A jelenkorról
A napok, mint a megavult ruhadarabok, Gyűrötten egymásra
hajlanak, De mi álmainkban mégis gyöngyöket kergetünk, S ébresztgetünk
alvó vágyakat.
Azt hisszük csak játszunk, Pedig háborúzunk, Néha
már kedvtelésből is bárkit megalázunk.
Értelmet keresünk ott, ahol már
nincsen, Barátokat veszünk összegyűjtött kincsen, Szabadságról beszél az
Ember, aki gyáva,
Csak egy hiányzik néki, a Szellem szabadsága.
Pető Csaba 2001-12-13
A szél fúj, ahová
akar.
Miféle zenét hallok?
Csak dallamokat játszik Rohanó
életem alá a szél, Hogy el ne aludjak a sötétben.
S, hogy kevés az idő
tudom, A pillanat is drága. Ezért is Megállok itt a szélre
várva.
Vagy járok a mezőn, Kigombolom ingemet,
Ha szeretném,
hogy felrepítsen, Csak elétartom szívemet.
Pető Csaba 2002.
február 26.
A vándor szíve
A vándor szíve mindig menne, Folyókon, vizeken, mezőkön
át Menne messze a végtelenbe, Ameddig a szem ellát.
Pető Csaba
2001. 03. 20.
Nem itt
Elképzelt tájakon barangol gondolatom. Kék hegyek között, s
lejtőkön, ahol legurulni jó. Ott, ahol a föld és az ég egymáshoz
ér, Valahol ott lenni volna jó.
Pető Csaba 2001. 03. 20.
Tükröződés
Nem vagyunk bölcsek önmagunkban, Nem vagyunk szépek sem
önmagunkban. Mint a vizek színén az árnyék, Mint a vizek színén a
fény, Valami tükröződik bennünk, Valaki tükröződik bennünk, Csak azt
láthatod.
Pető Csaba 2001. 03. 20.
Akkor is!
Csak egy pillanatra álltam meg, Ebben a nagy
rohanásban, Játszottak velem idők és erők,
Ezt értsétek meg ti
bölcsek S mind ti embert ismerők!
Szemeimet bekenték sárral, Hogy
ne lássam, Mikor sodródom az árral
Kézenfogtak,
megpörgettek, Szédítettek a hatalmasok.
De még mielőtt végleg
elesnék, Kiálltok egy jó nagyot. Annak a nevét, aki előbb ismert
nálatok.
Pető Csaba 2002 02. 11
Állapot
Kifogytam az okos gondolatokból És nem is akarok már Valami újat
mondani, Sőt inkább arra vágyom, Hogy szólj hozzám olyan
beszédeket, Amik megelevenítenének, Akkor is, ha halott
volnék.
Pető Csaba 2002-02-08
Ébredés
Fuvolaszót hallok, Onnét a domb mögül.
A szél vidám
színeivel festi tele az eget Mintha csak puha fonalat
gombolyítana.
Nevetős sárga virágaiból, Szőnyeget készít a rét A
messziről jött vándoroknak.
Hogy a tél eszükbe se jusson, Hisz ők az
ég alatt alusznak.
Még néhány rövidke pillanat és aki alszik
,lassan Felébred hosszú téli álmából, Mert jön a nyár.
Pető
Csaba 2002. február 16.
Játék a tűzzel
Komoly ez a játék, Mint mikor Éhes tekintetű
Istenek játszanak Orosz rulettet veled,
Ha nem ismered a szabályokat, Tündéreik csalogatnak álom
országukba, Ahol bekötött szemeddel csak tapogatod a falat.
Egyetlen
kiút lenne, Hogyha felébrednél, De ha mélyen alszol
még,
Nem ismerted az ízét az életnek, Hiszen még meg sem
születtél.
Pető Csaba 2001. 03. 22.
A szabadság arcú
A hétköznapok díszlete mögé bújtatott valóságát Csak ritkán
láthatod, De elég egy pillantása, hogy örökre megváltoztasson.
Pető
Csaba 27. 2001. 03.
Lovak a fa alatt
Mintha minden pillanatban arra vártak volna, Hogy
nekiszaladhassanak a világnak. Mégis olyan nyugodtak voltak ott a fa alatt
azok a lovak, mint a régi barátok
Pető Csaba / egyszer /
Körforgás
El is szédülhetnék, A sok hangszer hangjára
táncolva, Megrészegülve bódult állapotban, A világot jelentő deszkákon Ahogy ez a színpad forog, Amíg tart
a színjáték Játszva és egyensúlyozva Jó vagy rossz között.
De
szívesebben lennék A közeledben Az öröm kenetével a fejemen.
Pető
Csaba 2002. március 11.
Vers a szünetben
Két dolog közt a rész, Hogyha kínlódás az egész. Fájdalmadat
enyhítheted. S igazam van, elhiheted. Tarthatnál egy kis
szünetet.
Pető Csaba 2002-02-16
Világunk
tükörképei
Sokféle álarcot gyűjtögettünk össze, De igazi valónkat a
szívünkben viseljük, Amit egy másik ember szíve tükröz vissza
leginkább.
Pető Csaba 2001. 08. 05.
A fák tánca
Ezer, meg ezer hang, színek kavalkádja, Ünnepi zűrzavar az erdő
népének tánca. Fuvolaszó dob és hárfa, zenéjük hív, Csalogat táncos
mulatságba.
Pető Csaba 2001. 08. 07.
Valahonnét
valamire
Mire való a vers A véget nem érő rímek sokasága? Csak
dallamok csupán, Vagy valami időbe zárt emberi szív végtelenbe vágyódása?
S mire jók ezek a szavak? Vagy elmés hasonlatok, Ha nem szólnak
senkihez Bizony élet az nincsen benne sok. Írhatnék talán ezer oldalt is
szakadatlan, De hiába, Ha a lélek hajthatatlan, Vagy mégis hajtana
kegyetlen igába? Mely tele okoskodással, kínnal és nyűggel Nem is hinné
az ember, Hogy zabolátlanul néha miket művel, De balgatag vezérünk így
rossz tanácsadó, Mint hideg téli táj, amit betakar a hó. Az ÉLET Itt
mégiscsak felülről való S azt várja, Mint medrükből kilépő patakoknak
árja Beborít egyszer a víz majd bennünket S a földünk, majd megtermi
gyümölcseinket.
Pető Csaba 2005-02-15
"
Ami látható és ami nem"
Az alkotó ember szívének gondolatait, rezdüléséit csak hiányosan
és néha
tökéletlenül adják vissza a születendő művek, mivelhogy ezek a
dolgok nem
egy dimenzióból fogannak meg a művészben. Az előbbi szellemi, ez
utóbbi
pedig érzéki, anyagi valóság, ám e két dimenzió -a látható és
láthatatlan- a
nézőre, hallgatóra, olvasóra gyakorolt üzenet értékű játéka adja
meg azt az
élményt, ami személyes, egyedi, és egyben az időtlenség érzetét is
keltve
számunkra is érzékelhető vizuális, zenei, esztétikai és jóesetben
ezekkel
együtt érzelmi élményeket is okozhatnak. Bár maga a folyamat sokak
számára nem átlátható, titok, misztikus, vagy egyszerűen csak
értelmetlen
bolondságnak tűnhet, más esetben túl bonyolítják,de mindezeknek
ellenére
mégis azt gondolom, hogy sok más dolog közt az egyik legfontosabb
dolga
a művészetnek az, hogy a mai, és a mindenkori ember számára olyan
üzenetet
közvetítsen, ami arra ösztönzi Őt, hogy a valóságot ne csak egy
szemszögből
vizsgálja, és ne csak arra nézzen amit a szeme előtt
lát...
Pető Csaba 2006-01-07
|