Már egy hete nem láttuk egymást…

Már egy hete nem láttuk egymást,

S nem hallottam édes vallomást.

Nem hallottam azt a szót, szeretlek,

Oly egyedül vagyok nélküled.

A percek hosszú óráknak tűnnek,

S a napok is csak lassacskán telnek,

Sokszor elképzelem, milyen érzés lesz,

Mikor újra látlak, s magadhoz ölelsz.

Csak Te tudsz úgy ölelni, s csókolni,

Hogy képes vagyok a világot feledni.

Ilyenkor nem számít semmi más,

Csak a varázslatos, bódító hatás.

Ölelj, csókolj, ameddig csak lehet,

Ne törődj semmivel, érezd, hogy szeretlek.

Ajkad akár a méz, oly édes,

Ha veled vagyok, semmitől se félek.

2002. január 1.

Itt vagy velem…

Itt vagy velem, s én oly boldog vagyok,

Mintha álmodnék, ha veled vagyok.

Gyere közelebb, érezni akarlak,

S ölelj át úgy, ahogy mindig is akartad.

Érzed azt, amit én kedvesem?

Szorítsd meg erősen a kezem.

Itt vagy velem, ez nem is igaz,

De rá kell jönnöm, talán mégis az.

Érzem illatod, vérem pezseg,

Szemedbe nézek, s mindent feledek.

Mondd, hogy szeretsz, és soha nem hagysz el,

S hogy ebből az álomból soha nem ébredünk fel.

2002. január 3.

Pénz, pénz, pénz

Van egy úr, aki hatalmában tart,

S ármányaival fogva tart.

Ha nincs az, ha van az a baj,

Minden –e körül forog, s ez baj.

Mint gyümölcsöt a féreg,

Pusztít, rombol, akár a méreg.

Ám mindent nem kaparinthat meg,

Mindent, de a szeretetet nem!

A szeretetet nem lehet megvenni,

S nem itt kell keresni.

Nézz magadba, s megleled,

De csak, ha tiszta szívvel keresed.

Van, ki gazdag, de boldogtalan,

S van, ki boldog és otthontalan.

Melyiket választod, melyik a jobb?

Eldönteni könnyű, annak, aki jó.

Isten szemében mind egyformák vagyunk,

S nem számít, mekkora vagyonunk.

Az igazi vagyon bennünk lakozik,

Higgyünk benne, hozzánk tartozik.

2002. január 3.

Ima a szegényekért

Emberek, kik napról-napra élnek,

S jobb életet, jobb jövőt remélnek.

Éheznek, fáznak, szenvednek,

S vannak, kik rajtuk csak nevetnek.

Óvd meg őket Istenem!

Vigyázz rájuk szüntelen.

Add meg mindennapi kenyerük,

Szánd meg ártatlan gyermekük.

Segíts, hogy segítsenek rajtuk,

Tereld jobb irányba útjuk.

S ha majd eljön utolsó percük,

Fogd mindvégig remegő kezük.

2002. január 3.

Jöjj halál!

Élt egyszer egy szomorú leány,

Az örömöt nem is ismerte tán.

Egyedül volt, akár az ujjam,

S bolyongott a világban céltalan.

Szíve hatalmas, lelke akár a hó,

Érezte, szeretni volna most jó.

Szeretni, csak szeretni,

S ki viszonozza, soha el nem engedni.

Egyetlen mosoly, egy gyengéd pillantás,

Egy kis remény, és minden más.

Egy baráti ölelés, egyetlen szó,

Szíve azt súgta, sírni volna most jó.

E nagyvilágon nincs egyetlen ember?

Vagy tán csak szólni nem mer?

Miért van ez így, miért bántanak?

Mit tegyek, hogy rám találjanak?

Istenem, hozzád fohászkodom,

Kérlek, vedd kezedbe sorsom.

Mutass utat, merre menjek,

Boldogságot, nyugalmat, hol leljek.

Ha már ez a sorsom: egyedül,

Nem kell az életem, keserű!

Jöjj, ó jöjj barátom, halál,

Hű szolgádra most találj!

Jöjj hát, segíts most nekem,

Hisz az életem már csak kín, s félelem.

Szenvedni nem akarok többé,

Elég volt! Legyek csak az ördögé!

2002. január 7.

Évszakok

Tavasz. Rügyező fák

Bimbózó rózsák.

Szerelem, éledés,

Remény, napsütés.

Nyár. Tikkasztó hőség,

Boldogság, meleg illatok, bőség.

Nevetés, vég nélküli jókedv,

Gyümölcsök, lédús nedv.

Ősz. Elmúlás, bú, bánat,

Új kezdet, újév, indulat.

Szürke utcák, esős napok,

Esőkabát, gondolatok.

Tél. Fagyos, hideg órák,

Kopasz fák, fehér orcák.

Piros orr, füstszerű lehelet,

Jöjj már, jöjj tavaszi kikelet!

2002. január 7.

Heninek…

Drága, kedves barátnőm,

Szívem nehéz, akár a kő.

Féltelek, s hiányzol nagyon,

Harcolj, s küzdj nagyon!

Ne add fel soha, kérlek,

Isten s az angyalok védenek.

Mindig ott vagyok veled,

Gondolatban fogom a kezed.

Társaid soha nem felednek,

Mind-mind úgy szeretnek.

Élj, nem számít hogyan,

Csak élj, ha tudsz boldogan…

2002. január 7.

Köszönöm, hogy vagy nekem!

Különleges nap ez a mai,

S nehéz szavakba foglalni.

De én azért megpróbálom,

Ez lesz az én ajándékom.

Sok szép nap van mögöttünk,

Mit gondtalan együtt töltöttünk.

Ezt nem is tudom meghálálni,

És nem is fogom elfeledni.

Köszönöm, hogy vagy nekem,

S hogy boldoggá teszel engem.

Hogy tudnám ezt viszonozni?

Ezt az érzést fokozni?

Mást nem tudok adni,

Csak mit egyaránt jó adni, s kapni.

Határtalan szenvedélyt, s szerelmet,

Tudom ez az, mi kell most neked.

2002. január 8.

Hajnal az erdőn

Harmatcsepp csillog a fák levelén,

Kézen fogva sétálunk csak Te meg Én.

Hajnalodik. A nap új erőre kap,

Lágy édes szellő az arcunkba csap.

Az erdő lassan fénybe borult már,

A sugarak cikáznak, reggel van már?

Patak habja zubog a köveken,

Madárka énekel önfeledten.

Boldogság tölti el lelkünket,

Melegség önti el szívünket.

Egyre több jel utal arra,

Hogy ez a szerelem hajnala.

2002, január 13.

Ne csüggedj barátom…

Ne csüggedj barátom, kérlek szépen,

Miért tennéd, hisz van miért élned!

Tudom, a bánat szörnyű ellenfél,

De csak a felett győz, aki nem remél.

Nézz körül a nagyvilágban,

Hány ember küzd mindhiába.

Azt hiszik, győzhetnek, de tévednek,

Mert hiányzik valami: a szeretet.

A Te szíved fiatal, s erős még,

Tudsz szeretni, s lángol még.

Épp ezért ne hagyd elveszni,

Tanulj meg az élet tengerén evezni.

Evezz, evezz csak mindaddig,

Míg meg nem érkezel a célig.

A célig, mely csupán egy sziget,

Boldogság lakja, ez legyen a Tied!

2002. január 13.

Örökké veled lenni…

Örökké veled lenni, ezt kívánom,

Szemedbe nézni, s látni álmom.

Édes szavakat suttogni olyan halkan,

Hogy csak mi halljuk magunkban.

Ugye te is ezt akarod kedvesem?

Együtt álmodni csak énvelem.

Öleljük egymást a végtelenségig,

S szállunk a csillagos égig.

S mikor elérjük a csillagokat,

Megpihenünk, s nézzük a Holdat.

Arany hintónkban ülve várjuk,

Az igéző napot, simítsa végig arcunk.

2002. január 13.

Béke, szeretet, megértés…

Béke, szeretet, megértés,

S nem lenne több kérdés.

Nem hangzana el soha többé: miért,

S nem lenne sírás, ugyan kiért?

Az emberiség élne boldogan,

S nem kérdené: most hogyan?

Nem kérdené, mert tudná a választ,

Arra, amiért mindenki lázad.

A gyűlölet meghalna, megszűnne,

Nem lenne olyan ember, ki valakit gyűlölne.

A béke rózsája nyílna csak a földön,

Szivárvány hatolna át a szürke ködön.

Vajon eljön-e ez a nap valaha?

Vagy tán nem ez az emberiség sorsa?

Örök félelem s szenvedés az úr?

Elfojtott düh, s harag dúl.

Nem! Ennek nem szabad így lennie,

Hisz Isten népének utat kell törnie.

Csak előre a békéért s a szabadságért,

Hitért, békéért, s a megértésért.

2002. január 13.

Rohan az idő…

Rohan az idő, szinte száguld már,

Az ötvenkét hét egy pillanat csupán.

A hónapok hetek, a napok órák,

Mindenki csak azt kiáltja: ó várj!

Észre sem veszed, s már felnőttél,

Családod van, s megöregedtél.

Hajad ősz, kezed reszket már,

Életed végén nincs más csak a halál.

S ilyenkor pattan ki e kérdés:

„Boldogság vár, avagy bűnhődés?”

De az idő csak tovább száguld,

Megállíthatatlanul csak száguld…

2002. január 16.

Vajon meddig tart?

Sokszor kavarognak a fejemben

A gondolatok oly sebesen,

Mint a hatalmas villám a viharban,

Villogtatja fogát egyre hangosabban.

Meddig tart? Mikor jön el a vég?

Hová sodor a sors, meddig még?

A boldogság, a szenvedés, a szerelem,

Csupán emlékeimben marad velem?

Odaát tudják. Mindent tudnak.

Ők várnak, ha mennem kell, befogadnak.

Félek, nagyon félek még,

De nem fogok, ha megérint az ég.

Az életem, mint az üvegcserép,

Darabjaira hull majd szerteszét.

De én nem engedem, összeszedem,

Még ha véres is lesz tőle kezem.

A múlt, jelen, jövő darabjai,

Összeforrnak, akár a dallam hangjai.

S e dal szóljon hangosan mindvégig,

A nagy Mennyország kapujáig.

2002. január 16.