Empty Glasses
Menü
 
Könyvek és filmek
 
Halott Nevek Könyve
 
Átkok Könyve
 
Final Fantasy VIII
 
30 nap
30 nap : 05. Sorozat, amit utálsz: Desperate Housewives

05. Sorozat, amit utálsz: Desperate Housewives


 Sorozat, amit utálsz: Desperate Housewives

Nagyon nehezen tudtam eldönteni, hogy a ’Sex and the City’, vagy ez a sorozat kerüljön első helyre. Végül csak azért sikerült a Született feleségek mellett döntenem, mert abból elkövettem azt a hibát, hogy a kelleténél több részt láttam. Azzal mondjuk védekezhetek, hogy az első évadnak legalább volt némi értelme a Feleségek barátnőjének gyilkosának felkutatása miatt, ez azonban  a felsorakoztatott évadok számát tekintve gyorsan véget ért és átvette a helyét egy olyan történetszál, ami inkább emlékeztet egy argentin szappanoperára, mint amerikai sorozatra, azzal a különbséggel, hogy ennek a főszereplői még tini újságokban is nagy képeket kapnak. Háromszoros hurrá a jövő nemzedék nevelőnőinek! Az észben és értelemben hiányt szenvedő két sorozat sajnos még bolondok napján sem mondható intelligensnek, ami nagyon nagy szó, de sajnos éppen ezért van nagy sikerük.

Akárki is járta a piacot azon a bizonyos borús napon, jó szereplőket nem igazán sikerült beszerezniük, egy pillantást elég rájuk vetnem, már kerülget az idegbaj. Kímélje őket a színészi tehetség is, talán addig jó, míg nem írható nagy képesség a számlájukra. Ámen.

Runner up:

-          Sex and the City: felül részletesebben említettem.

 
Lépj be!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Egyéb gondolatok
 
Óra
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!