Kaname rossz sejtésektől övezve figyeli, amint osztály és kollégista társait sorban a dékán irodájába rendelik, az okokról egy szó sem esik a hangosbemondón. De ő sejti, hogy a tegnap esti műsor túl nagy érdeklődést váltott ki a hatóságok és ezzel együtt az iskola vezetősége részéről.

Utolsónak Kiyukót hívatták be, amikor kijött az irodából arca fal fehér volt,

- Kaname én… – kezdte volna de, ekkor magát Kanamét rendelték a dékán elé. A lánynak, ahogy a folyosón sétált olyan érzése támadt, mintha kivégző osztag várná a díszes ajtón túl, összeszedte magát és belépett a szobába. A helységben a dékánon kívül az ismert tűzszerész állt, valamint az iskola felháborodott orvosa. Kaname akaratán kívül is a fejéhez nyúl és halkan megszólal.

- Az az idióta ezt most aztán jól elintézte. .- hirtelen kapja szája elé a kezét, ijedt szemeit az előtte állókra függeszti, - Jézusom elárultam magam! – fut át az agyán a gondolat, de már nincs mit tenni.

- Üljön le Chidori kisasszony. – szól a tűzszerész – Ez most kicsit hosszú lesz. Gondolkodott már a múltkori beszélgetésünkön? Nem kíván valamit megosztani velünk?

- Mit mondhatnék? – kérdi a vallatott, már csak a szemébe világító lámpát hiányolja.

- Mondjuk, kezdje ott, hogy felrobbant az első szekrénye, utána folytathatja a tegnap esti lövöldözéssel, és az orvosiba lecipelt emberi tésztaszűrővel.

- Nem hiszem, hogy szabad lenne…

- Ha nem hajlandó beszélni, hívhatja az ügyvédjét, és majd a börtönben beszélgetünk! – szól szigorúan a tűzszerész, arcára nézve Kaname rájön, hogy ezúttal nem viccelnek vele, most hiába ájul el, pedig kedve lenne hozzá. Gondolataiban megjelenik egy börtön rácsos ablaka, és az, ahogy a buggyant Sousukét, - a Mithrilről nem is beszélve - érintené az ő börtönbe vetése.

Elképzeli amint a Mithril M – 9. –esei élükön az Arbalesttel páros lábbal ugrálnak a börtön épületén. Mivel nem kíván sok – sok börtönőrt körházba juttatni, lassan előveszi a telefonját. Gyorslistából hívja le a számot, az egyetlen számot, amiben reménykedhet, hogy kimossa ebből a helyzetből.

Ezzel megfagy a beszélgetés, a tűzszerész addig, amíg az állítólagos ügyvéd meg nem jön, nem kívánja tovább kérdezni a lányt, ő pedig nem akar velük beszélgetni, némán telnek a percek.

Erőteljes kopogtatás szakítja félbe a szoba csendjét, a belépő alak láttán döbbenet ül ki – Kaname kivételével, ő valahogy ilyesmire számított – a bent tartózkodók arcára. A helységbe egy magas hosszú ősz hajú, gondosan nyírt körszakállas férfi lép be. A tűzszerész végignézi az alakot, hát akad rajta látnivaló, makulátlan barna színű egyenruhát visel, bal karján a Mithril jelzései. Ehhez kiegészítésül sötét aktatáskát tart a kezében. Mögötte, egy magas karcsú rövid, sötét hajú nő lép a szobába, szintén egyenruhában. A két katona megjelenésére senki sem tudja a magyarázatot, értetlen arccal néznek a nyugodtan a szoba közepére, sétáló alakokra. A férfi előrelép az asztalig, kísérete szabályos pihenj állásban áll meg Kaname mögött. A tűzszerész szeme megakad a törzsőrmesteri rangjelzést viselő nő combján lógó pisztolytáskából kikandikáló fegyveren.

A tűzszerésznek felrémlik, hogy egyszer már hallott valamit erről a szervezetről, akkor óva intették őket, hogy a Mithril útjába álljanak, úgy néz ki most akarata ellenére is megtörtént. Kerek szemekkel néz Kanaméra – Ki ez a lány? – kérdi magában, majd eme kérdését kicsit átfogalmazva felteszi az előtte álló alaknak is.

- Ki ez a hölgy valójában, és miért ilyen fontos maguknak?

- Elárulhatom – szól a másik enyhe mosollyal, majd a lány mögött álló beosztottja felé int a fejével – de akkor a törzsőrmesternek, mindenkit meg kellene ölnie..

Kaname ekkor lép ki a szobából, senki sem állja útját, inkább az újonnan jött magyarázatára figyelnek, a lány nyugodtan sétál a szobája felé, nem valószínű, hogy mostanában bárki is zaklatni fogja őt.

Szobájába lépve örömmel tapasztalja hogy ajtaját, ablakát helyre állították, az ágyon egy ismerős paplan kupacot vesz észre. Szó nélkül alvó kedvese mellé fekszik – Talán kicsit túl sok fájdalomcsillapítót kapott.- gondolja. Átöleli Sousukét, az megmozdul érintésére, majd hátához simulva boldogan alszik el.

Az elkövetkező néhány nap csendesen, békésen telik, az iskola kisebb szerencsétlenségek árán megússza a Mithril legjobb katonáinak jelenlétét. A suli unalmát csak néha szakítja félbe, egy-két lelőtt labda, néhány kötözködő egyénbe becsapódó gumilövedék. Sousuke már nem az ablakon, hanem az ajtón átközlekedik a kollégiumban. Most már megteheti, hisz engedélye van rá. A két szerelmes, habár sebeik gyógyulnak, mégis napról napra gyűröttebbek, ám mindkettő szinte sugárzik. Maónak egyre hosszabb ideig kell kikapcsolni a lehallgatókat, ezzel együtt Kurzot is egyre hosszabb időre kell hibernálnia. Kaname szinte minden Sousukéval töltött percet igyekszik kihasználni, habár ugyanez elmondható a másik félről is. Hát igen bizonyos téren a lelkében lakó katona végleg csatát vesztett. Kaname legnagyobb bánatára egyre jobban közeledik az elsősök avató bálja. A lányban eme esemény miatt egyre nagyobb a feszültség, - Hogy vigyem be Sousukét oda? Ha kint hagyom, akkor valami őrültséget fog tenni. De még egy nyavalyás zakója sincs, csak katonai gyakorlók. Hiába vettem neki rendes ruhát, csak nagyon ritkán hajlandó felvenni azokat. Megvan venni, kell neki egy öltönyt. Na ma el is cipelem vásárolni. – gondolkodik Kaname a szobája felé tartva – Akkor is ott lesz velem!!! Elegem van már abból, hogy minden fiú az én kísérőm akar lenni, de akivel én szeretnék lenni annak nincs elegáns ruhája. Csak nem vihetem a Mithril díszegyenruhájában. Bár abban sem fest rosszul?! –Dönti el a kérdést, majd örömmel ront be a szobába.

Egy félórás rimánkodás, fenyegetés meghozza gyümölcsét, vásárolni indulnak. Órákkal később fáradtan érnek vissza a kollégiumba, ezúttal Kaname időben meg tudta fékezni Sousukét, ne hogy az ő védelmében valami hülyeséget műveljen – A küldetés sikeres volt! Sőt őrjítően jól állt neki, miután hajlandó volt felvenni. – Gondolja a lány, miközben szemei előtt felrémlik egy irtózatos pofon. Ez után Sousuke ellen állás nélkül vette magára a sötétkék öltönyt, fehér inggel, kék nyakkendővel, és a hozzá illő cipővel. Eszébe jut az arca, ahogy ott feszengett előtte már felöltözve, nem szokott hozzá az ilyen ruhákhoz – Senki sem lehet tökéletes. –sóhajt a lány.

Sousuke szava elé vág – Jössz és kész. Ez Van. /BOCS Van az Fanel; The King of Fanélia. Tudjátok az Escaflowne – ból kicsi csávó piros pólóban nagy böszme kardal meg robival. Biztos a robot miatt keverem őket, na mindegy. /

Kiyukó egyre kevesebbszer nyit rájuk, aminek rettentő módon tudnak örülni, hisz most töltenek hosszabb időt így együtt. Kaname örömmel fogadja, hogy barátnője végre letett arról, hogy kiszedjen belőle bármit is arról, hogy milyen Sousukéval, nem, mint ha bárkinek is az orrára akarná kötni eme dolgokat.

Kaname viszont egyre nyugtalanabb, nem tudja, csak sejti hogy, Sousuke hogyan gondol rá. Együttléteik alkalmával, a fiú szenvedélyes, odaadó, szinte vad, legtöbbször ő kezdeményez, de egyébként, nem szól arról, hogy mit érez. Észre sem véve, hogy ezzel milyen bizonytalanná teszi a lányt, Pedig Kaname mindennél boldogabb lenne, ha a fiú többször mondaná, sűrűbben éreztetné vele azt, hogy szereti őt. Ha ezek az alkalmak nem csak szeretkezéseik lennének. Ezek miatt Kanaméban felvetül egy gondolat, lehet, hogy Sousuke csak kihasználja őt. – Nem az nem lehet. – gondolja a lány. Majd eszébe jut a fiú halkan kimondott szavai, ezek az emlékek megnyugtatják a lányt.

Sousukéban is hasonló gondolatok járnak, igaz, hogy minden idejét Kanaméval tölti, és ő sokszor mondja és érezteti vele szerelmét. De néha bizony nem látszik rajta, és ez összezavarja. Nem meri kimutatni a lánynak, hogy milyen sokat jelent neki, és hogy mennyire szereti. Nem tudná már elképzelni az életét nélküle.- Lehet, hogy el kellene mindezt mondanom, mert a végén még elveszítem. – gondolja, majd eszébe jut a lány arca, amikor megtudta, hogy él, tekintete mikor rá néz. Ezek a képek eloszlatják zavaros gondolatait. Megfogadja magában, hogy mihelyt alkalma nyílik, elbeszélget erről Kanaméval, elmondja neki, hogy mit is jelent az ő számára.

Idő közben Vlagyivosztok kikötőjében egy teherhajó berakodását befejezték, a hajó fedélzetén sorban álnak a hatalmas konténerek belsejükben a legújabb szovjet fejlesztésű védelmezők pihennek. A kisebb hadsereg, aki a hajó fedélzetén tartózkodik, nem tartozik felelősséggel semmilyen kormánynak, csak saját érdekeik vezetik őket. Vezérük már évek óta halott, elsődleges célpontjuk végzett vele. Igaz hogy már nem ő irányítja a csoportot, de az még mindig az ő akarata szerint dolgozik, elindulnak, hogy elfogjanak egy lányt. Elfogják, és általa a világ legfélelmetesebb erejévé válhassanak. Első próbálkozásuk kudarc volt, valakik elpusztították a társaikat, pedig a másodlagos célpont már a kezükben volt. Most nem kockáztatnak, biztosra mennek. Közel ötven védelmezővel, és majd kétszáz fős gyalogsággal nem veszíthetnek, csak, ha valaki idő előtt fedezi fel őket. Eddig minden rendben senki sem sejti céljukat. A hajó hatalmas ebédlőjében körbe - körbe jár egy fénykép,- az elsődleges célpontjukról, akit bármi áron meg kell ölniük nincs fényképük,- csak az elfogandó, lehetőség szerint megtartandó – szükség szerint feláldozható – másodlagos cél képe jár körbe. A képről mosolygó lány Kaname Chidori.