A capoeira, a "brazil tánc" történet  
 

Látványban nincs hiány!

Amikor először láttam capoeira bemutatót, két dolog jutott eszembe. Az első, a Rabszolgasors c. brazil "800" részes filmsorozat, a másik pedig az elvetélt balettosokból összehozott modern tánccsoport. A körben álló tapsoló és doboló emberek látványa, s ahogy közöttük két ember furcsa, akrobatikus táncszerű mozdulatokat tesz, sok mindenre emlékeztetett, de egyik küzdősport elemeit sem tudtam benne felfedezni. Abban azonban biztos voltam, hogy ez az újfajta mozgáskultúra és kitűnő zene, megmozgatja az európai emberek fantáziáját, s rövid időn belül meghódítja a kontinens új dolgokra éhes embereit.
Nem is kellett csalódnom, a kereskedelmi televíziók délelőtti vízparti műsoraiban feltűntek a capoeira magyar követői is, igaz a dobok egy kicsit gyengébben szóltak, a harcosok egy kicsit pocakosabbak voltak, és még csak véletlenül sem emlékeztettek a kidolgozott izmokkal, és égő szemekkel gyakorló bronzbőrű brazil küzdő-táncosokra.
De nézzük, honnan is ered ez a látványos, kicsit erotikus, furcsa mozgásformákat felvonultató dél-amerikai harcművészet.
Pontos eredetéről a mai napig is csak homályos információk vannak, ami nem meglepő annak tükrében, hogy az 1700-as évek Brazíliájában a rabszolgáknak még csak a születési idejét sem tartották nyílván. Egyes hírek szerint, a capoeira az Afrikából behurcolt, cukor és dohány ültetvényeken dolgozó fekete rabszolgák készülődése volt a hőn áhított szökésre, vasárnapi "szabadidejükben" gyakorolták az önvédelmi mozdulatok őseik által ismert formáit.
A zene szerepe is meghatározó a capoeira kialakulásában, portugál rabszolgatartóik

A rabszolgák "tánca"

elől így titkolták az önvédelmi technikák gyakorlását, őrzőik azt hitték, csak az őshazából hozott táncos, ősi rituálékat elevenítik föl a behurcolt munkások. A szökések és felkelések mindennaposak voltak ebben az időben, végül 1888. május 13-án Brazíliában megszüntették a rabszolgaságot. A felszabadult több millió ember nagy része nem tért vissza az őshazába, hanem a nagyvárosokban próbált munkát találni, ami nem sok sikerrel kecsegtetett.
Sok capoeira harcos számára így nem maradt más, mint bandákba szerveződve kifosztani, és halálfélelemben tartani a lakosság békésebb részét, vagy önvédelmi tudásukat kamatoztatva, nagyhatalmú politikusok testőreként megkeresni a napi betevőt.
A capoeira hamar népszerűvé vált a társadalom más rétegeiben is, amit a fennálló kormányok nem néztek jó szemmel, politikai rendőrséggel, valamint törvényekkel igyekeztek művelőik kedvét elvenni e harci stílus gyakorlásától.
A történelem azonban a harcosok segítségére sietett, s a brazilok Paraguay ellen vívott háborúja után, a capoeira művelőit nemzeti hősként ünnepelték.
A csata elmúltával újra üldözni kezdték a harcosokat, de aztán szép lassan csillapodtak a kedélyek, s az 1930-as években létrejöttek az első capoeira iskolák. A kor leghíresebb mestere Bimba (Manoel dos Reis Machado) volt, aki tudását a brazil elnöknek is bemutathatta. A mester által letisztított, s az utcai capoeiratól eltérő stílus a kormány hathatós támogatását élvezte, és komoly összegű támogatásban részesült. Néhány évvel később a capoeira nemzeti sporttá vált, művelői, oktatói a művészeti oldalát is hangsúlyozták. A kidolgozott technikák, és küzdőelemek már a gyengébb nem számára is lehetővé teszik manapság a gyakorlást.
Az új irányvonal fő jellegzetessége a cintura desprezada volt, ami laza csípőt jelent, de mellette megjelentek az akrobatikát, és dinamikát igénylő dobássorozatok is.
A mai capoeira gyakorlók számára kicsit durvának tűnhet egy régi mester, a harcot összefoglaló mondása: "Mikor csinálsz egy "martellót", rúgj úgy, hogy a saját lábad törjön el, amikor csinálsz egy "galopantét" üss úgy, hogy törjön a kezed. Mikor pedig az ellenfelet dobod el, dobd úgy, hogy egy lukat vájjon a betonba"
Ma már azért nem veszik ilyen véresen komolyan a gyakorlást, az edzéseken testi érintés szinte nem is létezik, a küzdő felek csak imitálják a mozdulatokat, így a gyengébb fizikai képességekkel rendelkezők is hatékonyan részt vehetnek a capoeira elsajátításában. Azonban a többi küzdősporthoz hasonlóan itt is léteznek szintek, amelyek megkülönböztetik jártasságuk alapján a capoeira harcosokat.

Fehér: Az első öv, amellyel a capoeirista elkezdi az edzést.

capoeira csoport

Sárga: Az alapmozdulatok használatának fejlődése
Narancs: A gyakorló már érti a zenét, tud akrobatikus gyakorlatokat és hatásos rúgásokat.
Kék-piros: Már majdnem "érett" a gyakorló. Agilis, erős és uralni tudja a kört (roda). Ismeri az Angola és Regional ritmusait és játszik az összes hangszeren.
Kék: Az első instruktori fokozat, már önállóan taníthat.
Zöld: Instruktor, csoportot felügyelhet. Tudása teljes a körben.
Lila: Professzor, aki bölcsen és részrehajlás nélkül irányítja a játékot. A capoeira minden részét képes tanítani.
Barna: Contra Mestre, azaz mesterjelölt. Technikai tudásának és viselkedésének, mint példának kell állnia minden tanítvány előtt.
Fekete: Mester. A fekete öv több, mint egy megszerezhető fokozat. Aki capoeira mester akar
lenni, annak először legendává kell válnia!

Én a dél-amerikai harcművészetnek nem az önvédelmi hatékonyságát emelném ki, hanem a testre és az elmére gyakorolt jótékony hatását, amit a torna és a balett mozdulatok gyakorlása okoz. Az edzések során nincs olyan testrész, amit ne mozgatna meg a folyamatos mozgás, a zene lüktetése pedig extázis közeli állapotba röpíti a résztvevőket. Jó kikapcsolódás lehet ez, az érdeklődők számára, s mellette, bepillantást nyerhetnek, ennek a hatalmas országnak a sokszínű kultúrájába.