Furcsa napokat élek át, és semmit sem értek.annyi minden történt egyik napról a másikra, jó és rossz dolgok egyaránt.a legjobb barátnők mit sem törődnek egymással, senki sem szól semmit, és én hiába akrnék segíteni, ha nem beszélnek róla.Tudom, hogy az ő dolguk, nem kéne beleütnöm az orrom, de nekem életemben ők az első olyan igazi barátaim, a mi kis baráti társaságunk, és félek, hogy talán mindezt elveszítem.nem tetszik a felek viselkedése, hogy nem szólnak egymáshoz egy szót sem.hogy nem beszélik ki magukat, nem próbálják megoldani, és csak tovább rontják az egészet.Én nem akarok senkit sem hibáztatni,de valakinek tudnia kellene bocsánatot kérni.Ha belegondolok, hogy talán akkor is ezt csinálná, ha nekem esne rosszul valami, és én sértődnék meg? nem is akarna beszélni velem? csak ennyit ér neki egy barát?Nem értek semmit, és ez megijeszt...Tudom, hogy nélkülük is lennének barátaim, sőt, azt is tudpm, hogy attól még mindannyian a barátaim maradnának, de félek, már semmi sem lenne ugyanolyan.

Ez mind mindössze 2 nap alatt történt.Félelmetes.Egy apró hógolyót dobott el az egyik, és egy elsöprő lavinát hozott létre,amit talán már nem lehet megállítani.szeretnék velük beszélni, de nem engedik.már volt olyan ember akinek segítettem, és nekik, a barátaimnak nem tudok...nem csak a történtek ejtenek kétségbe, de az is, hogy nem tehetek a dolgok ellen semmit.Csak állok ott, és hagyom, hogy enegem is elsodorjon a lavina...