Kell egy kis idő, hogy tudjak nem gondolni rád, s még egy kicsi, hogy tudjak másra is gondolni. Kicsit több, hogy tudjam csinálni, amit tennem kell, és még egy kicsi, hogy élvezni is tudjam, amit teszek. És egy kicsit megin több, hogy ha meglátlak, ne ránduljon görcsbe a gyomrom és ne sírjam el magam, és még egy kicsi, hogy ha meglátlak, ne meneküljek el, hanem maradni tudjak, és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Aztán kicsit több, hogy mosolyogni tudjak, és még egy kicsi, hogy szólni is tudjak máshoz, kedvesen. Kicsit több idő kell, hogy mást észrevegyek, és még egy kicsi, hogy meg is halljam, amit mond, és elfogadjam, hogy embernek, nőnek tart, hogy elhigyjem, hogy szép vagyok, hogy kivánatos, hogy finom a bőröm illata, hogy jó velem, hogy el tudná képzelni velem a napjait, az éveit ... hogy örülne, ha megengedném, hogy hazakísérjen. . . .