellette.

SAM: Dean, mi van? Mi történt? Állj már meg! – próbálta utolérni, de nem volt egyszerű dolga. Végül a szoba ajtajánál érte utol, de csak azért, mert Dean nem tudta kinyitni az ajtót.

DEAN: Rohadt kulcs! Szar a zár. – mondta idegesen, nem is Samnek, inkább magának, miközben elkezdte rugdosni az ajtót.

SAM: Megpróbáljam?

DEAN: Én is ki tudok nyitni egy rohadt ajtót, Sam!

SAM: Oké, csak kérdeztem.

A látóhatáron Dara és Michael tűntek fel. Sam pedig aggódva figyelte, Dean vajon mikor töri be az ajtót.

DARA: Segítsek? – kérdezte Deant, mikor odaértek.

DEAN: Egyedül is megoldom, törődj a saját dolgoddal! – üvöltött rá dühösen.

DARA: Parancsára uram! Pakoljunk le, aztán megnézzük a bárt! – mondta a szokásos dacos arckifejezéssel, miközben ő gond nélkül kinyitotta saját szobájuk ajtaját és bement, Michael pedig követte.

DEAN: Nyisd már ki, mire vársz, tapsra?! – nézett dühösen az öccsére.

SAM: De hát azt mondtad, hogy… Mindegy, nyitom. – és csodák csodájára az ajtó egy pillanat alatt nyitva is volt.

Dean a továbbiakban sem volt a legkellemesebb társaság, csapkodott, ordítozott, Sam pedig hagyta. Tudta, egy dühös Deannel nem lehet mit kezdeni.

DEAN: Menjünk, igyunk valamit! – felkapta a kabátját a székről és elindult kifele.

SAM: Oké.

Dara és Michael már a bárban voltak, egy asztalnál beszélgettek. Sam feléjük vette az irányt, majd egy pillanatra megtorpant, mikor észrevette, hogy bátyja leült a pultnál. Hirtelen nem tudta, mit csináljon.

DARA: Hé, Sammy! Gyere, ülj ide!

A probléma megoldódott. Mégiscsak kellemesebb lesz ott, mint egy féltékeny és dühöngő Deannel, gondolta a fiatal Winchester.

DARA: Michael lefoglalta a helyet. – mondta Samnek, aki akkor ült le.

SAM: Minek?

MICHAEL: A versenyek után mindig óriási bulikat tartunk, kellett egy hely.

SAM: Értem. És ez legális?

DARA: Lefoglalni egy bárt? Persze. – felelte vigyorogva, mint aki nem is sejti, mire céloz Sam.

SAM: Mármint a versenyek.

DARA: Csak nem feltételezed, hogy bárminemű törvénytelenségben részt vennék? Tudod, Sammy, most igazán megbántottál! – elfordította fejét és durcás arcot vágott, mint aki épp megsértődött.

SAM: Igazad van. Sajnálom! Remélem, meg tudsz bocsátani! – mondta nevetve.

DARA: Még meggondolom. – válaszolta kuncogva, de ahogy Deanre nézett elkomorodott. A srác épp a pultossal flörtölt.

MICHAEL: A többiek holnap dél körül jönnek. 10 körül kezdünk, a beugró 5 lepedő. Ha nincs pénzed, adhatok. – magyarázott Daranak, de a lány valószínűleg nem is hallotta, mert le sem vette a szemét Deanről. – Twister, figyelsz? – de még mindig nem figyelt rá – Twister!

DARA: Hüm? Ja, persze, figyelek. – felelte Michaelnek, de még mindig Deant nézte.

SAM: Jól vagy? – kérdezte a lányt, mikor látta, hova néz.

DARA: Miért ne lennék jól? – kérdezte kissé ingerülten. – Cash itt lesz?

MICHAEL: Igen, de nem hiszem, hogy…

DARA: Nem kérdeztem a véleményed. Elfogyott a sör.

Sam és Michael egyedül maradtak.

MICHAEL: Mindig ilyen jó a hangulat?

SAM: Igen, vattacukorfelhők az égen, csoki folyó és gumicukor part. Ki az a Cash?

MICHAEL: Egy másik motoros. Amíg Twister nem tűnt fel, ő volt az utca császára. Aztán Twister mindenkit lemosott az aszfaltról, elképesztő volt a csaj, nem láttam még nála jobbat. Jött a nagy este, Twister és Cash egymás ellen. Minden rendben ment, Twister simán nyerte volna a menetet, de Cash durván beleszállt oldalról, elvesztette az egyensúlyát és óriásit bukott. Cash azóta is azt hajtogatja, hogy senki nem gondolhatta komolyan, hogy egy hülye liba legyőzheti őt.

SAM: Ez durva. Megsérült?

MICHAEL: Láttad a sebhelyet a szeme felett? A motor elején összetört a plexi és beleállt az arcába, eltört a jobb bokája és csuklója, plusz még pár borda repedés.

SAM: Jézus!

Ezalatt Dara megérkezett a pulthoz.

DARA: Bocs, cica, rendelnék! – szólt ingerülten a pultosnak, aki még mindig Deannel volt elfoglalva.

PULTOS: Egy perc. – mosolygott kihívóan Deanre, aki közben szúrosan Darara nézett. – Mit adhatok?

DARA: Bocs, hogy megzavartam a kis légyottot! Három sört, és tudod mit, legyen egy Jack is kísérőnek!

DEAN: Remélem, tudod, ha megint kiütöd magad, nem foglak istápolgatni!

DARA: Nyugi, a világért sem zavarnálak! Jó szórakozást! – ezzel fogta a whiskyt, lehajtotta egy húzásra, majd a sörökkel a kezében elindult vissza az asztalhoz.

DEAN: Neked is!

Az éjszaka sem Daranak, sem Deannek nem volt egyszerű. Mindketten csak forgolódtak, azon elmélkedve, vajon mit csinál a másik. A féltékenység már-már őrületbe kergette őket, de a világért sem ismerték volna el. A reggel fáradtan és mogorván indult mindkettőjüknek, tekintve, hogy egy szemhunyást sem aludtak. Összefutottak az ajtóban, és Sammel és Michaellel a kis kávézó felé vették az irányt. Egyikőjük sem szólt semmit. Sam és Dara elmentek reggelit rendelni, így Dean és Michael egyedül maradtak.

DEAN: És jól telt az éjszaka?

MICHAEL: Figyelj, én nem tudom, mit hiszel…

DEAN: Nem hiszek semmit. Csak próbáltam udvarias lenni.

MICHAEL: Nézd, köztem és Twister közt nincs semmi. Esküszöm.

DEAN: Nem érdekel.

MICHAEL: Tőlem nem kell féltened, elhiheted. A helyedben inkább vele foglalkoznék. – mondta a bejárat felé nézve, ahol épp pár srác lépett be motoros szerelésben.

Egyikük egyből Dara felé vette az irányt, a lány is elindult felé, aztán megálltak egymás előtt és csak mosolyogtak egymásra.

DEAN: Ki ez? – kérdezte idegesen.

MICHAEL: Jimmy. Ő volt Twister mellett, amíg lábadozott.

DEAN: Lábadozott?

MICHAEL: Az öcsédnek már meséltem. Az egyik versenyen Twister óriásit bukott…

DEAN: Megsérült? – kérdezte aggódva.

MICHAEL: Nem is kicsit. Csúnya sérüléseket szedett össze. Jimmy mindennap mellette volt a kórházban és utána is, egészen addig, míg egy éjszaka Dara kapott egy hívást és lelépett.

DEAN: Együtt voltak?

MICHAEL: Nem tudom biztosan, de nem hiszem. A srác meg volt veszve érte, de nem hiszem, hogy beadta a derekát.

Dean csak bólintott egyet és újra a lányra irányította a figyelmét, aki a pultnál beszélgetett mosolyogva Jimmyvel. Nekem kellett volna ott lennem. Gondolta, bűntudattal telve.