| Több mint 400 éves vagyok kb. 420. Darlanak hívnak, legalábbis mióta vámpír lettem...az igazi nevemre nem emlékszem...a mester adta nekem ezt a nevet. Aztán egyszer találkoztam egy férfival Liammel, fiatal volt és jóképű, csak úgy falta a nőket! Megmutattam neki egy újvilágot, vámpírrá tettem ezentúl Angelusnak hívták! 150 évig jártuk együtt a világot! Sok helyen jártunk, sok országban. Egyfolytában menekültünk, de boldogok voltunk...boldog voltam....! Aztán az én kisfiam Angelus talált egy fiatal lányt Drusillát, túl értékesnek bizonyult ahhoz, hogy elsorvadjon, ezért Angelus közénk valóvá tette, most már 3-an voltunk. Majd Dru is talált egy férfit, Williamet, új nevén Spikeot. 4-en sokkal jobbak voltunk, sok forradalmat szítottunk együtt...!Közben Angelus még egy lányt vámpírrá tett és onnantól kezdve Ria is velünk volt, már két kis unokám és egy dédunokám volt:)...majd összekaptunk és elment. Aztán Angelus megölt egy cigánylányt és a cigányok megátkozták, lelket adtak neki és elvették tőlem. Többet nem tartozott közénk...nem tudott ölni, mert furdalta a lelkiismeret! Később a saját kisfiam ölt meg Angel. De a Wolfram és Hart emberei visszahoztak emberként, hogy Angelt megszerezzem. Aztán kiderült, hogy halálos beteg vagyok. De Drusilla megölt és vámpírrá tett... Emberként az egyik ügyvéd, Lindsey iránt éreztem is valamit, talán szerelmet, de ebben nem vagyok biztos... De vámpírként már csak játszottam vele.... Dru anyám és az unokám lett egyben... Nagyon kegyetlen lettem, sokat öldököltem Druval...majd kiderült, gyereket várok Angeltől...később a szülésbe belehaltam, de egy lány, Best érdemesnek talált az életre...vámpírrá tett… Egyedül éltem sokáig, nem tudtam senkihez közeledni, annyira sem éreztem, mint régen. Ezért kezdtem el sokkal erőteljesebben a mágia tanulását. Szerettem volna normális ember látszatát kelteni. Egy kocsmában hallottam először a lélekgazda szót, úgy gondoltam, hogy az illető (aki ezt mondta) egy vámpír és csak az embereket takarja ez a szó, de tovább hallgattam a beszélgetést és megtudtam, hogy a lélekgazda valójában egy démonfaj, ami a vámpírok egykori lelkét őrzi. Aztán azt is hallottam, hogy akinek szerencséje van és a lélekgazdája elég barátságos, az ha visszafogadja a lelkét, különböző ajándékokat kap. Elhatároztam, hogy felkeresem a démongazdámat. Hónapokig kerestem, nem tudtam, hol lehet. Aztán ő talált meg engem. Eléggé rendesnek tűnt, azt mondta, hogy segít elviselni a terhet, és segít a mágiában is, olyan hatalmat ad, amit a legtehetségesebb boszorkány is csak egy évszázad alatt sajátíthat el. Befogadtam a lelkemet, nagyon szenvedtem, ismertem már ezt az érzést, de most nem volt olyan szörnyű. Még mindig vámpír voltam, így csak az emlékekkel kellett küzdenem a halállal nem. Egwern (a lélekgazdám) segített hónapokig velem volt, megmutatta, miként tudom használni az erőmet. Mostmár ki tudtam járni a napra és a mágia segítségével a lelkiismeret-furdalás nagy részét is sikerült legyőznöm. Egwern elment, ekkor visszamentem L. A. – be. Énekelni a bárban, amit korábban Angel megmutatott. Lorne meglepődve fogadott, azt hitte, hogy meghaltam. Aztán mikor énekeltem még jobban meglepődött. Először azt hittem, hogy csak a lelkemet vette észre, de mikor már a dal végén jártam, látszott, hogy nem ennyi az egész. Lementem a színpadról, de nem akarta elárulni, hogy mit látott. Persze nekem ez nem volt nagy akadály, a homlokára tettem a kezem és nagyon meglepődtem. A jövőmet látta. És a jövőmben mi ketten együtt voltunk. Aztán persze ez a valóságban is bekövetkezett, majdnem 3 évet voltunk együtt, ő még többet tudott segíteni, részben Anagogic démonná tett, az összes ölés utáni lelkiismeret- -furdalás eltűnt, csak az érzelmeim maradtak, amit annyira nem is bántam. Egy ideig. Ugyanis Lindsey is visszatért L. A.-be és gonoszabb volt, mint valaha. Angel nem ölte meg, de Lorne igen. Ezt nem tudtam megbocsátani, természetesen az utolsó pillanatokban visszahoztam Lint. Nagyjából ennyi, most Linnel élem az életem és nagyon jól szórakozunk. Már pár embert vámpírrá tettem, kedélyesen mészárolgatunk és boldogan élünk, amíg lesz ember a földön… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
