Szent Cecília a zenészek, énekesek védőszentje.   

 
 Megemlékezés Szent Cecília szűz vértanúról

    Cecília a III. század elején élt, előkelő római patríciuscsalád sarjaként. Titokban csatlakozott a keresztényekhez.

              Megkeresztelkedett, és szüzességi fogadalmat tett. Szülei házasságra kényszerítették. Férjének Valériánnak azonban bevallotta fogadalmát, és kérte annak tiszteletben tartását. Valérián maga is megtért. Csatlakozott a Krisztus-követőkhöz, és Róma akkori püspöke, I. Orbán megkeresztelte. Hasonlóan járt el öccse, Tiburtius is, aki szintén kereszténnyé vált. Mindkét ifjú hitének áldozataként halt később vértanúhalált.

              Cecíliát magát is halálra ítélték; bezárták házának fürdőjébe, hogy a forró gőztől megfulladjon. Ezt túlélte, de fejvesztésre ítélték. A hóhér azonban háromszor is hiába próbálta levágni a leány fejét. Az akkori törvény tiltotta a negyedik pallosütést, így a leányt otthagyták vérében. Cecília három nap múltán halt meg imádsággal az ajkán, soha meg nem tagadván Krisztust.

              Rómában, férjének háza, a vértanúság színhelye fölé épült fel a mai Szent Cecília Bazilika a IX. század elején. I. Pasqualis pápa idehozatta a Kallixtus-katakombából a Cecília testét magába foglaló őskeresztény márványkoporsót. E Bazilikában nyugszik a szintén vértanúhalált szenvedett I. Orbán pápa is, aki a fivéreket megkeresztelte, és magát Cecíliát eltemette.

              Szent Cecília Jópásztor-domborművel ékesített ősi márványkoporsóját 1599-ben felnyitották. Baronius bíboros jelentésében ez olvasható: „...a test inkább egy alvónak képét adja, nem pedig egy halottnak... Valamennyiünket kimondhatatlan tisztelet fogott el, mintha az égi jegyes őrizné menyasszonyának álmát."

              Érthető, hogy a római nép összefutott az épségben maradt szűzi test láttára. Így pillantotta meg a művész, Stefano Maderno is, aki azonnal lerajzolta, majd megalkotta remekművét - a halott vértanú-szűz Cecíliát ábrázoló hófehér márványszobrot, amely a főoltár előtt látható.

              A Szent alakját bokáig érő, fátyolos ruha borítja. Kifordított fejét kendő takarja, csak finomívelésű nyakát látjuk, rajta a pallosvágás nyomával. Jobb oldalára dőlve kissé felhúzza térdeit, amiket szemérmesen összetesz. Két kinyújtott karján a kézujjak az őskeresztények titkos nyelvén beszélnek: a három kinyújtott ujj a Szentháromságba vetett hitet vallja meg még a haláltusában is. Valami kimondhatatlan báj ömlik el az egész alakon. Megcsodálására ma is idezarándokol a világ.

                                                         Koczkáné Nagy Angela

( A cikk megjelent a KRISZTUS FÉNYE Dunaharaszti-Taksony egyházközségi lap 2001. Adventi számában. )