Isonokami tanácsos története
Isonokami no Marotari tanácsos üzenetet küldött a házában szolgáló férfiaknak:
"Jelentsétek, ha a fecske fészket rak!"
"Hát ez meg mit jelentsen?" - csodálkoztak a kérdés hallatára. A tanácsos feleletként ezt a magyarázatot adta:
"Azért hoztam ezt a rendeletet, mert meg akarom szerezni a fecskénél levő 'könnyű-szülés-kagylót'."
"Még ha számtalan fecskét el is pusztítanánk, a hasukban akkor sem találnánk semmit. Költéskor viszont vajon hogyan kerül elő ? Pedig azt mondják, akkor ott van. De ha csak egy ember is nézi, eltűnik.
"- vélekedtek a férfiak."
A Nagy Gabonaelosztó Hivatal konyhájának tetőgerincén a résekben a fecske éppen fészket rak. Ha odavinnénk néhány megbízható férfit, felállítanánk egy állványt és úgy lesnénk, tán lehetséges lenne, hogy a fecske ne költene? Szerintem ezt így kéne megszerezni! "- javasolta egy másik.
"Ez aztán érdekes! Erre egyáltalán nem gondoltam. Szavaid felkeltették érdeklődésemet."- mondta a tanácsos örömmel, és mintegy húsz emberét elküldte, hogy foglalják el az állványon helyeiket. A palotából szünet nélkül küldözgette szolgáit, és érdeklődött, hogy megszerezték-e már a könnyű-szülés-kagylóját.
A fecske megijedt, hogy olyan sokan tartózkodtak fenn az állványon, és nem jött a fészkére. Ezt küldték válaszul a tanácsosnak, aki a hírre azon törte a fejét, hogy mit is tegyen, mikor a hivatal Kuratsumaro nevű öreg szolgája így szólt :
"Ha a könnyű-szülés-kagylójának megszerzését forgatja a fejében, akkor cselhez kell folyamodnunk!" A tanácsos elé lépett, és bizalmasan összedugták homlokukat.
"Ez a módszer rossz a fecske könnyű-szülés-kagylójának megkaparintására. Így nemigen fog hozzájutni. A fecske azért nem mer közelíteni, mert az állványon húszan zajonganak. A teendő a következő: Az állványt le kell bontani, és az összes embert visszahívni, aztán egy megbízható embert beleültetünk egy durván font kosárba, kötelet erősítünk rá, és mikor a madár költ, felhúzzuk, és ő gyorsan elveszi a kagylót. Ez így jónak tűnik."
"Nagyon jó ötlet! "- kiáltott fel a tanácsos. Az állványt lebontották, és az emberek is mind visszatértek helyeikre.
"Na és mikor kell azt az embert felhúzni? Honnan tudjuk, hogy a fecske éppen költ?"- kérdezte a tanácsos Kuratsumarotól.
"Mikor a fecske tojni készül, felemeli a farkát, hétszer megpördül, és akkor pottyantja el a tojását. Tehát mikor hétszer körbefordul, felhúzzuk a kosarat, és akkor vetesse el azt a kagylót!"- felelte Kuratsumaro. A tanácsos nagyon örült, és anélkül, hogy bárkit is értesített volna, titokban elment a gabonaelosztó hivatalba, elvegyült az emberek között, és éjt nappallá téve a kagyló megszerzésén fáradozott. Kuratsumaro szavai rendkívüli boldogsággal töltötték el szívét.
"Noha nem is nálam szolgálsz, boldog vagyok, hogy teljesíted kívánságomat !"-mondta, majd levetette a ruháját, és a következő szavak kíséretében odaajándékozta neki:
"Este megint gyere ide a hivatalhoz! "- mondta és elküldte.
Mikor beesteledett elment a hivatalhoz, és saját szemével is meggyőződött arról, hogy a fecske valóban fészket rakott. Ahogy azt Kuratsumaro korábban javasolta, mikor a fecske felemelte a farkát és forogni kezdett, a durván font kosárban felhúztak egy embert, aki kezével benyúlt a fészekbe, és ott kotorászni kezdett.
"Nincs itt semmi." - kiáltott le.
"Ha rosszul keresed persze hogy nincs" - mérgelődött a tanácsos. "Ugyan kire is számíthatnék?" - morfondírozott, és végül így szólt:
"Majd én felmegyek keresni." Beszállt a kosárba, felhúzták, és kileste azt a pillanatot, mikor a fecske farkát felemelve heves forgásba kezdett. Ekkor felnyúlt, és érezte ahogy a keresgélés közben valami lapos dolog került a kezébe.
"Valamit megfogtam! Azonnal eresszetek le! Hé öreg, sikerült!"- kiabálta.
Nagy csődület támadt, gyorsan le akarták engedni, de túlságosan megrántották a kötelet, így az elszakadt, és a tanácsos háttal rázuhant a yashimai tárolóedényekre . Az emberek ijedten odamentek, és felkarolták. Csak a szeme fehérje látszott, ahogy ájultan a földön feküdt. Vizet csorgattak a szájába, mire nagy nehezen egy mély lélegzet tört elő melléből. Ekkor megfogták kezét-lábát, és nagy üggyel-bajjal leemelték az edényekről, miközben hogyléte felől érdeklődtek.
"Egy kicsit már magamhoz tértem, de a derekamat nem tudom mozgatni. Mégis boldog vagyok, mert sikerült megszereznem a könnyű-szülés-kagylót. Először is hozzatok egy égő fáklyát! Hadd vegyem szemügyre azt a kagylót!"- mondta, fejét felemelte, és kinyitotta ökölbeszorított kezét. A fecske által elpottyantott ürüléket szorongatta a markában.
"Ajaj, eredménytelen vállalkozás volt, ez bizony nem kagyló!"- kiáltott fel, és azóta nevezik a várakozással ellentétes dolgokat 'kai nashi'-nak.
Mikor megpillantotta, hogy a kezében nem a kagylót tartja, állapota is egyszerre leromlott. A dereka el volt törve, még az elszállítására szánt ládafedélre sem tudták felrakni. A tanácsos nem akarta a világ tudomására hozni, hogy gyermeteg viselkedése a betegségének okozója, de ez csak súlyosbított baján, és rendkívül legyengült. Napokon keresztül jobban foglalkoztatta, hogy az emberek kinevetik, mint hogy a kagylót nem sikerült megszereznie, és a halállal sem törődve folyton azon tépelődött, hogy az emberek vajon mit fognak róla hallani. Kaguya hime mindezt megtudta, és vigasztalásul írt neki egy dalt:

"Esztendők során
el nem jöttél énhozzám.
Mondd, igaz-e hát,
hogy a kagylót nem leled,
s várakoznom céltalan?"

A dalt felolvasták neki. Nagy betegen felemelte fejét, a szolgájával papírt hozatott, és keserűséggel telve nagy kínok közepette az alábbi választ írta:

"Már e levélért
megérte sóvárognom,
kín gyötör mégis.
Kérlek, légy megmentője
halandó életemnek."

Papírra vetette, és elájult. Mikor ezt Kaguya hime meghallotta, kis szomorúságot érzett. Azóta hívják az apró örömet szerző dolgot 'kai aru' -nak.