Na igen, ez az, amit nem néztem volna ki a kis Sam Winchesterből. Azt láttam rajta, hogy intelligens, de arra nem is gondoltam, hogy járt egyetemre. Bevallom ez meglepett.

-         Igen. Járt. De nem végezte el. – válaszolta Jessica és elszomorodott.

-         Mi történt?

-         Amit az álmodban láttál.

-         Vagyis meghaltál? – kérdeztem. Erre ő csak a könnyeivel küszködve bólintott, erőt gyűjtött a második felvonáshoz és folytatta a sztorit.

-         Egy nap Dean feltűnt nálunk mondván az apjuk vadászni ment és eltűnt. Sam és Dean útra kelt és elindultak megkeresni az apjukat. Mindennap felhívott még távol volt, hogy jól van. Pár nappal később volt egy látogatóm. Én éppen lefekvéshez készülődtem, azt hittem ő az a hálószoba közepén állt, amikor megfordult esküdni mernék, hogy a szeme sárgán izzott fel. – Azazel, Meg apja vagy másnéven a Sárgaszemű. – állapítottam meg. – Egy láthatatlan erővel a falnak szegezett, aztán éle fájdalmat éreztem a hasamon. Sam hazaért és egyenesen a hálóba ment, szólongatott, de mivel nem válaszoltam, azt hitte, nem vagyok otthon, így végigfeküdt az ágyon. A férfi kacagott, majd lassan a fal mentén a plafonra szegezett. Sam felé kerültem, ő kinyitotta a szemét és a szemembe nézett. Körülöttem lángba borult mindent, csak az ő kétségbeesett kiáltását hallottam. Dean berontott a házba és kirángatta Samet onnan. Így legalább ő életben maradt. – fejezte be a történetet a lány, majd Sam mellé ült az ágyra.

-         És mit keresel még itt ezen a világon?

-         Átkeltem, de visszaküldtek.

-         Kik?

-         Mary és John.

-         Kik ők?

-         A fiúk szülei.

-         Miért?

-         Hogy megmentsük a fiaikat.

-         Megmentsétek? – kérdeztem vissza.

-         Nem jól fejezted ki magad, hogy mi mentsük meg őket.

-         Várj csak! Velem? – értetlenkedtem vele.

-         Jól érted veled. – nézett rám határozottan a szellemlány.

-         Az ki van csukva. Én még magamat sem tudom megmenteni nem még őket. – hadakoztam ellene.

-         Pedig te vagy az egyetlen reményünk.

-         Miért én?

-         Mondtam már, mert te vagy az egyetlen reményünk. – egy pillanatig csendben várt. – Most mennem kell. Még visszatérek. – azzal eltűnt.

-         Ne várj… - szóltam utána, de akkor Jo lépett be az ajtón.

-         Változás? – kérdezte.

-         Semmi. Dean?

-         Még mindig alszik. – válaszolta.

-         Megyek, hozok fát és csinálok egy kis meleget, annyira hideg van itt. – borzongott meg és elindult. Igen hideg, mert szellem járt itt. – tettem magamban hozzá. Percekkel később már vígan lobogott a tűz a kandallókban és a meleg sem váratott sokáig magára. 13 óra felé Dean is felriadt, felült a kanapén.

-         Helló! – köszönt neki Jo a másik asztaltól, ahol a számlák lepték el az asztallapot. Deannek időbe telt még felfogta a dolgokat, majd lábát a földre tette és úgy ült és zavartan nézett Jora. Lassan minden képkocka a helyére került a tegnap estét illetően.  Ijedten nézett arra a pontra, ahol az előbb még Jo ült, most a lány egy bögre kávét nyomott a kezébe. – Kávé. – mondta. Dean valami „kösz” féleséget mormolt el. Hirtelen eszébe jutott a tegnap este.

-         Sam? – kérdezte zaklatottan.

-         Még nem tért magához. – válaszolta Jo.

-         Hol van? – kérdezte Dean.

-         Odafent. – válaszolta a lány. Deannek nem is kellett több, felpattant az ágyról és felrohant a szobába, valami ráérzés alapján, de elsőre jó szobába nyitott be. Én ijedten rezzentem össze. Sam ágya mellett ültem és éppen a borogatást cseréltem a homlokán. Lázas volt és rémálmai voltak. Fura volt látni a „tökös legényt” ijedten és aggódva, eddig csak a beképzelt Deant ismertem és meglepett a hirtelen változást. A nőfaló, aki úgy védi az öccsét, mint egy anyaoroszlán. 

-         Héj, öcskös. Sammy, hallasz! Ne tedd ezt velem. Ébredj fel! Hallasz! – ült le oda a férfi, mint ahol én ültem percekkel korábban. Én magára hagytam a két fiút és kimentem az udvarra. Viharos szél fújt és csontig hatolt a hidegsége. Ekkor a szőke szellemlány ismét megjelent.

-         Tudnod kell még pár dolgot és nincs sok időm elmondani mindezt, hát megmutatom. – azzal megfogta a kezem és engem valami rettenetesen hideg járt át, összecsuklottam és eszméletemet vesztettem. Képek ezrei futottak végig a szemem előtt.

Mary Winchester halála. Jessica halála. Sam rémálmai. A kamionnal való ütközés. Dean kómája.  John Winchester alkuja a Sárgaszeművel. Sam halála, majd Dean alkuja az öccse életért. A pokol kapujának kinyílása, a 200 démon és John Winchester szellemének kiszabadulása. Azazel pokolra küldése… Közben megismerkedtem Ellennel, Jo édesanyjával. Bobbyval a fiúk apjának és a fiúk és Jo bizalmasával. Ashsel, aki meghalt mikor leégett a Roadhouse, Ellen fogadója. Megismertem Gordon Walkerrel a kegyetlen vadásszal és Victor Hericksen FBI ügynökkel, akinek a Winchester fiúk szinte a mániájává vált. Majd képek a közelmúltból Sam és Dean tegnapi esete és a jelen pillanat, ahogy Dean Sam ágya mellett virraszt. A szememet kinyitottam, nagyon fáztam és ezen nem is volt mit csodálkozni, hiszen a földön feküdtem és egy szál garbóban és odakint éppen 4 fokok repkedtek.

-         Sajnálom! – mondta Jessica bűnbánóan. – De túl hosszú lett volna elmondanom.

-         Mennyi ideje van még Deannek? – kérdeztem a lényegre térve.

-         5 hónapja van, amíg lejár az alku ideje.

-         Van még valami, amit tudnom kell? – kérdeztem kissé zaklatottan, hiszen a testvérek eddigi életének képei cikáztak a fejemben.

-         Meg kell találnotok a Coltot és új golyókat kell készítenetek. Van pár ismerőse a fiúknak, aki tud segíteni. Lesz egy segítségetek és egy ellenségetek, de ki kell derítened ki a barát és ki az ellenség. Meg kell semmisítened az alkut. Segítened kell Samnek a képességei kiismerésében. Szembe kell szállnod Meggel és Lilithtel.

-         Csak ennyi? – gúnyolódtam.

-         Mennem kell, sok szerencsét Angyal lány! – mondta azzal nagy fényesség kíséretében eltűnt. 

-         Na, ne’ ma’! – kiabáltam utána. De ezt már ő nem hallotta meg. Feldúltan és a csontig hatoló hidegtől remegve rontottam be a házba. Jo riadtan nézett rám.

-         Ang! – kérdezett, de nem reagáltam semmit, csak a pulthoz mentem, ahol kiszedtem a poharakat a mosogatógépből. Egy pohár leesett a földre.

-         Hogy bassza meg… - morogtam és elkezdtem összeszedni a pohár darabjait, az egyik szilánk megvágta a kezemet. – Hogy rohadj meg… - káromkodtam.

-         Angela? Húúú?! – integetett a szemem előtt barátnőm. – Ang, jól vagy?

-         PERSZE! JÓL VAGYOK NEM LÁTSZIK? – emeltem fel vele a hangomat. – Bocs, nem akartam bunkó lenni. – mondtam mire ő csak legyintett. Leültem a földre és a kezemmel eltűntettem az arcomat. – Annyira szégyellem magam! – mondtam némi csend után. A fejem zsongott az átélt képek miatt. Jo is bejött a pultba és mellém ült a földre.

-         Szarul nézel ki. – jegyezte meg.

-         Kösz, pont ez hiányzott az egomnak. – erre mindketten elröhögtük magunkat.

-         Mi a baj? – kérdezte komolyra fordítva a szót. – De hiszen te remegsz.

-         Utálok félig angyal lenni az nem igazán fűt a hidegben. – ebből az egy mondatból mindent megértett.

-         Ja, kedves White Angel, rossz csillagzat alatt születtél. Tudok segíteni? – kérdezte.

-         Nem, nem igazán. Még én sem tudok mit tenni. – De ha te esetleg megtudod semmisíteni Dean alkuját vagy esetleg le tudod győzni Meget vagy Lilithet, vagy a Colthoz új golyókat tudsz készíteni vagy Sam démoni képességeit kiismered az tök jó… De ez reménytelen. – fogalmaztam meg magamban.

Az elkövetkezendő napok eseménytelenül teltek azt az egyet leszámítva, hogy Sam végre felébredt. Szegény csávókám nagyon rosszul nézett ki, de legalább élt és Dean is megnyugodott egy kicsit. Sam lábadozásának idején Jo és Dean fegyverszünetet kötött és csak szokásos ugratásos-vitatkozós beszélgetéseket folytattak. Én a megoldáson gondolkoztam a problémáikra, és eközben sokat beszélgettem Sammel és sokat vitatkoztunk a természetfeletti dolgokról. Dean besegített nekünk ő volt a favágónk és tűzmesterünk, aki meleget varázsolt az egész házba. Néha láttam mikor Jo tekintete fellángol mikor Dean kivillantotta vagány kis izomtömegét. De napról napra közeledett az idő mikor a fiúk útra kelnek és akkor kicsúsznak a felügyeletem alól. Mit tegyek? – tettem fel már magamnak a kérdést már vagy századjára. Egyik reggel elmentem a városba egy-két apróságért. Mikor hazaértem kinyitottam a csomagtartót és elkezdtem kipakolni a kocsi tartalmát, ami jó pár hatalmas táskát jelentett, ekkor valami érdekes bizsergést éreztem a hátam mögött. Az egész bár kívül esett a várostól. Egyetlen út vezetett oda, ami tovább ment a következő városig. Egy nagy épület volt és mellette egy kicsi épület, ami raktárként szimbolizált. Na igen, ott aztán minden van még néhány mumus is előfordulhat. Mint már említettem a bár egyik oldalán az országút vezetett, a másik oldalon egy tisztás volt, ami kilométereken keresztül vezetett egy erdő felé. Szerintem ott vérfarkasok is tanyáznak, amiket még ugyan nem láttam, de a jelenlétüket érzékeltem és a vonyításukat is hallottam már pár álmatlan éjszakámon. Az érdekes bizsergés miatt az erdő felé néztem, ahol láttam egy alakot feltűnni, majd lassan úszva közeledett felé. A bizsergés hirtelen átcsapott egy erősen rossz érzésbe. „Hüvelykujjam bizsereg, gonosz lélek közeleg.” – jutott eszembe a híres mondata Agatha Christe-

-         A francba! Ennek is most kell idejönnie… - a csomagjaimat eldobtam és pajzshoz készültem a szellem egyre közelebb ért én képtelen voltam létrehozni a spirituális falat és a szellem csak közeledett. Egyetlen ütésétől a csomagtartóra repültem, ahol hatalmas nyekkenés után a földre kerültem. Az arcomon valami meleg folyt végig a kezemmel megnéztem mi az és az ujjaim hegyén élénk piros vér volt. – Hogy cseszd meg… - mondtam a felém közeledő szellemnek. Annyira rusnya volt, mint a szellemek általában. Szemét ribanc, akinek már a bőre is oszlani kezdett. Életében szőke lehetett, valahol hasonlított ahhoz a Jessicahoz, akivel pár nappal korábban megismerkedtem, de valahogy mégis más volt. Idegen. Ez nem Jessica Moore, bár külsőleg hasonlított rá, leszámítva az oszladozó részeket. A helyzetem kezdett egyre kritikusabbá válni, ő közeledett a végső csapáshoz készülődni, én a pajzsot próbáltam kisajtolni magamból, sikertelenül. – Na idefigyelj te szellemringyó, nem fogok a te fajtád által meghalni! – Gondolkodj Angela nyugodt fejjel. Nyugodt fejjel? Megőrültem? Hogy a fenébe maradjak nyugodt, ha ez a rohadt csaj a másvilágra akar küldeni? Ekkor bevágódott, hogy ugyan pajzsom nincs, de latinul még tudok. Ez az előnye annak, hogy az apád angyal, így nem csak emberi nyelven beszélsz, hanem megtanultál latinul is, hogy értsd a démonok nyelvét, de az angyalokkal is szót tudsz érteni. Becsuktam a szemem. Hogy is van? Leblokkolt az agyam, nem jut eszembe. Megvan! – villant fel az égő a fejemben:

  Pater noster, qui es in caelis,

 sanctificetur nomen tuum,

 adveniat regnum tuum,

 fiat voluntas tua

 sicut in caelo et in terra

 Panem nostrum quotidianum da nobis hodie!

 Et dimitte nobis debita nostra!

 sicut et nos dimittimus debitoribus nostris sicut in caelis et in terra

Et ne nos inducas in tentationem

Sed libera nos a malo quia tuum est regnum, potestas et gloria in saecula. Amen.