Pintér Tibor
2008.08.17. 13:50
Interjú a LovasSzínház egyik alapítójával!
– Veszprémi születésű vagyok, s a szüleimmel gyakran ebédeltünk hétvégén az egyik Balaton parti csárdában, ahol lovarda is volt. Számomra a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy ebéd előtt mindig felpattantam az egyik paripára, és lovagoltam. Szinte azonnal otthonosabban mozogtam lóháton, mint a földön. Ezzel aztán megpecsételődött a sorsom.
A pápai Mezőgazdasági Szakközépiskolába is azért jelentkezett, hogy hódolhasson a szenvedélyének. Az intézményben ugyanis lehetőséget kapott arra, hogy profi versenyző legyen, s innen már nem volt visszaút. Már ami a rendkívül intelligens négylábúakat illeti, mert utána a Színművészeti Egyetem operett- és musicalszakára nyert felvételt, ahol 1996-ban diplomázott Szinetár Miklós osztályában. Az természetes volt számára, hogy az első szerény fizetéséből egy lovat vett magának.
– Gino, az első hátasom még ma is él, de már idős a sportmunkához, megfáradtak a lábai. Halásztelken tartom egy barátomnál, ahol két póni társaságában legelészve boldogan tölti „nyugdíjaséveit” – emlékezik láthatóan elérzékenyülve az örök jóbarátra a színész. Felteszem neki a kérdést, drága-e a lovassport? Bólogatva válaszol, igen, nem olcsó mulatság, de nem kerül sokkal többe, mint például egy költséges hobbi, vagy a síelés és a tenisz.
– A lovaglás szenvedély az ember életében, amire áldozni kell pénzt és energiát. Viszont cserébe semmi máshoz nem foghatóan szabaddá és értékessé teszi az ember életét – mondja olyan hevülettel, hogy irigyelni kezdem. Nem mindenkinek adatik meg ugyanis a képességek és adottságok ilyen gazdag palettája, mint neki, és csak kevesen találnak maguknak olyan hobbit, amely az életelemükké válva kiteljesíti az önmegvalósításukat. Általában heti négy-öt órát tölt a nyeregben két-három napra elosztva, feltéve, hogy a próbák és az előadások lehetővé teszik. Természetesen nem csak elegánsan megüli a lovat, de nem idegen tőle a kevésbé látványos csutakolás sem.
– A ló és az ember közötti kapcsolat hasonlít a szülő–gyermek viszonyhoz. Nagyon fontos, hogy együtt legyenek. Ha a gondozást, ápolást, etetést, itatást nem közösen végezzük, hanem kiadjuk másnak, megbomlik az a szoros kapcsolat, ami az embert és az állatot összefűzi – állítja meggyőződéssel, bár bevallja, hogy néha mégis „bérmunkát” kénytelen igénybe venni, különben nem tudna eleget tenni színházi kötelezettségeinek. Azt hiszem, Pintér Tibor a magyar Suttogó…
Veszem a levegőt, hogy másik szerelméről, a komáromi Első Magyar Lovasszínházról kérdezzem, de úgy látszik, olvas a gondolataimban, és már mondja is:
– Ha már Ginot nem is terhelem, de a Lovas Színházban nagyon sokat foglalkozom mintegy harminc paripával. A másik alapítónak, Márkos Attilának, a Komáromi Nemzeti Lovasőrség kiképzőparancsnokának mintegy húszfős lovascsapata, valamint a vezetésem alatt álló szigentszentmiklósi Sziget Színház technikai apparátusa, fény- és egyéb technikái és egy nagyon profi társulat alkotja ezt az Európában egyedülálló, unikális értéket képviselő színházat. Minden szereplő számára egyedülálló élmény és kihívás is egyben lóháton énekelni, s azt, hogy az emberek szomjaznak az ilyen produkciókra, bizonyítja, hogy tavaly minden alkalommal a több száz fős közönség állva tapsolt a darab vége után.
Kiderül, hogy a színész már a nyolcéves kislányát, Jankát, és a kilenc hónapos kisfiát, Mátét is „megfertőzte” lovas szenvedélyével. Azon nem csodálkozom, hogy Janka a papa nyomdokaiba lép, de hogy a kis csecsemő is jól érzi magát apja ölében a lóháton… – Pedig így van, láthatóan nagyon élvezi – nevet fel a színész, aki ezért (is) nagyon büszke a gyerekeire.
V. Horváth Zsuzsa
Teljes cikk ITT!
~A lovasszínház megálmodója és egyik alapítója( a másik Márkos Attila), ezenkívűl van egy saját "farmja", ahova lehet menni lovagolni!->KATT!!
|