A sorozat, amit nem kellett volna lezárniuk: Firefly

Jogosan tartják a kis sorozatot a Battlestar Galactica elődjének, de mi más miatt is szeretjük. Így hát a stílustól elütő jó zene, a jó karakterek, a különleges kamerahasználat mellett tapsot érdemel a rövid időn belül csodálatosan és kiegyensúlyozottan összeállított világ is. A készítők tudták, hogy a TV csatorna nem bíz rájuk sok pénzt és egy 13-es rövid sorozatot készíthetnek, a történet mégsem arra fekszik rá, hogy hőseink szembe szálljanak a diktatorikus és egyre terjeszkedő Birodalommal vagy a Harácsolókkal, azaz emberevő, rettegett legendás lényekkel, amiről csak kevesen tudják, hogy léteznek, de a többiek azt sem hiszik el. Később a nagy, befejező mozifilmben kiderül ugyan, hogy a két ellenség neve valamilyen szinten összeköthető, de a kannibálokkal szemtől szemben odáig nem is találkozunk. De most nem is a mozifilmekről beszélünk.

A Serenity legénysége és utasai a lehető legkülönbözőbb emberek, akik nem éppen unalmas mindennapjaikat laza poénkodással töltik. A huzentrógeres, maga módján szuperhős parancsnok, az okos elsőtiszt, a pattogó kormányos, a tanulatlan ősköcsög (valamilyen szinten mégis érzelmes) keményfiú és kedves, mosolygós, mégsem szent gépészmérnök mellé betársul egy kecses, Gésa-szerű khm… hölgy indiai ruhakölteményekben, egy higgadt és bölcs lelkipásztor, egy nyápic, kékvérű doki és az érzelmileg és agyilag sérült húga, akit megszöktetett a Birodalomtól.

A felsorolás akármilyen sablonos, ellenszenves első ránézésre, annyira csodálatos kis csapatot takar maga mögött. Az egész sorozatot végigkíséri Jayne (nehézfiú) és Simon (doki) egyet nem értése Riverrel (hugi) kapcsolatban. Felvetődik a kérdés, ki tartozik igazán a hajóhoz: a rég óta ott élő Jayne, vagy a furcsa testvérpár? Miután Malcolm (főmufti) kijelenti, hogy a Tam testvérek is a családjukba tartoznak, Jayne elárulja őket és barátait a Birodalomnak, egy kis pénzért és azért, hogy végre megszabaduljon ellenlábasaitól. Talán nem veszi észre, hogy River, aki a nagy kavarodásban, amit legyengült agyával érzékel, az ösztönökre tud csak hallgatni, érzi Jayne rosszindulatát és ezért sebzi meg egy késsel. Ez csak egy példa a felmerülő morális kérdésekre, amik felvetődnek a 13 rész során.

A zene a felállított világképhez, színvilágához kapcsolódik és nem a sorozat stílusához. A folyamatosan csengő blues western hangulata elképesztő harmóniára lép a sivatagos peremvidéki bolygókkal, akárcsak a csapat csempész életmódjával.

Óriási hiba volt ezt a sorozatot leállítani, remek példa volt egy ízléses, intelligens, visszafogott rétegsorozatra, ami a mai „IQ a béka segge alatti” sorozatokat nevetve letolná a TV csatornákról.