Sötét Égbolt
Fekete árny közt lépdel,
mint a holtak szoktak éjjel.
Lelkében szörnyű düh
Mit rejteget szomorú szívévvel.
Sötét az éj,messze a fény,
Az ódon várkastély eleje.
Látszik a távolban, teste már holtan
Nincsen több ereje.
Arcát csuklya leplezi,
És hihetően tetteti
Lépteit, mintha még most is élne.
De ez a lény,
Kit búsan rejt az éj
Én vagyok.
Lépdelek a Halottak Ösvényén
És hallgatok...
Fekete rózsák
Virágok síromon
Könnyek a fejfámon
Testem a föld alatt,
De már nem bánom.
Fekete rózsák
Jelentik, ki voltam.
Sötét lelkű lány,
Ki itt hever holtan.
Sajnálom, hogy ennyi
Szörnyűséget tettem!
Sajnálom, hogy erre
a világra születtem.
Mindenért bocsánat,
Mi szennyezte lelkem.
Remélem megbocsátotok
És nem feledtek engem.
Páráll az erdő....
Páráll az erdő, felkél a Nap
Csendben, csak csendben, körötted száz halál
Riadtan lapul fészkén a vad
Csendben, csak csendben, elvész ki most megáll.
Szívekben, jaj, vak láng lobog
Csendben, csak csendben, előre mind, ki megmaradt
Utánunk kialtanak halált a dobok
Csendben, csak csendben, már nem lehetsz tenmagad.
Éj borul reád, testvér, ég veled
Csendben, csak csendben, meg ne állj, tovább
Imánk elkísér, békéd tán megleled
Csendben, csak csendben, nem maradt több barát...
Mi vagyunk a fájdalom,
Mi vagyunk a szégyen
Sorsunk reménytelen őrültség
Itt, legbelül, ahol nem vagy egyedül
Én vagyok a hibás mindenért
De szeretem ezt a játékot, amit
Ti mindannyian játszattok velem
Elfáradtam másokért létezni, nekik
Megvan a saját kínjuk, mint nekem.
Nincs rá szükségem hogy átérezzem...
"Szemed egyszer rányílik a világra
Rádöbbensz, hogy milyen egyszerű
S te is milyen egyszerű vagy.
Az egyszerű szép és szabad.
Akkor majd szabad lesze, s
Félni fogsz.
/Gorviki közmondás/
Üdv Veletek!
Egész életemben a Válaszokat kerestem,
a Világ közben elrepült mellettem.
Elmegyek, mert el kell mennem,
Üdv veletek szép Remények!
Egy hajnalcsillag voltam, mely a Mélybe hullt,
majd a komor szürkeségben, Magányában kihúnyt.
Elmegyek, most el kell mennem,
Üdv veletek ábránd Képek!
Idáig aludtam, s álmom gyönyörűnek véltem,
de felébredtem, s fázom e Világ ürességében.
Elmegyek, már el kell mennem,
Üdv veletek mind, ádáz Rémek!
Egyik felem sír, a másik nevet,
mert magammal viszem mindazt, mi Szép,
s mindazt, mi nem.
Elmegyek, itthagylak, s elmegyek,
Üdv veletek kósza Lelkek!
A rózsaszín buborék rég kipukkadt köröttem,
Most itthagyom az éltet mindörökre,
Elmegyek, most eltűnök előled,
Üdv veletek tarka Képzetek!
Hát kérlek, élvezd világod örömeit, míg lehet,
Ne keress Válaszokat, csak éld Életedet!
Én most végleg elmegyek, tárd ki Szíved,
ez minden, mit tanácsolhatok Neked!
Üdv veletek Megkeseredett Emberek!
Vándor
Valahol az éjszakában
álmatlan köd-félhomályban,
nedves légben, súgó sötétben,
dallal induló ingatag lépésben:
ott van a szándék, ott van az erő
riadtan, de büszkén feszülő;
s mégis remény, mégis ajándék,
s mindent betöltő fény-árny játék,
a világot építő nemes szenvedély,
a mese, a kaland, az álom, a veszély...
Mondd ki
Mondd csak ki,
hogy ki is vagy te.
Mondd csak ki,
hogy nincs értelme.
Mondd csak ki,
hogy elrejtőztél,
Mondd csak ki:
Becsapva Éltél.
Dobd el az álarcot, vesd le atörvényt,
nyisd ki a szemedet és végre nézz szét!
Ott kívül is van világ, élvezd az örvényt,
hagyd hogy elsodorjon és végül te kerekedj fölé-
Nem lenne így,
ha az út nem ez lenne.
Nem vágynál rá,
ha nem létezne...
és nem létezne,
ha elérhetetlen lenne.
Csak mondd ki végre
És nézz a dolgok mélyére...
//by Arsinoe//
Bálvány
bálvány vagyok
valóra vált álom
megérinthetsz
de hogy átláss nem ajánlom
vízen járok nedves nem leszek
felejthetetlent adok neked
bálvány vagyok - mindenért megfizettem
bálvány vagyok - semmit sem veszthetek
bálvány vagyok
bálvány vagyok
időm előtt járok
sosem uralhatsz engem
mert a magamé vagyok
pattanj le rólam
mert nagy az én erőm
tudom a percem nem késik, eljön
Elveszve szemeidben
Látom a völgyeket
látom a patakokat
látom a hegyeket, s ami köztük van
hallom a dörgést az égből lehullani
látom a világot
a szemeidben elveszni
Álmaimban
látom a mosolyod
érzem a napot és egy kicsit maradni akarok
hallom a zenét, ami sírásra késztet
látom a világot
a szemeidben elveszni
Sírvers
(Epitaph)
a fal melyre próféták írtak
lassan szétreped
a nap fényesen ragyog
a halál hangszerei felett
mikor minden embert
lidércek s álmok szaggatnak
senkinek sem jut babérkoszorú
a jaj csendbe fullad
a sors vaskapui közé
az idő magvait elvetették
a bölcsek és a tudottak
tetteivel megöntözték
a tudás halálos barát
ha senki sem ismer törvényt
az emberiség sorsát
őrültek kezébe tették
zűrzavar lesz majd sírversem
míg kúszom egy nyomorult ösvényen
ha akarunk leülünk s nevetünk
de félek holnap már sírni kell
Gyenge
Egy kissé
magányos vagyok
egy kissé elhanyagolt
egy maroknyi panasz
de nem tehetek azellen,
hogy mindenki látja ezeket a sebeket.
Az vagyok
amit én akarok hogy akarj
amit én akarok hogy érezz
de úgy tűnik
mindegy mit teszek
nem győzhetlek meg arról,
hogy elhidd, ez valódi.
Úgyhogy hagyom
és nézem, ahogy hátatfordítassz nekem, ahogy mindig is tetted.
Elfordulok és tettetem hogy nem,
de én itt leszek
mert csak te vagy nekem.
Nem tudok úgy érezni,
ahogy azelőtt
ne fordíts nekem hátat,
engem nem fogsz semmibe venni.
Az idő nem fogja begyógyítani
ezt a sérülést már
ne fordíts nekem hátat
engem nem fogsz semmibe venni
Egy kissé
gyenge vagyok
egy kissé bizonytalan
mert nem érted meg
hogy megteszem amit tudok
de néha nem jön össze.
Az vagyok
amit soha nem akarsz kimondani
de én sosem kételkedtem benne.
Úgy tűnik mindegy mit teszek
nem győzhetlek meg
hogy csak egyszer hallgass meg.
Úgyhogy hagyom
és nézem, ahogy hátatfordítassz nekem, ahogy mindig is tetted.
Elfordulok és tettetem hogy nem,
de én itt leszek
mert csak te vagy nekem.
Nem tudok úgy érezni,
ahogy azelőtt
ne fordíts nekem hátat,
engem nem fogsz semmibe venni.
Az idő nem fogja meggyógyítani
ezt a sérülést,
ne fordíts nekem hátat
engem nem fogsz semmibe venni.
neeeeeem
most hallgass meg
figyelni fogsz rám
akarod vagy sem
most rögtön!!!!
Kényelmesen ülsz, remélem
ez a házban a legjobb székem
az ablakkal éppen szemben
szétszéledtek a csillagok
bezárt már a hold
és a föld hóban-fagyban lapul
a természet ereje vagy édes
lélegzeted ajkadról pereg
ahogy a fák lehajtják ágaikat
s ujjbegyeikkel megérintnek téged
elviszik a holtakat most
a tekintet könnyen elfordul
elviszik a holtakat most
furcsa napon vagyunk túl
a csillagok mutatják állásunkat
de tovatüntették a csillagokat
eltűntek mind a csillagok
de eljöttél s boldog vagyok
a hold mondhatja el sorsunkat
de megtiltották ragyogását a holdnak
mégis eljöttél boldog vagyok
lelkemet eszi a bánat
mert elviszik most a holtakat
a tekintet könnyen elfordul
elviszik most a holtakat
f urcsa furcsa napon vagyunk túl
közelebb jöhetsz egy kicsit
rád majd takaró borul
egyik kezünk méri könnyeinket
a másikban nevetés lapul
kószálhatunk akár évszázadokig
hogy mindent megértsünk, édesem
míg a bolygók rendet teremtenének
az egekben odafenn
de elviszik most a holtakat
a tekintet könnyen elfordul
elviszik most a holtakat
furcsa furcsa napon vagyunk túl
elfordul
elfordul |
AJÁNLOM AZ OLDALT
