Szeretettel gondolok rád:Tomasz
|
Nem haltam meg. Csak ezentúl, mindig egyedül ébredsz. S nem leszek veled Éjszaka, amikor álmodból sírva rettensz.
Nem haltam meg. Csak ezentúl, nem csókolom a könnyed. Ha terítesz, elég lesz egy tányér is, s már sosem lesz közös Ünnep.
Nem haltam meg. Csak ezentúl, Ne félj! Ne hulljon a könnyed. Mert láthatatlanul Követlek én. S ezentúl,... Örökre így lesz.
Lélekben legyünk együtt...akkor talán könnyebb lesz elviselni...
Ölellek:Isa |
LEGYEN NAGYON SZÉP NAPOTOK
MA ÉN JÖTTEM EL
A GAZDIVAL.
SOK PUSZI agikacska1
|
Szia drága !Szeretteink elvesztése,nekünk nagyon fáj.Rájuk emlékezzünk,gyüjtsunk egy szál gyertyát ,értük,és mindenkiért.
Luna
Ismered azt az érzést, mikor lefekszel, szeretnél aludni, nagyon szeretnél, de az álom sehogy sem jön, a gondolatok kavaroganak a fejedben, valami feszültség szorítja össze a gyomrod, egyre idegesebbé válsz, mert minél jobban szeretnél elaludni, annál erősebbé válik a tudat, hogy nem fog menni, csak kínlódás lesz az éjszaka? Fel kellene kelni, csinálni valamit, elfoglalni magad, de valójában tisztában vagy azzal, hogy nem tudná lekötni a figyelmedet semmi, hiába próbálnál meg mondjuk olvasni valamit, a legérdekfeszítőbb regény mondatai is összefolynának a szemeid előtt, mert ott van benned valami, ami minden érzésedet, gondolatodat uralja, rádtelepszik, föl s alá járkál a tudatodban, és minden mást elnyom, ural téged, irányít, hatalmában tart. Ismered ezt az érzést? Mikor csak fekszel az ágyadban, karjaid összekulcsolva a tarkódon, bámulod a plafont, a sötétségben szellemszerű képek vetülnek a retinádra, csönd van, hideg, érzéketlen csönd, nem hallasz semmi mást, csak a saját sóhajaidat, lélegzetedet, ami a időnként megmagyarázhatatlan zihálásba csap át, magad sem tudod mi lehet veled, dühössé válsz magadra, utálod ezt a helyzetet, legszívesebben felkiáltanál, felpattannál, és nekiindulnál a nagyvilágnak, mindegy hova, mindegy, csak menni, el innen, rohanni valahová a távolba, bele az éjszakába, menni, menni, menni. Aztán mégiscsak ott maradsz az ágyadban, erőnek erejével megpróbálsz valami kellemes képet felidézni az agyadban, rá akarod kényszeríteni magad, hogy azt a valamit, ami üvölt benned, azt elűzd, de nem megy, minduntalan visszatér. Csak forgolódsz, egyik oldaladról a másikra, gyűrögeted a párnád, érzed, hogy remeg a kezed, a nyugtalanság önmagát gerjeszti tovább, neked pedig sírni támad kedved, talán egy jó kiadós zokogás kitisztítaná belőled ezt az őrjítő érzést, mely kikészít, felzaklat, tönkretesz. Hiába tudod, hogy meleg van, nyakig be vagy takarózva, mégis fázol, de belülről fázol, valami jeges félelem tölt el, megijedsz önmagadtól, rettegni kezdesz a saját érzéseidtől, és szűkölve könyörögsz magadnak, hogy aludj el már végre. Persze minderre semmi esély, tudod jól, minél jobban akarod, annál távolabb kerülsz tőle. Ismered ezt az érzést? Megpróbálsz mély lélegzeteket venni, kitisztítani a tudatod, eszedbe jut miket hallottál, miket olvastál a relaxációról, mindent megpróbálsz, aztán kínosan kiröhögöd magad: neked még ez sem megy. Analízisbe kezdesz, megpróbálod logikusan végiggondolni, miért is van ez így, mi az, ami történik. Holott lelked mélyén tökéletesen tisztában vagy mindennel, úgy teszel, mintha az igazi ok nem is létezne, keresel valamit, amire ráfoghatod a kínlódásod, amire rázúdíthatod az összes felgyülemlett dühödet. De nincs bűnbak. Nincs. Hiába keresel. Egyre világosabban feltör belőled, az, amit minden erőddel megpróbáltál elnyomni, lemondóan sóhajtasz, és beletörődsz, hogy az igazság felszínre törjön, szétrombolja az önmagadnak építgetett hazugságfalakat, melyek a valóságot voltak hivatottak elfedni. Már minden mindegy alapon beismered magadnak, hogy mi az, ami rabságba ejtette tudatod, ami elborította a lelked. Ismered azt az érzést, mikor rájössz, hogy valaki, vagy valami iszonyúan hiányzik, és nem teljes az életed, mert nem kaphatod meg azt, amire úgy istenigazában vágysz, nem kaphatod meg azt, amitől boldog lehetnél, kis morzsákra futja csak, de ez nem elég, mert a vágy szélviharként tombol benned? Utálod ezt a kicseszett világot, amiért ilyen sorsot juttatod osztályrészül neked, káromlod magadban Istent, s ezért bűntudatod van, mert tudod, ennyit sem érdemelsz, amennyit kaptál, mégis többre vágysz, valami olyasvalamire, ami távol van, elérhetetlen. Elkeseredsz, nem bírnál tükörbe nézni most, mert elborít a szégyen, utálod magad, mert belédhasít, hogy az egész eddigi életed egy pontosan felépített, művészien kimunkált rohadt nagy önámítás. Egy könnycsepp elindul a szemedből, lepereg az arcodon, s mikor megérzed sós ízét, a rettegés olyannyira elborít, hogy nem bírod tovább, felpattansz, kiugrasz ágyadból, szitkozódva elkezded róni a végeláthatatlan köröket a szobádban, csak mégy, közben törni zúzni szeretnél, nekimenni ennek az átkozott szar világnak, megküzdeni vele, harcolni. De nincs esélyed. Tulajdonképpen semmid nincs. Csak a fájdalom, és a hiány. A hiány. Az fáj.
Töltöttem magamnak egy italt, kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigarettára. A kő jeges hidege égette a talpam, meztelen testembe millió késként kapaszkodott bele a fagyos éjszaka, remegés rázott, a fogaim összekonccantak a pohár szélén, mélyen leszívtam a füstöt, és mint egy eszement, beszélni kezdtem magamban. Őrült vagyok? Igen, azt hiszem, igen. A szél felkapta a hangom, magával vitte, hogy hová, nem tudom, talán fel, a csillagokba, melyek fénye átpislogott a felhők fátyolának apró résein. Ahonnan immár Te vigyázol rám, pedig jobb lenne fordítva. És megint rámtör az a régi régi érzés: SZERETLEK, SZERETLEK ÖRÖKKÉ!
http://www.freeweb.hu/mjd/gyertya/gyertya.php |
Drága Bagolykám!
Nem felejtettelek el, de annyi minden van, a munkahelyen sem stimmelnek a dolgok. Szerdától már végre pihi..nagyon rám fér. Szeretettel gondolok rád és puszikállak:Isa:)
|
Halk ima
Hozzád bújok én, ha nagyon fáj, Nálad rejtem el bánatom, Neked mondom el Hogy éppen hol rontottam el- Az életemmel Neked, tartozom.
Hozzád mindig sírva érkezem Mielőtt összeroppannék, mint a nád: Vigaszt nyújt Neved- Hol jártam épp, nem kérdezed, Mert tudod milyen szükségem, van Rád.
Koós Attila
Drága Bagolykám Kívánok szép éjszakát,és kellemes hetet:Zsóka
|
Szia Drága.Kívánok szép álmokat,kellemes hetet.puszi.Luna
|
Nagyon tetszik a Magna cum Laude együttes legújabb számának refrénje: Színezd újra, színezd újra, Az életed, ha megfakulna, Az égbolt beborulna, Ne menekülj, csak színezd újra! Azt hiszem, ezt mindannyian megfogadhatnánk...
Vidám jövő hetet kívánunk !
Charis és Bandita |
"A sors attól sors, hogy nem magunk választjuk, mégis
meg kell állnunk a helyünket, bármit hozzanak is a napok."
Békés pehentető napokat!
Kati és Macsekok |
Vidám napot kívánok.puszi.Vali.
|
Luna. |
Szeretettel gondolok rád:) Ölellek: Tündérke:) |
Drága Bagolykám! Sajnos rossz volt a gépem ezért nem tudtam jönni! Az ösztöndíjhoz gratulálok! Remélem jól fogod érezni magad! Nagyon sok szeretettel gondolok Rád, puszillak, Nyúlmami |
Levél az ápolónőhöz
Lát engem nővérke? Amikor rám néz azt gondolja: mogorva öregasszony, lassú, mindenben bizonytalan, zavart tekintetű, aki mindent lepecsétel amikor eszik, nem felel, amikor maga elégedetlenkedik, aki nem veszi észre, hogy fogytán a kedve, ereje. Olyan, mintha nem tudná mit csinál, minden lépcső magas neki, és nem látja, hová-merre tart. Aki akarat nélkül tűri, hogy mindent, más csináljon vele, etessék, fürdessék és egyebek. Ilyennek lát? Nyissa ki a szemét, nővérke, nézzen rám. Szeretném elmesélni, ki vagyok én, aki itt csendben ül, akkor eszik és iszik, mikor maga nővérke, úgy akarja. Nézzen rám!
Tizéves kislány vagyok, akit a szülei úgy szeretnek! Tizenhatéves, csinos lány, aki arról álmodik, hogy majd egy férfié lesz ... Húszéves menyasszony, akinek szíve meglódul a gondolatra is, hogy hamarosan hűséget esküszik, s azt be is tartja. Huszonötéves: kisbabája van, Harmincas: gyerekei cseperednek, önállósodnak. Negyvenes: gyerekei felnőttek, kirepültek a házból. Itt a férjem, még mindig örülünk egymásnak. Ötvenéves koromban? Jönnek az unokák, kitöltik napjainkat, gyerekzsivajtól hangos a ház, újból vannak gyerekeink, a szerelmemnek és nekem. Sötét napok közelítettek, meghalt a férjem. Jövőm a magány, a szomorúság. Az enyéim saját gondjukkal-bajukkal vivódnak, az emlékeimnek élek és a szeretet van velem. Az ember elszürkül, ha öreg és beteg, kicsit tán ütődöttnek is látszik. De hát egy öreg asszony vagyok, bája tűnt és ereje fogyott. Ebben a testben mégis egy fiatal lány lakik! Emlékszem örömeimre. Emlékszem fájdalmaimra! Szeretem és újra átélem az életem, mely olyan gyorsan elröpült. Elfogadom a hideg tényt, hogy semmivel sem tudok szembeszállni. Ha felnyílna a szeme nővérke, sosem csak egy mogorva öregasszonynak látna. Jöjjön közelebb hozzám, nézzen rám!
Ezt a verset egy idős asszony irta, aki hosszú évekig Skóciában egy öregek otthonában élt. A növérek, az ápolók, de még az orvosok is zavartnak tartották. Halála után találták meg ezeket a sorokat.
Drága Bagolykám!
Legyen nagyon szép napod, sok szeretettel gondolok Rád, puszillak: Sissi |
„Kiskanállal iparkodunk kimerni a tengert, és valahányszor azt képzeljük, van valami, látszatja ,egy szempillantás alatt még több a megoldásra váró probléma ,mint volt.”
Kati és Macsekok |
Egy mosoly nem kerül semmibe,
és nagyot visz véghez.
Gazdagabbá teszi azt ,aki kapja, és aki adja nem lesz szegényebb.
Csak egy pillanatig tart, de az emléke olykor örökké él.
Senki sem elég gazdag ahhoz, hogy nélkülözni tudná,
és senki sem olyan szegény ,hogy ne tudná adni,
A barátság érezhető jele
.A mosoly nyugalmat ad a fáradt embernek.
Bátorságot önt a csüggedőbe
Ha valamikor találkozol valakivel, aki nem adja meg neked a megérdemelt mosolyt ,légy nagylelkű és ajándékozd meg te őt a mosolyoddal. Mert senkinek sincs akkora szüksége
egy mosolyra, mint aki nem tud mosolyogni másra.Nagyon
szeretek ide mindig vissza jönni SOK PUSZI.agikacska1.
|
[816-797] [796-777] [776-757] [756-737] [736-717] [716-697] [696-677] [676-657] [656-637] [636-617] [616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1] [Archívum]
|