Név: Matthieu Noir
Szak: Naxeldir
Kor: 15 (1995. április 11.)

1995. április 11. napsütéses nappalára enyhe éjszaka köszöntött. Már régen nem volt fagyos az időjárás, de még messze jártak a nyári melegek, amikor egy fekete autó állt meg a párizsi Notre Dame előtt. Egy alacsony, fekete hajú női alak ugrott ki belőle, kezében egy apró csomaggal. Ijedten nézett jobbra-balra, mintha attól félt volna, hogy leleplezik, majd a Notre Dame lépcsőjére helyezte csomagját. Japánul kiáltottak ki utána a kocsiból, mire elfordult, és vissza se nézve futott a kocsihoz, ami egyből elrobogott, miután beszállt.
Egyéjszakás kaland gyümölcse senkinek sem kell, pláne, ha az apával soha többet nem találkozott az anyja. Az anyja, aki soha meg sem érdemelné, hogy anyának nevezzék, és akit otthonról alighanem kitagadnának ezért. Nyaralni jött ide, és egy alkoholmámoros éjszaka, és egy jóképű francia fiatalember… sosem adott a gyermekének nevet. Nem is gondolkozott rajta, egy pillanatig sem, gondolta, talán egy pap megtalálja, de nem így történt.
Utcán élő csavargók széledtek a katedrális előtti térre, és ők találták meg az újszülöttet. Fiatalok voltak ők is, a legidősebb, Émile huszonöt éves volt akkor… és befogadták a fiatal fiút. Matthieu-nek nevezték el, pár nappal korábban meggyilkolt korábbi vezetőjük után, és mivel az újszülöttnek dús, fekete haja volt, a Noir vezetéknevet kapta. Szerencsére volt köztük egy fiatal, Charlotte nevű nő, aki szintén akkoriban szült gyermeket, aki sajnos a születésekor meghalt, de így Charlotte tudta táplálni a kisfiút.
Ott nevelkedett Párizs utcáin, egészen hat éves koráig. Amint megtanult járni, azonnal megtanították kéregetni, közös gyerek volt, de nem igazán a gyerekük, sokkal inkább a testvérük, a fivérük… még Charlotte sem látott el anya-szerepet soha az életében. Dús, fekete hajával, és mandulavágású szürke szemeivel gyakorlatilag aratott a járókelők között… nem volt nap, hogy legalább ételt ne kapott volna a járókelőktől.
Hat éves korában azonban eltűnt a csoportból, és soha többé nem hallottak róla. Nem tudták, mi történhetett vele, hát kérdezősködtek, de senki nem látta, és ha valaki látta is, nem mert elmondani. Mint ahogy közbeavatkozni se mertek, amikor a nagy fekete autó megállt az utcán, és feketeruhás emberek becibálták az autóba a kisfiút, aki éppen az utcán kéregetett. Már hónapok óta figyelték, kinézték maguknak a fiatal, aranyos, tanulékony gyereket.
Gyerekkereskedők voltak Matt elrablói, és azonnal útnak is indultak vele Magyarországra, ahol egy meddő házaspár már várt a kisgyerekre, és bármennyi pénzt hajlandóak voltak kifizetni érte. Az úton, és utána még pár hónapig intenzíven megtanították a magyar nyelvre, gyakorlatilag a nap huszonnégy órájából tizenhatot a nyelv elsajátításával töltött. Minden úgy tűnt, hogy rendben fog menni a vásárlás, ha szabad így mondani, hisz a kisfiú csöndesen, szófogadóan tanult, és így kevésbé is őrizték. Kár volt, ugyanis egyszerűen megszökött az eladása előtti napon. Hogy hogyan? Igazából maga sem tudja… de talán ez volt az első alkalom, hogy mágiát alkalmazott, persze tudatán kívül. Mivel szüleiről semmit nem tudott, így a varázslók létéről sem tudott semmit, így azt sem lehet tudni, hogy szülei mágikus származásúak-e. Nem jutott messzire, ugyanis épp a közelben volt egy árvaház, ahol az egyik szemfüles nevelőnő egyből fülön csípte, ugyanis azt hitte, tőlük szökött meg valaki. Hamarosan kiderült azonban, hogy ez nem igaz, de attól még árva, így hát adminisztráció, és ott maradt a fiú.
Nem sokáig, ugyanis hamarosan onnan is kikerült, bár innen nem megszökött, a sokkal törvényesebb úton került ki, ugyanis örökbe fogadták. Szepetneki Róbert, egy özvegyember tért be egy szép napon, fivérével, és nyolcéves lányával. Matt nem tudta ugyan, hogy mégis mit keresnek ott… kézműves foglalkozás volt, és gyöngyöt fűztek, nyakláncot. Mondani se kell, a kis francia fiú eléggé morogva végezte a dolgát, nem értette, neki minek nyaklánc, ha fiú. De végül is elkészítette, és az éppen arra sétáló Sára kezébe nyomta, mondván neki úgy sem kell. Alighanem ő döbbent meg a legjobban, mire a kislány erre megölelte… és egyik gyerek sem számolt azzal, hogy emiatt lesz örökbe fogadva a fiú. Pláne, hogy varázslócsalád volt, hamarosan fel is fedezték a fiúban rejtőző mágiát, és így tökéletes új családtagnak tűnt.
Pár hónappal később már Bulgáriába is költözött a kis család, Matt nem igazán értette, miért, de nem kérdezett – így került hat éves korára már a harmadik országba. Persze ennek a nyelvét is el kellett ám sajátítania, de hála a jó nyelvérzékének, ez sikerült. De a családban már voltak kisebb gondjai…
A nappalokkal nem, Róbert engedékeny volt, megengedte, hogy a két gyerek nappal arra járjon, amerre csak akar, ami a kisfiúnak hatalmas ajándék volt. Még utcagyerek korából imádja a szabadságot, az utcákat róni, megfigyelni az embereket, nézni maga körül a rohanó világot. Ezzel csak annyi volt a probléma, hogy ő egyszer-kétszer éjszaka is szeretett volna. Ez már ellenkezett nevelőapja akaratával, és, ha neszét vette nevelt fia szökésének, mindig szobafogsággal sújtotta, és ez volt Matt számára a létező legnagyobb büntetés, ha megfosztották szabadságától. Ezekben az időpontokban, teljesen magába fordult, mintha depresszióba süllyedt volna, így egy idő után felhagyott az éjszakai kódorgással, így csak évente kétszer-háromszor kellett Róbertnek ehhez a drasztikus megoldáshoz folyamodnia. Bár, ha Mattet kérdezzük, neki ez is elég volt. Sárával való kapcsolata is éppen ezért eléggé… ellentmondásos. Sárának rossz, hogy Matt fájdalmat okoz az apjának állandó engedetlenségével, Mattnek pedig fáj, hogy, ahogy ő mondja… úgy érzi néha, hogy nem értik meg. No persze, lehet, hogy ez csak kamaszkori szeszély, ugyanis mindenki átesik azon a korszakon, hogy őt senki nem érti meg. Sára még a nyáron elhagyta otthonukat, és a Nezabarba nyert felvételt. Matt is kapott levelet, egy évfolyammal lejjebb, mint mostohanővére, és ő csak szeptemberben indult útnak, egyenesen az új iskola felé…

Kinézet:

Átlagos magasságú fiú, talán kicsit átlag alatti is, bár nem sokkal, egyáltalán nem mondható alacsonynak. Dús, fekete haja, félhosszú, és rendezetlenül van vágva, van néhány tincs, ami már a válláig ér, de a nagy része még csak a füle alá. Mandulavágású, szürke szemei vannak, formáját alighanem japán anyjától örökölte, míg a színét talán az apjától… bár arról nem tud, hogy japán vér is csörgedezik ereiben. Bőre színén viszont nem látszik ázsiai öröksége, egészséges, normális bőrszíne van. Apropó, bőr… az esetek kilencvenkilenc százalékában fekete bőrruhában láthatod. Nem csak a kabátja, hanem a nadrágja, a fölsője, a kesztyűje, mind-mind tiszta bőr. Ugyanígy fekete bakancsot is visel, és gyakran lógnak láncok az oldalán, és a nyakörv se ritka látvány. Bal fülcimpáján két ezüst karika van, az egyik a füle alsó részén, egy meg felül. Nem csoda, hogy sokan kitérnek az útjából, ha látják, pedig a kesztyű miatt azt nem is láthatják, hogy még a körmei is feketére vannak festve.

Jellem:

Egyetlen szóval lehet jellemezni: szabadság. Imádja a szabadságot, mondhatni, hogy függő. Ha bezárják a négy fal közé, rövid időn belül megőrülne… odahaza csak azért nem tette meg eddig, mert azért a házban járkálhatott. De ha egy kis szobában lenne, alighanem az ép elméjével fizetne. Imádja a természetet, az éjszakai életet. Nem kell rosszra gondolni, egyszerűen csak szeret az utcán mászkálni éjjel, figyelni, hogy mások mit csinálnak. Persze nappal is élvezettel figyel meg másokat, de azért éjszaka az igazi, legalábbis szerinte. Mivel francia, megvan benne a bizonyos elégedett felsőbbrendűségi érzés, bár korántsem olyan mértékben, mintha teljesen ott nőtt volna fel. Szenvedélyes típus, hamar felkapja a vizet, és könnyen meg is bántódik.