7. fejezet – Qeren halála

Néma csend ült a tájon. Alig láttam valamit olyan sötét volt. Ékkő nyugtalanul viselkedett. Nem tetszett neki a hallgatás és az a különös szag, amit ő is és én is egyaránt éreztünk. Furcsa volt minden és rendkívül félelmetes. Nem értettem Qeren, hogy merészkedhetett be ebbe a furcsa ködös erdőbe. Legalább két órán át követtük a nyomait, ám egy szakaszon hirtelen véget ért minden lábnyom.

-         Elvesztettük. Nem értem hová tűnhetett. Ékkő szállj a magasba és próbálj meg rátalálni valahogy. Én idelent várok. Eléggé elfáradtam. Pihennem kell. – a sárkány bólintott egyet és a magasba emelkedett. Kicsit nyugtalanul ugyan, de leültem az egyik fa tövébe és hosszú idő után elnyomott az álom…

-         Állj fel istened előtt! - következő pillanatban ezekre, a szavakra ébredtem. Ugyan ott voltam, de egy férfi állt előttem. Hosszú, göndör fekete haja volt és fekete szemei. Harci ruhát viselt és ruhájából ezüst szegecsek álltak ki.

-         Ki maga? – kérdeztem álmosan és még fel sem fogtam mit mondott az előbb. Felálltam, ám a férfi jóval magasabb volt nálam. Még egyszer végig mértem ám nem láttam rajta semmi: istenit.

-         Hubald vagyok a háború Istene. Ő a tiéd? – mutatott háta mögé az Isten és ott volt megkötözve Ékkő. – Hogy kerültök az erdőmbe?

-         Egy Qeren nevű férfit üldözünk, oh nagy Isten. – hajoltam meg előtte és Ékkő felé mutattam – Kérlek, enged ki sárkányom.

-         Mért üldözöd ezt a férfit… talán ő a szerelmed? – kérdezte és közelebb jött hozzám. Végig simította kezem, és én már kezdtem nyugtalan lenni.

-         Nem… ő a vámpír úrnő ellensége. Alkut kötöttem Lianaval. Megölöm ezt a férfit ő, pedig segít nekem megkapni szerelmem. – válaszoltam és próbáltam megállni, hogy ne pofozzam meg az Istent.

-         Á, Liana! Ő az, aki megátkozta önmagát igaz? Ismerem őt. Segítek neked, de cserébe elviszel Lianahoz. Megegyeztünk? – kezét nyújtotta felém én egy kis habozás után, de rábólintottam. A sárkányom azonnal kiszabadult. Hubald a magasba emelkedett és egy időre eltűnt. Én addig felültem sárkányom hátára és vártam, hogy visszatérjen, de nem jött vissza, csak üzent. A gondolataival.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Egy aranyba borult rétre kellett mennünk ahol hajóroncsok és lovas kocsi roncsok feküdtek. Hubald már ott várt minket és egy fekete hatalmas hajó roncsára mutatott. Majd mikor földet értünk annyit mondott.

-         Odabent van… De már nem sokáig. – Hubald a hajó felé fordította tekintetét. Elfütyült egy rövid dallamot mire a hajó nyomtalanul eltűnt és csak egy földön fekvő férfi, azaz Qeren maradt a helyén. Ékkő komótosan odasétált lehajtotta fejét és felemelte a férfit. Majd elénk hozta és ledobta a földre. Hubald egy hatalmas kardot tartott Qeren nyakához, aki csak rimánkodott

-         KÉRLEK! KIMÉLD MEG NYOMORÉK ÉLETEM! KÉRLEK, NE ÖLJ MEG!

-         Én nem is ölek meg… - szóltam halkan és Qeren azonnal szavamba vágott

-         Köszönöm nagyasszony…

-         De Liana igen!

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Qeren megkötözve ült Hubald szekerében, amelyet két halott ló húzott maga után. Lassan visszaértünk oda ahol én elhagytam Aerent, Xiirot és Pault. Reméltem, hogy még ott találom őket, és nem csalódtam. Ott voltak mind a hárman és nagy meglepetésre ott Aihyla is. Leszálltunk közéjük és ekkor borzalom tárult szemem elé. Aeren haldoklott. Xiiro ahogy meglátott felpattant szerelme mellől és egyenesen nekem rontott. Nem védekeztem, mert tudtam, hogy az én hibámból haldoklik Aeren. Xiiro fojtogatni kezdet, ám akkor valaki lelökte rólam. Paul volt az, felsegített és átölelt.

-         Hubald… - fordultam az Isten felé és mikor a többiek meghallották kihez, szólok letérdeltek és tisztelegtek. – meg tudnád őt gyógyítani?

-         Hát persze kedves! – szólt és Aerenhez sétált. Fölé emelte két kezét és egy varázsigét mondott – Halottak világába ne menekülj, a földi világba visszatérj! – alig telt el egy pillanat Aeren köhögve felült és arca ismét visszanyerte eredeti színét. Xiiro odarohant hozzá és átölelte majd oly tüzesen megcsókolták egymást, hogy élvezet volt nézni. Aihyla kész örömmel figyelte a jelenetet ám ekkor megakadt a szeme Hubaldon. Nem is rajta, hanem a nyakán, lévő forradáson.

-         Te nem Hubald vagy… - szólalt meg váratlanul Aihyla és mindenki tekintette felé fordult.

-         Aihyla miről beszélsz? – néztem értetlenül a királynőre és ő a férfi nyakára mutatott.

-         Te nem vagy Isten! – kiáltott fel Paul mikor ő is meglátta a sebet…

-         Hát… lebuktam! – szólt rekedt hangon a férfi. Csettintett egyet és egy ősz hajú férfivá változott olyan fülekkel, mint Aihyla

-         Cedra te élsz? – rohant oda Aihyla a férfihoz és átölelte

-         Szerbusz Aihyla! Willow ne haragudj, hogy hazudtam neked…

-         Semmi… én… ki vagy te?

-         Cedra vagyok az Elfek leghatalmasabbika. Az alakváltó! – nevette el magát elképedésünkön Cedra és Aihyla vele együtt nevetett.

Xiiro odalépett mellém és szomorú szemekkel nézett rám. Csak hebegett és habogott én pedig érdeklődve figyeltem. Aeren azonban elmondta szerelme helyet, a dolgokat.

-         Bocsánatot akar kérni… én pedig örülök, hogy újra a régi vagy.

-         Annyira sajnálom Aeren, Xiiro és Paul, hogy nem hittem nektek! – könnyek szöktek szemembe és nem bírtam magammal. Átöleltem kedves barátaimat és nem győztem bocsánatot kérni. Ők mégis megbocsátottak így a legboldogabb emberré tettek a földön.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Úton a sötét erdő felé eszembe jutott egy nagyon fontos kérdés, amit Aihylahoz intéztem.

-         Aihyla… Neked nem a népeddel kéne lenned, és Cecilliat keresni?

-         A népem és Murald népe már üldözőbe vették. Menekül… csak azt nem tudjuk hová… - mosolygott rám Aihyla, aztán ez után a rövid diskurzus után csendben folytattuk további utazásunk Edoner központjába.

Mikor elértünk Edoner végét besötétedett és úgy döntöttünk lefekszünk aludni egy kicsit, és csak hajnalban indulunk tovább.

 Nyugtalan éjszakám volt. Csak a hercegre tudtam gondolni és semmi másra. Aludni sem tudtam csak Williamen járt az eszem. Aztán hosszú idő után döntést hoztam. Felkeltem és halkan odaosontam Villámhoz. Ékkő felemelte fejét és rám nézett én pedig gyorsan megnyugtattam, hogy ne féljen, hamarosan visszatérek, így hát békésen visszaaludt.  Felültem lovam hátára és bevágtattam vele Edoner várához. Mikor odaértünk leszálltam a lovamról és a kapu felé indultam, ahol két őr állt.

-         Ide nem léphetsz be lovag! – szólt az egyik őr nagyon magabiztosan

-         Na de… - kezdtem volna, de a másik őr is megszólalt

-         Csak akkor léphetsz be, ha a királyi hadtest lovagja vagy. Nos?

-         Távozz! – szólalt meg a másik őr és én szomorúan visszasétáltam Villámhoz. Ám közben arra gondoltam: Legalább most már lovagnak néztek és nem parasztnak.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Hajnalban terv szerint folytattuk utunkat. Aeren volt a sereghajtó Xiiro társaságában, előttük lovagolt Paul Villám hátán előttük Aihyla és Urille, aztán jöttem én, aki fölöttük repült Ékkő hátán és Cedra, aki halott lovai segítségével a megkötözött Qerent cipelte. Délután elértük azt a szép tavat ahol kalandunk elején először megálltunk pihenni és ahol Pollorból újra ember lett a jószívű és kedves Paul. Teljesen besötétedett mikor elértük Liana erdejét és beléptünk arra az útra ahonnét Aeren, Xiiro és én együtt elindultunk. A különbség csak az volt, hogy most egy egész kis csapat tért vissza.

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Amint beértünk Liana várába a nő dühösen fogadott minket és üvölteni kezdet.

-         Mi ez az egész? Willow neked gonosznak kéne lenned? Aihyla mit keress itt? Aeren? Neked meg kellett volna halnod! MI FOLYIK ITT?

-         Te egész végig rosszat akartál nekünk ugye? – néztem rá könnyes szemekkel.

-         Majdnem meghaltunk azért, hogy a te önző kis kívánságod teljesüljön! – kiáltott rá úrnőjére az immár vérfarkas alakot öltő Xiiro

-         És csak át akartad verni Willow… tudod mit? – kérdezte Aeren

-         Te öröké kőszívű leszel… - mondta helyette Paul. Cedra megfogta Qerent és Liana lábai, elé dobta.

-         Öld meg, ha annyira akarod! – azzal hátat fordítottunk neki és mikor kiléptünk a kastélyból csak egy üvöltést hallottunk és hirtelen minden újra zöldbe borult. Eltűnt a sötétség Aeren és Xiiro vérfarkas átka megszűnt, akárcsak sok más szolgálóé. Én magam nagyon szomorú voltam és bánatosan léptem ki az erdőből és felszálltam Ékkő hátára. Közben arra gondoltam: soha ne bízz a gonoszba. Paul is felszállt Villám hátára és már csak a többiekre vártunk, hogy kilépjenek az erdőből.

-         Hát… akkor ennyi volt… - szólt szomorúan Cedra, aki igaz hogy már csak utazásunk végén tartott velünk, de látszott, hogy mindenkit nagyon megszeretett.

-         Liana átka megtört így a miénk is! – nevette el magát Xiiro, aztán a többiek szomorú arcát meglátva az ő szája is lekonyult.

-         Ezt neked köszönhetjük Willow. – szólt Aeren, aztán megfogta Xiiro kezét és elindultak lovaik felé. Cedra is halott lovaihoz fordult már csak Aihyla állt előttünk

-         Willow nagyon sokat tettél értem és népemért ráadásul Cedrat is megtaláltad. Hálás vagyok neked, és amint tudom, meghálálom neked ezt a rengeteg segítséget. Sajnálom, hogy Liana átvert, de ha a herceg igazán szeret téged, akkor meg fog keresni. Hamarosan ismét találkozunk! – szólt, aztán felült Urille hátára és Cedraval együtt a magasba emelkedtek és eltűntek szemünk elől. Aeren és Xiiro is elvágtattak egy új és sokkal szebb jövő felé. Paul rám nézett és feltette a nagy kérdést:

-         Akkor most… merre?

-         Neked is tetszett az a tó? – kérdeztem kíváncsian és próbáltam elmosolyodni, de sehogy sem sikerült.

-         Persze! – mosolyodott el Paul és ettől én is boldogabb lettem.

-         Építsünk ott házat. Ketten jól megleszünk.

-         Rendben.

KURTA LILLA - ANGIE